Szurkol is, meg grundol is, azaz groundhopperkedik

Mi történik a csepeli focival?

2022/07/24. - írta: pörgeszurkol

Bár a csepeli futballnak bőven voltak mozgalmasabb (és sikeresebb) időszakai a mostaninál, abban biztosak lehetünk, hogy 2022 egy kifejezetten izgalmas év a csepeli szurkolók számára: teljesen átalakult a klubok helyzete a szigeten.

A magyar foci alsóbb osztályai iránt érdeklődőknek bizonyára feltűnt, hogy sajtóhírek szerint lényegében fideszes belharc áldozatává vált a csepeli klubfutball. Ez így nem igaz ebben a formában, de a fideszes belháború ténye igen, mint ahogy az is, hogy átalakult a klubok viszonya. A foci viszont nem szűnik meg Csepelen, sőt, egyes optimista várakozások szerint akár egy kifejezetten sikeres (na persze nem a régi sikerekhez mérhetően) időszak is elkezdődhet most.

csepel4.jpg

A mostani helyzet megértéséhez a 2000-es évekig kell visszamenni: az ekkor már anyagi gondokkal küzdő Csepel SC elnöke, Kiss Imre hozta létre a Csepel SC Alapítványt, aminek a célja a klub hagyományainak és értékeinek megőrzése volt. Miután az Autotrader bedöntötte a labdarúgást, ez az alapítvány maradt a Csepel SC jogutódja. A politikai viszonyokat tekintve ez az alapítvány egyértelműen az MSZP-hez volt köthető, ami ismerve a csepeli foci rendszerváltás előtti hagyományait, nem csoda.

2006-ig nem volt felnőtt labdarúgás a Béke téri stadionban, akkor egy későbbi MSZP-s képviselő, Takács Krisztián vezetésével éledt újjá a foci a Láng SK-val való fúziónak hála. Ez a klub az alapítvánnyal megegyezve használta a Csepel FC nevet, a csapat színeit és stadionját, ugyanakkor nem lett jogutód, az alapítvány ugyanis különálló entitásként megmaradt. Érdekesség, hogy ez a legtöbb csepeli ultra számára sem volt tudott tény egészen a 2010-es évek közepéig. 

A Fidesz először azzal került képbe a Csepelnél, hogy változtatási tilalmat rendelt el a Béke téri stadionra, ez mentette meg a sporttelepet a beépítéstől - ehhez persze tüntetések is kellettek, amin mszp-s és fideszes politikusok is részt vettek. Az alapítványt a birkózó szakágon keresztül, hosszú évek után szerezte meg magának Németh Szilárd parlamenti képviselő, miközben a szintén fideszes Borbély Lénárd az önkormányzaton keresztül létrehozta a Csepel Utánpótlás SE (CsUSE) nevű klubot. A két fideszes politikus közötti ellentét valós, a csepeli ultra ismerősöm szerint a Csepel SC jogutódi címének megszerzésén (azaz "ki az igazi Csepel") alakult ki ez a viszály - nyilván van ennek más, politikai vetülete is, de ez itt most nem érdekes.

A Takács Krisztián vezette eddigi Csepel FC és az immár fideszes alapítvány nem tudott megegyezni a névhasználati jogon, így a Csep-Gól licenszével indul el a BLSZ I-ben a Németh Szilárd-féle Csepel, ami az alapítványon keresztül egyben az egykori négyszeres bajnok Csepel jogutódjának is tekinthető, bár a teljesen hivatalos állást talán senki sem ismeri. Nagyjából ezt lehetett tudni a nyár elején, amikor több oldal is foglalkozott a témával. Azóta összeállt a BLSZ I. mezőnye!

Természetesen az MLSZ lemaradt

Aki most ránéz a blasz egy mezőnyére, az meglepődve láthatja, hogy a tavalyi ezüstérmes, majdnem bajnok Csepel FC neve nem szerepel a tabellán. Ott van viszont a Csep-Gól, és ott egy Csepel UFC 2022 nevű együttes is, aminek nincs címere sem az adatbankban. Ez egy gyanútlan csepeli számára elég ijesztő helyzet lehet, így utána is kérdeztem a dolognak Márknál, a csepeli ultra haveromnál. A helyzet a következő:

Az MLSZ rendszere nem követte le a változásokat, a most simán csak Csep-Gólként szereplő, hazai pályának a Csep-Gól sporttelepét megadó együttes valójában már Németh Szilárd csapata, a Csepeli TC, ami viszont a fúzió miatt az idei szezonban még a Csep-Gól nevét és címerét IS (*a legfrissebb információk szerint a címert a bajnokságban már nem) használni fogja, és ha minden igaz, a Béke téri stadion játszik majd. A Csep-Gól Facebook oldalán egyébként sok kérdésre választ kapni, a klub az edzőmeccseknél mindkét címert használja a posztokban, a csapat a Béke téri stadionban edz, a játékosok kék-piros mezben szerepelnek a képeken. Emellett fontos, hogy a Csepel FC játékosainak zöme átigazolt a Csep-Gólba.

A Csepel UFC 2022 nevű együttes az önkormányzati Csepel, ami a Csepel FC jogán indul a BLSZ I-ben. A Csepel UFC a Hollandi úti pályát fogja használni. A hírek szerint a Takács Krisztián-féle Csepel sem szűnik meg, hanem elindul majd a BLSZ II-ben, bár vélhetően csak a következő szezonban. Ezt egyelőre nem tudni, ugyanis a BLSZ II mezőnyét még nem tették közzé. (*már tudni, hogy nem indítanak plusz csapatot)

Egy helyileg csepeli klub még létezik a BLSZ I-ben, ez az immár csak Szabadkikötő néven induló korábbi THSE. Ez nem a régi Szabadkikötő, nem is tekintik a helyiek csepeli klubnak, pedig olyan szezon is volt az elmúlt években, amikor ez az együttes szerepelt a legmagasabb szinten (az NB III-ban) a szigetről.

Hova állnak be az ultrák?

Hiába egy alsóbb osztályú klubról beszélünk, a csepeli ultrák országos szinten is ismertek, létszámban és szurkolásban akár némelyik NB I-es klubbal is felveszik a versenyt, és összességében bőven előrébb lennének egy ranglistán, mint maga a klub. Nagy kérdés, hogy ők ebben a helyzetben melyik csepeli klubot fogják támogatni: ezt egyelőre nem tudni, nincs hivatalos álláspont a kérdésben. Csak a véleményemként írom le, hogy gyaníthatóan jogutódnak tekinthető csapattal tartanak majd, de ezt egyelőre még nem tudni.

Ami biztos: grundhopperként a hamarosan rajtoló szezonban is érdemes lesz kilátogatni egy-két csepeli mérkőzésre!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://porgegrundol.blog.hu/api/trackback/id/tr8617889721

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása