Egy igazi örökmásodik focicsapat

Örökmásodik és német futballklub: nyilván mindenkinek a Schalke jut eszébe, de nem, nem az ő meccsükön jártam - hanem az FSV Frankfurt fellépését néztem meg múlt kedden.

Mondanom sem kell, hogy Újpest-szimpatizánsként felnőve, Kerület-szurkolóként és a magyar válogatott lelkes követőjeként nagyon jól tudom, mit jelent a majdnem a futballban - aki erre azt vágja rá, hogy semmit, az nem érti a futball lélektanát. Legendákat, hőskölteményeket lehet felhúzni arra, hogy valami a régmúltban majdnem sikerült. Azt nem tudom, ez mennyire szokás Frankfurtban, az viszont biztos, hogy az FSV története tele van majdnemekkel.

A klubot ugyanúgy 1899-ben alapították, mint az Eintracht Frankfurt jogelődjét, a Viktoriát, de pár hónappal később, így csak majdnem a legrégebbi frankfurti futballklub. Legnagyobb sikere az 1920-as években egy elbukott bajnoki döntő és 1938-ból egy elbukott kupadöntő. Nem nehéz azonosulni ezzel, valljuk be. A kupadöntő még megérdemel fél szót: a Rapid Wien ellen veszített az FSV Frankfurt.

A II. világháború után még sokáig releváns tudott maradni az Eintracht mellett is az FSV, szerepelt a Bundesliga-korszak előtt az első osztályban is, a hatvanas években stabil másodosztályú klub volt, majd hanyatlani kezdett. Sokáig a harmadik-negyedik vonalban tengődött az együttes, majd a 2000-es években volt még egy komoylabb fellángolása: 2008-tól 2016-ig a Bundesliga 2-ben játszott, a 2011-2012-es szezonban ráadásul a városi rivális Eintracht is másodosztályú volt, így hosszú évek kihagyása (1962-ben volt az utolsó) után rendeztek frankfurti derbit: a két meccset összességében 10–1-re húzta be az Eintracht. Bajnokin1955-ben, a kupában 1957-ben verte meg utoljára városi riválisát az FSV.  

Érdekesség, hogy a klub játékosa volt Kalmár Zsolt és a Dániában született, dán válogatott Molnár Miklós is, valamint a magyar bajnokságból jól ismert máltai André Schembri is - mindhárman a Bundesliga 2-ben erősítették az együttest, de külön-külön időszakokban.

Szóval egy komoly hagyományokkal rendelkező csapatról van szó, ráadásul erős lokálpatrióta kötődéssel Bornheimhez, Frankfurt egyik keleti kerületéhez. A környék utcáin valóban az FSV matricái és falfirkái dominálnak, a kocsmákban (már amelyiket láttam) is inkább FSV-s relikviákat látni. Az egész várost illetően már más a kép, amennyire megfigyeltem, Frankfurtban nincs szó arról, mint Münchenben, hogy az igazi városiak a helyi kisebb csapatnak szurkolnak, a sztárcsapat meg a vidékieké. Sokkal inkább lokális a kötődés, Bornheimben természetesen FSV-szurkolókkal találkozni, a városi többi részén az Eintracht a csapat. 

Bár online alacsonyabb árat láttam, helyszínen megvásárolva 15 eurót kóstált a jegy. A stadion kialakításából adódóan potyázhattam volna (lásd nyitókép), de inkább bementem, érdekelt az atmoszféra. Pár perc késéssel érkeztem meg az U6-os metróval, nehezen hagytam ott az Automechanika Happy Hour ingyen söreit, de végül csak egy metrónyival késtem le a kezdést. 

Az FSV Frankfurt a Regionalliga Südwest 6. fordulójában a KSV Hessen Kasselt fogadta, egy olyan klubot, amit soha nem járt a legmagasabb szinten, sőt, a jelenlegi formájában alig 30 éve létezik. Persze volt korábban is futballcsapata a városnak, sőt, a másodosztályban is lehúzott több szezont a Kassel jogelődje, sőt, még a Német Kupa negyeddöntőjéig is eljutott, mielőtt becsődölt a kilencvenes években.

Az mindenesetre látszott, hogy a Kasselnek vannak szurkolói, drapikkal érkezett egy kb. 40-50 fős csoport, míg a hazai oldalon két részen is voltak drapik, láthatóan két külön csoportosulás is van a kapu mögött, de ezek rénézésre nem utálják egymást, egy-két közös, felelgetős rigmusuk is volt. Inkább generációs különbséget láttam, a főlelátó felőli, nyugati kanyarban inkább az idősebbek tolták láthatóan régi drapikkal, a másik oldalon fiatalabbak nyomták a szurkolást. Néha egymástól teljesen függetlenül éltették a csapatot, néha együtt. Utóbbi csoport, tehát déli lelátó keleti vége a hivatalos ultracsoportok helye.

Azért sem az 1899-es alapítási év, sem az Armada nevű csoportosulás nem túl szimpatikus, mégis tetszett ez a közeg.

Büfé, mögötte lent a metró.

A meccs nagyjából egy NB II-es bajnoki szintjét hozta, az érkezésem után még a Kassel veszélyeztetett, de egyre inkább az FSV vette át az irányítást, pár kihagyott helyzet után a 23. percben Suljić lapos lövése beakadt, 1–0. Nem, sajnos nem AZ a Suljić volt az, a frankfurti spíler nem Asmir, hanem Amar. Majdnem.

Csodálatos a háttérben az a lakótelep a lemenő nap fényében. 

A szünetig nem változott az állás, a félidő vége felé megint a Kassel volt veszélyesebb, de nagyon nem kellett izgulnia a hazaiaknak. Közben vettem egy sört 4,5 euróért, itt nem írták ki, mit mérnek, csak sejtem, hogy Becks volt - egyrészt eléggé hasonlított az előtte bevert üvegeshez, másrészt itt is lehetett kapni üveges Becks-et. Itt legalább nem kellett repohárral bohóckodni, mint másnap Mainzban - arról a meccsről itt olvashattok bővebben.

A második félidőben is nyílt maradt a játék, egész jó iramban (pedig ez negyedosztály!), helyzetek voltak itt is, ott is. Egy elbaltázott kapuskiadásból a 63. percben megduplázta előnyét az FSV, innentől tényleg nem volt miért izgulni. A 88. percben azért a bornheimi kapus még kivédett egy tizenegyest, arról sajnos lemaradtam, miért fújta be a spori. Maradt 2–0 a végére, azóta lement egy forduló a hétvégén, az FSV nyert Ulmban, így már 6. a tabellán, a Kassel javítani tudott, győzelmével a 10., a két csapat között három pont a különbség. Az általam szerdán látott Mainz II megint betlizett és már kieső helyen áll, a Mannheim ikszelt, ezzel 11., figyelemreméltó 1-5-1-es mérleggel és nullás gólkülönbséggel. 

A meccs után még sétáltam egy kicsit Bornheimben, nem az U6-ossal mentem haza, arról úgyis át kellett volna szállni. Pár utcányira találtam egy cseh (!!) kocsmát, így felháborító módon Németországban csapolt Pilsnert ittam és rántott sajtot vacsoráztam, és meg kell mondjam, nagyon élveztem ezt.

Az sem mellékes, hogy a Gambrinus am Eck nevű kocsmától kb. 100 méterre az U4-es metrónak van állomása, az pedig hazavitt a szállásra átszállás nélkül - ezt egy olyan napon, amit még Budapesten kezdtem, majd végigdolgoztam Frankfurtban 5-ig, hogy aztán ingyen sörökkel és meccsel vezessek le, eléggé tudtam értékelni.

Ennyit hát a két német meccsemről, több nem fért bele a hétbe, de talán nem is baj. A hétvégi ifimeccses kalandomról már olvashattatok, a folytatásban - ha minden igaz - jön egy újabb budapesti hiányzó, aztán a megszokott kerékvágás a Kerülettel.