Nehéz, igazi küzdelmes meccsen darálta be a III. kerületi TVE a Bicskét, a lefújás után egész komolyan ünnepelt a lelátó. Pedig a három pont a papírforma volt.

Félre ne értse senki, én is ugráltam a megfelelő rigmus alatt a Bicske elleni meccs lefújása után (pedig nem sok sört fogyasztottam), egy ennyire küzdelmes győzelmet illik megünnepelni. A mérleg másik serpenyőjében viszont az van, hogy a Bicske ellen kötelező volt a győzelem, a 2–0 nem nagy különbség, ráadásul az első félidő a küzdelmes helyett inkább szenvedős volt.

Ha nem jön össze a győzelem, valószínűleg az előző mondat második felét emelném ki, így viszont tényleg járt a taps és az ünneplés a csapatnak. Nem is csak a Bicske legyőzése miatt, hanem azért, mert ez zsinórban a harmadik győzelem a bajnokságban, és egymásután kétszer nem kapott gólt a csapat. Ezek olyan jelek, amik bizakodásra adhatnak okot, és talán elhiszem, hogy mostanra állt össze minden.

A móri siker után egy fokkal nehezebb, de mindenképpen kötelező győzelmet vártam a Bicske ellen. Nos, ez két-három fokkal nehezebb meccs volt, a Bicske az eddigi eredményei ellenére azért egy NB III-as csapatnak néz ki, míg a Mór (vagy korábban a Zsámbék és a Teskánd) egyértelműen amatőr klub benyomását keltette. Az első félidőben mondjuk helyzete sem volt a Bicskének, igaz, a Kerület is inkább szenvedett elől, óriási fölényben játszottunk, de kimondott izgalmak nélkül ment le a 45 perc. 

A Bicskében két régi ismerős játszott, a csapatkapitány Bori, illetve elől Sóron. Inkább előbbinek jutott nagyobb szerep a meccsen, bár az egy évvel ezelőtti fényéhez (hát még a csúcshoz) képest már kopott a védő játéka, de Bori képességei így is kimagaslottak a vendégcsapatból. A Kerületnél Schuszter labdaszerzései és küzdőszelleme jelentették a pluszt, illetve amikor épp nem csúszott le Barczi beadása, akkor ő is hasznosabban játszott az átlagnál.

A második félidő elején még a Bicske rúghatott szögletet, aztán pár perccel később Hegedűs passza után már Schuszter lőtt a kapuba, végre megvan a vezetés! Amúgy Schuszi nagyon megérdemelte ezt a gólt, külön örültem neki, hogy ő talált be.

Szerencsére a folytatásban nem változott a játék képe, így egy előrevágott labdánál egy rossz kapuskijövetelt klasszis emeléssel használt ki Barczi, majd az üres kapuba gurított, 2–0. Ezzel el is dőlt minden, ezt már akkor, a 60. percben is ki mertem jelenteni.

Az, hogy ez nem volt túl korai, kicsit a szerencsén is múlt - ahogyan az is, hogy Szmola ezúttal sem kapott gólt. Valamikor a 70-80. perc között egy bicskei támadás egy gyengén középre lőtt labdával ért (volna) véget, ám Szmola kezei között átcsúszott a labda. A védelem ugyan tisztázott, de maradjunk annyiban, hogy nem élete formájában védett a kapusunk, akinek még ezentúl is akadt egy-két ennél kevésbé hajmeresztő megoldása. Ez most belefért, korábban pedig jól védett, úgyhogy remélem, hogy csak túl sokat unatkozott az elmúlt két meccsen és kellett neki az adrenalin. 

2–0 maradt a vége, a lefújáskor a hazai tábor kicsit éltette a bicskeieket (nem mindenki), ez egy pár éve kezdődött jó viszony ápolása miatt történt. Ezt követően aztán egész komoly ünneplést kapott a csapat, a címben is erre utaltam, hogy külső szemmel talán túl nagyot - ám a küzdésért, és az előző két meccsért együtt járt ez a sok taps és a közös ugrálás is. Főleg úgy, hogy a meccsen amúgy közel sem a legjobbját nyújtotta az óbudai tábor, meg egyébként jó, ha hatvan százalékos volt a kihasználtsága a lelátónak.

A játékvezetés ezúttal sem sikerült tökéletesre, Lapu kiállítását túlzónak érzem, a sárgalapok kiosztásánál pedig egyértelműen következetlen volt a spori, a Kerület kárára. Ezt azért több beszólással is a tudtára adtuk, persze az indulatok nem szabadultak el, főleg nem a vezetés tudatában.

Jön újabb két elvileg könnyen nyerhető meccs, előbb a Videoton második csapata ellen - ez lesz a nehezebb feladat, de a kupameccs tükrében hozható -, majd otthon a zöldasztalnál bennmaradó Komárom jön, az kötelező és sima siker papíron. Nem lenne rossz egy ötös győzelmi szériával utazni a következő közvetlen rivális, a Tatabánya otthonába - minden további számolgatást meghagyok akkorra, ha ez össze is jön. Egyelőre a negyedik helyről, a feljutás tekintetében négy pont hátrányból várjuk a folytatást. Volt ez rosszabb, és lesz még jobb!