Folytatódik a budapesti pályákat bemutató sorozatom, avagy olvasnivaló a kényszerszünet idejére, ami kell is, hiszen továbbra sem lehet tudni, mikor indulhat be újra a magyar futballélet. Az előző két részben budai pályákkal foglalkoztam, most Csepel következik.

Csepelen négy sporttelep maradt meg, ennek ellenére külön részt szenteltem ennek a kerületnek. Erre kézenfekvő magyarázat, hogy Csepel Budához és Pesthez sem tartozik, ezenkívül említés szintjén kitérek Csepel fővároson kívüli részére is, így pedig már van akkora anyag, hogy megérjen egy külön posztot.

Északról délre haladok most is, így a Szabadkikötő SE Sporttelep az első helyszín.

A sporttelep névadó egyesülete már nem létezik, beleolvadt a Sashalomról indult Tintahalakba, azaz a THSE csapatába. Méltatlan módon így az eredendően nem is csepeli egyesület a legmagasabban jegyzett klub a szigeten - még úgy is, ha nem csak szigorúan a budapesti klubokat vesszük figyelembe.

Csodálatos játékoskijáró! Felhívnám a figyelmet a tábla germanizmusára!

A Szabadkikötő Sporttelep egészében érdekes, önmagában a focipálya nem egy nagy eresztés, még a mobillelátóval sem. Viszont a sporttelep miatt érdemes ide kilátogatni: a büfé hangulata utánozhatatlan, évtizedek ezelőttről maradt itt a legapróbb részletekig szocreál berendezésével. Az egészet egy tekepálya teszi tökéletessé, de egyébként a büfén kívüli rész is érdekes. Régi pályák és üdülőkre emlékeztető épületek maradványa hirdeti, hogy itt valamikor nagy élet volt.

Ezen a meccsen a Kaposvár 7–1-re, később sem voltam itt olyan meccsen, amikor a THSE nyert.

Bent sajnos keveset fotóztam a fények miatt, de ez is beszédes kép.

Legutóbbi ottjártamkor még a Szabadkikötő címerével lehetett találkozni, pedig akkor az a klub már nem létezett, 2017-ben egyesült az akkor az NB III-ba jutó THSE-vel, ami azóta THSE-Szabadkikötő néven fut.

Innen délre haladva még mindig nem "a" csepeli stadion következik, hanem a Gubacsi-híd közvetlen közelében található Papírgyári-pálya, aminek használói közül jelenleg a Csep-Gól szerepel a legjobb helyen, a negyedosztályban. Sajnos ez a pálya nekem még kimaradt, pedig az idei kiírásban csepeli "városi rangadót" is rendeztek itt.

Csepel legismertebb sporttelepe a Béke téri Stadion. Ez nem pusztán egy stadion, hanem egy hatalmas sporttelep, aminek nagy része kihasználatlan. Négy focipálya és egy nagyobb csarnok is található itt, az egész telepen pedig megállt az idő. Aki nem fogékony annyira a régi pályák iránti romantikus nosztalgiára, az csak egy lerohadt stadiont, romos utakat, málladozó épületeket és egy dohos csarnokot lát, ha erre jár. Pedig ez sokkal több annál!

A régi főbejárat ma már nem funkcionál.

Ez maga a történelem. A 12 ezer férőhelyes stadion eredményjelzője, órája, pilácsai és poros, rozsdás székei, korlátai mind-mind egy olyan kort idéznek fel, amit én csak gyerekként, leginkább a tévén át láttam. Ez maga a tömény '90-es, részben '80-as évek. Akárhányszor jártam itt, mindig elfogott a nosztalgia, pedig az égvilágon semmi nem köt Csepelhez. Viszont amikor olvasni tanuló kisgyerekként, a világra való eszmélésem idején édesapám mellett rászoktam a magyar focira (hiszen minden hétvégén az ment a tévében, és minden vasárnap reggel a Nemzeti Sportot bújva tanultam olvasni, még az iskola előtt), akkor a legtöbb stadion így nézett ki.

Az az óra...

Nem a negyedosztályba való stadion.

Ha tehetném, az egész csepeli sporttelepet (mármint "A" csepeli sporttelepet) eltenném egy formalinos üvegbe és megőrizném az utókornak úgy, ahogy van. Ehelyett valószínűleg az egész össze fog dőlni, vagy jobb esetben lerombolják és építenek a helyére valami modernebb stadiont. Bár így jobban belegondolva az sem biztos, hogy ez lenne a jobb eset.

A jelenleg negyedosztályú Csepel mellett számos csapat játszotta itt a meccseit. A 2000-es években a Tatabánya, sőt, a Honvéd használta ezt a stadion hazai pályaként az NB I-ben, a Honvéd második csapata pedig az új Bozsik Stadion építése miatt itt szerepelt pályaválasztóként idén tavasszal, ahogy többnyire a budai Kelen SC is. Emlékezetes, hogy 2013-ban (*2016-ban, így még durvább, milyen hamar változott meg a fradisták véleménye a csapat politikus-elnökéről) 10 ezer néző előtt verte meg a Csepel 2–0-ra a FTC II-t ezen a pályán, amikor a Fradi ultrái a "fakó" meccseire jártak a vezetőség ellen tiltakozva.

Nagyot fordult azóta a világ, a Fradi ultrái már nem, hogy nem tiltakoznak a Kubatov-féle vezetés ellen, hanem a haszonélvezői is annak, ahogy az egész klub a rendszer haszonélvezője. A Csepel-pálya időközben már rég nem alkalmas NB I-es meccsek rendezésére (mármint az MLSZ szerint, bár a biztosítása valóban érdekes feladat lenne), ráadásul a klub is a süllyesztőbe, a BLSZ I-be csúszott.

A csarnok kívülről még egész istenes, belül romosabb, de a tömény nosztalgia ott is megvan.

Viszonylag rég jártam itt meccsen, de szerencsére elég sok alkalommal látogattam ki erre a pályára, és minden alkalommal meg is érte az utazás. A fentiek mellett még a büfét, büféket emelném ki: van egy, a stadiontól különálló, meccsnapokon túl is nyitva tartó büfé, de meccsek idején a lelátókra vezető lépcső alján egy "mobil büfé" is üzemel.

A Béke tér szomszédságában, néhány utcával kijjebb fekszik a Csepel HC Sporttelep, régi nevén Posztó pálya. Jelenleg a Csepel HC hatodosztályú együttese játszik itt, korábban a Magyar Posztógyári SE otthona volt a pálya. A Posztó egyszer a másodosztályban is megfordult, valamint sokat volt "fent" a harmadosztályban is, mielőtt az 1970-es években megszűnt.

Csepel fővárosi részén ennyi pálya maradt meg, a Budapesten kívül eső teljes területtel pedig nem szeretnék foglalkozni, de két érdekesség még idetartozik. Az egyik, hogy a Csepel Autógyár csapata, a Csepel Autó SE hazai pályája nem a Csepel-szigeten, hanem Dunaharasztiban volt, annak ellenére, hogy a gyár Szigetszentmiklóson, Budapest határában működött.

A másik érdekesség is Szigetszentmiklóshoz kötődik: a település focipályáját 2007-ben avatták fel, egy műfüves, lelátóval rendelkező pálya épült itt, ahol az SZTK-Erima játszott évekig az NB II-ben. Egy korrekt állapotú, kicsi, de a helyi igényeket kiszolgáló létesítmény volt ez, ahol NB II-ben, Magyar Kupában, sőt, még a Ligakupában is jártam meccsen tudósítóként. Egyfelől nem szerettem, mert az utazás több időt vett igénybe, mint a meccs (egy irányba is!), másfelől kicsit megkedveltem az ottani családias légkört. Persze egyáltalán sem sajnáltam, amikor 2016-ban kiesett a Szigetszentmiklós az NB III-ba, ott a helyük, gondoltam.

Eddig nagyjából érdektelen, legfeljebb számomra érdekes a sztori, de itt jön a csavar!

2014 májusában a Szigetszentmiklós 2–1-re verte a Zalaegerszeget egy tét nélküli NB II-es meccsen. Lelátó csak azon az oldalon volt, ahonnan a kép készült.

A tíz évnél is fiatalabb stadion helyett új létesítményt akart a klubvezetés, amihez a kormány adott is támogatást. A munkálatok elkezdődtek, majd megakadtak, az SZTK nevezését nem fogadta el az MLSZ az NB III-ra (ahol amúgy a klub a harmadik helyen végzett a Budafok és a PMFC mögött), a csapat a megyei első osztályban indult, miközben milliárdokért épült a stadionja. A projekt zátonyra futott, a klub megszűnt. Felelős? Senki...

Ez a történet jól mutatja, mi (az egyik) baj a mai rendszerrel: örömteli, hogy a kormány pénzt, sok pénzt áldoz a focira, de akármiről is legyen szó, annak soha nem lesz jó vége, ha valamire ellenőrizetlen módon, szakértelem nélkül öntik rá a pénzt. Ettől a foci nem lesz jobb, és még nagyon naiv/jó indulatú is vagyok, hogy azt feltételezem, hogy az ilyen pénzszórások mögött valahol, valamilyen szinten jó szándék rejtőzik.

A Csepel-sziget többi településén is létezik focipálya és futballélet, de ezekre már nem térek ki, mégiscsak a budapesti pályákat veszem végig a sorozatban. A következő részben már Pest következik, és innentől maradunk is a Duna bal partján, ahol az első részben vissza is ugrunk északra!