Jó az öreg a Gáznál

Szombat délelőtt a Gázgyár hazai pályán játszott a SZAC ellen, ez volt az első délelőtti hazai meccse a csapatnak a bajnokságban, igaz, még csak a harmadik fordulónál tartunk. Kellemes ebéd előtti időtöltés a Gázgyár-pályára kilátogatni, ráadásul ismerős arcokba is botolhat az ember, és ehhez még csak óbudainak sem kell lenni: a címben elsütött szójáték a Gáz idei szerzeményére, Józsi Györgyre vonatkozik, de ne szaladjunk ennyire előre!

Ez a lövés még nem jutott el a kapuig.

A korai kezdés ellenére a mérkőzés előtt még bicikliztem egyet, így természetesen alig értem ki időben, a csapat csodálatos indulóját a pálya melletti utcában hallgathattam meg, miközben a macskakő a lelkemet is kirázta belőlem. Kései érkezés ide vagy oda, a büfébe még benéztem, és 500 forintért egy jó zsíros deszkát és egy meggyes sört is sikerült vennem. Meggyes sört, igen, mégiscsak délelőtt 11 óra volt...

Talán két perce ment ekkor a meccs, de ahogy jöttem ki a büféből, a SZAC játékosok már tizenegyest reklamáltak, sőt, néhány hazai szurkoló is arról beszélt vicceskedve, hogy csak azért nem fújta be a spori, mert ez a pálya egy katlan, nem mert rögtön az elején belenyúlni a meccsbe. Később kiderült, hogy a játékvezető engedi a kemény játékot, bár ezt sokan úgy élték meg, hogy összevissza fúj. Volt benne valami.

A szinte mindenhonnan látható kémény itt egész jól elbújik a fák mögé.

Nagyjából száz ember lehetett kíváncsi a meccsre, én a gesztenyefák által nyújtott árnyékban megbújó lelátóra ültem fel, így egy szavam sem lehetett a körítésre. Csak éppen a pályán látottak nem nyűgöztek le, az első 45 percben a legérdekesebb jelent az volt, amikor a SZAC egyik játékosát ápolni kellett. A vendégek orvosa korábban a Gázgyárnál dolgozott, ki is intett a lelátóra, bár volt, aki megjegyezte, hogy feketébb volt a mester szakálla akkoriban. Emellett a bíró ténykedését lehet kiemelni, lehet úgy is fogalmazni, hogy engedte a kemény játékot (valaki előttem Skóciát emlegette a lelátón, de ahhoz túl jó volt az idő), de valójában több sárga és talán egy tizenegyes is elmaradt. Mögöttem a Gázgyár kapitányát, Baloghot találták meg vendégszurkolók, aki szerintük már a kiállításra is rászolgált.

Az első játékrészben a SZAC jobb volt, de összességében még a negyedosztályhoz mérten is alacsony volt a színvonal. Ha bekapcsolom a kifogásgenerátort, akkor az jön ki, hogy a hazaiaknak a meleget, a műfűhöz szokott vendégeknek pedig a füvet kellett szokni.

A lelátóról minden irányba jó a kilátás, az egyik oldalon a fák árnyékában rejtőző büfé, a másik irányban pedig a Hármashatár-hegy ad jó hátteret a pályának.

A kezdőben egyébként három Kerület-nevelés kapott szerepet a Gázgyárban, sőt, Szántó és Lóska a Kerület mellett csak a Gázgyárban játszott eddig, vérbeli óbudaiak, de Scheiber is csak egy szezon erejéig hagyta el a kerületet. Később Keresztessy is beállt, ezzel négy TVE-nevelés is játszott a találkozón, igaz nem egyszerre, mert Lóskát lecserélték. Apropó cserék: ezen a mérkőzésen esett le nekem, hogy a blaszban még most is ötöt lehet cserélni. Ennek nagyon megörültem, mert így a három csere után a 65. percben beállhatott a 37 éves Józsi György is a Gázgyárba. Oké, hogy nem egy legenda, de azért mégiscsak magyar bajnok, aki rengeteg meccset tolt le az NB I-ben, menő, hogy a Gázgyárban játszik (a profi futballtól amúgy több éve visszavonult, az elmúlt szezonokban Ausztriában, Burgenlandban játszott számos másik magyarral együtt).

Józsi volt a negyedik csere a hazai oldalon, a 65. percben állt be, a 68. percben már egalizált is.

A csere után nem sokkal szabadrúgáshoz jutott a Gáz, Józsi előbb a sorfalba lőtte a labdát, majd az újabb lövését megint blokkolták. Ezt követte egy bedobás, ami után Józsi 16-ról a kapuba lőtt, 1–1. Innen több emlékezetes jelenete nem volt, ám mégis pontot mentett csapatának, jó az öreg a háznál, na!

A hátralévő bő húsz percben a Gáz nyomott, több ziccere is volt a hazaiaknak, de persze voltak lehetőségei a SZAC-nak is, izgalmas végjáték volt, így egész gyakran lehetett hallani az érces-öblös "hajrá, Gáz!" kiáltásokat, sőt, néha az ellenfelet is biztatták páran. Mindkét csapat nyerni akart, így a heves küzdelemben csak villant a sárga lap is, ami után jogosan érkezett a kérdés a lelátóról: "mi van spori, mégis van nálad lap?".

Végül maradt az 1–1, így három forduló után mindkét csapat egy-egy győzelemmel, döntetlennel és vereséggel áll. Kifelé menet még belebotlottam az érces kiabálások tulajdonosába, aki büszkén mesélte nekem rekedtes hangon, hogy énekelt metálzenekarban, azért tud így kiabálni. Tény, hogy irigylésreméltó hangszínen képes biztatni a Gázgyárt.

Mint látható, humorérzékből sincs hiány a pályán. A második képhez hozzátartozik, hogy az öltözőket korábbi legendás játékosokról (például Schlosser Imre, Zsák Károly vagy Zsengellér Gyula) nevezték el, és minden név után áll egy kis ismertető az adott játékosról. Az ismertető nem maradt el a mosdónál sem...

Érdekességként jegyzem meg, hogy a Csillaghegy kettőtől, a TVE pedig 16:30-tól játszott aznap, egyaránt hazai pályán, tehát össze is jöhetett volna az "Óbuda-szlalom", ha nincs a Külker-pálya felújítása. Azt talán mondanom sem kell, hogy így a lefújás után nem a Goldball-pálya felé, a CSMTE meccsére vettem az irányt, hanem haza, hogy ebéd után megnézzem a Kerületke-gálát.

A Gázgyár-pálya továbbra is nagy kedvencem marad, egészen sajátos hangulata van a gesztenyefákkal körülölelt sporttelepnek, ami a platánokkal díszített Gázgyári lakótelepen bújik meg. Ez a pálya és az a pár ház maga a béke szigete a városi autópályaként funkcionáló Szentendrei út, az irodistákkal teli Graphisoft park és az Auchan között.