Szurkol is, meg grundol is, azaz groundhopperkedik

Így vonul téli szünetre a harmadosztály

2020/12/11. - írta: pörgeszurkol

Pénteken lejátszották az utolsó elhalasztott meccset is az NB III-ban, így kiegyenesedett a tabella mindhárom csoportban, végre rendesen lehet számolgatni. 

Mivel a nyugati csoportra látok rá a legjobban, ezért ezzel kezdem az összegzést, amúgy is itt kellett a legtovább várni a pótlásokra, az Érd erőltetett menete pénteken ért véget. Ha most ránézünk a tabellára, akkor kevés meglepő helyezést láthatunk, alapvetően papírforma szerint áll a csoport, de azért voltak érdekes sorozatok, meglepő hullámvölgyek és nagy feltámadások az idényben.

Nyugati csoport

A tavalyi szezon és az anyagi helyzet alapján egyértelműen a III. kerületi TVE számít a csoport bajnokesélyesének. Ennek megfelelően kezdett a csapat, sokáig hibátlanul menetelt, majd jött egy-két botlás a szezon közepén, ősz végére pedig majdnem el is olvadt az óbudai előny. Végül az utolsó idei fordulónak köszönhetően a Kerület hat pont előnnyel mehet a téli szünetre, ez megnyugtató előny, de nem lehet sétagaloppot várni tavasszal. A Mosonmagyaróvár második helye legfeljebb a tavalyi szereplés után lehet meglepő, de inkább az akkori gyengébb szezon lepett meg engem, hiszen két éve esett ki az NB II-ből a gárda. A Lipót harmadik helye is papírforma, míg a negyedik helyre a Veszprém futott be.

img_7765.JPG

Tatabánya–Kerület 1–2, ez volt az idei kedvenc meccsem az NB III-ban. (Fotó: III. kerületi TVE Facebook)

Némileg talán meglepő az Érd ötödik helye, ám a szezon végén egy hónapon belül nyolc (!) meccset játszott le zsinórban a csapat, várható volt, hogy nem nyerik meg mindet. A felső házba még a Sopron, a Nagykanizsa, a Tatabánya, a Komárom és a Bicske fért be. Külön említést érdemel a Sopron, aki újoncként tudott a hatodik helyig feljönni, ráadásul rettenetesen kezdett az együttes, aztán a szezon második felében az egyik legjobban szereplő gárda volt a soproni. A szintén újonc Tatabánya pont fordított utat járt be, sokáig még a Kerülettel is tartotta a lépést a Bányász, aztán kipukkadt, de kiesési gondjai azért várhatóan nem lesznek. Hosszabb távon jót tenne a harmadosztálynak, ha nyugaton a Sopronhoz, Tatabányához, Nagykanizsához és Veszprémhez hasonló csapatok küzdenének a feljutásért (nyilván ezt úgy mondom, hogy a Kerület másodosztályú lesz közben), ezeknek a kluboknak az NB II-ben is lenne helye, sőt.

Mivel összesen 16 kieső lesz az NB III-ban (az utolsó öt, és a legrosszabb 15.), így a kiesés ellen elég sok csapat küzd. A Nagyatádot leírhatjuk, 21 meccsen hat pont édeskevés, de a listavezető Kerületet nemrégiben legyűrő Ménfőcsanak 15, és a THSE 16 pontja is nagyon kevés, nagyot kell mennie ezeknek a kluboknak tavasszal a bennmaradásért.

Innen már sűrű a mezőny, a BKV Előre 22 ponttal a 17., míg a ZTE II. 26 ponttal a 12. helyen áll. Engem meglep a Pápa gyenge szereplése (23 ponttal 16. hely), szurkolok a BKV-nak a bennmaradásért, és tőlem az összes fakó kieshet, értük nem lenne kár. Említést érdemel a Balatonfüred teljesítménye, a klub a szezon fele után tökutolsó volt, azóta hatalmas feltámadást bemutatva felküzdötte magát a 14. helyig, de egyelőre így is izgalmas tavasz vár a Balaton-partiakra. 

Középcsoport

Itt az első négy csapat szakadt le a mezőnytől, a tabellát a Kecskemét vezeti hat pont előnnyel a Dabas és nyolc ponttal az Iváncsa (valamint az FTC II) előtt. Örülök ennek az állásnak, a Kecskemétre szükség van a másodosztályban, kár volt alászállásukért az NB I. létszámának csökkentésekor. Érdekes kérdés, hogy a Dabas vagy az Iváncsa mit kezdenének az NB II-ben, míg az FTC II nem juthat fel.

A közvetlen élmezőnyt követő csapatokat az ESMTK vezeti, a Liza idén kellemes tavaszra készülhet, sem a feljutásra, sem a kiesésre nincs reális esélye, hasonló a Honvéd-MFA és a Kozármisleny helyzete is.

Meglepő a Taksony 9. és a Paks II 10. helye, ám ez a két klub öt ponttal előzi meg a 15. helyen álló Vácot, így innen lefelé tulajdonképpen mindenki veszélyeztetett a kieséstől. Meglepő a Monor és a Dunaújváros gyenge szereplése, őket szinte mindenki az élmezőnybe várta, ennek ellenére alig vannak a vonal felett. A Dunaújváros ráadásul a rajtnál annyira beragadt, hogy csak a szezon végén jött ki a kiesőzónából. Nagyon kár lenne, ha a Vác nem maradna bent, nekik nagyon szurkolok ezért. Említést érdemel a Körösladány: a csapat abszolút újoncként sokáig a felsőházban tanyázott, ám végül visszaesett, ennek ellenére a telet bennmaradó helyen tölti az együttes. 

A legjobb kieső most a Hódmezővásárhely, mindössze három ponttal lemaradva a 13. helytől (23 pontja van a csongrádiaknak, 26 a Dunaújvárosnak), sűrű tehát a mezőny ezen része is. Nehezebb dolga lesz az RKSK-nak és a Szekszárdnak a 19 pontjával, míg az SZVSE és főleg a Majos biztos kiesőnek tekinthető. A sereghajtó, abszolút újonc Majos négy pontot gyűjtött 21 meccsen és nyeretlen.

Keleti csoport

Keleten is kétesélyes a feljutás nyugathoz hasonlóan: a tavaly még másodosztályú Tiszakécske 55 ponttal vezet, ezzel a teljes NB III-ban a legtöbb pontot gyűjtötte a csapat, ám a Jászberény hátránya csak négy pont, ami simán ledolgozható. A harmadik Eger 41 pontos, míg az újonc BVSC 40 ponttal a negyedik. A tavaly a feljutásról csak rosszabb gólkülönbséggel lemaradó Füzesgyarmat az ötödik, idén nem lesz újabb sansza a békésieknek a feljutásra.

Ebben a csoportban található jelenleg a legrosszabb 15., tehát az SBTC kiesőhelyen telel a maga 22 pontjával, igaz, az előtte álló Putnok és a mögötte álló Gyöngyösi AK is ennyi pontot szedett össze ősszel. A Hatvan húsz ponttal követi a triót, jó eséllyel legalább az egyik hevesi gárda búcsúzik majd a bajnokság végén. A tavaly éppencsak bennmaradó Tállyának idén sem lesz könnyű dolga, a borvidékiek most 18 ponttal állnak a 18. helyen, míg az újonc Sajóbábony egy ponttal lemaradva jön mögöttük. Itt áll a legjobban az utolsó, a sokáig nullapontos Mezőkövesd II 11 pontot gyűjtött a szezon második felében, ám ezzel is kevés az esélye a bennmaradásra.

img_8102.JPG

Ez volt az egyetlen meccsem a keleti csoportban.

Számomra ez a csoport a legsemlegesebb, itt sem bánnám a fakók kiesését, illetve a hangulatos stadionja miatt szorítok az SBTC-nek, ám ezt leszámítva kevésbé izgalmas nekem ez a rész. Középen a Liza, a Vác és a Kecskemét is szimpatikus, de az Újpest II sem teljesen semleges, míg nyugaton ott a szívszerelmem az élen, de a Tatabánya és a BKV is kedves csapat számomra, sőt, megkedveltem a Nagykanizsát is a szurkolóival együtt, míg a Veszprém esetében magát a várost szeretem, így vélhetően a Kerület feljutása után is a nyugati csoport fog a legjobban izgatni, bár ki tudja, hogy osztja be az MLSZ a jövő évi csoportokat. Meg eleve hol vagyunk még ettől, előbb jusson fel a Kerületke...

Tavasszal 17 forduló vár ránk az NB III-ban, így a fentieket kontextusba helyezve azért szögezzük le, hogy semmi nem dőlt el, senki nem nyugodhat meg, és teljesen reménytelen helyzetben lévő csapat sincs. Azonban egy - valamivel több, mint - félszezon már elég sok idő és sok lejátszott meccs ahhoz, hogy egy ilyen fejtegetés ne csak egy megérzéseken alapuló tippelgetés legyen.

4 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://porgegrundol.blog.hu/api/trackback/id/tr8216324232

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pörgeszurkol 2020.12.11. 15:52:07

@Backer PingWin: Köszi, mint mindig, most is szépen összeszedted a csoportot. Egyébként mennyire várható, hogy a Dunaújváros tavaszra összeszedi magát, bennük van? nem láttam őket játszani, így nem tudom, de érthetetlen ez a helyezés.

Backer PingWin 2020.12.11. 17:17:34

@pörgeszurkol:
2015-ben estek ki az élvonalból, azután rögtön az NB kettőből is, de ezután mindig a dobogó mögött, a negyedik helyen végeztek a (teljes) bajnokságokban.
Több van a DPASE-ben, bár a nyáron nagyon szétkapták a csapatot, több meghatározó ember távozott (két masszív védő elcsábításáért a Kecskemét felelős, de Busa góljai is hiányoznak, aki hazament Szegedre). A szezon közbeni edzőcsere látszólag összerázta őket, (Kecskeméten például nagyon jól szerepeltek) de az ősz nagy részében csak bukdácsoltak. Néhány téli igazolás, jó alapozás segíthet rajtuk, ebben az évben azért a negyedik hely távoli, de talán a 8.-10. még beleférhet.

Zoltán Falusi 2020.12.11. 17:39:46

Dunaújvárosban most haldoklik minden és ennek legjobban a sport látja kárát.Lásd Vasmű csődközelben,ellenzéki győzelem az önkormányzati választásokon,ezálltal megszünő kormányzati támogatások stb... A focicsapat most gyakorlatilag ott van támogató nélkül és ha innen nézzük a dolgokat,akkor a 13.helyezés szinte jónak mondható.A képesség megvan a csapatban a jobb szereplés eléréséhez,lásd,hogy voltak jó meccseink (ESMTK,Monor,Kecsekemét ellen).Igazolni kellene egy-kettőt és egy jó szponzor sem ártana.De talán ez a 13.hely a szezon végén is meglesz,még ha minden kötél szakad is.
süti beállítások módosítása