Csodálatos hely - soha nem élnék itt

A stuttgarti skót–magyar után nehéz lenne azt mondani, hogy az év meccse volt számomra a bosnyák–magyar, és még az év túrája is véleményes. Mégis egy kiváló hosszúhétvégén vagyok túl, óriási élmény a Balkánon meccset nézni és nyerni.

Jól sikerült az elmúlt két meccse a magyar válogatottnak a Nemzetek Ligájában: iksz itthon a hollandok ellen, győzelem Zenicán. A két mérkőzés számomra összefolyik, ugyanis alig pár órával (na jó, közel fél nappal) a Hollandia elleni 1–1 lefújása után már Bosznia-Hercegovina felé vettük az irányt 11 fős kis mókusörsünkkel, két 7 személyes autóval. Az út a Száváig legfeljebb annyiban érdekes, hogy a horvátok tökölése miatt négy kilométer hiányzik az autópályából, ezért Mohácstól Pélmonostorig országúton kell menni a kamionok között, változatos minőségű úton. Pélmonostor érdemel pár szót: az elcsatolt Baranya legnagyobb települése, egy 8 ezres városka, aminek 100 éve még közel húsz százaléka volt magyarajkú, ezt mára sikerült ledolgozni 10 százalékra. Ettől még Antall József és Nagy Imre utcákkal is lehet találkozni a szokványos Petőfi vagy Bartók utcák mellett, elvétve magyar szót is hallani. S persze van egy Konzum, ahol egy kis ízelítőt már lehet kapni a délszláv boltok kínálatából.

Boszniában amúgy eddig egyszer jártam, de átutazóban, itt-ott megállva pár órára. A Balkánon Montenegróban kétszer, egyszer-egyszer Albániában és Koszovóban jártam, valamint párszor Szerbiában, de annak mély balkáni részén (tehát a Vajdaságon és Belgrádon túl) szintén csak egyszer. Horvátország meg nekem nem Balkán, így azt nem számolom ide.

A meccs előtt két órával.

Az igazi rock 'n' roll a Száva déli oldalán, Boszniában kezdődik. Néhány kilométerig ott is van autópálya (amiért 1 márkát, azaz 50 eurocentet kell fizetni), majd megérkezünk Odžakba. Ez az utolsó település a Bosznia-Hercegovinai Federációban, utána a Boszniai Szerb köztársaság jön. A biztonság kedvéért Odžak cirillbetűs neve át van fújva fekete festékkel, de két faluval arrébb már klasszikus ortodox templomot fotózhattunk egy benzinkút mellett, ahol helyi SIM-kártyát vadásztunk már kilométerek óta - negyedik nekifutásra jártunk sikerrel. Dobojig még láttunk egy esküvőre való készülődést szerb zászlókkal feldíszített autókkal és egy szerb zászlót lobogtató, biciklis bácsival, illetve egy olyan síremléket egy temetőben, amin egy gépfegyveres katona szobra állt. 

Az útjelző táblán Belgrád ki van írva, a másik irányba Szarajevó nem, az nem érdekes. Ugyanígy szemből Doboj után Odžak nem volt kiírva, csak graffitivel a tábla aljára...

Doboj után ismét a Federációba érünk, de ellentétben a kis északi szelettel a Száva mentén, itt már nem horvátok, hanem bosnyákok élnek, amit elég jól bizonyít a sok mecset és a fejkendős nők látványa. Jó, azért van keveredés is: Doboj még a Republika Srpska, ennek ellenére hazafelé a boltban csadoros nő volt a pénztáros és simán lehetett kapni török cuccokat is, horvát sört viszont természetesen már nem, bezzeg egy faluval arrébb! Na, nem mintha hiányzott volna.

Dobojtól még további több óra szenvedés eljutni Zenicáig, odafelé én vezettem, haza utasként éltem át, mindkét oldalról nézve kínlódás ez a szakasz. A festői Zenicában még nem álltunk meg, majd hétfőn, most irány tovább Szarajevó!

A festői Zenica!

A két város között autópálya vezet, az Odžak óta tartó örökkévalóságnak tűnő szenvedés után szinte repültünk, pillanatok alatt elértünk Bosznia-Hercegovina fővárosába - aminek a keleti, délkeleti része és az onnan kezdődő vidék amúgy ismét a Boszniai Szerb Köztársaság része, de addig már nem hatoltunk el.

Szarajevó csodálatos fekvésű város, és a jó értelemben vett - legalábbis a kedvemre való - multikulti jellemzi. Egy hónapja jártam Frankfurtban, az is multikulti, meg ez is, de a szarajevói jobban tetszett, amihez nyilván köze van a Monarchia jegyeit is viselő épületeknek, valamint az emberközelibb áraknak és a csotrogány villamosoknak, amiket hatalmas lelkesedéssel fotózgattam. A különböző felekezetek templomai és a nyüzsgés, valamint az európai arculat az egyik fele a mérlegnek, a másik oldalon viszont golyónyomok a házakon, legyilkolt gyerekek emlékművei, népirtásra emlékeztető kiállítások. 

A sörök mellett a cseh ipar legjobb terméke a villamos, különösen igaz ez a gömb Tatrára.

Meccs sajnos nem volt a városban a hétvégén - a magyar groundhopper szcéna pápája, dvtk.stickers persze talált egy női meccset vasárnap, de végül ellenálltam a csábításnak a többiekkel együtt -, így hát délelőttönként városnézés, este sörözés volt a program. Vasárnap estére végre találtunk egy olyan helyet is, ahol élvezhető sört csapoltak (Benedikter Helles, nem az én ízlésem, de másfél nap balkáni sör után tökéletes), előtte a licenszes Becks és a Sarajevsko volt a csúcs, hagyjuk is. Ez a Balkan Express nevű kocsma volt egyébként, ezt, és a lanovkától nem messze található Gondolát jószívvel ajánlom mindenkinek, aki Szarajevóba utazik, kiváló helyek elfogadható sörökkel.

A Gondola.

A vasárnap esti fogyasztásunk: igen, volt három csicskulás is.

Ja igen, a lanovka: nem olcsó móka, 30 helyi játékpénz (15 euro), de simán megéri a zötyögés, 1160 méter magasra juthatunk fel, pár perc sétára van a végállomástól a téli olimpia bobpályájának maradványa. Jellemző, hogy a fenti étteremben nincs sör, ám szerencsére a sétánkhoz tudtunk venni dobozos Sarajevkót. Lefelé menet külön élmény volt, hogy a drótkötélpálya alatti egyik viskóból valami hülyegyerek lézerezett. Mi visszamutogattunk neki, remélem látta!

Hétfőn végre eljött a meccs napja, bár hazudnék, ha azt mondanám, lelkesedve vártam vagy vártuk a találkozót, eleve a társaság túlnyomó többsége erősen másnapos volt. Semmi gond, elég volt 11-kor elhagyni a szállást, szombaton megvettük a parkolójegyet hétfő délutánig (ez pár órát jelentett csak, vasárnap ingyenes a parkolás), kis mászkálásra jó volt a hétfő reggel. Sokfelé szakadt a társaság, én kis villamosozás után mászok éppen vissza a helyre: az autó, amit én parkoltam le, sehol, a másikat éppen teszik fel egy trélerre. Fasza! Mint kiderült, a megtévesztő felfestés és a többi parkoló autó ellenére szabálytalanul álltunk meg, az egyik autóval még sikerült elmenekülni az éppen a büntetést megkezdő rendőr intésére, a másikkal már nem. Fejenként végül párezer forintra jött ki az egész költsége, de volt egy-két igen izgalmas óránk párunknak. A helyi autókat amúgy nem szállították el az utcából, csak bírságolták, a külföldieket vitték is - mondanám, hogy Balkán, de ez Budapesten is így zajlik több kerületben.

A kis kaland és egy kiváló hegyi monostor megtekintése, valamint a Kakanjban eltöltött ebéd után csak megérkeztünk Zenicába. Némi döglés után vettünk sört a Cicko nevű boltban, aztán irány a vonulás. A séta közben jöttünk rá, hogy előbb esik útba a stadion és pár kocsma, mint a vonulás helye, ám csak ketten voltunk akkora alkeszek, hogy tényleg ezt a megoldást választottuk hangolásként. Ellenben elég muszlim környéken jártunk, sokadik próbálkozásra sikerült találni olyan helyet, ahol volt sör (előbb láttunk vízipipás teraszt meccsre hangoló arcokkal), ráadásul Krušovice. Végre cseh sör, hatalmasat kortyoltam bele, megbántam - horvát gyártmány, nagyjából az a szint, mint a bőcsi Staro. Persze jobb a helyi söröknél így is, például kukorica sincs benne, csak elsőre esett rosszul, amikor az igazi Krusó ízére számítottam.

Miután kiderült, hogy nem juthatnak már sörhöz, a többiek rendeltek tőlünk egy csomagot, ám mire a stadionhoz értünk, már beterelték őket. Így ketten eliszogattunk még 20:35-ig a rendőrök között, a végére még az emlegetett hopperpápa is megérkezett. A Himnusz előtt azért bementünk, 8 sört pedig elrejtettünk egy fa odvában - kifelé emiatt sietni kellett, és nem azért, mert bárki ellopná, de ideális pisáló helynek tűnt a rejtek.

A vendégszektorban láthatóan több embert zsúfoltak össze, mint a valós férőhely, a hátsósorok mögött még egy sor katona is állt, a büfében nem volt sör, a WC meg egy romhalmaz - klasszikus Balkán. Ezek körülmények az első félidőben egyáltalán nem zavartak, utána is csak a sör hiánya fájt.

A meccs jobb volt, mint vártam - egy gólra vagy 0–0-ra számítottam inkább. Néha meglepően veszélyes támadásokat vezettek a bosnyákok, csak Szoboszlai tizenegyese után nyugodtam meg, és kezdtem inkább várni a sört. Annak ellenére, hogy a távolabbi kapuba esett, láttam az első találatot is, tényleg nem lehet hiányérzetem.

A tábor szélén állva a hangulat is zseniális volt, sikerült teljesen idegen arcokkal összehaverkodni, trágár verziókra átkölteni egy-egy rigmust, tökéletes volt. A retyón összefutottam óbudai haverokkal is, a meccs végén egy csepeli ismerőssel is. A kijutás nyilván nem ment zökkenőmentesen, de sikerült jól helyezkedni és időben visszaszerezni a söreinket - pár perccel később már ott vizeltek többen is.

Felemelő volt a meccs után, még a lelátón a bosnyákokkal való haverkodás, jó volt közösen szidni a szerbeket és a románokat. Mondjon bárki bármit, ügyeskedjen a politika akármit, nekünk a Balkánon a bosnyákok és talán a horvátok a természetes szövetségeseink, semmi esetre sem a szerbek. Velük "csak" annyira kell jóban lenni, hogy amikor újabb népirtásba kezdenek a környéken, a magyarok legyenek a lista végén az albánok, horvátok, bosnyákok és még ki tudja, kik mögött, ez elnézve a helyzetet, simán megvan. Természetesen a pécsiek esetét sajnálom, fogalmam sincs, miért történt, de gyanítom nem azok az emberek támadtak rájuk, akik a meccs végén a lelátón a magyar szurkolókkal haverkodtak. 

A szálláson még megittunk 1-2 sört kiváló magyar szurkolók társaságában sztorizgatva, másnap pedig nehezen, de összeszedtük a brigádot pár perccel az indulási idő után. A bosnyák szakaszon néhány háborús dallal szórakoztattuk egymást, a kedvenceimet veletek is megosztom!

Nehéz dönteni, hogy Thompson vagy a Bosanska Artiljerija a kedvencem, de a horvát mestertől a Bojna Čavoglave egy kicsit mégiscsak kedvesebb a szívemnek az olyan sorok miatt, mint "a kezünk még Szerbiában is elér majd titeket". 

Nehogy azzal vádoljon bárki, hogy a szerbekre csak rosszat mondok, természetesen imádom a "Serbia strong" néven elhíresült kedves, kis dalocskát is, de azt inkább a tavalyi, montenegrói túrán pörgettük sokat, most valahogy nem volt szívem hozzá abban az országban, ahol a dalban megénekelt úriember népirtásra adott parancsot.

Hogy ne hagyjuk el olyan könnyen Boszniát, a végén még az autópályás határátkelő horvát oldala áramszünet miatt nem működött, így Šamác felé kellett kerülni. Érdekes látvány volt, hogy az egyik faluban még jellemzően horvát rendszámú autók álltak és a villanyoszlopokat hatalmas horvát zászlók díszítették, majd megérkezve a határvárosba, de már a Boszniai Szerb Köztársaságba, ezek eltűntek, helyette cirillbetűk meg szerb színek jelentek meg. Még egyszer mondom, ez két szomszédos település elvileg ugyanabban az országban, közvetlenül a Száva partján - "jó munkát" végeztek itt a szerbek a háború alatt, ez ugyanis horvát többségű város volt az 1990-es évek előtt, igaz, a néhai bosnyák elnök, Alija Izetbegovics is innen származik.

Horvátországba átérve három falut kellett menni az autópályáig, majd végre elindultunk Magyarország felé. Abban a három faluban is óriási kontrasztot mutatott az utcakép és a házak állapota is a bosnyák oldalhoz képest, az EU-nak köszönhetően lassan Szlavóniára is igaz lesz, hogy Horvátország még nem igazi Balkán, az csak onnan keletre és délre kezdődik. Jó, elég megpróbálni tömegközlekedéssel utazni Zágrábon és a Budapest–Fiume vasútvonalon kívül ahhoz, hogy ezt gyorsan revideáljam.

Szép, csodálatos hely a Balkán, de soha nem élnék ott. Viszont győzni a magyar válogatottal (meg amúgy is) szívesen megyek máskor is!