Régi adósságom törlesztettem saját magam felé azzal, hogy végre kimentem egy meccsre a keresztségben Láng Vasas-pálya néven ismert sporttelepre, amit ma Angyalföldi Sport- és Szabadidő Központnak neveznek.
Külön posztot, sőt, akár annál többet is érdemelne csak a Dráva utca-Duna-Rákos-patak-Béke út/Lehel út-Dózsa György út által határolt rész focipályáinak bemutatása, annyira gazdag sporttörténelme van a XIII. kerület ezen részének. Még ma is aktív pálya a területen az Elektromos, az Illovszky Rudolf Stadion és a Láng Vasas-pálya, valamint újjá épült, de egyelőre még a használatbavételre vár az egykori Csatorna-pálya. Számomra akkor vált érdekessé a környék, amikor 2022 novemberére a Vizafogóra költöztem, ami egy az egyben beleesik az említett területbe (de annál kisebb, csak a Dráva utca-Duna-Rákos-patak-Váci út közötti rész a Vizafogó, tehát például a Vasas stadionja már nem ez a városrész).
Szöglet előtti pillanatok a Láng Vasason.
Sőt, egész pontosan az egykori Erdért-sportteleppel szemben lakom, aminek már csak kevés nyoma fedezhető fel, az elmúlt másfél évben is kevesebb, hiszen éppen egy lakópark épül a helyén. A Bodor utcai focipálya néven is ismert grundnak már nyoma sincs (magának a sporttelepnek még igen, de kevés), már a Duna Aréna építése és a vizes vébé kapcsán szétbarmolták a maradványait, a lakópark csak a hab a tortán. Számomra kellemes meglepetésként a 2022-ben még elég romos Csatorna-pálya újjáépült, sőt, egy edzőpályát is kialakítottak a régi Erdért teniszpályái mögötti területen, merőlegesen a centerpályára. Ezek a pályák a Vasas Kubala Akadémia tulajdonai, félig-meddig rájuk látok, eddig edzés nyomait sem láttam, nem hogy mérkőzését, még gyerekek sem fociztak itt. Pedig tűkön ülve várom, hogy avathassam!
Na, de mielőtt nagyon elkalandoznék, térjünk át a Láng Vasasra!
A költözésem óta bír jelentőséggel számomra a Láng Gépgyár öröksége, hiszen én olyan házban élek, ami még bőven a gyár működése idején épült, ellenben ma két "lakópark" található a Láng Gépgyár Bodor utcai részén. A főépületek persze a Váci úton voltak, ezek zöme szintén nem áll, de a Forgách utcai metróállomásnál megfigyelhetjük a Láng nyomait, ahogy elvétve még az Esztergomi út és a Váci út között is, de zömmel inkább üres placcok állnak a telephelyen.
A művelődési ház még őrzi a nevet.
Ez az épület is a Láng Gépgyár része volt, most irodaház talán.
A gyár agóniájával, majd bezárásával párhuzamosan a 2000-es években a Láng Vasas SK is megszűnt. Pedig az 1925-ben alapított focicsapatnak voltak sikeresek évei, 1957-től 1964-ig az akkori másodosztályban (NB II. vagy NB I/B) szerepelt. Így olyan klubok is megfordultak a Rozsnay utcai pályán, mint a Győri ETO, a DVTK, Szombathelyi Haladás vagy a ZTE, hogy az SBTC-t, a PVSK-t vagy éppen a BKV-t már ne is említsem. A hanyatlás korán megindult, 1979 után már a harmadosztályt sem érte el a klub, azóta csak a BLSZ-ben szerepelt a megszűnés előtti három szezonig, amikor ugyan NB III-as volt, de az akkor a negyedosztályt jelentette.
A Láng SK végleges megszűnése érdekesen alakult: 2006-ban a klub átadta az indulási jogát az akkor újraszervezett, de évek óta semmilyen osztályban nem induló Csepel számára. Ebből lett aztán az NB III-as, most épp BLSZ I-es Csepel, ami ma Csepel TC néven fut és Németh Szilárdhoz tartozik. Ahogy annak idején a DVSC BL-csoportköre sem biztos, hogy összejött volna a BKV Előre nélkül (hiszen a Loki kiesett az NB I-ből, a BKV pedig feljutott oda a pályán elért eredmények alapján, de indulási jogát átadta a budapesti klub), úgy a csepeli foci sem született volna újjá a Láng SK nélkül. 2010-ig utánpótlás szinten még létezett az egyesület, majd megszűnt.
Valami csoda folytán a Láng Vasas-sporttelep viszont megmaradt, sőt, a füves centerpálya mellett egy műfüves grund is van a sporttelepen, illetve egy sportcsarnok is - utóbbi már csak azért is érdekes, mert fél évig jártam oda floorballedzésekre egyesületi szinten, igaz, este és heti egyszer, így a focipályával nem találkoztam érdemben.
A pályát a 2010-es években az Erőd FC, a Hunreal, a Hidegkúti SC (ideiglenesen, pályaépítés miatt) és a Budapesti AK használta, a 2020-as években pedig az említett csapatok mellett a Lions FC is. Ennek a BLSZ IV-es csapatnak a meccsén jártam szombaton.
A Lions FC 2022-es alapítású klub, első szezonját a Pest megyei IV-ben tolta le, idén viszont már a BLSZ IV-ben szerepel. A csapatban szinte kivétel nélkül afrikai játékosok játszanak, a mostani keretben az egyik kapus magyar, a többiek - név alapján - külföldiek, jellemzően afrikaiak. Mint megfigyeltem, a közös nyelv is inkább az angol köztük, mintsem a magyar, bár az egyik gól után a francia "allez" buzdítást hallottam a magyar kapus részéről.
A Lions jelenleg a BLSZ IV negyedik csoportjában szerepel, ugyanott, ahol a Kerület második csapata, ám méltatlan módon nem ellenük, hanem a Szent Pál Akadémia II ellen néztem meg egy meccsét az oroszlánoknak. Tervben volt már a tavalyi szezonban is a csapat megtekintése, akkor Üröm lett volna az ideális, de persze nem jött össze, pedig az is egy eddig méltatlanul kihagyott pálya. De most végre új pályát is avattam, és ezt az érdekes klubot is megnézhettem!
Azok a fák is talán a pályával egyidősek.
A csapat a kameruni válogatott mezére emlékeztető zöld-piros szerelésben játszik, a Szent Pál pedig fehér-kékben, ahogy az egyes csapatuk is - őket az MLTC ellen láttam tavaly márciusban, így már másodjára avattam új pályát a klub ellen.
A 14:30-ra kiírt meccs jó tíz perc késéssel kezdődött, amit nem bántam, mert amúgy is kicsit késve sétáltam ki a kései ebédem után, meg így legalább megcsodáltam alaposabban a grundot. Főleg a két kapu csodálatos, elég sokat láthattak már, talán harmadosztályú meccseket is, de a fűvel benőtt egykori futópálya is komoly látvány. Bár az új sportcsarnokkal és a pálya mögötti hotellel nyilván átalakult a fénykorához képest a sporttelep, de így is több jel őrzi még a múltat, nagyon jó, hogy ez így megmaradhatott.
Csodálatos ez a kapu!
A kezdésre csatlakozott hozzám az egyik Kerület-szurkoló és groundhopper sorstársam, így jó hangulatban, egy-egy Pilzással kísérve élvezhettük a meccset - csak a szél ne támadt volna fel időnként, kellemetlenné tette az amúgy nem rossz 10-12 fokot.
Hiába számít a hetedosztály a tényleges, igazi amatőr világnak, az első félidő rendkívül szórakoztató volt - nagyjából negyedóra után 2–1 volt az állás, a szünetre 3–2 lett. A Lions szerzett vezetést, egyből egyenlített a Szent Pál, később ugyanez lezajlott, aztán a harmadik hazai gólra nem érkezett válasz - ami amúgy úgy született, hogy előtte lerúgtak egy másik hazai játékost, aki üvöltött is a földön fekve, de a társa azért a hálóba lőtt. Előbb bizonytalanul a büntetőpont felé mutatott a spori, de az ápolás után végül középkezdés következett.
Láttunk pár elképesztő megoldást, pocakot, botladozást, de ennél emberarcúbb már nem is lehetett volna ez az egész. Én persze ide sem férnék be, de ez már az a szint, ahová a baráti körömből egy-két ember tényleg beférne, simán elfocizgatna itt, ellentétben velem, nem véletlenül próbálkoztam annak idején inkább a floorballal.
Sajnos a második játékrész már gyengébbre sikerült, közben a sportcsarnokban található mosdót is meglátogattam (ott van büfé is), de egy meg nem adott gól (kézzel sodorta el a labdát a hazai csatár) kivételével az utolsó percekig nem történt semmi. A végén előbb egy szép, a felsőlécről bepattanó góllal beállította a 4–2-es végeredményt a Lions, utána eltalálta a kapufát a Szent Pál is, majd a lefújás előtti utolsó jelenetnél a kapust is kicselező hazai játékos három méterről az üres kapu fölé lőtt - ezen még a sportcsarnokban zajló zumbás rendezvényre pakoló, éppen erre sétáló munkások is derültek. Ja, amúgy a zumbáról kiszűrődő zene érdekes aláfestést adott a meccsnek.
Látott már ennél jobb meccset ez a pálya és ezek a kapuk, és a mintegy tíz nézőnél is jártak ki ide többen, de szombat kora délutánra kellemes szórakozás volt a mérkőzés. Nekem valahol kötelező kör is volt végre kimenni egy meccsre a jelenleg lakhelyemhez második (a Tromos azért közelebb van) legközelebb fekvő jelenleg is használt pályára, ennyi közel is rég avattam már új grundot. 2024 első számomra új budapesti pályája volt ez.
Győzelmével a Lions FC a második, de a két meccsel kevesebbet játszott Szent István II megelőzheti őket, vesztett pontokban jobban áll. A csoportot az Unione II vezeti magabiztosan, a Szent Pál II pedig 8. de vesztett pontokban a RAFC II jobb. Mondjuk két csapatot kizártak már, egy nullapontos, és kiesni sem lehet már innen.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.