Szurkol is, meg grundol is, azaz groundhopperkedik

Ezért megéri edzőmeccsre menni

2020/07/04. - írta: pörgeszurkol

Nem vagyok az edőmeccsek nagy rajongója, nem is nagyon szoktam kijárni rájuk, a barátságos, tét nélküli meccsek ritkán hoznak lázba. Az ilyen ritka alkalmak minősített esete volt a mai nap, amikor végre négy hónap után láthattam a Kerületkét játszani. Durva ezt leírni és végiggondolni, de tényleg márciusban játszott utoljára a csapat, azóta csak annyi történt, hogy sikerült adminisztratív úton lemaradni feljutásról... A következő NB III-as idény meg egy hónapon belül kezdődik, de nem tudni biztosan, hogy hány csapattal, és nem ismert a csoportok beosztása sem. MLSZ...

esmtk-kerulet4.jpg

A pillanat, amikor négy hónap után végre játszani láttam a Kerületet.

Na de visszatérve a délelőttre, a Kerület első felkészülési meccsére idegenben, Pesterzsébeten került sor, az ESMTK ellen. Nem elég, hogy négy hónap után végre játszik a kedvenc csapatom, mindezt az egyik legszimpatikusabb pesti csapat ellen teszi, tökéletes délelőttnek ígérkezett tehát a mai. Ilyen előzmények után nem csoda, hogy negyed 11-kor már egy Pilsnert iszogattam néhány óbudai és erzsébeti szurkoló társaságában, tovább mélyítve a két klub szurkolói között a jó viszonyt.

esmtk-kerulet5.jpg

Az ilyesmi nem meglepő Erzsébeten, kedvelt célpontja a pálya a groundhopper szcénának. 

11-re már több, mint száz ember verődött össze az ESMTK utánozhatatlan hangulatú sporttelepén, ez egy szombat délelőtti edzőmeccsen, a nyár közepén valóságos tömegnek mondható. A hangulatra sem lehetett panasz, nyilván nem szurkoltuk végig a meccset, de azért párszor mindkét oldal biztatta a sajátjait. A lelátón egyébként igazi ünnep volt, egymással vegyülve az óbudaiak és az erzsébetiek, jó idő, jó hangulat, láthatóan nagyon hiányzott már a foci az embereknek. Az egésznek olyan ünnepi milliője volt, amit csak ez a közeg tud megadni nekem, végre találkoztam olyan arcokkal, akikkel csak meccsen szoktam, nem tudtam volna ennél jobb délelőttöt elképzelni.

esmtk-kerulet2.jpg

Ebben az ömlengésben még az sem zavar meg, amit a pályán láttam. Gól nem született, a színvonal gyenge volt, ráadásul a frissen igazolt Remili Mohamed sem volt keretben, pedig kíváncsi vagyok rá, hogy mit fog alkotni Óbudán. Moha a Vasasnál nagy spíler volt, de azóta sem Pakson, sem Siófokon nem mutatott sokat, kicsit lutri ez nekem. Jeszy a kapuban továbbra is biztos pont, ma is volt két nagy védése, a hozzáállása példás, meg hát nagy forma, ő bármikor odaköszön a szurkolóknak.

Fazakas, Szalai és Rabatin hoztak egy átlagos szintet, nem emelkedett ki egyikük sem, de nem láttam nagy hibát tőlük. Elől sajnos sem Borvető, sem Rajczi nem alakított nagyot, míg az újak közül senki nem lógott ki felfelé, de legalább lefelé sem. Kicsit aggasztó, hogy Kaszai fel sem tűnt a meccs környékén, rajta kívül más nagy hiányzó nem volt, Bori például civilben, de ott ült a kispadon. Hogy ebből mi lesz augusztusra, azt nem tudom, de ugye nem szoktam edzőmeccsekre járni, meg ez nem is az én gondom, szóval nem baj.

esmtk-kerulet3.jpg

Óriási kollektíva!

Ami biztos, hogy nagyon kellett nekem ez a meccs, igazából csak a tét hiányzott, szinte olyan volt minden, mintha NB III-as meccsen lettem volna. Bár szeretek idejárni, de szeretem az erzsébeti szurkolókat is, jó lenne, ha nem kerülne össze a két csapat. Valahol persze elképesztő, hogy még mindig a csoportbeosztást találgatjuk, de hát ettől (is) szép a magyar alsóbb ligák világa, meg eleve a magyar szurkoló élete ilyen, mindig kell valamit számolgatni, találgatni.

Ilyen edzőmeccsre máskor is szívesen megyek, de kezdődjön már inkább végre a szezon!

(A harmadik és a negyedik képért köszönet Puskás Gábornak!)

Szólj hozzá!

Viszlát, NB I! Kaptál egy esélyt, de nem fogsz hiányozni

2020/06/28. - írta: pörgeszurkol

Véget ért az NB I, és most látszik csak igazán, hogy mennyire kegyelmi állapot volt ez az elmúlt bő egy hónap!

Többször írtam már arról, hogy az NB I már nem hoz lázba, elfordultam tőle, és az alsóbb osztályokban találom csak meg azt, amiért érdemes meccsre járni. Ez a blog is azért jött létre, hogy minél több meccsről írjak benne, de jött a járvány, ami felülírt mindent. Két hónap teljes futball-megvonás után nyilván óriási örömmel fogadtam az NB I folytatását, és nagyon megörültem, hogy végre meccsre mehettem. Utólag nézve még bosszantóbb és elhamarkodottabb az MLSZ döntése az alsóbb osztályok lezárását illetően, de ez van, májusban csak az NB I indult újra.

Kegyelmi állapot volt ez tehát, amit fokozott az is, hogy a négy kiemelt csapaton kívül mindenki a kiesés ellen küzdött, óriási izgalmakat hozott a hajrá. Megalázó persze, hogy az Újpest célja a kiesés elkerülése volt, de végül az edzőváltás után emelt fővel, a klub tradícióihoz méltóan tette a dolgát a csapat. A Debrecen elleni kiesési rangadó hangulata számomra a 12-15 évvel ezelőtti időket idézte, amikor elkezdtem meccsre járni, amikor igazán jó volt ehhez a közösséghez tartozni. Már a Honvéd 93. perces kapufája is azt jelezte, amit aztán végig éreztem a Debrecen ellen a helyszínen: az Újpest nem eshet ki, mert ez Magyarország legrégebbi, legnagyobb hagyományokkal rendelkező egyesülete, ahol ha a játékosok és a szurkolók egymásra találnak, akkor semmihez sem fogható a hangulat. Még a tábor nélkül is.

Újpest nélkül nincs magyar foci. Ahogy Fradi, MTK és Honvéd nélkül sincs.

DVSC, Győri ETO, Vasas, Szombathelyi Haladás, Pécs, Nyíregyháza és Békéscsaba nélkül van (lesz) NB I, de minek? Egyenként legfeljebb az első kettőnek említett csapat hiánya fájó úgy igazán, de ez a hét klub mind NB II-es, miközben a Felcsút, a Kisvárda és a Mezőkövesd nulla múlttal, nulla szurkolói beágyazottsággal, semmi hagyománnyal ott van. Ez lett a magyar foci?

A Paks és a Budafok szimpatikus kiscsapatok, nem szabad őket összemosni a műcsapatokkal. Normális esetben a jelenlétük színesítené az NB I-et, de most nekik sem lehet felhőtlenül örülni, pedig az számomra egy nagyon nagy dolog, hogy lesz budai klub az élvonalban. Így viszont nagyon sok a kiscsapat, aránytalanul sok.

Normális esetben, egy ideális világban nagyon jól szórakoztam volna a DVSC kiesésén, egy ideális világban eszembe nem jutott volna a Diósgyőrnek drukkolni az utolsó fordulóban, egy ideális világban fel sem merülne bennem, hogy a magyar kupainduló ellen szurkoljak a nemzetközi porondon. De egy ideális, normális világban nem lenne harmadik egy akadémiának csúfolt klub akadémisták nélkül, zömmel légiósokkal. Főleg úgy nem, hogy alig egy évtizede alapították, és a Videoton második csapatának jogán került fel egyáltalán az NB II-be... Ideális esetben nem lenne negyedik és kupadöntős egy olyan klub, ami ebben a formájában szintén néhány éve létezik, előtte a másodosztály közelében sem járt. S akkor a Paksot szimpatikussá tevő játékospolitikának szöges ellentettjét művelő, szintén pár éve létező, mindenféle tradíció nélkül második éve NB I-es  Kisvárdát is említsük meg, mint ami ideális esetben nem létezne. Vagy talán a háromból egyik igen, de így együtt biztos nem.

Tudom, hogy a blognak sok olyan olvasója van, akinek elege van a politizálásból. Őket szeretném megnyugtatni, hogy ez az utolsó ilyen poszt, a jövőben tényleg a meccsbeszámolókra szeretnék koncentrálni. Remélem, nem kényszerülök arra, hogy másról írjak... Pár dolgot még egyszer tisztázzunk, utána ígérem, hagyom ezt!

A Felcsút elleni őszinte és tiszta gyűlöletem nem a kormány ellen szól, és különösen nem a csapat játékosai ellen. Pár éve még tudtam szimpatizálni (szimpatizálni, nem azonosulnI!) a kormánypárttal, most már legfeljebb egy-egy témában. Nem fogok a többi pártra is kitérni, nagy részüket vagy megvetem, vagy legfeljebb szintén egy-egy témában értek velük egyet.

Amellett viszont nem tudok elmenni, hogy szétverik a kedvenc hobbimat, a magyar focit. Nem, nem a stadionozó, lélegeztető gépekkel példálózó demagóg idiótákkal fújok egy követ, a stadionok zömének örülök, a körülményeket rendbe kellett tenni. De milyen áron?

50051827668_aba26a888f_k.jpg

Fotó: Puskás Akadémia Flickr

Miért kell nekünk elviselni felcsútokat az NB I-ben? Miért kell elviselni azt, hogy Mészáros Lőrinc érmeket oszt az NB I-ben? Miért kell elviselni azt, hogy a Kisvárda bent marad, a Debrecen kiesik? Miért kell elviselni azt, hogy csak a Fradi vagy a Fehérvár lehet a bajnok?

Igazából nem kell elviselni. Nem tudom függetleníteni magam tőle, zavarni fog továbbra is. Nem fogom tudni az NB I-et figyelmen kívül hagyni, de egy nagy francot fogom a részletes követésével terhelni magam. Lesz újra NB II., NB III. és BLSZ (meg persze megyei), lesz hova kijárni. A grundhopperkedést végre folytathatom, sőt! A szurkolói énemet meg elég lesz Óbudán kiélni, Újpestre legfeljebb kimegyek a kupában... Hagyjanak engem békén ezzel a kilúgozott, belterjes NB I-el! A normálisabb csapatok meccseit megnézem tévében (ha nagyon ráérek), amúgy meg az eredményeket és a tabellát fogom csak követni. Szomorú, de ez van.

Ha nincs ez az időszak, nem tudtam volna elengedni az NB I-et. Kellett még ez az egy hónap, amikor lelkesedni tudtam érte, és kellett utána egy hatalmas pofon a valóságtól tegnap este. Hamarosan kiderül az NB II és az NB III teljes mezőnye és sorsolása, lesz miért lelkesedni!

55 komment

Elég ennyi csapat az NB I-be

2020/06/18. - írta: pörgeszurkol

Nem tisztem dicsérni a Magyar Labdarúgó Szövetséget, van éppen elég ok kritizálni a működését, döntéseit és a dolgokhoz való hozzáállását is. Azonban a kritika mellett igenis említést érdemel, ha valamit jól csinálnak, és azért ilyenre is találni példát, itt van mindjárt az NB I. létszámának csökkentése.

Igaz, hogy egy eredendően bűnben fogant döntésről van szó, aminek a körülményei ugyan botrányosak (hogy lehet létszámcsökkentésről dönteni idény közben?), az eredménye viszont -hogy egy klasszikust idézzek- megkérdőjelezhetetlen. Ha a színvonal nem is verdesi az eget, a bajnokság hajrája legalább minden évben izgalmas.

Az NB I. a 2015/2016-os szezon óta áll tizenkét csapatból, a lebonyolítás rendje szerint pedig minden csapat háromszor játszik egymással. Amióta ez a rendszer működik, szinte megszűntek a légüres térben, a középmezőny langymelegében lebegő csapatok, akik számára általában a bajnokság utolsó harmada tét nélkül zajlott le. A kiesés minden évben ádáz küzdelem után dől el, még akkor is, ha egyes években (2017 Gyirmót, 2020 Kaposvár) előfordult, hogy valaki nagyon kilóg lefelé.

mlsz.jpg

Az idei szezon jó példa arra, hogy miért izgalmasabb így a bajnokság, mint 16 vagy még több csapattal. Három fordulóval a vége előtt matematikailag csak az első öt csapat maradt bent, de a hetedik helytől lefelé tényleges, reális veszély a kiesés minden csapat számára. A mezőny fele tehát nem biztosította a bennmaradását három fordulóval a bajnokság vége előtt!

Ez nem egy egyedi szezon, tulajdonképpen csak az átállást követő első idényben, 2016-ban volt úgy-ahogy sima a helyzet, bár a Felcsút és a Vasas között akkor is nagy harc folyt, de akkor csak három csapat volt érintett a bajnokság utolsó pár körében, azóta viszont zsinórban ez a negyedik év, hogy a mezőny fele a kiesés elől menekül a hajrában, a másik fele meg a dobogóért vagy a nemzetközi kupaindulásért megy. Középmezőny nincs.

Van persze néhány ellenérv a tizenkét csapatos bajnoksággal szemben, nézzük ezek közül a három talán leggyakrabban előforduló kritikát!

1. Bűnben fogant: ez jogos és vitathatatlan, több kizárt klub ugyan komoly anyagi gondokkal küzdött, de esélyt sem kapott a menekülésre, míg a Nyíregyháza kizárása hivatalosan is jogtalan volt, az MLSZ tehát konkrétan elcsalta a 2014/2015-ös idényt, nem beszélve arról, hogy a szezon közben változtatták meg a bajnokság kiírását. Az viszont, hogy miként született ez a rendszer, nem minősíti magát a működését.

2. Sok a falusi vagy kevés nézővel rendelkező klub, miközben nagy fellegvárak sínylődnek az NB II-ben, NB III-ban: ez sajnos igaz, ám nem a bajnokság lebonyolításának a hibája. Semmi szükség a Felcsút, a Mezőkövesd vagy a Kisvárda jelenlétére, de ezek a klubok a politikai hátszelük miatt vannak az NB I-ben, és itt lennének akkor is, ha 20 csapatos lenne az NB I. Az pedig, hogy a Vasas, a Győri ETO vagy éppen a Haladás nem tud feljutni az NB I-be, nem azt jelenti, hogy bővíteni kell, hiszen hasból lehetne mondani 20-25 olyan klubot is, aminek "az NB I-ben van a helye", hol húznánk meg a határt? Az ideális az lenne, ha mind a 12 klub nagy múltú, szurkolói bázissal rendelkező együttes lenne az első osztályban, de ez sajnos szinte soha nem volt így (lásd még Gázszer, Stadler, Volán stb.), csak az utóbbi években elburjánzott a jelenség. Önmagában a kicsik jelenlétével sincs baj, főleg ha tényleg egyedi esetről van szó, és nem a településen született államtitkárnak vagy miniszterelnöknek köszönhető menetelés.

3. Igazságtalan a lebonyolítás: egyrészt nehéz ezt vitatni, másrészt hosszú távon talán kiegyenlítődik az aránytalan pályaválasztói jog. Esetleg rájátszással, vagy a harmadik kör pályaválasztói jogának sorsolásával lehetne ezen segíteni.

Összefoglalva az ellenérveket, nem nehéz belátni, hogy a Felcsút-jelenség nem annak köszönhető, hogy tizenkét csapat lehet csak az NB I-ben, sőt, sokkal inkább annak ellenére létezik. 16 vagy 20 klub között kevésbé tűnik fel egy-két műanyagcsapat, viszont lassan az NB I. fele ilyenekből áll. Azért az nem a lebonyolítási rendszernek köszönhető, hogy a politikailag leginkább támogatott és kedvelt négy csapat áll a bajnokság első négy helyén.

Így is olyan a színvonal, amilyen, de legalább azt nem lehet mondani, hogy ne lenne izgalmas a bajnokság. Ugyan a bajnoki címért lényegében csak a hatalom által maximálisan támogatott, állami pénzzel kitömött Fradi és Fehérvár versenyezhet egymással (bár a Honvéd 2017-ben bravúros idényt produkálva erre rácáfolt), viszont a dobogóért és a kiesés ellen minden évben hatalmas küzdelem zajlik.

A nézőszámnak, sőt egyáltalán a színvonalnak az tesz jót, ha van tétje a meccseknek, és van miért küzdenie a csapatoknak, ezért az NB I. létszáma tökéletes így, a lebonyolításon pedig legfeljebb annyit változtatnék, hogy egy biztos kieső mellett a 10-11. osztályozót vívna az NB II. két dobogósával. Bízom abban, hogy idővel (remélem minél előbb) eltűnik a magyar futball élvonalából a Felcsút és a hozzá hasonló többi képződmény, de bízok abban is, hogy ha ez bekövetkezik, akkor is tizenkét csapatból (vagy esetleg csak tízből) fog állni az első osztály!

Címkék: foci mlsz nb1
1 komment

Ilyen volt az Újpest–Debrecen kiesési rangadó

2020/06/10. - írta: pörgeszurkol

Ezt is megéltem.

Viszonylag sok Újpest–Debrecen meccsen voltam már az elmúlt tíz évben, és jó pár emlékezetes tévés meccs is dereng, ezek szinte mind komoly csaták voltak a bajnoki címért vagy bronzéremért, esetleg simán csak a nemzetközi kupaindulás joga volt a tét.

Kedden igazi kiesési rangadót játszott egymással a két csapat.

Egyébként a két leghosszabb ideje megszakítás nélkül elsőosztályú klub találkozott egymással: a Loki 1991-ben esett ki utoljára, és 1993-ban jutott fel, míg az Újpest 1912 óta elsőosztályú. Igaz, a Debrecen 2001-ben csak azért maradhatott bent, mert a BKV Előre átadta az indulási jogát a csapatnak, az Újpest pedig 1993-ban osztályozóval maradt bent. Szóval a kiesés szele mindkét csapatot megérintette mostanában is, de ez a mélység rég nem látott mindkét oldalon.

img_20200609_194652.jpg

Égi jel.

A Szusza gyepének kicserélése óta (második nekifutásra remek lett a pálya!) először jártam a stadionban, rögtön a D-ben, a tábor helyén, oda volt még jegy kedden. Ezeknek a koronavírussal terhelt vészterhes időknek az előnye, hogy Újpesten is simán összejön a "telt ház" egy hétközi bajnokin, miután a stadion negyedére, ötödére adnak el csak jegyeket.

Pár perc késéssel érkeztem meg a stadionba, egyből feltűnő volt az újpesti keménymag hiánya, a Megyeri úton a debreceni szurkolok hangját lehetett hallani. Szerencsére sörért nem mentem el egyből, így nem maradtam le arról, hogy már a 10. percben vezetést szerzett az Újpest Ristevski révén.

Ezután a büfében jött a sokk: a magyar stadionokban kapható legjobb sör, a Gallica helyett a legrosszabb magyar nagyüzemi sört, a Borsodit lehetett kapni az újpesti büfében, persze ugyanúgy 450 forintért. Nem tudom, hogy ez minek "köszönhető", de nagyon nagy kár érte... Ezek után az sem okozott nagy örömöt, hogy sor viszont nem volt.

Az első félidő lement további komolyabb helyzet nélkül, az Újpest jobb volt, az 1–0 jól hangzott, de a megnyugváshoz kellett volna még egy gól. A szünetben az eső is elkezdett esni, sőt, még egy szivárvány is megjelent az stadion felett, amit nem tudtam máshogy értelmezni, mint égi jelként, hogy az Újpest nem eshet ki 108 év után sem.

Nem kellett sok időnek eltelnie a második félidőből, hogy igaznak véljem a megérzésemet: Simon Krisztián a "kis gól is gól" jegyében egy gyönyörű lövéssel 2–0-ra módosította az állást az 48. percben, és ezt az sem rontotta el, hogy egy Benny Hill Show-ba illő góllal szépített a Debrecen nagyjából tíz perccel később.

Ekkor is úgy éreztem, hogy ezt a meccset meg fogja nyerni az Újpest, más eredmény itt nem képzelhető el.

Pár perccel később, a 61. percben Simon gondoskodott róla, hogy tényleg így legyen, és üresen maradva egy beadás után öt méterről a kapuba fejelt, 3–1.

Innen nem volt kérdés az Újpest győzelme, néha felcsillant a remény, hogy kiütéses győzelem is lehet a vége, de azért annyira nem erőltette a támadásokat a csapat, míg a Lokinak szinte sansza sem volt szépíteni, nem, hogy egyenlíteni.

img_20200609_190753.jpg

img_20200609_190748.jpg

Az utolsó húsz percben a tábor hiánya sem volt olyan fájó, ekkor a győzelmi mámornak hála egészen jó hangulatot teremtett a közönség (addig a debreceniek bizony hangosabbak voltak, ebből is látszik, hogy az ultrák nélkül még egy ekkora klubnál sincs igazi hangulat!), pedig korábban annyira magunkra voltunk utalva, hogy az "éhes a disznó, parasztok!" című csodálatos rigmus nekem köszönhetően indult be először a meccsen. A végén már szinte minden népszerűbb szurkolói dal elhangzott, és a Debrecen is megkapta magáét, az "NB II. Keleti csoport" skandálása viszont talán kicsit még elhamarkodott volt.

Ennek a győzelemnek köszönhetően az Újpestnek tulajdonképpen elég megvernie a Kaposvárt az utolsó fordulóban, és akkor nem kell aggódni. Most négy pont az előny a Debrecen, és három pont a Paks előtt (bár a Paks ma még szerezhet pontot a Fradi ellen) úgy, hogy a két csapat egymással játszik az utolsó fordulóban, tehát valójában hét pont előnyről lenne szó a Kaposvár legyőzésével, amit négy meccsen ezek a klubok nehezen fognak ledolgozni. Aki meg nem tudja megverni a tökutolsó Kaposvárt az utolsó meccsen, az megérdemli a kiesést, szóval a feladat innen már viszonylag egyszerű, és mindenképpen egyértelmű.

A kiesés persze még mindig többváltozós, a jelöltek közül természetesen a Kisvárda kiesésének örülnék a legjobban, de továbbra is a Paksot tartom a legesélyesebb távozónak. A Debrecent abból a szempontból sajnálnám, hogy tele van az NB I. szurkolók nélküli mű- és kiscsapatokkal, az ő kiesésükkel csak romlana a helyzet. Ugyanakkor az elmúlt másfél évtized történelmét nézve azért a káröröm is erős érzés lenne bennem, kiegészítve azzal a poénnal, hogy DEAC–DVSC párosítás lehetne az NB II-ben.

Ettől még persze végtelenül szomorú, hogy az Újpest–Debrecen kiesési rangadó lehet egy olyan bajnokságban, ahol öt fordulóval a vége előtt a Kisvárda hetedik, a Felcsút negyedik, a Mezőkövesd pedig harmadik. Ilyen áron inkább ne támogassa a politika ennyire bőkezűen a focit!

Szólj hozzá!

Helyre állt a világ rendje, végre megint mehettem meccsre

2020/06/05. - írta: pörgeszurkol

Közel három hónap után végre ismét meccsen, stadionban voltam, ennek örömére úgy érzem, hogy még ezt rímbe foglalt címet is megengedhetem magamnak. Az utolsó igazi meccsélményem március 7-én, Felcsúton volt, ezt követte a 14-ei zárt kapus budafoki kaland, ami ugyan jó buli volt, de már kényszermegoldásként született. Azóta semmi. Most viszont nemcsak simán meccsen voltam, hanem a Puskás Aréna első nézők előtt rendezett tétmeccsén jártam, ami nem mellesleg egy kupadöntő volt.

Szóval a hosszú, ínséges időszaknak legalább méltó módon lett vége, és végre ismét arról szólhat ez a blog, amiért létrehoztam: meccsbeszámolót fogok írni.

A járvány miatt az amúgy 65 ezer férőhelyes stadionba 10 ezer jegyet adtak el, amiket egy nap alatt el is kapkodtak. Várható volt, hiszen mégiscsak kupadöntő, mégiscsak a Puskás, meg ki is volt már éhezve a nép a focira. Ahhoz képest, hogy új stadion és kupadöntő, már 1500 forintért is lehetett jegyet kapni, ami előzetesen is jó vételnek tűnt. Hát még akkor, amikor beléptem a stadionba!

Utoljára Bordeaux-ban éreztem hasonlót, bár nyilván az egy sokkal érzelmesebb pillanat volt négy éve. Mégis csodálatos volt látni ezt a hatalmas létesítményt, ami annyira elvonta a figyelmemet, hogy a játék képéről keveset tudok írni.

img_20200603_200746.jpg

Nem adja vissza az érzést, amit ekkor éreztem, először látva ezt a stadiont belülről.

Az akusztikára nem lehet panasz, ugye nagyjából a stadion hatoda volt kihasználva, ennek ellenére elég jól szólt a szurkolók hangja, nemcsak akkor, amikor a kispesti tábor felett álltam, hanem nagyjából a félpálya magasságában, a tribünön is. Ha már itt tartunk: nem irigylem azokat, akik 1500 forintnál többet fizettek a jegyért, ugyanis minden további nélkül át lehetett járni a szektorok között. Természetesen a másfél méteres távolságot sem tartotta senki, de ez várható volt, hiszen focimeccsről van szó, nem színházról.

A büfékben nem volt vészes a sor, pedig nem nyitották ki mindet, igaz, a telt ház több, mint hatszor ennyi embert jelent, és ha hatszor ekkora sorral számolok, az már durva. De legalább van tévé a büfénél, így a gólokról nehezebb lemaradni. Sajnos ahogyan a többi új stadionban, úgy itt is nagyon drága a sör, de cserébe rossz is. 690 forint a Soproniért már-már rablás, főleg, hogy ha első alkalommal veszi az ember, akkor már egy ezres, 300 forint ugyanis a visszaváltható műanyagpohár. Említést érdemel még a gigantikus vécé, persze hatszor ennyi ember esetében nyilván van sor, de ott például nehezen tudok elképzelni tolongást.

img_20200603_201711.jpg

A meccs elején a Mezőkövesd tűnt aktívabbnak, szinte a semmiből jött a Honvéd vezető gólja. Fentről nyilván semmit nem láttam abból, hogy kéz vagy öngól volt-e. Szerencsére nem maradtam le a 'kövesd egyenlítő góljáról, ami egy irgalmatlanul nagy szabadrúgásgól volt Pekártól.

A második félidőben meglepően tompán kezdett a Mezőkövesd, hamar be is kaptak egy gólt a matyók, utána a Honvéd rutinból végigvédekezte a meccset. Ekkor már a stadion mellett a sör hatása is elég erős volt (persze nem csak Soproni volt bennem), így elég hamar teltek el ezek a percek, a hangulat mindenesetre jobban megfogott, mint a játék. Ettől még sokkal jobb mérkőzés volt ez a döntő, mint amire számítottam: a koronavíruspara óta újraindult bajnokságban eddig nem tobzódtunk a jó meccsekben, ahogy az elődöntők sem hozták azt a szintet, mint a döntő.

img_20200603_203532.jpg

Nem kis formátum lehetett, aki pirót hozott be ide!

Örülök a Honvéd győzelmének, elmondom, miért! Kezdjük azzal, hogy miért neveztem műanyagcsapatnak a Mezőkövesdet, hiszen ez a megjegyzésem meglepően sok negatív reakciót is kiváltott a Facebookon.

Sokan félreértették azt, hogy lényegében annak örültem, hogy a Mezőkövesd nem nyert. Pedig tényleg így érzek, és ez nem a kövesdi játékosok vagy a szakmai stáb ellen szól, és főleg nem a vidéki kiscsapatok ellen (például ha Paks vagy Kaposvár jutott volna el ideáig, nekik szurkoltam volna). A műanyagcsapat a német "Plastikverein" fordítása, a németek ezt a kifejezést a múlt, hagyomány és tradíciók nélküli, a semmiből létrejövő, hirtelen pénzessé váló csapatokra használják. Klasszikus példája ennek az RB Leipzig (Lipcse) és a Red Bull Salzburg, de idesorolják a Hoffenheimet is.

Az már magyar sajátosság, hogy nálunk az összes műanyagcsapat egyben politikai hátszéllel rendelkezik, annak köszönhetik létezésüket. Önmagában az, hogy a politika beleszól a fociba, megszokott dolog ezen a vidéken, és különösebb problémám nincs ezzel, megszoktam. Most a Ferencváros és a Fehérvár a politikailag kiemelt klubok, de volt ilyen a Vasas, a Honvéd és az Újpest is, ezzel együtt tudok élni. A Fradi esetében legfeljebb a "dózsázás" miatt szoktam kiemelni a politikai hátteret, ám azt megértem, ha valakit nem zavar, hogy tradicionális, komoly klubok mögé beáll a politika.

Viszont az, hogy egy klub csak annak köszönheti a felemelkedését, hogy egy államtitkár a városban született vagy él, még akkor is felháborító és elítélendő, ha a labdarúgás állami támogatásával egyetértek (annak módjával már nem feltétlen), és akkor is, ha nem a legkevésbé szimpatikus politikai oldal áll a jelenség mögött. Szóval a Mezőkövesd a Felcsúttal és a Kisvárdával együtt számomra mindig műanyagcsapat marad, és ahogy az Újpest 2018-as kupagyőzelme, úgy a Honvéd mostani sikere is egyfajta igazságtétel és jelzés: hagyományokat, múltat és legendát nem lehet venni!

Szólj hozzá!

Mit veszített a magyar foci Trianonnal?

2020/06/04. - írta: pörgeszurkol

Ha rövidre akarnám zárni a posztot, akkor annyi lenne a címben feltett kérdésre adott válaszom, hogy ahogy az élet minden területén, így a futballban is felbecsülhetetlen veszteséget okozott Magyarország számára a trianoni békediktátum. Ennél persze hosszabb írást szántam a nemzeti tragédiánk századik évfordulójára, viszont pátoszos merengés helyett száraz tényekkel érzékeltetem, mekkora csapásról van szó.

A következőkben a teljesség igénye nélkül olyan labdarúgók nevét sorolom fel, akik a Kárpát-medencében született magyarok vagy magyar származásúak, ám mégis egy másik országot képviseltek válogatott szinten. Csak olyanokat sorolok fel, akik nem a mai Magyarország területén születtek és nem kivándorlóként játszottak másik válogatottban, tehát csak olyanok szerepelnek az alábbi listán, akik magyarként szülőföldjükön maradva egy másik országot voltak kénytelenek képviselni.

trianon.jpg

Még egyszer felhívnám rá a figyelmet, hogy a lista biztosan nem teljes! Az 1990-es évek előtti időszak -különös tekintettel a két világháború közötti évekre- bizonyosan hiányos, ebből az időszakból az Európa-bajnokságokon és a világbajnokságokon résztvevő magyarok szerepelnek a listán. Az elmúlt harminc évben más nemzetek válogatottját képviselő, de a magyar nemzet területén született, magyar származású játékosok listája sem teljes, de jóval közelebb áll ehhez. A felnőttválogatottak mellett az aktuális U21-es csapatokat is figyelembe vettem.

Ádám Mihály (Románia), Almási László (Szlovákia), Bálint István (Románia), Barátky Gyula (Románia), Barmos József (Csehszlovákia), Beke Zoltán (Románia), Bénes László (Szlovákia), Biros Pál (Csehszlovákia), Bodola Gyula (Románia), Borbély Balázs (Szlovákia), Borbély Sándor, (Románia), Bölöni László (Románia), Braun-Bogdán Kálmán (Románia), Bürger Rudolf (Románia), Czakó József (Románia), Deák Ciprián (Románia), Dembrószky Imre (Románia), Dezső Béla (Románia), Dobay István (Románia), Dobos Antal (Románia), Eisenbeisser Alfréd (Románia), Fábry Marek (Szlovákia), Ferenczi Antal (Románia), Gábor Romolus (Románia), Gergely László (Románia), Glanzmann Ede (Románia),Gőgh Kálmán (Csehszlovákia), Gyömbér Norbert (Szlovákia), Jakovetic Lajos (Jugoszlávia), Jenei Imre (Románia), Juhász Gusztáv (Románia), Kacsányi László (Csehszlovákia), Kádár Zoltán (Románia), Kalocsay Géza (Csehszlovákia), Karasi Sztaniszlav (Jugoszlávia), Kátai Sándor (Szerbia), Kéketi Dusán (Csehszlovákia), Keserű Claudiu (Románia), Kiss Fülöp (Szlovákia), Klein Mihály (Románia), Klimek István (Románia), Kocsis Elemér (Románia), Kocsis Razvan (Románia), Kopasz Ádám (Szlovákia), Kotormány Rudolf (Románia), Kovács István (Románia), Kovács Miklós (Románia), Kuna László (Szlovákia), Lakatos Máriusz (Románia), Mák Róbert (Szlovákia), Móder József (Szlovákia), Molnár Pál (Csehszlovákia), Moravetz József (Románia), Muzsnay Zsolt (Románia), Nagy Albert (Jugoszlávia), Nagy Miklós (Románia), Nemec Dejan (Szlovénia), Németh Szilárd (Szlovákia), Pálfi Béla (Jugoszlávia), Pinte Attila (Szlovákia), Prassler Gyula (Románia), Puhalak Antal (Jugoszlávia), Puskás György (Románia), Putnoki Mátyás (Szlovákia), Rácz László (Szovjetunió), Raffinsky László (Románia), Saláta Kornél (Szlovákia), Schwartz Sándor (Románia), Selymes Tibor (Románia), Sepsi László (Románia), Simon Gyula (Szlovákia), Sípos Dávid (Szlovákia), Steiner Béla (Románia), Steiner Rudolf (Románia), Szabó Erik (Szlovákia), Szabó János (Románia), Szabó József (Szovjetunió), Szabó Ottó (Szlovákia), Száraz Benjamin (Szlovákia), Szatmári Lajos (Románia), Takács József (Jugoszlávia), Tamás Gábor (Románia), Tapiska Antal (Jugoszlávia), Vaskó Fülöp (Szlovákia), Varga Péter (Szlovákia), Vencel Sándor (Csehszlovákia), Vogl Imre (Románia), Weichelt Károly (Románia), Wetzer Rudolf (Románia), Zauber Sámuel (Románia), Zombori Vilmos (Románia)

Fájóan hosszú ez a lista, ráadásul csak válogatott játékosok szerepelnek rajta, számos határon túli magyar játékos futott be komoly karriert úgy, hogy a nemzetközi sajtóban nem magyarként szerepel(t). Elég csak az NB I. elmúlt harminc évére gondolni, és a fenti lista máris még hosszabb.

Talán kevésbé szívbemarkoló, de érdemes kitérni arra is, hogy az egykori Magyarországhoz tartozó városokat képviselő klubok a nemzetközi kupaporondon más országoknak szereztek és szereznek dicsőséget. Ez persze kevésbé érdekes az olyan klubok esetében, mint a pozsonyi Slovan vagy a Vojvodina, amik soha nem voltak magyar klubok, pedig tartoztak magyar fennhatóság alá. Sokkal rosszabb érzés viszont azt látni, ahogy a dunaszerdahelyi DAC vagy a Kolozsvári Vasutas idegen országokat képviselve játszik nemzetközi meccseket. Lehet, hogy önző gondolat, de az ő nemzetközi sikereiknek nem tudok őszintén örülni, mert az örömöt beárnyékolja a tehetetlen düh és a szomorúság.

Külön kiemelném még, hogy a magyar sportsajtóban nagyjából az 1950-es évek második fele óta írják külföldiül ezeknek a csapatoknak a nevét, előtte a magyar név volt a megszokott. Európa szinte összes országában az adott ország anyanyelvén írják a külföldi csapatok nevét (lásd Hajduk Spalato, Bayern Munich, Standrad Lüttich vagy AC Mailand), ez alól Magyarország a kivétel. Az utóbbi pár évben minimális, de pozitív változás, hogy a vállaltan magyar csapatok neveit (Dunaszerdahely, Topolya, Sepsi) már legalább magyarul írják, de ez még mindig elég kevés abban az országban, ahol Kolozsvárt is simán leírja románul a nevében nemzeti sportújság.

A gyalázatos, igazságtalan trianoni békediktátumot ugyan száz éve írták alá, mégis sok szempontból a jelenünk, nem pedig a múltunk. Maradva a focinál: Trianon a jelen, amikor a román vagy a szlovák válogatottban magyar játékos lép pályára, a jelen, amikor a DAC Szlovákia számára szerzi a koefficiens pontokat az Európa-ligában és a jelen, amikor a Puskás-díjat nyerő magyar játékost próbálja sajátjaként kezelni egyik-másik román újság. A jelen, amikor magyar játékosokat légiósnak tekintenek a magyar bajnokságban, és a jelen akkor is, amikor a topligákban több az olyan magyar játékos, akinek az állampolgársága nem magyar, mint az anyaországi.

Nem kell beszélni róla sohasem,
De mindig, mindig gondoljunk reá.

Szólj hozzá!

Te tetted ezt, király

2020/05/27. - írta: pörgeszurkol

Avagy gondolatok a derbi előtt

Emléke sír a lanton még...

Ma találkozik egymással az idei évben először, a szezonban másodszor az Újpest és a Fradi. Először fordul elő, hogy nézők nélkül rendezik meg a legfontosabb magyar bajnoki mérkőzést, ha másért nem, hát emiatt biztosan különleges lesz a találkozó.

Ami a várakozásaimat illeti, egy októberi cikkemből idéznék:

"Szívesen írnám azt, hogy nagyon várom már ezt a rangadót, de sajnos ez nem így van. Az elmúlt években olyan egyenlőtlenné vált a versengés a két csapat között, mint amilyen az 1970-es években volt."

Az akkori munkahelyem miatt októberben csak utaltam rá (mondjuk szerintem elég egyértelműen, így visszanézve büszke vagyok erre a cikkre), most le is írom: a derbik hangulatán, színvonalán és egyáltalán az azokat megelőző várakozáson tökéletesen lemérhető, mit tett a magyar focival a politika:

Kiölte belőle a szenvedélyt.

A stadionok jobbak és szebbek (Újpesten mondjuk ugyanolyan), a színvonal jobb esetben ugyanolyan, de általában rosszabb, az érdeklődés és a hangulat pedig összemérhetetlenül kisebb, gyengébb és unalmasabb lett a magyar bajnokságban a 2000-es évekhez képest.

img_1957.JPG

Pénz van, a körülmények jók, a foci színvonala ugyan alacsony, de az volt 15 és 25 éve is. Szurkolók viszont nincsenek, nézők is csak alig.

Azt nem mondom, hogy a nézőszám visszaeséséért csak a politikai okokból átalakított NB I. a felelős, természetesen nem így van. Ez egy hosszú folyamat eredménye, amiben a szurkolói erőszaknak is megvan a maga szerepe, de a szurkolókat démonizáló média sokkal többet ártott. Közben a világ is megváltozott, sokkal több külföldi meccset lehet nézni az otthon kényelmében vagy a kocsma melegében.

Sok tényező vezetett el idáig, de a Felcsút, Kisvárda, Mezőkövesd, Balmazújváros, Csákvár és társainak megjelenése, mesterséges életben tartása, feltőkésítése; a Videoton (Vidi, Fehérvár, Parmalat, Vadásztölténygyár stb.) és a Fradi politikai alapokon történő, állami pénzeken való kiemelése a mezőny fölé, valamint több nagyobb klub tönkretétele (elsősorban, de nem kizárólag: Győr, Nyíregyháza, Pécs, Tatabánya) együtt talán a legerősebb taszítóereje a mai NB I-nek.

Az Újpest–Fradin az Újpestnek szurkolni lehetne valami lázadás vagy ellenállás, de egyáltalán nem erről van szó: nincsen ideológia a fenti folyamatok mögött, csak pénz. A Fradi politikai háttere népszerűsége miatt ilyen erős, a Fradit kritizálni azért nem lehet (mármint a sajtó nagy részében), mert elnöke a kormánypárt egyik erős embere. Nincs mi ellen lázadni, nem lett menőbb az Újpestnek szurkolni, "csak" annyi történt, hogy nagyon szar érzés nézni és hallgatni azt, ahogy a teljesen eltorzított erőviszonyok között Góliát legyőzi Dávidot. Újra, és újra. Nincs miért lázadni, legfeljebb valami ellen, de az önmagában kevés.

Irigylem azokat, akik még lelkesek és szenvedélyesek, ma este 90 percig remélem én is az leszek a tévé előtt, de sokkal jobban várom az NB II. és az NB III. hivatalos kialakítását, beosztását és lebonyolítási rendjét; majd pedig a bajnokságok őszi rajtját. Az NB I-es meccseken és a derbiken meg csak túl akarok lenni.

Hogy sírva tallóz aki él: Király, te tetted ezt! 

12 komment

Milyen jó, hogy nem jutottam ki a Puskás Aréna első tétmeccsére!

2020/05/27. - írta: pörgeszurkol

Amikor felavatták a Puskás Arénát az Uruguay elleni barátságos meccsel, akkor büszkén hirdettem, hogy én ugyan meg sem próbáltam jegyet venni erre, ez csak egy gálameccs, ez engem nem hoz annyira lázba. Még akkor sem, ha a válogatott játszik, valamiért ezek a barátságos mérkőzések a legritkább esetben érdekelnek annál jobban, hogy a tévében megnézem őket.

Egyébként is úgy voltam vele, hogy van jegyem az Európa-bajnokság első budapesti meccsére, az lesz az első tétmeccs, az lesz az igazi avató!

Az élet hamar átírta ezt a naiv gondolatmenetemet: előbb a selejtezők végére kiderült, hogy ha Magyarország kijut az Eb-re, akkor nem az Eb-meccs lesz az első téttel bíró találkozó a Puskásban, hanem a pótselejtező. Aztán a koronavírus teljesen átrendezte az egész képletet, a legjobb esetben is szeptemberben lehet meccs nézők előtt a Puskásban, remélhetőleg majd pótselejtező formájában. Az Eb meg ugye leghamarabb jövő nyáron lesz és csak bízni tudok benne, hogy a jegyek ugyanarra a meccsre érvényesek, mint amire idén lettek volna.

Itt tartottunk, amikor jött a derült égből a villámcsapás: a Honvéd–MTK Magyar kupa elődöntőt a Puskás Arénában rendezik, természetesen nézők nélkül, sőt, június harmadikán a kupadöntő is a Puskásban lesz. Utóbbi döntés érthető, örülök is neki, hogy nem a Groupamában lesz a döntő, és egyébként is van hagyománya annak, hogy a Puskásban vagy elődjében rendezik a döntőt.

d_yt20200526005.jpg

Fotó: MTI

A döntő előtt viszont egy meccs erejéig a Honvéd hazai pályája volt a Puskás Aréna. Nyilván sem a klub, sem a szövetség nem akart másik helyszínt keresni, hanem rögtön a lehető legreprezentatívabb választ adták arra a problémára, hogy az elődöntőben összekerült Honvéd és MTK jelenleg ugyanazt a stadiont használja. Ez csak annak a fényében érdekes, hogy amikor lehettek nézők a Honvéd kupameccsén, de az MTK-pálya foglalt volt, akkor Szegeden kellett játszania a csapatnak. Ugyanígy az Újpestnek is vidéki helyszíneket kellett keresnie a kényszerhelyzetében, akkor sem jöhetett szóba a nemzeti stadion. Most, hogy nincsenek nézők, mindenki sokkal rugalmasabb, csak hát minek?

Eleve abszurd és rendkívül rugalmatlan szabálynak tartom, hogy egy NB I-es csapat pályaválasztóként mindig, minden körülmények között csak NB I-es minősítéssel rendelkező stadionban léphet pályára tétmeccsen. Emiatt kellett a Honvédnak az elmúlt egy évben Szegeden és Győrben "hazai pályán" játszania, míg az Újpest Zalaegerszegen és szintén Szegeden "fogadhatta" ellenfeleit. Abban az országban, ahol évente több stadion is épül, különösen nevetséges szituáció ez.

Ilyen körülmények között nehéz ünnepinek nevezni az alkalmat, amikor a Puskás Aréna "élesben" debütált, de még mindig lehetett volna az, csak sajnos rettenetesen unalmas és hosszú mérkőzés lett belőle.

Sok szót nem is akarok erre vesztegetni, annyi bizonyos, hogy bármelyik pályán előadhatták volna ezt a produkciót a csapatok. Azt sem sajnálom, hogy erre a meccsre nem jutottam ki, éppen elég sokáig tartott ez így is.

Mezőkövesd–Honvéd döntő lesz tehát a Magyar kupában. Már az elődöntők előtt tudtam, hogy a döntőben ennek a párharcnak a győztesének fogok szurkolni. Nemcsak azért, mert a Mezőkövesd egy múlt nélküli műanyagcsapat, hanem főleg amiatt, hogy ha a bajnokságban nemzetközi kupaindulást kivívó csapat nyeri a kupát, akkor a bajnoki negyedik indulhat az Európa-ligában. Ez a csapat jelenleg a magyar bajnokság leggusztustalanabb alakulata, a Mezőkövesd múltnélküliségének és műanyag mivoltának a köbe, a Puskás Akadémia nevet viselő Felcsút.

Kapott már elég pofont az utóbbi időben a magyar klubfutball és annak hagyományai, nem hiányozna még egy felcsúti nemzetközi kupaszereplés is mellé, éppen elég lesz az is, hogy 2010-es évek előtt még az NB III-ig is csak elvétve eljutó Mezőkövesd minden bizonnyal ott lesz az európai kupaporondon.

Szólj hozzá!

Végre felkavarodott az állóvíz Újpesten

2020/05/22. - írta: pörgeszurkol

Fogalmazhattam volna úgy is, hogy végre mondott valami értelmezhetőt Roderick Duchatelet klubtulajdonos az összes Újpest-szurkolót leginkább foglalkoztató kérdésről, a címerügyről. 2017 óta vártunk erre, ráadásul korrekt, szurkolói szemmel nézve előremutató nyilatkozatot tett, még ha közben nem is bánt kesztyűs kézzel az anyaegyesülettel.

Kezdem egy vallomással!

Egészen a címer lecseréléséig nekem nem volt különösebb problémám az Újpest belga tulajdonosával. Nem mondom, hogy kedveltem, voltak vállalhatatlan megnyilvánulásai, de nagyon nehéz helyzetben kvázi megmentette a csapatot, ami ugyan nem lett jobb, de kupagyőzelem formájában még valami eredmény-féleség is összejött, szóval a 2010-es évek első felében számomra nullszadós szereplő volt. Eleve az a véleményem a klubtulajdonosokról, hogy a legjobb, ha nem zavarnak nagy vizet és nem kell róluk beszélni.

Aztán jött a címercsere, ami egy szörnyű pofon volt minden jóérzésű Újpest-szurkoló számára. Nem kell ehhez ultrának vagy minden meccsre kijáró drukkernek lenni, bárki, aki csak kicsit is szimpatizál az Újpesttel, elárulva érezhette magát. A hagyományok meggyalázása, a szurkolók véleményének negligálása, önkényesen bevezetett nevetségesen kinéző címer: ezek után bármit csinálhat Duchatelet, pozitív szereplő biztosan nem lesz belőle Újpesten. Pedig én jóhiszemű vagyok vele kapcsolatban, elhiszem, hogy tényleg volt oka a cserének, sőt, még az UTE és az Újpest közötti vitában is hajlok arra, hogy van igazsága. De!

DE!

Legyen bármennyire őszinte és igaz a mostani megnyilvánulás (persze egyáltalán nem biztos, hogy a kettő közül bármelyik jelző illik rá), akkor sem mentesíti a belgát az alól, amit 2017 óta művelt. Én elhiszem, hogy nehéz egy klubtulajdonosnak megtalálni a közös hangot az ultrákkal, de az, ahogy Duchatelet bánt a szurkolókkal, minősíthetetlen. Eleve a címert úgy cserélte le, hogy nem indokolta meg, a szurkolókat nem kérdezte meg, milyen legyen az új címer (bár volt egy névleges szavazás a klub honlapján, de azt inkább hagyjuk!), majd az elégedetlen hangokat nem hallotta meg, és negligálta a kérdést. Lényegében kimondta, hogy tőle aztán csinálhatnak bármit a szurkolók, az új címer marad.

Ez a makacs gyermekhez illő viselkedés méltatlan helyzetbe hozta az Újpestet, ezután az volt a minimum, hogy most elnézést kért a címercsere miatt, és úgy-ahogy épkézláb indokot hozott fel mellette. Mennyivel másabb lett volna ezt három éve megtenni, ugye.

ujpest.jpg

Ne felejtsük el Duchatelet számlájára felírni a keret gyengülését sem. Nem az egész munkásságára gondolok, csak az idei szezonra. Hogy távozhatott például Feczesin? Egy újpesti gyökerekkel rendelkező, nem is fiatal, viszont gólerős játékost hogy nem sikerült megtartani? Ha pedig korábbra gondolunk vissza, többek között Balajcza távozása is botrányos volt.

Mindenesetre a mostani, némileg azért zsarolásra emlékeztető "észhez térés" időzítése jó, még a derbi és a bajnokság folytatása előtt legalább szóban pont kerülhetne az ügy végére, biztosan jót tenne a játékosoknak is, ha nyugodtabb lennének a kedélyek. Akkor is, ha ez az "észhez térés" cseppet sem őszinte és érdekből történik.

Ne legyek persze naiv, természetesen nem lesznek nyugodt körülmények, Őze István ugyanis elég hamar reagált a videóra, és nem mondhatni, hogy pozitívan. Nyilván ismert volt az álláspontja a vitában, nem is volt várható, hogy egyből, minden ellenkezés nélkül megegyezés születik. Az viszont elszomorító, hogy az UTE reakciójában semmi kompromisszumkészség nincs, csak sértődött beszólogatás. Érthető, persze, csak nem viszi előrébb az Újpest ügyét, pedig az lenne a legfontosabb, nem az egyéni érdekek.

Hosszú szünet után úgy indul újra bajnokság, hogy az Újpestet egy pont választja el a kieséstől. Ebben a helyzetben mindenkinek össze kellene fogni azért, hogy nehogy megszakadjon egy 108 éve tartó sorozat, az Újpesttel nem eshet meg az a szégyen, hogy kiesik. Még akkor sem, ha ez az ára a tulajdonos távozásának.

Mert persze ne legyen kétsége senkinek, az elmúlt három év után természetesen azt szeretném, ha a belga elhagyná az Újpestet. Ám ennél is sokkal jobban szeretném, ha rend lenne végre a klubnál, nem lenne rivalizálás az UTE és az Újpest között, és végre visszakapnánk a címert.

Jó lenne a következő szezont nézőkkel, rendes címerrel, és egy normális kerettel kezdeni.

4 komment

Te tényleg őszintén tudsz rajongani egy külföldi csapatért?

2020/05/16. - írta: pörgeszurkol

Én nem.

Kifejtettem bővebben, hogy mire gondolok.

Természetesen nem arra, hogy soha nem nézek külföldi meccseket. Nézek, néztem ma is (végre!), és vannak számomra szimpatikus és kevésbé szimpatikus külföldi klubok, sőt, kedvencem is van köztük. Egyébként is azt gondolom, hogy úgy van értelme leülni megnézni egy meccset, ha valakinek tudok szurkolni az adott mérkőzésen. Ugyanígy természetes, hogy a Bajnokok Ligájában és a VB-n (illetve minden más sorozatban) magyarként rendre választunk magunknak egy kedvencet (általában teljesen szubjektív, érzelmi alapon, bár emlékszem még rá, 2018-ban mit kaptam azért, mert őszintén leírtam, mi alapján választok kedvenceket egy vébén...), és annak szurkolunk, hiszen ritka, ha az ilyen eseményeken érintettek vagyunk.

Külföldi bajnokságokat csak akkor szoktam nézni, ha nincs más, de ettől még az értelmezhető európai bajnokságokban vannak számomra szimpatikus és kevésbé szimpatikus csapatok, de rajongani bárkiért egy távoli országban? Nem értem.

Nem is lehetne aktuálisabb ez a téma most, hiszen a mai nappal elindult a Bundesliga (nézők nélkül, normális gólöröm nélkül, szétszórt kispadokkal, szürreális körülmények között), és ennek természetesen örülök, végre van rendes foci a tévében. Igazából persze az NB I-et várom már, és közben kicsit irigykedek is a németekre, mert ott a szövetség nem volt olyan inkompetens, hogy ne indítsa el a másodosztályt. Érdekes volt két hónap kihagyás után a Bochum–Heidenheim meccset nézni élőben.

img_1471.JPG

Hiányzik már...

Visszatérve a címben feltett kérdésre: a hangsúly most a rajongás szón van. Ahogyan az elején írtam, engem sem hagy hidegen a Magyarországon kívüli labdarúgás, sőt például imádom a cseh Bohemians Prágát, kamaszkoromban pedig (figyelem, coming out következik!) nagyon szerettem a Juventus-t, ami akkor még nem volt ennyire műanyag, viszont ott játszott az isteni Del Piero. Ebben a korszakomban sem tartottam magam "Juvésnak", végképp nem beszéltem többesszám első személyben a Juventusról, ezt csak az Újpesttel kapcsolatban tettem meg (és nyilván a válogatott esetében is). Ez mára annyiban változott, hogy kicsit néha zavarban érzem magam, ha az Újpestről T/1-ben beszélek, mert igazából a Kerületkéről tudok őszintén így nyilatkozni. Hiába imádom a Bohemkát, és voltam is pár meccsükön, nem tudom az indentitásom részének tekinteni a nekik való szurkolást, amit éppen ezért nem is mondok rajongásnak, csak szimpátiának.

A rajongás a fociban az én értelmezésem szerint az, ha az identitásunk része az adott klub. A története, a hagyományai, a stadionjának környéke és lelátói. Törzsszurkolókkal, kocsmákkal, játékosokkal, mindennel együtt.

Nem értem, hogyan lehetne az identitásom része egy külföldi klub, főleg egy sztárcsapat. Egy dolog szurkolni valakinek, más dolog úgy bemutatkozni (ha fociról van szó), hogy "Arsenal-drukker vagyok" (vagy Manchester United, Real Madrid, Barcelona, Juventus és még sorolhatnám, még mielőtt valaki fennakad a csapaton). Előbbit értem és csinálom, utóbbit nem tudom hova tenni.

Akkor érdemes tényleg T/1-ben beszélni egy klubról, ha kijárunk az adott csapat meccseire (lehetőség szerint), és eleve nem több ezer kilométerre élünk szeretett klubunk otthonától, hanem szerencsésebb esetben lokálpatriótaként a helyi csapatnak szurkolunk, de minimum egy félnapos utazással letudható a meccsre járás. Ismerjük a játékosokat legalább félig-meddig, ismerjük az arcokat a lelátóról, tisztában vagyunk a klub történelmével, tudjuk, hol isznak a nagy öregek, legalább látásból ismerjük az ultrákat és hasonlók. Ettől lesz identitásképző tényező a labdarúgás, meg számos egyéb olyan dologtól, amit az internetről nem lehet megtanulni, hanem magunkba kell szívni. (Annyival árnyalnám a képet természetesen, hogy az élet bárkit vethet bárhová, így előfordulhat, hogy elszakad attól a közegtől, ahová kijárt meccsre, ahol fennállt a fenti viszony, de attól még a klub iránti rajongás nem szűnik meg.)

S hogy mi a bajom a külföldi foci iránti rajongással, és az azzal való azonosulással?

Az, hogy nem tudom és nem is akarom elfogadni, hogy a globalizált világunkban ugyanannyira normális a világ bármely táján Barcelona (csak egy példa, még mielőtt...) szurkolónak lenni, mint Katalóniában. Vagy fordítva, nem akarom elfogadni, hogy Budapesten ugyanúgy lehet valaki madridista vagy juventino (jézusom, már ezek a szavak is...), mint fradista vagy újpesti. Ne már!

Ennek az elfogadása szerintem a modernfocinak való teljes behódolás, az átigazolási összegeken való csámcsogás, a színházi szurkolás, és a foci elitesedésének elfogadása. A futball üzletté válásának és az úgynevezett topfutball (tehát a modernfoci) kultúrájának elfogadása, egyben elfelejtése annak az alapszabálynak, hogy a labdarúgás egy játék, melynek célja a nézők szórakoztatása.

A modernfoci egy mézes-mázos, csillogó-villogó, irgalmatlan pénzekkel leöntött, műanyag, képmutató világ, amiből éppen az hiányzik, amiért úgy imádom a labdarúgást: az őszinte foci, az őszinte közeg, az emberközeliség és az emberarcúság.

31 komment