Egy kis darab megint eltűnik a régi idők focijából

Hamarosan elbontják a csillaghegyi sporttelep (Külker-pálya) lelátóját, ezzel eggyel kevesebb lesz a megmaradt budapesti falelátós pályákból. Bár a felújítással kapcsolatban egyelőre kevés az ismert konkrétum, várhatóan új öltöző épül, elforgatják a centerpályát, és több műfüvespálya is helyet kap a komplexumban. A falelátónak és a régi büfének annyi.

Itt sem szaladnak már ki játékosok a gyepre, nem úgy két és fél éve!

Amióta megvettem az új biciklimet, motoszkál a fejemben, hogy le kéne tolni az "Óbuda-szlalomot", ami abból állna, hogy egy nap megyek ki a Kerület, a Gázgyár és a Csillaghegy hazai meccseire. Ehhez persze jó sorsolás is kell, bár halvány reménysugarat adott, hogy a Gázgyár rendszerint szombat délelőtt 11-kor játszik, míg a Kerületnek van három szombati meccse ősszel, nyilván délután. Maradt kérdésnek a Csillaghegy, ám amikor végre elkészült a BLSZ III. sorsolása, és infókat kerestem a meccsekről, belefutottam a CSMTE oldalán a szomorú hírbe: a csapat a Goldball-pályán játssza hazai meccseit.

Elszomorító látvány.

Nem mondom, hogy meglepődtem, mert rég pletykálták már a csillaghegyi pálya felújítását. A munkálatoknak már el kellett volna kezdődnie, ám ez még nem történt meg. Kerestem a klubot, de folynak a tárgyalások az ügyben, érdemi új infókat nem tudtak adni, ez érthető is, igazából örülök annak is, hogy egy hatodosztályú klubot ilyen könnyen elértem.

Egyik reggel úgy döntöttem, meccs nélkül is elbiciklizem egyszerre mindhárom óbudai pályához, mert miért ne? Igazából ez annyi pluszt jelentett a szokásos kerekezésemhez képest, hogy kimentem egészen Csillaghegy északi végére, a Márton úti pályára. Szomorú látvány fogadott: a büfé már kipakolva, a pályát benőtte a gaz. Fotózgatás közben egy robogós ember megszólított, majd miután megbeszéltük, hogy nyugodtan fotózhatok, elmondta, hogy hamarosan úgyis elbontanak mindent. Meglepettségemre teljes természetességgel felelte: "mit gondol, miért néz ki így a pálya?"

Tőle tudtam meg, hogy a tervek szerint elforgatják a pályákat és új öltöző épül, a régi épületet lebontják. Hosszabb beszélgetésre egyikünknek sem volt ideje, így nem mentem bele abba, hogy a falelátó talán értéket képvisel és maradhatna. Vélhetően annyira leromlott az állapota, hogy nem érné meg (vagy nem is lehet) bármit kezdeni vele, így már csak a felújítás előrehaladottságán múlik, mikor tűnik el egy újabb falelátó Budapestről. Örülök persze, hogy nem lesz az enyészeté a csillaghegyi klub is a lelátóval együtt, de nagyon sajnálom ennek hangulatos, igazi régi időket idéző sporttelepnek az eltűnését. Lesz helyette új, csak az már nem olyan lesz.

Igazán jó kis büfé volt ez, nem beszélve a VIP-nak számító asztalokról.

Ezzel az is eldőlt, hogy 2018 tavaszán jártam először és utoljára meccsen Csillaghegyen a régi pályán. Méltatlan, hogy mindössze egyszer láthattam élesben ezt a létesítményt, de hát mégiscsak a harmadik számú óbudai klub (még ha az Unione jobban is áll, vagy ha a 43. számú Építők ide is költözött), BLSZ II-III-ra rendszeresen kijárni pedig tényleg komoly teljesítmény. Itt a blogon a budai focipályákat bemutató poszt első részében írtam erről a csodálatos helyszínről, de a képeket most is felidézem. A 2018-as beszámolóm igazi esszenciáját is a képek adták, a szövegről most elég annyi, hogy hogy bár az élmezőnyben volt akkor a Csillaghegy, simán kikapott 2–0-ra a szemerkélő esőben az utolsó helyen álló Budai XI-től. Az akkori állapotokhoz képest a lerohadás és a gaz mellett feltűnő, hogy a teqball pálya elkerült onnan. Hát igen, amúgy is tájidegen volt...

Így azért jobban nézett ki a büfé környéke.

2018

2020, első blikkre, innen nézve nem is nagy a különbség.

Ide most már fel sem mehettem.

Ilyen sem lesz már ezen a pályán, de a sporttelepen azért lesz még foci. Legalábbis nagyon remélem.

 A Csillaghegyi MTE csapatát 1904-ben alapították, a klub a második világháború idején és az ötvenes években szerepelt a másodosztályban, azóta nagyjából folyamatos hanyatlást követően a BLSZ különböző ligáiban játszanak. 1950-ben ezüst, 1951-ben és 1952-ben bronzérmet nyert a Csillaghegyi Vörös Lovogó a másodosztályban. A klub az 1940-es években a MOVE nevet is viselte.

A 2000-es évek elején volt egy rövid fellángolás, ennek csúcsa volt a 2008/2009-es szezon, amikor a Csillaghegy feljutott az NB III-ba. Érdekesség, hogy a harmadosztályra már ekkor sem volt alkalmas a pálya, a hazai mérkőzéseit ekkor a Hévízi úton játszotta az együttes.

Érdekesség még a klubbal kapcsolatban, hogy a 2014/2015-ös szezonban komoly szurkolói jelenlét volt itt az Ultras Csillaghegy részéről, látványos koreóval, drapikkal és füsttel jelentkeztek a szurkolók. Hogy azóta mi van velük, nem tudni, de két éve egy-két lelátói matrica emlékeztett csak a komolyabb szurkolói életre.