Tíz gól a bányászvárosban

A húsvéti hosszúhétvégét Ostravában töltöttem negyedmagammal, a célunk elsősorban Csehország harmadik legnagyobb városának megtekintése volt, valami ilyesmi fontossági sorrendben: első helyen a sör- és gasztrokultúra felfedezése állt, a másodikon az épített környezet nézegetése, ezt követte a foci, és számomra még a Tatra villamosok csodálása is szerepelt a listán.

Bár ez sűrű programnak tűnik, azért jutott idő a focira, a három nap alatt két meccset is megnéztünk. Lényegében a cseh labdarúgás két végletét választottuk: szombaton egy nyolcadosztályú, városi-járási meccset néztünk meg, vasárnapra viszont az első osztály aktuális fordulójának egyik legnézettebb meccse jutott, a Baník Ostrava–FK Teplice.

Ostrava Csehország harmadik legnagyobb városa Prága és Brno után, a város a lengyel határhoz közel, a történelmi Szilézia határán, a mai Morva-Sziléziai kerületben fekszik - a város egyik, nagyobbik fele a történelmi Morvaországban, a másik viszont Sziléziában található. Bár mi a túrán csak a morva oldalon jártunk (leszámítva egy éjszakai, a tervezettnél hosszabbra nyúló közösségi bringázásomat, amikor a sziléziai oldalon is megfordultam egy kocsmából hazafelé), van jelentősége ennek a ténynek a poszt szempontjából: a Baník Ostrava a sziléziai oldal csapata. Igaz, a bányászok már tizedik éve az új, vítkovicei stadiont használják, ami a morva oldalon van, viszont előtte 92 éven át Sziléziában, a Bazaly-ban volt az otthonuk. A szurkolók többsége utálja az új stadiont, a Baník-drukkerek nem akartak költözni, tüntettek is ellene, és a mai napig minden meccsen szerepel a "Bazaly" kiírás a táborban. 

A Bazaly-ból való költözés 2009-ben merült fel először komolyan, a régi stadion ugyanis nem felelt meg a modern követelményeknek. Első körben Svinovba vitték volna a Baníkot, ahol új stadiont akartak építeni. Pont ott, ahol szombaton meccsen voltunk a TJ Vítkovice-Svinov nevű csapat otthonában. Mielőtt erre rátérek, legyen teljes a kör: Svinov helyett anyagi és politikai okokból a Vítkovice stadionját újították fel és bővítették, a Baník oda költözött be 2015-ben. Az FC Vítkovice közben 2009-ben megszűnt, majd újraszerveződött, most a negyedosztályban szerepel MFK néven. Az általunk látott Svinov nem ennek a klubnak a jogutódjával közösködik, noha az egyszeres bajnok Vítkovice is szerepelt TJ Vítkovice néven az 1970-es években. A költözésig komoly rivalizálás állt fent a Baník és a Vítkovice között, persze a Baník néhány szezont leszámítva mindig sikeresebb volt, ahhoz pedig sosem fért kétség, melyik a népszerűbb klub a városban.

Nekünk szombaton helyben fel sem tűnt, hogy a hazai csapatnak nem simán Svinov, hanem TJ Vítkovice-Svinov a hivatalos neve, pedig évek óta az. Svinov amúgy Ostrava városrésze, 1957-ig önálló település volt. A klub most a cseh bajnokság 8. szintjén szerepel, a Městský přebor Ostrava nevű csoportban, vagyis az Ostravai járási bajnokságban. Ennél alacsonyabban még két osztály van, Csehországban tíz szintje van a labdarúgó-bajnokságoknak.

Micsoda enteriőr! Szemben a kocsma, mellette játszótér, mögötte a focipálya.

A Svinov ellenfele az FK Šenov volt, egy falusi csapat Ostrava mellől. A klubot 1931-ben alapították Sparta Šenov néven, a klubhonlap szerint mindig területi szinten szerepelt az együttes, legnagyobb sikere egy barátságos meccs: a hatvanas években a nagy Sparta ellátogatott a faluba - a mérkőzés végeredménye 1–5 lett.

A szombati meccset a bajnokság 15. fordulójában rendezték, a két csapat egymás mögött állt a 7-8. helyen a tízfős mezőnyben, de a Šenov négy ponttal többet gyűjtött. A meccs első félideje alapján nem lehetett felfedezni különbséget a csapatok között, bár nagyon játékról sem lehetett beszélni, inkább csak küzdelemről. Helyzetet nemigen láttunk, de az egészen hihetetlen miliő így is éppen eléggé szórakoztató volt. Igazi, utánozhatatlan amatőr közeg a stíluskirály edzőktől kezdve egyes játékosok mutatós sörhasán át a közönségig. A csúcsot az első félidőben számomra az a pillanat jelentette, amikor egy felénk hulló labdát sörrel a kezemben felugorva akartam visszafejelni a pályára, de sajnos csak megcsúsztatni sikerült - viszont a sörömből is csak egy korty lötykölődött ki! 

Fedett lelátó a túloldalon!

Ha már sör - 42 koronáért mértek helyi sört, azaz Ostravart, belépő pedig nem volt. Maradjunk annyiban, hogy ittunk a városban jobb Ostravart is, de kevés magyar pálya van, ahol nem innám inkább ezt ahelyett, amit ott adnak.

Büntető.

Pakolnak a játékosok a meccs után.

A második játékrész szórakoztatóbbra sikerült, nagy szerencsénk volt azzal, hogy a büfé felőli kapura támadott a Šenov, ugyanis nem mentünk vissza a korlát mellé, hanem a kapu mögötti "VIP-szektorban" foglaltunk helyet. A vendégek ötöt gurítottak, a hazaiak egyet sem, így nem szerezhetett gól sem Nikolas Horváth, sem pedig Patrik Čonka, nem láttunk "magyar" gólt. A legvégén kis buzdítást hallhattunk (feltehetőleg rokonoktól), de amúgy sem szurkolás, sem komolyabb hőzöngés nem volt a pálya mellett, pedig két-három tucat néző összejött.

Tényleg nem tudok rá mást mondani, prémiumélmény volt.

Vasárnap a foci egy másik dimenziója várt ránk a délelőtti vasgyári nézelődés után. Eleve egy tökéletes szurkolói kocsmában kezdtük a hangolást, ahol a csapolt Ostravar is más dimenzió volt a svinovihoz képest. Maga a hely berendezése is kiváló, és ahogy telt az idő, egyre sokasodtak körülöttünk a szurkolók - volt baníkos cicanadrág, sétabot és Szilézia-címeres pulóver is. Érdekes és mindenképpen pozitív látvány volt a kezdés előtt két órával, még a kocsma felé menet már mezbe, sálba öltözött embereket látni a villamoson.

Ezen a részlegen nem kaptunk asztalt, meccsnapon nem lehet csak úgy leülni itt!

Na, ez egy jó Ostravar volt, az első igencsak gyorsan le is csúszott.

A hivatalos nézőszám 9440 volt a meccsen, ennél többen csak a Viktoria Plzeň–Liberec találkozón voltak, igaz, a Slavia és a Sparta is vendégben játszott. A stadion kihasználtságát tekintve Plzeň mellett még másik három találkozón is jobb mutatót értek el, mint az ostravai szerény 75 százalék - no igen, más dimenzió ez, mint az NB I, pedig itt nem öntenek állami pénzt a focira, de ezen már keseregtem eleget más posztokban.

Hogy ne csak a jót írjam a csehekről, a beléptetés ugyanolyan hitványan megy ott is, mint bármikor Magyarországon, amikor az átlagosnál nagyobb érdeklődés mutatkozik. A jegyekért kilométeres sorok álltak a stadion előtt, szerencsére mi előre vettünk online jegyet (200 koronáért), de a bejutás így is sokáig tartott, alig volt beléptetőkapu, tumultus annál inkább. 

Az ultraszektor szélét vettük célba, ami mint kiderült, az utánpótlás helye - na nem a kivezényelt játékosoké, hanem az ultracsoport gyerek divíziójának tagjaié a szektor. Volt külön kápó itt is, eleinte egy anyuka, később egy gyerek. A hangulat inkább matinére emlékeztetett, ehhez persze kellett a Baník eredményes játéka is: az első gólra éppen, hogy felértünk a lelátó tetejére a hatodik percben, a 22. percben pedig már 2–0-ra vezettek a hazaiak.

Ekkor mertünk elmenni meccssörért, de óriási meglepetésemre nem volt sor, akció viszont igen! Hazai gólonként három koronával csökken a sör ára a Baník büféjében, így a kezdeti 49 helyett már csak 43 korona volt a sör 22 perc után - ezért a pénzért amúgy 10-es Radegast jár, korrekt ár. 

Három korona akcióra hívja a figyelmet az eredményjelző!

Ahogy az előző kép is mutatta, a vendégek oldalán nem volt tömeg.

Hiába írtam a matinét, azért elég jó kis meccshangulatot csináltak a hazaiak, bár megjegyzem, a legtöbb daluk és rigmusuk nagyon egyszerű volt, könnyen be tudtam szállni néha. Egyedül egy Sziléziát éltető dal volt hosszabb, azt viszont már-már meghatóan szépen énekelték. A dallamok repertoárja széles volt, de olyan nagyon egyedi rigmust nem kell elképzelni. A Baník főellensége ma (már?) nem a Vítkovice, hanem Sparta Prága, illetve szintén óriási ellenségnek számít a sziléziai Opava is - ez két olyan klub, amit én sem szívlelek. Emellett a lokálpatriotizmus és a magával ragadó hangulat megfogott, de azért mégiscsak a cseh Diósgyőr otthonában jártam, nem egy fővárosi klub lelátóján, szóval azonosulni nem tudtam a közeggel. A régiós kiscsapatok mellett a szintén sziléziai, lengyel GKS Katowice a Baník szurkolóinak barátja.

A második félidőben, már 3–0 után szépített a Teplice, de a meccs vége 4–1 lett, azaz már 37 koronáért is lehetett sörözni - és még egy meg nem adott gól is volt! Amúgy vicces, de a Teplice kilenc alkalommal találta el a kaput, az Ostrava hatszor, így lett a hazaiak javára 4–1 az eredmény - ezért is írtam, hogy eredményes játszott a csapat, nem jól, bár egyébként élvezhető meccs volt, nem panaszkodhatunk sem a színvonalra, sem a hangulatra.

A negyedik gól után a szektor egy jelentőseb része félmeztelenre vetkőzött, ezzel téve még szórakoztatóbbá az élményt. A Baník győzelmével negyedik a tabellán, az első hely "mindössze" 26 pontnyi távolságra van (a második 25-re), míg a legyőzött, 9. Teplice nyolc ponttal van a csapat mögött.

Nekem még jutott egy kis hab a tortára a végén: a 9440 ember ugye egyszere indul meg kifelé (jó, nem teljesen egyszerre, a kapu mögött még tartott az ünneplés, amikor elindultunk), a tömeget el kell vinni valahogy. Ezt elsősorban villamosokkal oldják meg, a rengeteg eseti sűrítőjáratra pedig nagy örömömre jutott több régi, T3-as Tatra is, eggyel utaztam is - így kicsit késve, de még egy sörnél kisebb hátrányban érkeztem meg remek nevű Szomjas Dromedár kocsmába, ahol a többiek már helyi kisüzemi sörökkel folytatták az estét.

Hát nem gyönyörű?

A Baník kicsit tényleg a cseh Diósgyőr, ahogy Ostrava is sokban hasonlít Miskolcra (a két város egymás testvérvárosa) - mindkettő iparváros, az ország keleti végén fekszik, hasonló a lakosság összetétele, erősen lokálpatrióta a közeg nemcsak a városban, hanem az egész régióban, népszerű a helyi focicsapat. A hasonlat szépséghibája, hogy amint a Baník is sikeresebb klub a DVTK-nál (négyszeres bajnok, nemzetközi szinten is eljutott elődöntőig), úgy Ostrava is élhetőbb városnak és jobb helynek - vagy mondjuk úgy, sikeresebbnek - tűnik Miskolcnál.