Szurkol is, meg grundol is, azaz groundhopperkedik

Ha van hó, akkor tarol a Kerület

2021/12/06. - írta: pörgeszurkol

Most aztán végre nem volt hiány sem a küzdőszellemből, sem a harciasságból, sem pedig a motivációból a Kerületnél. Hogy ehhez kellett-e (ha igen, miért?) a kiállítás, azt nem tudom -  de hatalmas meccsen nyert a Kerületke a Békéscsaba ellen, ezzel tapad a csapat a mezőnyre.

Gondolom nem én voltam az egyetlen, akinek a két évvel ezelőtti Vasas elleni kupameccs jutott az eszébe azután, hogy egy Kerület-meccs reggelére esett le az első idei hó. Sőt, a heroikus kupasiker mellett korábbról van egy másik emlékem is: a Csornát is egy havas napon sikerült rendesen kitömni, igaz, az februárban volt. Mindenesetre a havas időjárás jó ómennek számított, ettől még persze jár a dicséret az óbudai pályamunkásoknak, akik nagyon szép állapotúra hozták a gyepet - igaz, segített nekik ebben, hogy bár hó volt, fagy nem.

Az őszi szezon utolsó fordulójában a Békéscsaba látogatott a Hévízi útra. Az a Békéscsaba, ami az előző fordulóban jött ki a kiesőhelyről, de szerintem senki nem számolt az ő kiesésükkel, mindenki azt várta, mikor indulnak meg felfelé a tabellán a lilák. Úgy tűnt, ez november második felében következik be, ami tovább nehezítette a Kerület amúgy sem könnyű helyzetét - és akkor nem is beszéltünk a Tiszakécske megtáltosodásáról.

kerulet-csaba.jpg

Bár egy tavaszról előrehozott forduló még lesz 2021-ben, az utolsó őszi meccs egyben az utolsó hazai fellépése is volt a Kerületnek az évben. Talán ennek is köszönhető, hogy a hideg ellenére egész sok néző jött össze - telt ház nem volt ugyan, de nem esett vissza nagyon a nézőszám, sőt, egyik-másik novemberi meccsnél többen is voltunk. Most a vendégben is egész sokan - talán húszan - voltak, bár érdekes módon drapit nem hoztak a csabaiak.

S akkor itt térnék ki az egyetlen dologra, ami utólag kicsit beárnyékolja (tényleg csak kicsit, inkább a miheztartás végett írom le ezeket) ezt a csodálatos délutánt: vélhetően a lila-fehér ellenfélnek köszönhetően kint volt a meccsen 6-8 olyan fradista, akik amúgy nem szoktak járni (jó eséllyel nem is óbudaiak). Ezek ráadásul fradis melegítőben-dzsekiben és sálban voltak, és a meccs elejétől kezdve mocskolódtak a Békéscsabára. Minden igyekezetemmel azon voltam, hogy a szokásos rigmusainkkal elnyomjam a hangjukat, ez nagyjából sikerült is - hála persze a többieknek és néha a dobnak is -, de időnként a csendes időszakokat egy-egy kósza "mocskos lilák!" bekiabálás szakította meg. A szünetben szerencsére más jóérzésű - nálam a szurkolói balhékban járatosabb - óbudai szurkoló beszélt is ezzel a pár emberrel, így a második félidőben már korrekt módon szurkoltak szinte végig, egyszer-egyszer mocskolódtak csak. Aztán a végén vicces volt látni őket pacsizni Borival és Remilivel is...

Bár biztos vagyok benne, hogy ezt és az előző bekezdést többen félre fogják érteni, de természetesen nem azzal volt a bajom, hogy jött pár fradista a meccsre - hogy is lehetne ez gond, amikor még a legvérmesebb óbudai szurkolók között is van, aki szimpatizál az FTC-vel? Csak a ténylegesen óbudai Fradi-érzelműek nem fradis kiegészítőkben (vagy akár mezben, melegítőben, kabátban) jönnek meccsre, és nem is kevernek minket bajba. Hozzáteszem, olyat, hogy egy harmadik csapat meccsére egy másik klub színeiben menjenek ki, és ott még hangoskodjanak is, csak fradistáktól láttam eddig, jellemző. Mindenesetre Óbudán nem szokás mocskoslilázni Fradi-dzsekiben, és ezután sem lesz az, köszönjük, erre nincs szükségünk!  A Kerület egyik legszebb hagyománya, hogy lokálpatrióták szurkolnak együtt a helyi csapatnak úgy, hogy közben van köztük "fradista", "újpesti", "kispesti" és "Vasas-drukker". Örülünk persze mindenkinek, aki eljön Óbudára a Kerületnek szurkolni, ha addig kint hagyja az egyéb csapatszimpátiáját - tőlem aztán a Slovannak is szurkolhat amúgy, ha a Kerületkére nem az ellenfelet szidni jön ki egyszeri alkalommal. Olyanokra viszont semmi szükségünk Óbudán, aki amúgy fradisták, csak most épp ráértek gyűlölködni egy lila-fehér csapat ellen: ti kérlek soha többet ne jöjjetek ki ide! (Ez amúgy másokra is vonatkozik, hőbörgő lilákat és kispestieket sem kérünk, de: ) érdekes módon a Vasas ellen nem csinálták ezt kispestiek, a Soroksár ellen pedig nem gyűlölködött senki a Fradira (és főleg nem jár senki kispesti, újpesti stb. cuccokban Kerület-meccsre). Csak egy csapat szimpatizánsai vannak, akik ezeket az alapvető (illem)szabályokat nem tartják be, mert nekik mindent lehet (és még egyszer, tisztelet az egyébként nagyszámú kivételnek! S persze remélem minden Fradi-érzelmű óbudai szurkoló tudja, hogy ezek a fenti sorok nem róla szóltak).

Mielőtt túlzottan elkalandoznék, át is térek a meccsre, van miről írni. Tulajdonképpen ki sem alakult még a játék képe, amikor a 17. percben a játékvezető kiállította Köbölt. Szerintem eleve lesről indult az akció, de ha nem, akkor a tizenegyes fújható volt, Köböl tényleg testtel állította meg a kapura forduló békéscsabait - ám egyáltalán nem durván, így a piros érthetetlen. A bírói gyakorlat szerint sem szabadna már kétszer büntetni, de itt ugye nincs VAR, úgyhogy kiállítás, büntető, 0–1.

Ez az a pont, amikor eldőlhetett volna a meccs, utolsó helyre csúszhatott volna a Kerület a tabellán, és széteshetett volna minden. Ehelyett viszont valami elképesztően harcias játékot mutatott a csapat, aminek hamar meglett az első gyümölcse: Remili a legszebb napjait idézően hatalmas góllal egyenlített a 24. percben. Alig ünnepeltük ki magunkat, Horváth remek kapáslövésével újra a vendégeknél volt az előny, azonban újabb hat perc múlva egy kezezés miatt a Kerület is tizenegyest rúghatott. Remili nem hibázott - sőt, a nemrégiben a születésnapját ünneplő Panenkát idézve emelt a kapuba, így a 32. percben már 2–2 volt az állás.

Közben persze egészen elképesztő hangulat uralkodott a lelátón. A pár bekezdéssel feljebb említett közjáték tényleg csak mellékzönge volt, amúgy a bíró elképesztő mennyiségű szidalmat kapott a nyakára, a csapat pedig rengeteg buzdítást. Végre olyan volt a szurkolás, amilyennek lennie kell, amilyen vendégben szokott lenni - csak most nem 7-12 ember kiabált, hanem többtucatnyian csináltuk a bulit.

Nem volt még vége az első játékrésznek! A 36. percben Lukács csapott le egy ívelésre - ott még azt mondtam felspannolva, hogy tuti lesről, de igazából elaludt a védelem - ezzel a Békéscsaba harmadszorra is vezetést szerzett. A 40. percben Borvető érkezett Remili labdájára egy remek akció végén, így 3–3-ra módosult az állás, és már maradt is ez a szünetre. Az eddigi 18 meccsen egyszer sem szerzett három gólt a Kerület, most emberhátrányban is elég volt hozzá egy félidő. Tényleg a hó teszi, vagy mi kellett ehhez?

Érdekesség egyébként, hogy sem a meccs előtt, sem alatta nem söröztem, helyette tőlem teljesen idegen módon forralt bort fogyasztottam. Plusz egy fokban jobb választásnak bizonyult, ráadásul kifejezetten finom forralt bor mérnek a Kerület büféjében - a 800 forint ugyan nem kevés három deciért, de egy adventi vásárhoz képest semmi.

A második félidőben továbbra sem látszott a játékon, hogy az óbudaiak eggyel kevesebben vannak. Szokatlanul bátor és harcias arcát mutatta a csapat, aminek még egy-egy vitatható játékvezetői ítélet sem tudja a kedvét szegni. Az ilyen csapat győzelemre van ítélve - nem maradt el a jutalom most sem. Báró a 63. percben szerezte meg a második gólját, először a meccsen vezetett a Kerület.

Az utolsó félórában egy-egy kontrát leszámítva a Békéscsaba dominált, teljesen a kapu elé szegezték a lilák a Kerületet. Ennek ellenére ziccerből kevés akadt, szépen állta a sarat a védelem, ha meg ők nem, akkor Balázs hárította el a bajt.

Heroikus küzdelem után 4–3-ra nyert a Kerület, a lelátón végre óriási fieszta és hangos szurkolás ment, nem pedig cinikus megjegyzések és harmatos szurkolgatás. Tulajdonképpen ez volt a szezon legjobb meccse, bár a miskolci és a pécsi túra nálam kicsit még ennél is nagyobb élmény, de hazaiban kétség kívül ez volt a legjobb meccs.

Vasárnap végre minden összeállt - azt leszámítva, hogy a Budaörs és a Tiszakécske is győzött, így maradt a 19. helyen a csapat, két ponttal megelőzve a sereghajtót. Ugyanakkor a bennmaradást érő 17. hely is két pontra van, sőt, a 13. helyen álló Soroksár is csak hárommal gyűjtött több pontot - nagyon sűrű a mezőny. Olyannyira, hogy az utolsó 2021-es meccsen egy budafoki sikerrel a szezon legjobb helyére is repülhet a csapat, de egy vereséggel simán az is előfordulhat, hogy az utolsó helyen telelünk. Nagyon nem mindegy!

Függetlenül a Budafok elleni eredménytől: szerintem egy ajándék az NB II, a Kerületnek reális az esélye a bennmaradásra, így én nagyon elégedett vagyok - még akkor is, ha volt pár rettenetes meccs ősszel. A lelátó nagy részét túl szigorúnak tartom, persze a kritika sokszor jogos, csak hát na, ez nem az NB III! Mindenesetre jó lenne egy győzelemmel zárni az évet, akkor talán többen megenyhülnének, én meg maradéktalanul elégedett lennék.

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://porgegrundol.blog.hu/api/trackback/id/tr2516774378

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tököm Állat 2021.12.06. 16:19:08

Sajnos nem sikerült elkerülni a túlzott elkalandozást.Inkább arról szól a cikk,mint a Kerület győzelméről.Nyilván igazad van.De írod is ,hogy a félidőben megoldódott a probléma.Mégis tovább rugózol rajta.

pörgeszurkol 2021.12.06. 19:45:22

@Tököm Állat: Szeretném hinni, hogy eljut a címzettekhez, részben a csabaiakhoz is, mert jó lenne, ha nem lenne velük konfliktus emiatt.
süti beállítások módosítása