Nem tisztem dicsérni a Magyar Labdarúgó Szövetséget, van éppen elég ok kritizálni a működését, döntéseit és a dolgokhoz való hozzáállását is. Azonban a kritika mellett igenis említést érdemel, ha valamit jól csinálnak, és azért ilyenre is találni példát, itt van mindjárt az NB I. létszámának csökkentése.

Igaz, hogy egy eredendően bűnben fogant döntésről van szó, aminek a körülményei ugyan botrányosak (hogy lehet létszámcsökkentésről dönteni idény közben?), az eredménye viszont -hogy egy klasszikust idézzek- megkérdőjelezhetetlen. Ha a színvonal nem is verdesi az eget, a bajnokság hajrája legalább minden évben izgalmas.

Az NB I. a 2015/2016-os szezon óta áll tizenkét csapatból, a lebonyolítás rendje szerint pedig minden csapat háromszor játszik egymással. Amióta ez a rendszer működik, szinte megszűntek a légüres térben, a középmezőny langymelegében lebegő csapatok, akik számára általában a bajnokság utolsó harmada tét nélkül zajlott le. A kiesés minden évben ádáz küzdelem után dől el, még akkor is, ha egyes években (2017 Gyirmót, 2020 Kaposvár) előfordult, hogy valaki nagyon kilóg lefelé.

Az idei szezon jó példa arra, hogy miért izgalmasabb így a bajnokság, mint 16 vagy még több csapattal. Három fordulóval a vége előtt matematikailag csak az első öt csapat maradt bent, de a hetedik helytől lefelé tényleges, reális veszély a kiesés minden csapat számára. A mezőny fele tehát nem biztosította a bennmaradását három fordulóval a bajnokság vége előtt!

Ez nem egy egyedi szezon, tulajdonképpen csak az átállást követő első idényben, 2016-ban volt úgy-ahogy sima a helyzet, bár a Felcsút és a Vasas között akkor is nagy harc folyt, de akkor csak három csapat volt érintett a bajnokság utolsó pár körében, azóta viszont zsinórban ez a negyedik év, hogy a mezőny fele a kiesés elől menekül a hajrában, a másik fele meg a dobogóért vagy a nemzetközi kupaindulásért megy. Középmezőny nincs.

Van persze néhány ellenérv a tizenkét csapatos bajnoksággal szemben, nézzük ezek közül a három talán leggyakrabban előforduló kritikát!

1. Bűnben fogant: ez jogos és vitathatatlan, több kizárt klub ugyan komoly anyagi gondokkal küzdött, de esélyt sem kapott a menekülésre, míg a Nyíregyháza kizárása hivatalosan is jogtalan volt, az MLSZ tehát konkrétan elcsalta a 2014/2015-ös idényt, nem beszélve arról, hogy a szezon közben változtatták meg a bajnokság kiírását. Az viszont, hogy miként született ez a rendszer, nem minősíti magát a működését.

2. Sok a falusi vagy kevés nézővel rendelkező klub, miközben nagy fellegvárak sínylődnek az NB II-ben, NB III-ban: ez sajnos igaz, ám nem a bajnokság lebonyolításának a hibája. Semmi szükség a Felcsút, a Mezőkövesd vagy a Kisvárda jelenlétére, de ezek a klubok a politikai hátszelük miatt vannak az NB I-ben, és itt lennének akkor is, ha 20 csapatos lenne az NB I. Az pedig, hogy a Vasas, a Győri ETO vagy éppen a Haladás nem tud feljutni az NB I-be, nem azt jelenti, hogy bővíteni kell, hiszen hasból lehetne mondani 20-25 olyan klubot is, aminek "az NB I-ben van a helye", hol húznánk meg a határt? Az ideális az lenne, ha mind a 12 klub nagy múltú, szurkolói bázissal rendelkező együttes lenne az első osztályban, de ez sajnos szinte soha nem volt így (lásd még Gázszer, Stadler, Volán stb.), csak az utóbbi években elburjánzott a jelenség. Önmagában a kicsik jelenlétével sincs baj, főleg ha tényleg egyedi esetről van szó, és nem a településen született államtitkárnak vagy miniszterelnöknek köszönhető menetelés.

3. Igazságtalan a lebonyolítás: egyrészt nehéz ezt vitatni, másrészt hosszú távon talán kiegyenlítődik az aránytalan pályaválasztói jog. Esetleg rájátszással, vagy a harmadik kör pályaválasztói jogának sorsolásával lehetne ezen segíteni.

Összefoglalva az ellenérveket, nem nehéz belátni, hogy a Felcsút-jelenség nem annak köszönhető, hogy tizenkét csapat lehet csak az NB I-ben, sőt, sokkal inkább annak ellenére létezik. 16 vagy 20 klub között kevésbé tűnik fel egy-két műanyagcsapat, viszont lassan az NB I. fele ilyenekből áll. Azért az nem a lebonyolítási rendszernek köszönhető, hogy a politikailag leginkább támogatott és kedvelt négy csapat áll a bajnokság első négy helyén.

Így is olyan a színvonal, amilyen, de legalább azt nem lehet mondani, hogy ne lenne izgalmas a bajnokság. Ugyan a bajnoki címért lényegében csak a hatalom által maximálisan támogatott, állami pénzzel kitömött Fradi és Fehérvár versenyezhet egymással (bár a Honvéd 2017-ben bravúros idényt produkálva erre rácáfolt), viszont a dobogóért és a kiesés ellen minden évben hatalmas küzdelem zajlik.

A nézőszámnak, sőt egyáltalán a színvonalnak az tesz jót, ha van tétje a meccseknek, és van miért küzdenie a csapatoknak, ezért az NB I. létszáma tökéletes így, a lebonyolításon pedig legfeljebb annyit változtatnék, hogy egy biztos kieső mellett a 10-11. osztályozót vívna az NB II. két dobogósával. Bízom abban, hogy idővel (remélem minél előbb) eltűnik a magyar futball élvonalából a Felcsút és a hozzá hasonló többi képződmény, de bízok abban is, hogy ha ez bekövetkezik, akkor is tizenkét csapatból (vagy esetleg csak tízből) fog állni az első osztály!