Szurkol is, meg grundol is, azaz groundhopperkedik

Nyugodt téli szünetet hozott a Mikulás

2020/12/07. - írta: pörgeszurkol

Amióta nézők nélkül kell rendezni a meccseket, azóta szenved a Kerületke. Előbb a Nagykanizsa elleni 4–4 úgy, hogy két gólt lőtt a hosszabbításban a Kanizsa, aztán egy kínkeserves 1–0 a Bicske ellen, majd jött a hidegzuhany az addig vergődő, megalázó vereségeket szenvedő Ménfőcsanak ellen. Eközben a Mosonmagyaróvár nem hibázott, így úgy érkeztünk el az utolsó 2020-as fordulóhoz, hogy matematikailag az sem volt biztos, hogy a Kerület az élen várhatja a tavaszt. Mindezt úgy, hogy október végén még arról írtam, hogy csak idő kérdése a feljutás...

Az utolsó idei meccsen a Pápa volt az ellenfél hazai pályán. Természetesen az utcáról követtem a találkozót, a remek időnek köszönhetően végül összejöttünk annyian, mint egy-egy idegenbeli meccsen. Az első félidő derekán 25-30 embert számoltam össze a kerítésnél, ám érkeztek később is, elmentek közben, illetve voltak olyanok is, akik csak egy rövid időre csatlakoztak séta közben. Az állandó létszám 20+ volt, emellett a lelátón is láttam nagyjából ugyanannyi embert, nyilván ők a rokonok és a stábtagok voltak.

img_9449.JPG

Nem volt kérdés, győzni kellett a Kerületnek, ennek szellemében, jól indult a találkozó. Azt nem mondom, hogy a kapuja elé szögezte a csapat a Pápát, de Jeszynek talán egyszer kellett védenie az első játékrészben, míg a Kerület több helyzetet is kialakított. Néhány kimaradt lehetőség és egy lesgól után a félidő közepén Borvető szerzete meg a vezetést a hazaiaknak. A gól után is fölényben futballozott a TVE, nagy ziccert azonban nem jegyezhettünk fel, Kokenszky éles szögből leadott lövése volt a legemlékezetesebb jelenet.

A szünetben így 1–0-át mutatott az eredményjelző - gondolom, hiszen ebből a szögből nem láttam -, ami nem éppen kényelmes, de előny, és a lényeg ez volt.

img_9445.JPG

Szomorú ilyen üresnek látni a lelátót meccsen.

Nem voltam nyugodt, sajnos az utóbbi hetek megmutatták, hogy a Kerület egy gól előnyt simán elszórakozhat, még olyan gyengén muzsikáló csapat ellen is, mint a mostani Pápa. Valaki meg is jegyezte, hogy pár éve még NB I-es volt ez a klub, persze senki nem maradt a bakonyiaknál abból a csapatból, és a poklot is megjárta az újjáalakult pápai együttes.

A második játékrész még jobban indult, bár a távolabbi kapura támadott a Kerület, így elég keveset láttam a hazai támadásokból. Az 54. percben Kokenszky lőtt a hálóba, a labda útját jól láttam, azt nem, hogyan ért bele a csatár, de igazából mindegy is, a 2–0 már megnyugtató előny volt.

img_9448.JPG

A 2020/2021-es szezon novemberének és decemberének hangulata egy képen.

Időnként szurkoltunk is, igazából nem volt sokkal rosszabb a szurkolás egyik-másik bágyadt hazai meccsnél, persze a hangzavarhoz a dob nagyon hiányzott, ahogy a lelátón ülők morajlása is egy-egy bírói ítéletnél vagy helyzetnél. A kedvenc rigmusom az "engedjenek be!" volt, kifejező.

Közben időnként ránéztünk a Balatonfüred–Mosonmagyaróvár találkozóra is, ahol a szünetben még a vendégek vezettek, ám fordított a Füred, így volt miért szurkolni ott is. It is, bár nem sokáig, hiszen a 80. percben Daróczi végleg eldöntötte a három pont sorsát: ebből a gólból sem sokat láttam, akkor mertem örülni, amikor a bíró már a megfelelő kézjelzést mutatta. Amúgy nem volt miért izgulni előtte sem, előttünk sem volt sok dolga Jeszynek, két nagyobb védésére emlékszem a félidőből.

kerulet-papa.jpg

Ez sem a teljes létszám!

Az utolsó percekben már többet néztük a telefonjainkon a Mosonmagyaróvár meccsét, ahol alig pár másodperccel a Kerület-meccs lefújása előtt eldőlt a mérkőzés, a Füred belőtte a harmadikat is. A mi meccsünk amúgy annyival előbb járt, hogy meg is lepődtem a lefújáskor, hiszen Füreden még volt hátra több perc... A végeredmény azt jelenti, hogy oda-vissza 3–0-ra nyert a Kerület a Pápa ellen, ez azért nem rossz.

Jó érzés volt a végén, hogy a játékosok megtapsoltak minket, megköszönve a szurkolást. Ez az utcán álldogálva jobban esett, mint máskor, már-már teljes értékűvé emelte az utcai meccsnézést. Persze mégsem, hiszen elég volt a pálya mögött éktelenkedő üres lelátóra gondolni vagy nézni, hogy tudjuk, ez így nem az igazi.

img_9452.JPG

<3

Hat pont előnnyel várja a Kerületke a tavaszt, ez megnyugtató előny, de a Pápa elleni meccset megelőző néhány forduló legyen intő jel a játékosoknak, a klubvezetésnek és persze nekünk, szurkolóknak is: korántsem dőlt el a bajnokság, hosszú tavasz vár ránk, ahol a csapatnak végig koncentrálnak kell maradnia, nem fér bele sok botlás.

A tavaszt idéző napsütés és hőmérséklet ellenére a Mikulás idetalált Óbudára, és a lehető legjobb ajándékot hozta el nekünk. Csak így tovább tavasszal!

Nagy valószínűséggel ez volt az idei utolsó meccsem, bár az NB II-ben még lesz egy forduló, de az esti kijárási tilalom miatt összesen négy találkozó jöhetne szóba, a stadionok adottságai miatt azok sem lennének annyira élvezetesek, meg ez az idei másodosztály szurkolókkal sokkal nagyobb buli, az utcai meccsnézést meghagyom az alsóbb ligákra. ÍGy tehát meccsbeszámolók már nem nagyon, de posztok természetesen még lesznek az idén!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://porgegrundol.blog.hu/api/trackback/id/tr816320562

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása