Ne higgyétek el, ha azt mondom, nem fogok kimenni egy meccsre

Annyiszor elmondtam és leírtam már, hogy elegem volt a felcsúti fakó elleni idegenbeli meccsekből, és nem megyek ki többet ilyenre, hogy végül megint ott találtam magam a Pancho Aréna mögötti egyik edzőpályán vasárnap délelőtt. De legalább utána egy új pályát is megnéztem.

Tényleg nem így terveztem. Hopperkedni akartam március utolsó hétvégéjén, de annyira vállalhatatlan időjárást hozott a szombat, hogy az a nap teljesen kiesett. Sebaj, vasárnap újabb budapesti grundra juthattam volna el a KISE formájában, de nem, ezt sem lehetett, elmaradt a meccs. Mehettem volna vasárnap délután Pest megyébe, az északi agglomerációban új pályát avatni, de úgy döntöttem, csak megnézem inkább saját csapatom még akkor is, ha a Felcsút II ellen játszik idegenben. Elvégre ott legalább nyerni szoktunk. Fontos szempont volt, hogy családi banzáj miatt az Érd elleni hazai is ki kell hagynom, zsinórban három hét Kerület-meccs nélkül viszont már túlzás lett volna.

Önmagában ezért a meccsért még így sem indultam volna el, de össze tudtam kötni egy martonvásári megyei I-es találkozóval, plusz az időjárás javult annyit, hogy biciklizzek. Na nem végig, Bicskéig vonat, utána a Váli-völgyön át kerékpár, majd Martonvásárról ismét vonat haza. Így már volt értelme ennek a túrának, a terv összeállt, hadd szóljon!

Nagyjából terv szerint érkeztem meg Felcsútra, igaz, majdnem lekéstem a vonatot (még szerencse, hogy KariGeri-rakpart van ilyenkor, tudtam tenni ott a kereket), majd a vonat is késett egy szolid 10 percet Bicskéig, de végül bőven kezdés előtt odaértem. A belépés díjtalan volt, sört tudtam bevinni magammal, jól indult a nap! 

Meglepően sok, vagy 20-25 ember összejött a vendégben, ketten érkeztek Bicskéről is, így legalább át tudtuk beszélni, mennyire gondolják komolyan arrafelé a feljutást - nagyon. Közben a pályán egész tetszetős dolgokat láttam: a Kerület egy tizenegyesből vezetést szerzett, de utána is kialakított pár veszélyes helyzetet, míg a felcsútiaknak az első fél órát követően sikerült eljutni érdemleges kapura lövésig. 

Ekkor még minden jó volt!

A második félidő szinte ugyanaz volt, mint Győrben: gyenge, nem túl izgalmas játék, az egygólos előny őrzése, háttérnek szürke, szeles idő. Sajnos ezúttal csak a 86. percig tartott ez nem túl közönségszórakoztató, de nekem tökéletesen megfelelő idill: ekkor olyan flipperezés alakult ki a tizenhatosunkon belül, hogy szinte kötelező lenne az összefoglalóra rárakni a Benny Hill Show főcímdalát. Hajagos kétszer óriási bravúrt mutatott be, aztán a kapufa segített be neki, negyedjére már bekotorta egy felcsúti a labdát, közben volt lerántás, talán les is, VAR viszont nincs, így 1–1-re módosult az állás. Erdei reklamálásért megkapta második sárgáját (az elsőt is szövegelésért kapta), a kispadról pedig Cicót küldte el a spori. Még ki sem anyázta magát a szektor (itt jegyzem meg, hogy néha egészen kiváló káromkodásfolyam zúdult az előttünk lengető partjelzőre, imádtam), amikor a 88. percben egy kiváló lövéssel meg is fordította az állást a Felcsút II. 2–1 lett a vége, rendkívül bosszantó vereség, ezzel a 86. percig birtokolt 6. pozíció helyett a 9. helyen zártuk a kört, a Komárom is előzött, ciki.

Szerencsére nem ért itt véget a napom, jött a biciklizés érdemi része: végigcsapattam a Váli-völgyön Kajászóig, ott a BuBán át Tordasra, majd le Martonvásárra. Persze ezt egy óra alatt azért nem sikerült teljesíteni, így a Martonvásár–Sárosd megyei I. osztályú meccs első bő tíz percéről lemaradtam. Ekkor már vezetett 1–0-ra a Sárosd, ám így is az események sűrűjében találtam magam: még kintről néztem meg a következő két gólt. Előbb egy védelmi hiba után megduplázta előnyét a vendégcsapat, majd a hazaiak szépítettek. 

Ez az utcáról készült, szóval lehet potyázni - de minek?

A martonvásári beugró 500 forint volt, bár ugye aki nagyon akar, tud potyázni - a kastély felől érkezve egy kisebb dombról látni a pályát, ezen az oldalon van egy nagyobb mobillelátó, és egy egészen érdekes, egysoros lelátó is régi, kék székekkel, valamint egy korábban szalagkorlátként funkcionáló lábtartóval. Szemben egy nemrég felújított (vagy épült) klubház, amit a szünetben néztem meg közelebbről, mert ott a büfé is. Korrekt a kínálat, 1500 forintból rántotthúsos szendvicset ettem és kaptam mellé egy doboz Drehert is. Az egyetlen apró gond, hogy bár van sörcsap, de hordó nem volt, amit csapra verhettek volna. A szünetben az Újpest–Fehérvár első gólját is láttam, a büfében ugyanis adták a meccset a falra kivetítve!

Egészen kiváló lelátó, talán a második képen kivehető a szalagkorlát.

A tabellán a fordulót megelőzően a Sárosd állt jobban, 4 ponttal előzve a Martonvásárt, ez három helyezést jelentett (ötödik, illetve nyolcadik volt akkor is és most is a két együttes). Mindkét keretben találtam számos olyan spílert, aki megfordult az NB III-ban, elsősorban a Fehérvár II-ben és az Iváncsában játszottak a pályán lévők, de a Gárdonyban, sőt, a DEAC-ban is megfordultak páran, olyan játékosból volt kevesebb, aki nem játszott NB III-ban. 

A Martonvásár 2006/2007-ben és 2007/2008-ban két szezon erejéig NB III-as volt, ekkor a Kerülettel egy csoportban szerepelt. Első szezonjában megelőzte, másodikban már mögötte végzett. Sajnos csak az utóbbi kiírás eredményeit találtam meg, akkor Óbudán a Martonvásár nyert 1–0-ra, Martonvásáron 2–2 lett a meccs. Azóta a megyei I. osztályban szerepel a klub, az utóbbi években inkább a tabella második felében szokott végezni.

A Sárosd soha nem játszott országos bajnokságban, ugyanakkor ha igaz az alapítási dátuma, akkor Magyarország egyik legrégebbi klubja, egy évvel még a Kerületnél is korábban alapították, 1886-ban. A magyarfutball.hu-n csak 1950 óta láthatók az eredményei, azóta minden szezonban elindult valahol a Sárosd, sőt, szinte minden kiírásban vagy a negyedik, vagy az ötödik ligában játszott az együttes - csak az ezredforduló környékén volt 8 évig hatodosztályú, de az akkor a megyei másodosztályt jelentette, 1950 óta megyehármas vagy még alsóbb szintű nem volt a Sárosd, ami egészen elképesztő. A klub 2021-ben megnyerte a megye I. osztályt, de nem vállalta a feljutást, korábban pedig többször volt ezüstérmes és bajnok is a megyei I. és II. osztályban is - igazi nagyágyú tehát a maga szintjén!

Visszatérve vasárnapra, a második félidőben egy jó iramú, hajtós meccset láttam, gyűrték egymást a csapatok. A Sárosd egy-egy kontrával lezárhatta volna a meccset, a Martonvásár többet próbált támadni, de ziccerekig nem nagyon jutott el. A rendes játékidő végén szórakoztató jelenet volt, amikor a partjelző beintett egy egyértelmű lest, ám a spori nem állította meg a játékot, a sárosdiak kapusa ennek ellenére a 16-oson kívül felvette kézbe a labdát. Pirosat ugyan nem kapott, de elég jó helyről jutott szabadrúgáshoz a semmiből a Martonvásár, ám gól ebből sem született. Itt azért kapott rendesen a játékvezető a vendégek kispadjától, illetve a vége felé már feszült volt a hangulat a lelátón, de összességében szolid közönség volt a martonvásári, a Felcsút II–Kerületen több gyűlölködést és káromkodást hallottam. 

Az a nagyjából 75-80 perc, amit láttam a meccsből, elférne egy NB III-as alsóházi rangadónak is, mindkét csapat elmenne NB III-as kiesőjelöltnek, a korábbi évekből például a Mór vagy a Zsámbék sejlik fel, mint hasonló szintű csapat - jó, mondjuk a Mór ebben a bajnokságban éppen vesztett pontokban az első mindössze két vereséggel, tehát valamivel csak jobb a Sárosdnál és a Martonvásárnál is. Bár a Sárosd egy laza ötöst hintett Móron novemberben, szóval nem olyan egyértelmű ez.

Maradt az 1–2 a végére, a tabella nem változott, kiesési gondja nem lesz a Martonvásárnak, a dobogóval/feljutással nem kell törődnie a Sárosdnak, de egyik csapat sem tűnik egyszerű ellenfélnek a feljutásért küzdő Mór és Dunaújváros számára.

A meccs után már csak a helyi vasútállomásig tekertem, ahonnan viszonylag gyorsan felértem Budapestre. A Kerület-meccs vége sem rontotta el a kedvem, jó túra volt, így, hogy tekertem egy rendeset és megnéztem egy új pályát is, már megérte lemenni egy fakóért Felcsútra. A cím ellenére azért leírom, hogy a Kerület következő meccsét kénytelen leszek kihagyni, utána viszont - remélem bringával - irány Bicske!