Így nem láttam élőben focizni Milan Baroš-t

Amatőr szinten még mindig focizik a napokban a negyvenedik születésnapját ünneplő "ostravai Maradona", de eddig mindig sikerült éppencsak lecsúsznom a játékáról. Nem vagyok a rajongója, de mégis zavar, szóval szenteltem egy posztot a sztorinak.

Nagyjából a gimnáziumi éveim első felében nőttem ki a külföldi sztárcsapatok iránti rajongásból, a cseh válogatott pedig ezzel párhuzamosan szépen vissza is süllyedt a közép-kelet-európai valóságba a 2004-es csillogása után. Így aztán Milan Baroš nekem megmaradt a gyerekkorom csodált külföldi focistájaként Nedvěd, Del Piero és Klose társaságában - egyiküket sem láttam focizni élőben, ám az olasz mesterrel volt szerencsém egyszer találkozni, de ez most full más téma lenne.

Az egyetem elvégzése után kezdtem el a baráti társaságommal Csehországba járni, ahol egyrészt a jobbnál jobb söröket kóstoljuk meg és az itthon nem (vagy alig) ismert kisüzemi főzdéket keressük fel, másrészt meccsre megyünk - jellemzően a Bohemians meccsére. 2018 áprilisában is hódoltunk mindkét élvezetnek, az akkori hosszú hétvége első felét Olmützben töltöttük, és a Brno érintésével megtett hazaút előtt Zlínben láttuk a Bohemkát játszani. Nem is ez volt az érdekes fele a túrának a poszt szempontjából, hanem még az olmützi rész: a helyi stadion tövében lévő kocsmát éppen akkor kerestük fel, amikor a Baník Ostrava a Sparta Prágát fogadta. A helyszínen láthatóan egyik csapatot sem kedvelték: a cseh vidéken sem szeretik a fővárosiakat, a Baník pedig valamelyest regionális rivális. Érdekesség, hogy a látogatásunk előtti héten járt Olmützben az Ostrava - jóval több vendégszurkoló látta a meccset a helyszínen, mint hazai.

Ami az igazi pikantériáját adta a találkozónak, az a Baník helyzete volt: a csapatnak szinte minden hátralévő meccsét meg kellett nyernie a bennmaradáshoz, miközben a Sparta akkor is az élmezőnyhöz tartozott. A szurkolói életet kedvelőként, és a Sparta iránt érzett ellenszenvem miatt én a Baníknak szorítottam ekkor - a meccset a 86. percben Milan Baroš döntötte el (a korábbi kispesti Azevedo gólpasszából), másnap a cseh sportlapok címlapját is ő foglalta el, az egyik lap címlapsztorijának címe ennyi volt: Baroš. A Baník végül elkerülte a kiesést, azóta pedig a nemzetközi kupát érő helyekért harcol.

Innentől kezdve azt terveztük, hogy kimegyünk megnézni élőben Baroš-t - a legjobb a Bohemka ellen lett volna, de mivel Ostrava nincs messze, más meccs is szóba jöhetett. A következő szezonra azonban megsérült a mester, visszatérte után nem sokkal pedig beütött a koronagetzi, ami ugye ellehetetlenítette ezt a hobbit.

A korona alatt Baroš visszavonult a profi futballtól, az utolsó ostravai meccse nemcsak a cseh, de a nemzetközi sajtóban is nagy hírt kapott. Az már nem annyira, hogy a focit nem hagyta abba, szülőfalujába és első csapatába, a Viganticébe tért vissza. Ez pedig már átvezet minket ahhoz, hogyan született meg ez a poszt.

Vigantice Csehország délkeleti részén fekszik, a Zlíni kerületben, közel az egykori magyar - a mai szlovák - határhoz, az Északnyugati-Kárpátokhoz tartozó Javornik-hegység lábánál. Szép tájon, hosszan nyúlik el a falu Rožnov pod Radhoštěm keleti végével összenőve. Utóbbi település csapatában amúgy szintén megfordult Baroš, akit több helyen is nyilvántartanak a híres cigány származású focisták listáján - Vigantice a cseh Valašsko régióban fekszik, az itt élők a 16-17. században a környékre menekült vlachok leszármazottai. A magyar oláh kifejezés is a vlachból ered, így már nem kell magyarázni, mi köze a környéknek a cigánysághoz - bár nem vándorló életmódot folytattak az ott letelepedő vlachok, hanem pásztorok, hegyipásztorok lettek, ez számos kultúrházból köszönt vissza arrafelé járva. Beszédes még a helyi skanzenként is funkcionáló kozlovicei sörfőzde Vojvoda (vajda) nevű söre, ami amúgy egy kellemes 12-es.

Ezen a gyepen kezdte a pályafutását, és itt is fejezi be Baroš.

Imádom az ilyen tájat, szinte minden irányba hegyeket látni.

Visszatérve a fodballra, sajnos én is elég későn tudtam meg, hogy Baroš még aktív, így az egyébként is tervezett környékbeli sörtúrát úgy szerveztük, hogy a Vigantice meccse csak bő fél órával ért volna előbb véget, mint a Slovácko–Bohemka kezdése, ezért nem tudtunk mindkettőre kimenni. Engem ez sem feltétlen zavart volna, ám a túra előtt két héttel a mindig 27-es mezben játszó Baroš-t éppen a 27. percben cserélték le, a következő fordulóban pedig a Vigantice keretében sem volt benne - ez több mint gyanús, gondoltam, igaz, az viszont elég furcsa volt, hogy sehol nem írtak arról a csehek, hogy Baroš végleg visszavonult volna.

Korrekt a lelátó, bár voltak rajta igencsak a végét járó lécek.

Jó, hát akkor hagyjuk. Igaz, hogy Magyarhradisban már jártunk Bohemka-meccsen, de minek kockáztatni, ugye. Főleg, hogy másnap útba esett a falu, így legalább a pályát megnézhettük. Az FK Modrá hvezda Vigantice jelenleg a cseh hatodosztályban, a Zlíni kerületi bajnokság I/A szintjén szerepel. Bár az utóbbi harminc évben az ötödosztálynál magasabb szinten nem járt a klub, egész komoly sporttelepe van: rögtön a bejáratnál található a büfé, ami inkább egy étterem. Bent a centerpálya mellett egy fedett lelátó is akad az egyik oldalon, illetve van egy műfüves pályája is az egyesületnek. Kár, hogy nem láttam itt meccset, de egyébként maga a táj is kellemes látványt nyújt.

Ott van az október 23-ai meccs 13:30-ra írva, na az lett 4-3 Baroš két góljával, és azt simán láthattuk volna a Bohemka szenvedése helyett.

Kifejezetten tetszett az a kis tábla is, amin krétával vezetik a csapat eredményeit. Mi ugye vasárnap játunk ott, az előző szombati eredmény még nem volt felírva. Akkor valamiért ez nem is érdekelt minket, később derült ki, hogy nagy meccsen nyert 4–3-ra a Vigantice. Oké, de ki duplázott a meccsen? Hát persze, hogy Milan Baroš, aki tehát nem vonult vissza...

Erre azért elmorogtam egy ízes káromkodást, de nem mondom, hogy hatalmas csapásként ért lemaradni Baroš játékáról. Igazából a történet miatt érdemelt meg ez egy posztot, tényleg mindig sikerült pont elkerülni őt - pedig azért jó lett volna látni egy másik cseh klublegendát is élőben Josef Jindřišek mellett, aki amúgy ezen a hétvégén is kezdett, negyvenévesen, az első osztályban. Na igen, lehet, hogy fiatalon Baroš sokkal többre vitte, de Pepa hosszútávon állóképesebbnek bizonyult!