Szurkol is, meg grundol is, azaz groundhopperkedik

Ez nem a B-csapatok hétvégéje volt

2025/06/20. - írta: pörgeszurkol

Legalábbis Prágában, ahol 24 órán belül három fakót is láttam vereséget szenvedni - a legnagyobb örömömre. 

A 2024/2025-ös szezont a cseh fővárosban zártam le egy kellemesen zsúfolt hétvégével június 13-15-én. Két beszámolót is megér ez a három nap, de egyenlőtlen arányban osztom el a meccseket: ebben a posztban három mérkőzésről olvashattok, ahogy a cím is utal rá, három "Béčko" szenvedett vereséget a prágai labdarúgás különböző szintjein. A másik poszt egyetlen beszámoló lesz a szezonbeli utolsó meccsemről. Időrendben haladunk!

p1100582.JPG

Ezúttal ketten vágtunk bele a hopperkedésbe, elég keményre véve a tempót: pénteken a délelőtti Hungária EC-vel jutottunk el Budapestről Prágába a késéssel együtt 7 óra alatt. Érkezés után nem sokkal már csúszott is az első sör, de komoly kocsmaturistáskodára nem volt idő, ki kellett érni Prága 19. kerületébe, Kbely-be. Ezt szerencsére vonattal is meg lehetett tenni - elsőre talán nem hangzik vonzónak 7 óra vonatozás (és egy kis pihenő) után ismét a vasutat választani, na de egy Prágán belüli utazás Bézével, ráadásul a Masarykovo pályaudvarról, nem akármi! Arról nem is beszélve, hogy az egyik kedvenc kocsmám éppen itt található a pályaudvar szomszédságában. Ebben az egységben a vonatok indulását is jelzi egy képernyő, így tudtunk inni egy sört a vonat előtt, hiszen tudtuk percre pontosan, mikor kell kimenni. 

Bár Prága sok mutatóban jár Budapest előtt, és a tömegközlekedése is okosabban, hatékonyabban van megszervezve, minden egyes látogatáskor szembe jön a napi valóság: ezúttal egy 21 perces útból sikerült közel 40 perces túrát faragni, valamiért negyedórát álltunk az egyik állomáson, amíg elhaladt vagy három vonat különböző irányokba. Bezzeg indulni még pontosan kellett, hogy a Minirestben ne tudjuk nyugodtan befejezni a sört.

20250613_171210.jpg

Kezdésre sikerült beesni a Spartak Kbely sporttelepére, ahol az ellenfél a Motorlet Prága B volt, a meccs pedig abszolút tét nélkül zajlott a prágai I. osztály (Pražsky přebor, ez az országos ötödosztály) 30. fordulójában: a Kbely a 7., a Motorlet B a 9. helyen várta a fordulót, kiesni egyik sem tudott már, ahogy természetesen a feljutás sem jöhetett szóba. 

Kbely ránézésre egy kis városka, amit Prágához csatoltak. Egyáltalán nincs olyan érzése az embernek, hogy egy fővárosban járna, de tizen perc alatt a metróhoz visz a busz, vagy éppen a vonat is. Mivel Csehországról beszélünk, természetesen van egy sörfőzde is a központban (amit a meccs után teszteltünk). A Spartak Kbely 1961-ben egy évig másodosztályban szerepelt, ez az 1921-ben alapított klub történelmi csúcsa, a honlapjuk szerint a Teplice ellen háromezer néző volt kint a hazai meccsen, de több ezren nézték meg Kbely-ben a Viktoria Plzeň és a Liberec vendégszereplését is. Ezt az egy évet leszámítva csak alacsonyabb ligákban, főleg a prágai első osztály, vagy az országos negyedosztály szintjén szerepelt az együttes. Pénteki ellenfeléről, a Motorlet B-ről kevesebb információval tudok szolgálni, az egyes számú Motorlet nyilván érdekesebb lenne, a klub 1963-ban egy szezon erejéig még a cseh(szlovák) első osztályba is feljutott, ám manapság a stabil harmadligás szereplés a jellemző.

p1100573.JPG

p1100574.JPG

A Spartak Kbely sporttelepén egy kedves kis lelátó, két műfüves pálya, a centerpálya, valamint egy szocreál klubház található, utóbbi tövében pedig a büfé, ahol csapolt Pilsnert lehet kapni - idilli. A belépő 50 koronát kóstált, abszolút megérte, főleg, hogy jegy is járt érte, azaz van mit eltenni szuvenírnek. 

20250613_182016.jpg

Ha már szuvenírt emlegettem. Ezt végül nem vittem haza, 50 korona az 50 korona.

Sajnos a hangulat inkább egy matinére emlékeztetett, mint meccsre, néhány gyerek szurkolgatott (Barca-mezben!), de semmi extra. Pedig sálakat, mezeket, sőt, repoharat is lehetett venni, a klubbrand tehát létezik. A meccset 4–1-re nyerte a Kbely, az egyik gólról lemaradtam, mert éppen sört vettem, de a meleg miatt amúgy is a büfé teraszáról szemléltük a második félidőt. A hivatalos nézőszám 319 volt, a Kbely végül a hatodik, a Motorlet B a tizedik helyen végzett.

p1100576.JPG

20250613_185754.jpg

A VIP-szektor.

Szombaton az Aritma Prága stadionjában folytattuk a hopperkedést, ez a grund kifejezetten célom volt már, ezzel együtt ugyanis már 13 stadionnál tartok Prágában, és az Aritma stadionja volt az egyik legmagasabban jegyzett létesítmény azok közül, ami még nem volt meg. Valamiért pont a legnagyobbnak tartott és legnépszerűbbnek elismert prágai együttes, a Sparta stadionjában még nem jártam, azt leszámítva viszont most már csak a Motorlet otthona nagy hiányzóm, ezeken túl természetesen számos kisebb klub grundja nincs meg érdekesebb kültelki pályáktól kezdve műfüves lélektelen placcokig bezárólag, de a számomra érdekesebb, nagyobb múltú vagy úgy-ahogy magasabb szinten jegyzett fővárosi csapatok pályájának többségén jártam. 

Sikerült jó 20 percet késni az Aritmáról, ezúttal a prágai BKV alakított nagyot: a 7-es villamos egyszerűen kimaradt, a jelentősen késő és lassabb pótlóbusszal elvergődtünk a metróig, majd azzal kijutottunk az Aritma környékére. Itt 40 korona volt a beugró, alig pár néző lézengett a nagyjából harmadáig megtelt lelátó mellett. A bejutás sem volt sima amúgy, előbb az Aritma Hostelben kötöttünk ki, ahonnan csak egy elkerített parkolóba lehet kijutni a pálya mellé, a nézőtérre nem.

20250614_105747.jpg

NEM itt kell bemenni a meccsre, teljesen logikus.

Ezen a pályán játszik a harmadosztályba éppen most, bajnokként visszajutó Aritma is, a "Béčko" meccse láthatóan alig érdekelt valakit - az ötödosztályban, vagyis a prágai I-ben jártunk ekkor is, az Aritma B éppen az előző nap látott Motorlet B-t előzve a 9. helyen állt, míg a vendég Zličín egy győzelemmel a harmadik helyet kaparinthatta meg.

Az első félidőben vezetést szerzett az esélyesebb vendégcsapat, de sokáig 0–1 maradt az állás, a hazaiak több veszélyes támadást is vezettek, többek között egy japán támadó elfutásaiból. A színvonal a délelőtti hőségben nem verdeste az eget, a csúcspont egy olyan szöglet volt, aminél rosszabbat még életemben nem láttam, pedig a BLSZ IV-től az NB III-ig szemtanúja voltam jónéhány érdekes megoldásnak - itt konkrétan laposan sikerült olyan rosszul eltalálni a labdát, hogy az még a 16-os előtt kiment az alapvonalon. Ahogy Knézy mondaná, ennél még a nagymamám cekkerrel is jobban lövi középre a labdát.

20250614_110532.jpg

A nem túl élvezetes meccsért kárpótolt a csodálatos büfé, még a Kozel is jól csúszott, nem beszélve a 35 koronás hot-dogról. A falat különböző csapatzászló díszítették, valamint ennél is menőbb módon a legnagyobb cseh labdarúgók aláírása is szerepelt a falon. A lelátón meg a cseh szókincsemet is tudtam kicsit bővíteni a szokásos káromkodások kombinációival, szóval panaszra nem lehetett okom, de a meccs nagy része kimondottan alacsony színvonalat hozott.

20250614_110837.jpg

Az utolsó tíz percre teljesen elfogyott az Aritma B, vagy csak megtörte őket a második bekapott gól, mindenesetre a 82. és a 88. perc között három gólt szerzett a Zličín, így 4–0-ra nyert és ezzel simán a harmadik helyen végzett a bajnokságban. Ha már két meccsről is szó esett ebből a csoportból, legyen meg, hogy a Spoje Prága lett a bajnok és ezzel a feljutó, a másodosztályt is megjárt, de bundázás miatt pár éve visszasorolt Slavoj Vyšehrad előtt. A pálya közvetlen közelében végre a város sörét is ihattuk, kiváló tank Staroprament mérnek kertvárosias környezetben, órákat elüldögéltem volna ott.

20250614_111045.jpg

Ám nem tettem, ugyanis egy kis kirándulással egybekötve a város másik felében várt minket egy hatodosztályú meccs, természetesen az előzőekhez hasonlóan tét nélkül. Egészen Barrandovig utaztunk villamossal, hazai viszonylatban elképzelhetetlen körülmények között - ha már két ízben is a negatívumokra hívtam fel a figyelmet, ne maradjon el az sem, mi az, ami miatt Prága oly sokszor mégis Nyugat-Európának tűnik Budapesthez képest: dedikált villamos-felüljáró kilométerhosszan egy kültelki lakótelepre, nehéz domborzati viszonyok között, a végén egy alagúttal. A világ összes EU-s pénzével sem lesz ilyen soha Budapesten, azt se sikerül megugrani, hogy a Szabadság hídon át tudjon menni más villamos is napi forgalomban az 50-60 éves ICS-ken kívül.

Barrandovtól kis sétával lehet eljutni a Prokopák sörfőzdéhez, aminek környéke nagyjából a prágai Normafa, csak nem olyan magasan - fontos turistavonalak futnak itt össze, az egyik a cseh Semmeringnek is nevezett vasúti szerpentin alatt, a Prokop völgyben. Valóban látványos táj, a sörfőzde természetesen rogyásig volt, de sikerül nagy nehezen sikerült leülni.

20250614_165408.jpg

A túra végén az FK Zlíchov pályájára érkeztünk meg, ahol a prágai másodosztályban, vagyis a cseh hatodosztályban fogadta a Zlíchov az FK Střašenice B csapatát. Megjegyzem, ezt a pályát is meg lehet közelíteni vonattal, Kbely-hez hasonlóan akár Bézével is - visszafelé sikerült is egy ilyen Studenkával eljutni Smíchovba, imádtam. 

20250614_170038.jpg

A háttérben Barrandov, de tudom, hogy nem azt nézitek. ;)

Tétje ennek a meccsnek sem volt, ennek megfelelően pár tucat néző jött össze, a belépő itt becsületkasszás volt, 40-40 koronát dobtunk be. Nem Csehország lenne, ha nem egy tökéletes kiskocsma funkcionálna büféként ebben a domboldalban található, alacsonyabb osztályú sporttelepen. A kínálat csapolt Pilsner és Radegast. 

p1100604.JPG

p1100603.JPG

A meccsnél szórakoztatóbb volt a közönséget és a tekintélyes sörhasat viselő játékvezetőt figyelni. A hazai csapat az első félidőben vezetést szerzett, majd a második elején már 2–0-ra ment, az 50-60. perc körül sorra hagyott ki ziccereket. A lendület elfogyott, a Střašenice B szépített. A 85. percben el kellett sietnünk a vonathoz (Bézével akartunk a városba bejutni, az még a villamosnál is menőbb), szerencsére több gól már nem esett, nem maradtunk le semmiről.

20250614_174159.jpg

p1100599.JPG

Három fakót láttunk vereséget szenvedni 24 óra alatt, igazán prémium élmény. Nem beszélve a mellé (és a meccsek között, után) elfogyasztott sörökről, valahogy ilyen a groundhopper mennyország. Nem tudnám ezt rendszeresen csinálni, egyszerűen nem bírnám, de szezonzárónak tökéletes volt - és ne feledjétek, jön még egy poszt az utolsó meccsről is!

 Ha tetszett a poszt és szeretnél hasonlót olvasni más pályákról is, vagy csak támogatnád a groundhopperkedésemet, akkor az alábbi két felület egyikén ezt megteheted:

Revolut: revolut.me/blatrs01

Buy Me a Coffe: https://buymeacoffee.com/porge

 

bmc_qr.png

 

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://porgegrundol.blog.hu/api/trackback/id/tr1118889476

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása