Szurkol is, meg grundol is, azaz groundhopperkedik

Ne vegye el senki kedvét ez a pofon!

2021/08/09. - írta: pörgeszurkol

Tudni lehetett előre - én is megmondtam -, hogy ez lesz az NB II-ben: nem a Kerület az esélyes, hozzá kell szokni a vereségekhez, és meg kell majd becsülni minden gólt és pontot. A szurkolónak persze legyenek elvárásai, de nem árt a földön maradni.

A Kerület 21 év utáni első NB II-es idegenbeli túrája Szegedre vezetett. Nem egy egyszerű kezdés: bár tavaly inkább a mezőny hátsó felében tanyázott, azért masszív középcsapat a Szeged-GA az NB II-ben, ráadásul győzelemmel kezdte a szezont az ősi rivális Békéscsaba otthonában. Emellé szurkolóként az sem volt mindegy, hogy hosszú idő után egy valódi szurkolótáborral rendelkező ellenfélhez utazunk.

img_1810.JPG

Az M5-ösön randalírozó román/bolgár/délszláv kamionoknak, utánfutós kisbuszoknak és szakadék Passat kombiknak hála alig sikerült kezdésre leérni Szegedre, a pusztában megtett utazás egyetlen érdekessége a lengyel tűzoltók konvoja volt - mondjuk ők is feltartották kicsit a sort, de legalább látványosság volt a 40-50 tűzoltóautó, ami a görög erdőtüzek megfékezésére indult el Lengyelországból.

A Szent Gellért Fórum képében újabb stadionba jutottam el, meg kell mondjam, sokkal jobban néz ki élőben a stadion, mint vártam. Azt mondjuk eddig is tudtam róla, hogy még külsősként is elég bosszantó a székek színezése: nem kezdek bele most egy újabb posztba a szegedi foci szövevényes útjáról, a tavalyi kupameccs előtt írtam róla röviden. Annyi legyen elég, hogy egyetlen dolog (azaz kettő) köti össze a sok, ilyen-olyan licensszel, különböző elődök nyomán alakult szegedi klubot: a kék-fekete szín, az FK Szeged színei, a város futballjának egyetlen töretlen hagyománya - akárhonnan is került elő az éppen elsőszámú szegedi klub, mindig a kék-fekete színeket viselte. A Szent Gellért Fórum székei kék-fekete-zöldek, a zöld szín pedig a tulajdonos beismerése szerint a Fradi iránti tiszteletből került oda. Elképesztő ez a szervilizmus, ráadásul a szegedi hagyományok arcon köpése is - azért, mert a lila-fehér Békéscsaba az ősellenség, még nem kell zöld székeket tenni a kék-fekete csapat stadionjába. Bár nyilvánvalóan nem is ezért fradista a püspök úr...

img_1804.JPG

Mondanám, hogy nem értem, miért nem tiltakoztak ez ellen annak idején az ultrák, de a szegedi foci annyi nehézsége után, egy stabil NB II-es csapat kapott egy új stadiont akkor, ilyenkor az ilyesmivel nem foglalkoznak, oké.

Lényeg a lényeg, élőben kívülről is impozáns a stadion, de belépve egészen megilletődtem, hogy egy ilyen létesítményben játszik a Kerületke.  Kifejezetten jó a stadion akusztikája, nem túl óriási a nézőtér (bár valószínűleg szezononként egyszer-kétszer telik meg), mégis tekintélyes épület - egyszerűen szép, na.

img_1811.JPG

Nem tippelnék a nézőszámra, a félház egy jóindulatú felfelé kerekítés, ám az biztos, hogy a vendégben 28-an voltunk - megszámoltam. Ebből az amúgy is karcsú létszámból stabilan öten, néha 7-8-an szurkoltunk, nagyon kevés volt ez a szegedi tábor ellen, de igazából a magam nevében azt mondhatom, hogy mi óbudaiak nem az ellenfelet leszurkolni megyünk idegenbe, nem is nyerni, hanem jól érezni magunkat. Ha véletlenül pontot, pontokat szerez a csapat, az nagyon jó, ha pedig az a csoda is bekövetkezik, hogy mi leszünk ott a hangosabbak, az már tényleg tökéletes.

Mert igen, ahogyan az elején is írtam, a legtöbb fellépés nem a győzelemről fog szólni az NB II-ben. Akinek ilyen elvárásai vannak mindig, vagy aki most olyan értelemben elégedetlen, hogy haragszik a stábra, játékosokra, az el van tévedve. 

Persze nekem sem tetszett az első félidő. A Kerületnek nem sok köze volt a játékhoz, jobb volt a Szeged, bár olyan óriási nyomást nem helyeztek ránk - nem kellett, így is 2–0-val fordultak a csapatok.

img_1801.JPG

A szünetben az említett okok miatt nem kellett sortól tartani a büfében, hamar megkaptam az 550 forintos Sopronit. Nem jó sör, nem olcsó, de egy új stadionban, NB II-ben elfogadható, főleg úgy, hogy este nyolckor is fülledt meleg volt a lelátón - hiába na, ez már nagyon dél. A beugró egy ezres volt a vendégbe, nagyon korrekt ár.

A második játékrész rémálomszerűen kezdődött, már három perc után 3–0-ra módosult az állás. Szerencsére a Szeged itt megállt, meg a fiatalok becserélésével a Kerületke is felpörgött, így még a szépítésre is kínálkozott pár lehetőség, Remili fejese állt a legközelebb a gólhoz. Időnként persze megmutatta a Szeged is, hogy lőhetné még gólt, ám ez nem jött össze a hazaiaknak többször - sajnos a szépítés sem a Kerületnek.

Tükörsima lett a vége, de semmi sincs veszve!

Komolyan, 36 forduló van hátra, ebből még négy augusztusban. Dorog, Tiszakécske, Haladás és Szentlőrinc. A Halin kívül ezek várhatóan közvetlen riválisok lesznek a kiesés elleni küzdelemben, így most már kell lennie elvárásoknak. Én legalább 4-5 pontot várok, ennyi kell ahhoz, hogy a válogatott szünet után ne kilátástalan helyzetből folytassa a csapat. Ettől függetlenül a türelem jár a srácoknak, nem olyan régen az NB III-at is kezdtük hasonlóan Buzsáky Ákossal a kispadon, annak a szezonnak sem lett csúnya vége. Ettől még ha augusztus végére is 0 pont áll majd a Kerület neve mellett a tabellán, akkor már lesz min elgondolkoznia a vezetőségnek, de őszintén remélem, hogy nem jutunk el addig. 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://porgegrundol.blog.hu/api/trackback/id/tr6416654624

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása