Mit veszített a magyar foci Trianonnal?

Ha rövidre akarnám zárni a posztot, akkor annyi lenne a címben feltett kérdésre adott válaszom, hogy ahogy az élet minden területén, így a futballban is felbecsülhetetlen veszteséget okozott Magyarország számára a trianoni békediktátum. Ennél persze hosszabb írást szántam a nemzeti tragédiánk századik évfordulójára, viszont pátoszos merengés helyett száraz tényekkel érzékeltetem, mekkora csapásról van szó.

A következőkben a teljesség igénye nélkül olyan labdarúgók nevét sorolom fel, akik a Kárpát-medencében született magyarok vagy magyar származásúak, ám mégis egy másik országot képviseltek válogatott szinten. Csak olyanokat sorolok fel, akik nem a mai Magyarország területén születtek és nem kivándorlóként játszottak másik válogatottban, tehát csak olyanok szerepelnek az alábbi listán, akik magyarként szülőföldjükön maradva egy másik országot voltak kénytelenek képviselni.

Még egyszer felhívnám rá a figyelmet, hogy a lista biztosan nem teljes! Az 1990-es évek előtti időszak -különös tekintettel a két világháború közötti évekre- bizonyosan hiányos, ebből az időszakból az Európa-bajnokságokon és a világbajnokságokon résztvevő magyarok szerepelnek a listán. Az elmúlt harminc évben más nemzetek válogatottját képviselő, de a magyar nemzet területén született, magyar származású játékosok listája sem teljes, de jóval közelebb áll ehhez. A felnőttválogatottak mellett az aktuális U21-es csapatokat is figyelembe vettem.

Ádám Mihály (Románia), Almási László (Szlovákia), Bálint István (Románia), Barátky Gyula (Románia), Barmos József (Csehszlovákia), Beke Zoltán (Románia), Bénes László (Szlovákia), Biros Pál (Csehszlovákia), Bodola Gyula (Románia), Borbély Balázs (Szlovákia), Borbély Sándor, (Románia), Bölöni László (Románia), Braun-Bogdán Kálmán (Románia), Bürger Rudolf (Románia), Czakó József (Románia), Deák Ciprián (Románia), Dembrószky Imre (Románia), Dezső Béla (Románia), Dobay István (Románia), Dobos Antal (Románia), Eisenbeisser Alfréd (Románia), Fábry Marek (Szlovákia), Ferenczi Antal (Románia), Gábor Romolus (Románia), Gergely László (Románia), Glanzmann Ede (Románia),Gőgh Kálmán (Csehszlovákia), Gyömbér Norbert (Szlovákia), Jakovetic Lajos (Jugoszlávia), Jenei Imre (Románia), Juhász Gusztáv (Románia), Kacsányi László (Csehszlovákia), Kádár Zoltán (Románia), Kalocsay Géza (Csehszlovákia), Karasi Sztaniszlav (Jugoszlávia), Kátai Sándor (Szerbia), Kéketi Dusán (Csehszlovákia), Keserű Claudiu (Románia), Kiss Fülöp (Szlovákia), Klein Mihály (Románia), Klimek István (Románia), Kocsis Elemér (Románia), Kocsis Razvan (Románia), Kopasz Ádám (Szlovákia), Kotormány Rudolf (Románia), Kovács István (Románia), Kovács Miklós (Románia), Kuna László (Szlovákia), Lakatos Máriusz (Románia), Mák Róbert (Szlovákia), Móder József (Szlovákia), Molnár Pál (Csehszlovákia), Moravetz József (Románia), Muzsnay Zsolt (Románia), Nagy Albert (Jugoszlávia), Nagy Miklós (Románia), Nemec Dejan (Szlovénia), Németh Szilárd (Szlovákia), Pálfi Béla (Jugoszlávia), Pinte Attila (Szlovákia), Prassler Gyula (Románia), Puhalak Antal (Jugoszlávia), Puskás György (Románia), Putnoki Mátyás (Szlovákia), Rácz László (Szovjetunió), Raffinsky László (Románia), Saláta Kornél (Szlovákia), Schwartz Sándor (Románia), Selymes Tibor (Románia), Sepsi László (Románia), Simon Gyula (Szlovákia), Sípos Dávid (Szlovákia), Steiner Béla (Románia), Steiner Rudolf (Románia), Szabó Erik (Szlovákia), Szabó János (Románia), Szabó József (Szovjetunió), Szabó Ottó (Szlovákia), Száraz Benjamin (Szlovákia), Szatmári Lajos (Románia), Takács József (Jugoszlávia), Tamás Gábor (Románia), Tapiska Antal (Jugoszlávia), Vaskó Fülöp (Szlovákia), Varga Péter (Szlovákia), Vencel Sándor (Csehszlovákia), Vogl Imre (Románia), Weichelt Károly (Románia), Wetzer Rudolf (Románia), Zauber Sámuel (Románia), Zombori Vilmos (Románia)

Fájóan hosszú ez a lista, ráadásul csak válogatott játékosok szerepelnek rajta, számos határon túli magyar játékos futott be komoly karriert úgy, hogy a nemzetközi sajtóban nem magyarként szerepel(t). Elég csak az NB I. elmúlt harminc évére gondolni, és a fenti lista máris még hosszabb.

Talán kevésbé szívbemarkoló, de érdemes kitérni arra is, hogy az egykori Magyarországhoz tartozó városokat képviselő klubok a nemzetközi kupaporondon más országoknak szereztek és szereznek dicsőséget. Ez persze kevésbé érdekes az olyan klubok esetében, mint a pozsonyi Slovan vagy a Vojvodina, amik soha nem voltak magyar klubok, pedig tartoztak magyar fennhatóság alá. Sokkal rosszabb érzés viszont azt látni, ahogy a dunaszerdahelyi DAC vagy a Kolozsvári Vasutas idegen országokat képviselve játszik nemzetközi meccseket. Lehet, hogy önző gondolat, de az ő nemzetközi sikereiknek nem tudok őszintén örülni, mert az örömöt beárnyékolja a tehetetlen düh és a szomorúság.

Külön kiemelném még, hogy a magyar sportsajtóban nagyjából az 1950-es évek második fele óta írják külföldiül ezeknek a csapatoknak a nevét, előtte a magyar név volt a megszokott. Európa szinte összes országában az adott ország anyanyelvén írják a külföldi csapatok nevét (lásd Hajduk Spalato, Bayern Munich, Standrad Lüttich vagy AC Mailand), ez alól Magyarország a kivétel. Az utóbbi pár évben minimális, de pozitív változás, hogy a vállaltan magyar csapatok neveit (Dunaszerdahely, Topolya, Sepsi) már legalább magyarul írják, de ez még mindig elég kevés abban az országban, ahol Kolozsvárt is simán leírja románul a nevében nemzeti sportújság.

A gyalázatos, igazságtalan trianoni békediktátumot ugyan száz éve írták alá, mégis sok szempontból a jelenünk, nem pedig a múltunk. Maradva a focinál: Trianon a jelen, amikor a román vagy a szlovák válogatottban magyar játékos lép pályára, a jelen, amikor a DAC Szlovákia számára szerzi a koefficiens pontokat az Európa-ligában és a jelen, amikor a Puskás-díjat nyerő magyar játékost próbálja sajátjaként kezelni egyik-másik román újság. A jelen, amikor magyar játékosokat légiósnak tekintenek a magyar bajnokságban, és a jelen akkor is, amikor a topligákban több az olyan magyar játékos, akinek az állampolgársága nem magyar, mint az anyaországi.

Nem kell beszélni róla sohasem,
De mindig, mindig gondoljunk reá.