Szurkol is, meg grundol is, azaz groundhopperkedik

Miért a Kolozsvár, miért nem a Sepsi?

2022/07/10. - írta: pörgeszurkol

Szombaton rendezték a román szuperkupa döntőjét Aradon. A lelátón mindkét oldalon szurkoltak magyarok, bár ez az egyik oldalnak valamiért fájt. Persze a stadionban többségben voltak a románok, ahogy a Kolozsvári Vasutas szektorában is.

Még a csodálatos olaszországi túránkon merült fel, hogy a nyári szünet kellősközepén bizony lesz tétmeccs elérhető távolságban: Aradon rendezik meg a román szuperkupa döntőjét, ráadásul tulajdonképpen két magyar csapat küzd meg egymással: a Kolozsvári Vasutas, avagy a Csefere és a Sepsi OSK. Utóbbi esetében mindenféle túlzás nélkül lehet mondani, hogy magyar csapat (noha a kapuson kívül egyetlen magyar sem lépett pályára, de ezt ugye az NB I-ben már megszoktuk), a CFR esetében azért nem ilyen egyszerű a helyzet: a csapat táborának nagyobb része román, a magyar galeri létszámban meg sem tudja közelíteni a románt, így kénytelen is alkalmazkodni hozzá - bár vannak magyar szimbólumok is a lelátón, a szurkolás sajnos románul zajlik, ami pedig tényleg zavaró, hogy a román trikolórt is kiteszik páran. Nyilván nem a magyarok, meg elég csak bármelyik tetszőleges, tényleg román klubbal összehasonlítani a lelátói képet: a kolozsvári néhány román zászló a töredéke annak, amit máshol lehetne látni.

20220709_204655.jpg

Ott leng a zászló a turullal és a KVSC felirattal. 

Azt hiszem, talán az a legkorrektebb és legpontosabb, ha egy magyar gyökerű, magyarok által is támogatott, erdélyi klubnak nevezzük a cseferét. Sajnos a sikerességgel együtt járt, hogy sokkal több román szurkolója lett a klubnak a korábbinál, olyanok is, akik nem kolozsvári származásúak, vélhetően ők adják a nacionalistább réteget. A magyarok ott voltak mindig, ott vannak most is, látszik a nyomuk a lelátón, de ahogyan a városban, úgy a lelátón is kisebbségben vannak. Sajnos, de ez van.

Ezt a helyzetet többféleképpen is lehet kezelni, és ennek fejtegetésével át is vezetek oda, hogy választ adjak a címben feltett kérdésre: a Sepsi szurkolóinak egy része nem kedveli a KVSC-t, sőt, kifejezetten rossz a viszony a két tábor között. Mindezt úgy, hogy a KVSC magyar részlegének kápójával beszélgetve megtudtam, hogy a Sepsi szurkolónak egy része pár éve még Kolozsvárra járt meccsre. Természetesen értem, hogy nem tetszik a román szurkolás, és nyilván nekem is elképesztően fura volt ott állni egy táborban, ahol kint volt pár román trikolór, miközben velem szemben magyar zászlókkal szurkoltak. Lehet persze ezért utálkozni, de mindenki gondolja végig, magyarként mi a jobb: ha Kolozsvár elsőszámú csapatának táborának van magyar szekciója, ha vannak kint magyar nyelvű drapik, és alapvetően nem szidják a magyarokat a lelátón, mert békében fér meg ott a román és a magyar? Vagy az lenne a jobb, ha a kolozsvári magyarok megpróbálták volna leboxolni a dolgot a románokkal a tábor irányításáról, és háborognának a román zászlók és rigmusok miatt? Ismerve az etnikai arányokat és a létszámbeli állapotokat, biztosan csodálatos ötlet lenne.

20220709_223153.jpg

Részben a kolozsvári szurkolókkal beszélgetve, részben józan ésszel végiggondolva a helyzetet, a mai állapot a lehető legjobb, ami a kolozsvári lelátón elképzelhető a román impérium alatt. Ez egy jó példa a békés együttélésre, a sérelmek félrerakására. Persze nem tetszik a magyar szurkolóknak a "Románia, Románia" skandálás, amire sajnos volt is három példa a Sepsi ellen, de ezt nem csak ők nem skandálják, ha nem a főtáborban megtalálható magyarok sem - mert amúgy vegyesen van magyar és román a lelátó mindegyik felén, a tábor magjában is, és a magyar szekcióban is, nyilván más-más arányban. Dunaszerdahelyen vagy Sepsiszentgyörgyben könnyebb dolga van a magyaroknak: ott ők vannak (mi vagyunk) többségben, magyar a lelátó, persze, hogy magyar színekben és magyarul szurkolnak. Ezt viszont nem lehet megcsinálni egy 350 ezres nagyvárosban, aminek jó, ha az egyhatoda magyar. Szerintem ezt inkább megérteni kellene, nem pedig piros-fehér-zöld "101% Anti-CFR" pólóban megjelenni.

S igen, a fentiek mellett nyilván szúrta a szemem a "Sepsiszentgyörgy-Ferencváros" drapi is, de a fő ok, amiért a Kolozsvárnak szurkoltam az, hogy a KVSC-t 1907-ben alapították, a Sepsi OSK-t pedig 2011-ben - mindkettő klubot magyarok. Az egyik egy organikusan fejlődő, történelmi csapat, a másik egy állami pénzekkel is megtolt kisvárosi klub, ami csak a történelmi tragédiánk miatt szimpatikusabb egy fokkal a Kisvárdánál. Személyes kötődésem nincs egyik városhoz sem, de talán nem bántom meg a szentgyörgyieket azzal, hogy Kolozsvár elvesztése valamiért nagyobb szimbólum, fájóbb pont a történelmünkben. Sőt, pont az a lényeg, hogy addig nem veszítjük el teljesen Kolozsvárt, amíg vannak, akik ott KVSC-s pólóban, sállal, drapival és zászlóval mennek meccsre, turulos zászlót lengetnek és magyarul beszélgetnek egymással. Sepsiszentgyörgyben ez természetes, Kolozsváron az etnikai arányok miatt sajnos nem annyira, ezért is kell vigyázni erre a csodálatos közegre, nem pedig ellenségként tekinteni rájuk.

A szuperkupa-döntő amúgy jó buli volt, a Neumann Ferencről elnevezett stadion nagyjából megtelt - igaz, a két oldallelátót az aradiak töltötték meg, akik a saját polgármesterük ellen tüntettek, időnként pedig éltették az UTA Aradot - olyankor lenyomták mindkét oldalt, de amúgy a hangulatért egyaránt felelt a KVSC és a Sepsi, mindkét oldalnak jól szólt a hangja, és általában nem egymással voltak elfoglalva - szerencsére.

A belépő elővételben 25 lej volt, bent nem lehetett kapni rendes sört, csak alkoholmentes Ursust, melynek minőségét inkább nem is firtatnám, az árára pedig nem emlékszem, azt tudom, hogy kaptam vissza a 10 lejesből. Egyébként egy óriási hülyesége a románoknak, nemcsak a stadionban, de kint a környékén sem lehet inni. Kocsma tényleg nincs is a "stadionul" környékén, viszont ez a "rendőrök vadásznak az alkoholt fogyasztókra" figyelmeztetés azért túlzásnak bizonyult, vígan elsétáltam az alábbi képek készítési helyéig egy sörrel a kezemben, és a végét is meg tudtam inni, senkit nem érdekelt.

20220709_202057.jpg

152_3583.JPG

Maga a játék különösebben nem kötött le, maradjunk annyiban, hogy a hangulat és a lelátói megjelenés magasabb színvonalat képviselt, mint a játék. A KVSC az elején vezetést szerzett, de a Sepsi az első félidő utolsó pillanatában egyenlíteni tudott. A pályán összesen három magyareredetű névvel rendelkező játékost láttam, de a kolozsvári Ciprian Deac sajnos nem vallja magát magyarnak, ahogy a túloldalon gondolom a regáti születésű Mahai Balasa sem, így egyedül a Sepsi kapusa, Niczuly Roland érthette a magyar szurkolást. 

A hajrában a Sepsi szerezte meg a vezetést, az utolsó pillanatokra pedig meg is fogyatkozott a KVSC, amely végül kikapott, így vereséggel hangolt a Pjunyik Jereván elleni BL-selejtező visszavágóra, aminek első meccse 0-0 lett.

A poszt végén azért bevallom, nem tudtam volna igazán örülni, ha egyenlít a Kolozsvár a végén, a francnak sem lett volna kedve maradni még sör nélkül. Ezen a meccsen ugyan nem szurkoltam a Sepsinek, remélem sikerült jól megindokolnom, hogy miért. Ettől még a jövőben ugyanúgy örömmel fogom szemlélni, hogy egy magyar csapat oktatja a románokat Romániában, és természetesen a nemzetközi kupában is sikeres helytállást kívánok a székelyeknek - sajnálva persze, hogy a koefficiens pontokat nem Magyarországnak fogják gyűjteni.

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://porgegrundol.blog.hu/api/trackback/id/tr2017879113

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Italboltos Sanyi · http://obudakocsma.blog.hu 2022.07.11. 12:57:25

Szerencsére nem kell választanom :) marad a Kerület!
süti beállítások módosítása