Szurkol is, meg grundol is, azaz groundhopperkedik

Rettenetes, de meg lehet szokni

2021/02/01. - írta: pörgeszurkol

Két dolgot utálok nagyon ebben a koronaparában, már persze azon kívül, hogy egyáltalán van. Az egyik a bizonytalanság: nem lehet tudni, mikor lesz végre vége, így nehezebb vágni a centit, csak reménykedni lehet. A másik, hogy lassan megszokom az egészet. Ez lehetne pozitívum, de valójában nem az, nem akarom, hogy normálissá váljon a szabadság ilyen szintű korlátozása.

Hőbörögni sincs már kedvem, számháborúzni meg főleg nem, ezért csak annyit írok erről: túlzónak és feleslegesnek tartom ezeket a korlátozásokat. 

img_9448.JPG

Mégis kezdem megszokni a helyzetet, ennek jegyében írok most egy tervszerű valamit a tavaszról. Már a kincstári optimizmusom is kiveszőben van, de egy kicsi maradt belőle, így egy májusi nyitást elképzelhetőnek tartok, abban pedig őszintén reménykedek, hogy júniusban mehetek az Eb-re. Na, de mi lesz addig?

Az NB I. alapesetben is csak arra jó, hogy ha semmi más dolgom nincs és otthon vagyok, akkor bekapcsolom a tévét háttérnek, ez nem változik most sem. Sajnos az NB II. sem lesz több, ezt a bajnokságot herélte ki legjobban a zárt kapu: elvétve vannak tévés meccsek, az utcáról nézni csak macerásan, vagy sehogy nem lehet az ottani találkozókat (vannak persze kivételek), így sok értelme nincs. Gondoljunk csak bele, hogy a mögöttünk hagyott első 2021-es fordulóban is volt egy Győri ETO–PMFC, vagy akár egy DVSC–Siófok, ami a lelátói élet és hangulat miatt érdekes lett volna, de ennél sokkal izgalmasabb fordulók is lehetnének olyan táborokkal, mint az említett Pécs, Győr, Debrecen, Siófok, vagy a Kaposvár, Hali, Vasas, Nyíregyháza, Szeged, Békéscsaba és hazaiban a Kazincbarcika, Dorog, Szolnok is ide tartozik akár, tehát több érdekes klub van itt, mint a teljes NB I-ben, ahol ráadásul a csapatok negyede-harmada érdektelen.

Az NB III. csak február végén folytatódik. Ott hazaiban követni tudom majd a Kerület meccseit, az idegenbeli túrákról viszont kénytelen vagyok lemondani. Márciusban főleg a Sopron elleni kirándulás elmaradása fájó, de a gárdonyi pályán sem jártam még, azért is kár. Áprilisban Nagyatád, Felcsút és a BKV van idegenben, ezek közül a Felcsútot nem sajnálom, jártam ott meccsen eleget, örülnék, ha nem is kéne többet menni oda. Nagyatád megint egy új helyszín lett volna, ez is kimarad, ráadásul a csapat szereplését és a város távolságát elnézve könnyen lehet, hogy évekig fel sem merül, hogy ott meccsre menjek. A BKV-pályára mindig szívesen megyek - az ország egyik legjobb stadionja -, viszont sokat jártam már ott a Kerülettel és amúgy is, várhatóan lesz még módom arra a lelátóra felállni, így ennek a hiányát kibírom.

Májusban lenne a mosonmagyaróvári túra, ami a nyugati csoportban nagyjából az év meccse lesz, hiába szerdai találkozó. Az esetleges tét mellett az sem mellékes, hogy tavaly elmaradt a móvári meccs, előtte évekig nem találkozott a két együttes, így ott sem jártam még, pedig egy érdekes stadionról van szó. Ezen kívül Komárom, Zalaegerszeg és Nagykanizsa lesz még májusban, előbbi jól ismert helyszín, a ZTE II nem érdekel, Nagykanizsára mennék nagyon. 

Van tehát némi bizonytalanság a Kerület-túrákat illetően. Egy-két jó buli szinte biztosan kimarad, de van még remény arra, hogy ne legyen teljesen elszúrva a tavasz. Bár a legfontosabb meccs, a Kerület–Honvéd a kupában már biztosan zárt kapus, csak az utcáról lehet majd követni, ez önmagában is nagy veszteség.

Maradtak az alsóbb osztályok, az amatőr foci. Ezt végül nem vették el tőlünk, bár novemberben egy napig így tűnt. Tulajdonképpen ez az, ami miatt azt írtam, hogy megszoktam a helyzetet.

Februári, de várhatóan tavaszi időtöltésnek is kiváló lesz megyei bajnokikra, és itt-ott blaszra járni, különösen az olyan hétvégéken, amikor nincs hazai Kerületke. Ezeket a meccsnézéseket kirándulással vagy biciklizéssel is össze lehet kötni, utóbbi azért különösen előnyös, mert akkor a fővárosban sem kell a maszk, kivéve persze arra az időre, amíg a pálya mellett ácsorgunk. Vidéken meg zavartalanul lehet nézni a falusi pályákat sörrel a kézben, csak egy kicsit messzebb kell állni, mint alapesetben. Ez azért vállalható kompromisszum...

A megyei bajnokságok nem egységes időpontban kezdődnek. Van, ahol az elmaradt mérkőzések pótlása már zajlik, de akad olyan bajnokság is, ami csak márciusban indul újra. A legtöbb helyen viszont - Budapesten és Pest megyében is - február közepén folytatódik a buli.

A legjobban talán a barátnőm november végi (vagy december eleji?) megjegyzése foglalja össze a helyzethez való alkalmazkodásom:

"hihetetlen, hogy te még mindig ugyanúgy jársz meccsre!"

Persze nem, nem ugyanúgy járok, de a lényeg ugyanaz: van foci. Akármennyire is utálom a korlátozásokat, annak azért lehet örülni, hogy a tavaly tavaszi állapotokhoz képest több fokkal jobb most az élet.

Mindenkit arra biztatok, hogy használja ezt ki!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://porgegrundol.blog.hu/api/trackback/id/tr9516407168

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása