Szurkol is, meg grundol is, azaz groundhopperkedik

Meccsbeszámoló helyett: miért indult el ez a blog?

2020/03/21. - írta: pörgeszurkol

Avagy miért nem a 888-nál folytatom a meccsbeszámolók írását?

Most, hogy a koronavírus miatt teljesen leállt a magyar futballélet, itt az alkalom, hogy meccsbeszámoló helyett valami másról írjak. Mivel friss még a váltás, mindenképpen megér egy posztot, hogy otthagytam a kormánypárti médiát (közpénzmédia, propaganda, jobboldali sajtó – kinek, hogy tetszik, én maradnék az első megnevezésnél), hiszen mégiscsak 3,5 évet húztam ott le. Meccsbeszámolókat már a kezdetektől írtam, de kellett egy kis idő ahhoz, hogy kiforrjon a "Pörge szurkol", aminek a folytatása ez a blog.

A váltás legegyszerűbb magyarázata nyilván az, hogy sokkal egyszerűbb és jobb úgy írni bármiről, ha kizárólag én döntök arról, hogy mit és hogyan írok le. Viszont -sajnos- abból nem lehet megélni, hogy meccsekre járok és erről írok, így örültem annak az állapotnak, hogy legalább a munkám részévé tudtam tenni a meccsbeszámolók írását. Sokáig egyébként is szinte zavartalanul csináltam ezt, 2019 végéig a 888 volt az egyetlen orgánum a kormánypárti médiában, ahol a Felcsútot ezen a néven emlegették és a helyén kezelték (nem egyszer írtam le, hogy múlt nélküli, műcsapatként semmi helyük az NB I-ben, nem beszélve Puskás Ferenc nevének kisajátításáról), ahol nem kellett elalélni attól, hogy az FTC nyolc külföldivel a kezdőben 4–0-ra kikapott a Dinamó Zágrábtól, és ahol lehetett kritizálni a tao-pénzek rendszerét.

groupama.jpg

Egyrészt sajnos hozzá kell szokni az üres stadionokhoz, de nem ezért választottam ezt a képet a poszthoz. Innen elvileg ki vagyok tiltva - nagy csapás... Hogy miért? Kiderül a posztból!

Ki-ki vérmérséklete szerint mond, amit akar arra, hogy engem csak ez érdekelt, de az elejétől fogva úgy álltam ehhez a munkához, hogy amíg a fociról azt írok, amit akarok, addig nem érdekel a többi része a lapnak egészen addig, amíg valami nagyon meredek, vállalhatatlan nem történik. A saját cikkeimért tudom vállalni a felelősséget, a többi pedig bizonyos határig nem az én dolgom. Nos, voltak botrányos ügyek bőven, de ha megnézzük, hogy a többi kormánypárti orgánumhoz képest hány per indul a lap ellen és mennyi ért véget bukással, akkor én azt tudom mondani, hogy oké. Sok szánalmas ügyből kimaradt a nyolcas, míg más ügyekből annyira vette ki a részét, amennyire kellett (értse mindenki úgy, ahogy akarja, ennél konkrétabban nem írhatom le). A kampányokban persze le kellett nyerni pár békát, de aki politikával (is) foglalkozik, az ezen ne lepődjön meg!

A fentiekben a visszajelzések is megerősítettek, rengeteg olyan kommentet olvastam (nem csak a saját cikkeim alatt, más oldalakon is), amik arról szóltak, hogy legalább a fociról önálló hangvételű cikkeket lehet olvasni, és meg sem tudom számolni, hány olyan cikkem volt, ami alatt a kommentelők azt várták, hogy ki fognak rúgni, amiért ezt vagy azt leírtam. Ez ugyan nem következett be, de leginkább csak azért nem, mert nem vártam meg.

A kommentek olvasása (ami egy nagyon rossz szokásom) persze nem csak pozitív visszajelzéseket hozott, nem tagadom, hogy nagyon rossz volt olyanokat olvasni, hogy csak azért írok fociról, mert ez a miniszterelnök kedvenc sportága. Az agyatlan beszólások viszont nem zavartak, sőt, némelyik visszatérő "sértést" kifejezetten kedveltem. Akárhogy is: soha nem támogatnám a kommentelés megszüntetését sehol, így bár az utolsó pár hónapomban ezt is el kellett viselnem, az utolsó nyolcasnál megjelenő meccsbeszámolóim alatt sem kapcsoltam ki a hozzászólásokat.

2019 végére sajnos valósággá vált a nemzetstratégiai jelentőségű összeolvadás, így már nem tudtam szórakozni azon, hogy a Ferencváros elnöke üzenget nekem és kollégámnak, amiért az FTC-ről "nem megfelelő" hangnemben írunk, és sajnos így már inkább ijesztő volt, hogy Kubatov még az évértékelőjében is kitért a 888-ra, elvileg ki is vagyok tiltva a Groupamából. Ez csak az egyik fele, a másik, hogy míg korábban kritizálhattam a Nemzeti Sportot (a külhoni magyar városok sokszor külföldiül írt neve miatt), addig ez most már elképzelhetetlen, hiszen saját lapokat nem támadunk. Ezért végül csak a Facebook-oldalamon írtam arról az esetről, amikor a DUOL munkatársa lila majmozott a lap Facebook-oldalán.

Ősz óta szerettem volna munkahelyet váltani, de az előző bekezdésben taglalt dolgok miatt ez sokkal sürgetőbbé vált, mert én ezt így nem voltam hajlandó és nem voltam képes tovább csinálni. Időbe telt, hogy a napi politikától független, megfelelő helyet találjak, de csak sikerült.

Már nem a munkám része, hanem a hobbim, hogy meccsbeszámolókat írjak. Ez egy sokkal egészségesebb viszony, amit szeretnék kihasználni úgy, hogy olyan beszámolókat írok, amikre büszke lehetek. Ebben a szellemben írtam az előző kettő (ezen a blogon az első kettő) beszámolómat, és így is fogom folytatni, ha majd végre újra lesz rá lehetőségem!

Annál nagyobb motiváció pedig nem is kell, hogy minden ismerősöm, rokonom, barátom egyik első (ha nem az első) kérdése az volt a munkahelyváltásommal kapcsolatban, hogy mi lesz így a Pörge szurkollal, "ugye nem hagyod abba?".

Persze van egy még nagyobb motivációm is: imádok meccsre járni. Amíg ezt a járvány miatt nem tehetem meg, addig néhány -reményeim szerint- szórakoztató poszttal jelentkezem majd, hiszen úgy az igazi a blog, ha van rajta tartalom!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://porgegrundol.blog.hu/api/trackback/id/tr7615514986

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása