Nemzetek Ligája, szeretlek

Az utóbbi évtizedek legjobb húzása volt az UEFA részéről a Nemzetek Ligája megalkotása, ami tökéletes szórakozást biztosít a korábbi teljesen érdektelen barátságos meccsek helyett. Ha meg olyan csoportba kerül valaki, mint most Magyarország, akkor nincs is nagyon hová fokozni a bulit.

Amikor kiderült, hogy Olaszország ellen is játszik majd tétmeccset a magyar válogatott a Nemzetek Ligája A divíziójában, már megkezdődött a szervezkedés a baráti, haveri körömben - persze mindenki nagyon bízott benne, hogy olyan helyen lesz a meccs, ahová autóval vagy vonattal - szóval nem repülővel - el lehet jutni. Amikor még ebben a fázisban voltunk, akkor nekem Firenze volt a nedves álmom, de azért a bejelentés után meg tudtam barátkozni Cesenával is - északon van és közel fekszik a tengerhez, ennél több nem kell.

Természetesen a kezdeti lelkesedés után némileg morzsolódott a társaság, de így is hamar összefújta a szemetet a szél, és végül tizenketten vágtunk neki az útnak: ez még kezelhető létszám, ennél több embernek egy helyen szállást találni már csoda (így sem volt sima), míg két Zafira még nagyjából vállalható megoldás az utazásra is. Hozzáteszem, örülök, hogy én voltam az egyik sofőr, a helyi mászkálások alkalmával utasként is kipróbáltam az autókat, szerintem az keményebb feladat, mint vezetni.

Péntek éjszaka indultunk útnak, így szombat reggel már a tengerben fürdőztünk, majd egy kis Ravenna után kora délutánra elértünk Olaszország északnyugati részének bulifővárosába, Riminibe - pontosabban annak egy külső üdülőfalujába, ami nagyjából úgy Rimini, mint amennyire Szabadisóstó Siófok. 33 óra megszakítás nélküli ébrenlétet követően szombat este én is beültem a többiekkel az egyik helyi pizzériába nézni a magyar-angolt, olasz kommentárral amúgy is szórakoztatóbb - természetesen a közvetítés első percében elhangzott Marco Rossi neve. A kiváló pizza és a futottak még kategóriát alulról súroló sör után felvánszorogtam a szállásra, és még 0–0-nál lefeküdtem aludni, persze bekapcsolt tévé mellett: egy pillanaton múlt, hogy végre elaludjak, ám azt még pont hallottam a közvetítésből, hogy "calcio di rigore", ami a kevés olasz kifejezés egyike, amit értek. Odafordulva láttam, hogy bizony mi kaptuk a tizit, így annak értékesítése után magamat megerőszakolva valahogy fennmaradtam a lefújásig. Nyilván óriási öröm Anglia legyőzése, de túlzás lenne azt állítani, hogy katarzisként éltem meg, mivel körülbelül azt sem tudtam, milyen nap és napszak van, örültem, hogy nem ájultam el.

Másnap gondoltam csak bele, mit jelent az óriási presztízs mellett ez a siker: eleve komolyabb nyomás nélkül kezdhette meg a válogatott az A divíziót ebben a csoportban, viszont ezzel a három ponttal aztán tényleg minden elvárást sikerült túlteljesíteni, azaz innen felszabadultan játszhatunk. Ez pedig nagyon jól jöhet még, hiszen a magyar csapat alapvetően akkor jó, ha nincs rajta nyomás (kivételek persze vannak, a két Eb-pótselejtező jut most eszembe).

Vasárnap délelőtt még tobzódtunk az angolok elleni sikerben például olasz cikkek nézegetésével, aztán keddig kicsit háttérbe került a magyar válogatott: a klasszikus nyaralásos programok mellé azért befért egy San Marino–Málta, azt egy külön posztban fogom tárgyalni, most ugorjunk is előre keddre!

Többek között azért is örültem az olasz-magyar párosításnak, mert imádom az olaszokat és Olaszországot. Kedd kora délután viszont egy kicsit beárnyékolta a jó viszonyt, hogy egész Cesena területén nem lehetett kapni dobozos és üveges sört (vagy más alkoholt, bár az nem érdekelt annyira), de ugye az olaszoknak azért van gyakorlata a fasizmusban, szóval valahol érthető, hogy jól csinálják ma is. Meg aztán le is nyugodtam, miután bevittek minket busszal a városba a jegyátvételi ponthoz, ahol egyből találtunk is egy kocsmát - pedig előtte terjedt egy hoax arról, hogy zárva van a legtöbb étterem/kocsma/kávézó a városban, ám ez szerencsére nem volt igaz. Nyilván a helyen csapolt "Paulaner" nem a sörök csúcsa, főleg nem 5 euróért, de senki nem panaszkodott rá.

Az eddig sem kis társaságunkat szépen sikerült felduzzasztani, a miskolcitól a kanizsaiig találtam ismerősöket, nem beszélve a Gázgyár egyik legjobbjáról, akivel sikerült összefutni a vonulás elején. Egyiküknek hála a jegyátvétel is gyorsan lezajlott számomra, így vígan söröztem és pizzáztam a vonulás kezdetéig - az odaúton még el akartam kerülni a vonulást, de a hangulat magával ragadott, persze ehhez kellett az a "néhány" sör és a rengeteg haver is.

Sokan vannak, akiknek jót tett volna, ha megnézik ezt a vonulást, esetleg részt is vesznek rajta: sem homofób, sem rasszista rigmus nem hangzott el, különösen a vendéglátó olaszokat nem szidta senki - jó, Romániát néha igen, de aki szerint egy "szar Románia" eleresztése rasszizmus, az maga a probléma (az más kérdés, hogy suttyóság-e, de itt meg a kontextust kell nézni, akit ez zavar, annak a foci nem való). Természetesen bent a stadionban sem szidta senki Olaszországot, a hazaiak himnuszát néhányan még dudolgatták vagy énekelgették is - persze ahhoz már tényleg hatalmas suttyónak kellene lenni, hogy valaki az olaszokat ne szeresse vagy tisztelje annyira, hogy a himnuszuk alatt fütyül. 

A tömeg ellenére a beléptetés simán ment, az viszont egy igen otromba tréfa volt vendéglátóinktól, hogy a büfében csak készpénzzel lehetett fizetni, ráadásul folyamatosan brutális sorban állást tapasztaltunk. Igazság szerint azt sem tudom, mennyibe került a sör, de talán mindegy is.

Magából a meccsből őszintén szólva nem sok maradt meg - az első félidőben egyértelműen jobbak voltak az olaszok, szó sem volt catenaccióról, szép és gyors akciókat vezettek, ebből két gólt és egy kapufát szereztek, nekünk meg nem nagyon voltak helyzeteink. Ettől függetlenül a hangulat miatt élveztem a félidő minden percét, és nem győzöm hangsúlyozni, imádtam, hogy az olaszokat nem szidja senki. Egy-egy játékvezetői ítéletnél persze zúgott pár ismert nem píszí rigmus, én beértem a mutogatással és a "cazzo" kifejezés ordibálásával - na nem mintha a bíró olasz lett volna, ugye, de ez akkor annyira nem zavart meg.

A szünetben páran azt beszéltük, hogy az angol meccs után beérnénk annyival is, ha legfeljebb még kettőt lőnek az olaszok és nem lesz túl megalázó a végeredmény. Ehhez képest egy öngóllal 2–1 lett a vége, egy-egy lehetőségünk is adódott, de az olaszok láthatóan szándékosan vettek vissza - maximum úgy lett volna ebből iksz, ha a legvégén egyenlítünk, meg hát nekik volt több helyzetük a második játékrészben is.

Személyes sikeremnek könyveltem el, hogy a 2016-os Eb-re készült pólóm (pontosabban annak a túrának az egyenpólója) még most is tetszést váltott ki pár emberből, egyszer még közös képet is kértek velem. Viszont ellentétben az akkori felhozatallal, most nem ez volt szerintem a csúcs, valakin ugyanis szpottoltam egy olyan pólót, ami a német-magyar Eb-meccs híres, Neuernek címzett beszólását örökíti meg. Imádtam.

Nem tudom, van-e olyan magyar, akit zavar ez a vereség, ha igen, őt őszintén sajnálom. Tudom persze, hogy vannak az életnek olyan aspektusai, amikben a maximalisták érvényesülnek, de akik a fent már taglalt körülmények ellenére elégedetlenek az eddigi két meccsel, azokkal valami nem oké. Még mindig a csoport második helyén állunk, az olaszok ellen tisztességgel helyt álltunk, az angolokat vertük - mi kell még?

A lefújás után még kicsit lófráltunk a városban, legnagyobb meglepetésemre egy helyen még Pilsnert is találtam kisüveges kivitelben. Kicsit furcsálltam, hogy Olaszországban néhány kivétellel este 11-kor már zártak a helyek, de mégiscsak munkanap volt, szóval legyen.

Nem mondom, hogy másnap egyszerű volt felébrednem és azt követően hazavezetnem, de ettől függetlenül egy csodálatos túrán vagyunk túl. A Nemzetek Ligája egy nagyon jó dolog, mert lehetőséget ad az ilyen bulikra, ráadásul a magyar válogatottnak is fekszik, ha nincs nagy tét. Az pedig hab a tortán, hogy ebből a sorozatból lehet a legkönnyebben elérni az Eb-pótselejtezőt. Mert hát az igazán nagy dolog mégiscsak az Eb (meg a vébé lenne, de az még most is sci-fi), bármilyen jól is éreztem magamat most Olaszországban, a francia túrát továbbra sem sikerült überelni, de ez nem is volt és nem is lehetett cél.

A nyári dömpingből van még két meccs a Nemzetek Ligájában, ezektől én nem várok semmit, ha nullánál több pontot szerzünk, akkor már boldog leszek. Legközelebb a lipcsei mérkőzés kecsegtet egy hasonlóan csodás utazással, de addig még sok víz folyik le a Dunán, és sok sör a torkomon.