A Labdarúgás Istene most jó volt hozzánk

Eddig sem a gálázásokról szólt a Kerület bajnoki menetelése, de ez a dabasi siker a küzdelmes meccsekben is új dimenzió volt.

A szurkolói lélektan már csak olyan, hogy inkább veszi észre az ember, ha az ellenfélnek van szerencséje, mint a saját csapatának. Persze van, amikor el kell ismerni, hogy szerencsénk volt - Dabas ez az eset. Nincs mit szépíteni, ehhez a győzelemhez jó adag szerencse is kellett, meg persze küzdőszellem és harcosság. Szeretem az ilyen meccseket, jó érzés így nyerni, de még jobb, amikor az utolsó húsz percet nem kell végig izgulni.

Dabason utoljára márciusban, még az előző bajnokságban jártam, akkor is a Kerülettel. Az sem volt sima meccs, kétgólos hátrányból fordítva, bő egy órát átaludva egy nagyon kemény (mondhatnám: huszáros!) hajrával nyert akkor a csapat 3–2-re, a Dabasban ott volt Hegyi és Kamarás is. Ők már elmentek, a Dabas maradt totális alsó-középmezőny, a 10. helye éppen arra elég, hogy a kieséstől ne kelljen tartani.

A sporttelep azóta semmit nem változott, ez nem is baj: kellemes helyszín, viszonylag régi lelátók, parádés büfékocsma. Mondjuk a lokáció szerintem borzalmas: eleve nem vagyok a déli agglomeráció szerelmese, ráadásul Dabason belül is totál periférián, Sári északi végén van a stadion. Legalább az 5-ös út közel van - ezúttal ez is számított nekem, bár nem szeretek autóval meccsre menni, most így tettem. Feleségem családjától indultunk ebéd után (előtte még egy kis Balatonban fürdés is befért), nem volt kedvem hazamenni majd vissza, inkább tettem egy "kis" kitérőt Dabas felé, haza legalább tudtam szállítani pár szurkolótársamat.  

A belépő továbbra is 1200 forint, ennyiért színes-szagos nyomtatott jegyet is kaptam, megéri! A vendégszektor a bejárattal szemben nézve a sporttelep legmesszebbi pontján van, de ez amúgy nem gáz, hiszen a büfé és a mosdó is útba esik közbe. A büfékocsma továbbra is lenyűgöző, most sajnos alkoholmentes sörrel kellett beérnem, abból ki is ittam a helyet - kettő darab málnás Dreher 24 volt összesen, ezeket megittam. Az ár "legyen mondjuk 600 forint", parádé! Csapon amúgy Kőbányait mértek most is, üvegesben láttam Drehert és Dreher IPA-t is.

Mondom: parádés ez a büfé!

A vendégben voltunk vagy 40–50-en, de biztosan nem mindenki volt óbudai, például megint itt volt a két helyi szlovák bácsi. Mint kiderült, minden egyes meccset ebből a szektorból néznek meg, hiába ez a vendég. Amúgy egy-két óbudait szpottoltunk szemben is.

Az első félidőben a Dabas volt aktívabb, az első percekben több támadást is vezettek a hazaiak, sajnos sokáig kellett rá várni, hogy a Kerület is kialakítson kisebb helyzeteket. Amennyire levettem a tervezett taktikát, gyors akciókat tervezhetett a mester, azt nem mondom, hogy kimondottan kontrákra játszottunk, de szerintem volt abban tudatosság, hogy a Dabas birtokolhatta többet a labdát.

A 24. percben egy hosszú ívelés után Hulicsár vehette át a labdát a 16-oson belül, két csellel két védőt lerázva fordult kapura, majd be is lőtte a labdát, remek megoldás, lényegében az első komolyabb helyzetből meg is szerezte a vezetést a Kerület. Ezt rögtön egy ivószünet követte, utána viszonylag eseménytelen játék zajlott a szünetig.

Keresd a civilben lévő Kerület-játékost!

A szünetben Deák Bill Gyula számokat játszottak, nem gondolnám, hogy ez minden dabasi bajokin így zajlik, a héten elhunyt zenészre emlékeztek ezzel a hazaiak. Szép gesztus, és örültem, hogy ez a remekmű is elhangzott, közelebb áll a szívemhez, mint a blues, amiben igazán nagy király volt.

A második játékrész elejét megnyomta a Kerület, egy jó tíz percig magasabb szinten játszott a csapat, jó lenne ezt látni tartósan. Több lehetőség is kimaradt ekkor, bár ziccerig csak egyszer-egyszer sikerült eljutni, de a Dabas beszorult. Aztán, mintha elvágták volna. Fokozatosan a Dabas lett megint a kezdeményezőbb, az utolsó 15–20 perc pedig csak a bekkelésről szólt.

Jött az utazós drapi ide is, ha jól számolom, csak Marcali maradt ki neki az idei idegenbeli meccsekről, igaz, akkor még nem is létezett.

Hulicsárt - is - sokat aprították a hazai védők, a félidő közepén ápolni is kellett a csodacsatárunk, utána is kicsit sántítva tért vissza. Joggal sérelmezte, hogy ezt a rúgást le sem fújta a spori, viszont a visszatérése után elég keményen törlesztett, szerintem örülhetünk, hogy azt nem piros lap követte. Az viszont látszott, hogy Huli "idegbe' jött", és abban is maradt, jobban jártunk, hogy pár perc múlva a lecserélés sorsára jutott.

Az utolsó bő húsz perc a megúszásról szólt: Hajagos is bemutatott két-három bravúrt, de kétszer is a kapufa mentett, néha pedig a szerencse mellett az is kellett, hogy a dabasiak rossz megoldást választottak. Kiszenvedett, kiküzdött siker volt ez, de maradt a 0–1 a végére. Tapad a Kerület a Gyulára, a többiek meg egyre jobban szakadnak le, nem néz ki rosszul a tabella. 

Ha nem Kőbányait mérne a büfé, azt mondanám, kicsit irigykedtem is arra az öt-hat szurkolónkra, akik ott maradtak még sörözni, mert a busz csak egy óra múlva jött Budapest felé. Így azért nem bántam, hogy nagyjából haza is értem addigra, és még elcsíptem otthon azt a szintén enyhén szólva szerencsés gólt, amivel az Újpest nyert. A Labdarúgás Istene tényleg rámnevetett vasárnap!