A Balaton keleti medencéjének az egyik legfontosabb és legnagyobb múlttal rendelkező pályáján jártam a hétvégén, avagy végre kijutottam a fűzfői stadionba.
A Balaton környékén egyértelműen a Siófok számít a legismertebb és legjobb csapatnak, ez nem kérdés. Ha viszont második legfontosabb klubot keressük, akkor már nehezebb a dolgunk: jelenleg a Balatonfüred a második legmagasabban jegyzett klub, a nyugati végekről a Hévíz is járt magasabb szinten, de talán mindkettőnél izgalmasabb a FAK, azaz a Fűzfői AK. A balatonfűzfői csapat nem a jelene miatt tartozik ehhez a felsoroláshoz, hiszen évek óta a negyedosztályban senyved, a Veszprém megye I-ben, de a rendszerváltás utáni években még lejjebb is járt. Nem túl meglepő módon Balatonfűzfő ipari jelentőségével párhuzamosan ívelt felfelé vagy éppen lefelé a Fűzfői AK csillaga: az 1928-ban alapított klub az ötvenes évek elején járt a másodosztályban is, majd a harmad- és negyedosztály jutott számára a hatvan évek végéig. Utána stabilan a második vagy a harmadik vonal szereplője volt a klub egészen a 80-as évek második feléig, 1992 óta viszont nem járt profi ligában a FAK.
A rendszerváltás után pár évvel előbb az ötödosztályig zuhant a csapat, majd a 2000-es évek elején a megszűnés szélén táncolt, nem is tudott elindulni minden évben. 2006 és 2011 között a megye kettőben, azóta pedig stabilan a megye egyben szerepel a klub, néha még a dobogó is összejön nekik.
Tavaly a hatodik helyen végzett a Fűzfői AK (melynek Fűzfői Lombik és Szikra is volt a neve, legnagyobb sikerei idején pedig NIKE FAK néven futott), szombati ellenfele, a Csetény a 15. helyen végzett, de így is a klub legszebb éveit éli: a Csetény 2006 óta szerepel a Veszprém megyei első osztályban, korábban összesen nem töltött ennyi időt a negyedosztályban, inkább a megye kettő é a megye három volt a bakonyiak világa. Igaz, az ötvenes évek óta mindig elindult valahol a csapat, tehát stabil megyei klubról beszélünk.
A Veszprém megyei első osztály 8. fordulójára a FAK a 8., a Csetény a 13. helyen fordult rá. Azon némileg meglepődtem, hogy a Fűzfő az előző fordulóban 9–0-ra kikapott a listavezető Úrkúttól, általában ennél azért jobb szokott lenni a csapat, és idén is a még hibátlan Tihanytól például csak 2–1-re kapott ki. A Csetény mindössze kétszer nyert, a tökutolsó Herend és az utolsó előtti Gyulafirátót ellen jött össze a siker, ez abszolút papírforma, és ez alapján a kieséstől idén sem kell tartania a csapatnak. Pár nagyobb veréstől viszont igen, például a szombati meccs is keményen indult számukra.
Szerencsémre éppen kiértem a kezdésre, és még be sem teltem a sporttelep látványával, mikor tizenegyest kapott a FAK. Az értékesített büntető után két perccel, a negyedik percben már 2–0 volt az állás, és még csak ekkor mentem át a lelátóra a domboldalról.
Az egész balatonfűzfői sporttelepről süt, hogy amikor épült, még egészen más világ volt. A lelátó így ránézésre simán alkalmas több ezer néző fogadására, de körben még több állóhely van (közben csekkoltam, most 4000 fő a hivatalos kapacitás, ebből 2500 ülőhely, de a nézőcsúcs 4500 néző a Pécs ellen a hetvenes évekből). Emellett műfüves pályák, teniszpályák is bőven akadnak a sporttelepen, amint kicsiben úgy kell elképzelni, mint a csepeli komplexumot: mementó egy világból, amikor még ezrével jártak ki ezeken a helyeken a sporteseményekre, és amikor pezsgő ipari élet volt ezeken a környékeken.
Balatonfűzfő persze földrajzi helyzetéből adódóan nem került annyira padlóra a rendszerváltást követő vadkapitalizmus éveiben, mint mondjuk Ózd vagy akár Oroszlány. Ott a Balaton, meg azért ipar is maradt a városban, nincs minden lerohadva, de lépten-nyomon belebotlik az ember abba, hogy mennyivel nagyobb ipar lehetett itt pár évtizede. Bezárt boltok, a mai forgalomhoz képest gigantikus buszállomás, a mai nézőszámhoz mérten gigantikus lelátó.
Nagyjából 50 ember volt kint, ennek jelentősebb része álldogált. Háttérben a pálya mögött a Máma-tető, és az élelmesebbek ezen a képen is kiszúrhatják a Balatont.
Az első pár perc után kicsit visszább esett a fűzfői csapat lelkesedése, ezt néhány vérmesebb hazai szurkoló nehezményezte is, és a megnyugtató előny ellenére kritizálták is a csapatot a "hajrá, FAK!" és "csak Fűzfő, csak Fűzfő, csak a Fűzfő ééé-ááálééé" biztatások között. Sőt, a nagyjából öt emberből álló vendégszurkolók is vérszemet kaptak, húsz perc után több olyan bekiabálást is elengedtek, miszerint a Fűzfő alig megy át a térfélen vagy elfáradt. Ezek mellett persze többször is felhangzott a "hajrá, Csetény!, illetve néha "Csétényt" mondott egy bácsi, ami körülöttem senki nem tudott mire venni, én sem.
Csetényiek.
A labda ugyan nem látszik, de a kapus a rossz irányba vetődik.
Hát, az egyik óbégatást nagyon rosszul időzítették a vendégek: "menjetek már előre, át sem tud jönni a térfélen a Fűzfő!" - hangzott el, rá talán egy percre szerezte a harmadik gólját a hazai csapat.
A szünetig nem módosult az állás, ellenben egyszer - számomra - teljesen érthetetlen módon Disztl Péter kezdte el éltetni egy-két hazai szurkoló. Ekkor vettem észre, hogy tényleg a Videoton egykori legendás kapusa támasztotta a kerítést farmerkabátban két rendező kishölgy társaságában.
Egy legenda is megtekintette a meccset.
A félidőben kimentem a közeli dohányboltba egy sörért - büfé nem volt, de beugró sem, azt vitt be magával az ember, amit akart, konkrétan a lelátó széléig tekertem a biciklivel is.
Visszatérve a lelátóra már kezdett kicsit csípni a szél, ráadásul az első 15-20 percben a játék sem volt valami érdekes. Szórakoztató volt, ahogy a csetényi szurkolók kezdtek megposszani: "nem igaz, hogy nem tudjuk kivinni onnan azt a kurva labdát", és hasonló megjegyzések hangzottak el, de éppen a hazaiak sem voltak elégedettek, hiába vezetett 3–0-ra a csapatok, osztották a játékosokat egy-egy hiba után.
Aztán kinyílt a gólcsap.
Az utolsó félóra gólparádéba csapott át, ráadásul néha már bohózatba illett a csetényi védelem alakítása: a hatodik hazai gól úgy született, hogy egy védő vaktában előre akarta rúgni a labdát, de ebből akkora gyertya lett, hogy az jó volt indításnak is, ráadásul a csatár hagyta leesni a labdát, majd átfejelte azt a kapus felett - megalázó. Persze néha a fűzfőiek is alakítottak, több olyan ziccer maradt ki, amikor egyedül vitte valaki a kapusra a labdát, egy ízben úgy maradt ki a helyzet, hogy a csatár a kapuson is átjutott, de túl könnyelmű volt, kisodródott, beérte egy védő.
A gála közben kiderült, hogy nem feledékeny a hazai publikum, többször emlékeztették szegény csetényi bácsit a 25. perc körüli beszólására, mely szerint át sem megy a térfélen a Fűzfő. Még egy-két szurkolói dal is elhangzott, ez is mutatta, hogy itt komoly élet lehetett harminc-negyven éve.
Az utolsó percekben már többen azzal biztatták a FAK-ot, hogy legalább kilencet lőjenek, ezzel kiegyenlítve az egy héttel korábbi brutális verést. Ez sikerült, 9–0 lett a vége, teljesen szétesett az utolsó percekre a Csetény. Érdekesség, hogy a vendégek csak egyszer cseréltek (azt is 15. percben), de sokkal többet nem tudtak volna, még egy mezőnyjátékos és egy kapus ült a kispadon. A hiányzók között volt például Haman Sadjo is, aki idén igazolt Úrkútról Cseténybe, de sajnos megint lemaradtam róla.
Csak kilencesek és nullák. Meg egy spori.
Az októberi napsütés utolsó sugaraiban el is indultam haza a szebb napokat megélt sporttelepről, boldogan, mert végre kipipálhattam ezt a stadiont is. Ezzel a Balaton keleti medencéjében már csak Csopakon és Zamárdiban kellene meccsre mennem (tágabban értelmezve a tájegységet a nem vízparti Balatonszabadi és Balatonszőlős is kell, illetve Siófokon a második számú csapat, a Balatoni Vasas nem volt meg), hogy teljes legyen a Grand Slam Szántódtól Tihanyig.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.