Be kell rúgni a helyzeteket, és akkor minden szép lesz

Nagykanizsán szép és fontos győzelmet aratott a Kerület, elsősorban a hatékonyságának köszönhetően.

Annak ellenére, hogy Nagykanizsa messze van, az egyik olyan túra volt ez a szezonban, amit már a bajnokság elején a "kiemelt" kategóriába raktároztam el magamban, azaz erre mindenképp menni akartam. Nem azért, amiért például Teskánd vagy Csorna is ilyen (új pályák lesznek nekem), hanem azért, mert Kanizsa jó hely, a szurkolóikkal jóban vagyunk, az Olajbányász Stadion pedig maga a történelem, valahol csodálatos - főleg úgy, hogy nem kéthetente kell oda kijárnom.

Néhányan lementek már szombaton a két szurkolótábor közötti kapcsolatokat mélyíteni, én ezt nem vállaltam be, de vasárnap már reggel útnak indultam Balatonkeneséről, Siófokról pedig egy kellemes kis vonatozással (egészen durva, de oda és vissza is találtam jó csatlakozást, ami működött is) meg is érkeztem Kanizsára már délelőtt. Kis városnézés, aztán fel is vettem a fonalat egy kocsmában - elnézve a másnaposságtól gyötört arcokat, nem is volt olyan rossz ötlet ez a vasárnap reggeli indulás.

Előbb egy belvárosi helyen, majd a stadion melletti kocsmában készültünk a mérkőzésre, hogy aztán éppen kezdésre érjek fel a lelátóra összeszedve még három embert, akik külön érkeztek - igaz, a bejárattól a lehető lemesszebb mentünk, a kanizsai tábor mellett, egy szektorral arrébb foglaltunk helyet. A belépő mindössze 600 forint volt, a sör körülbelül ugyanennyi lehetett, sajnos nem tudom, nem én vettem. Borsodit mérnek amúgy, ami nem jó, de a kukorica kiszedése óta elviselhető.

Alig raktam ki a drapit, és alig helyeztem magam kényelembe, a Nagykanizsa már vezetett is 1–0-ra egy gyönyörű lövéssel. A következő tíz percben, tehát az első negyedórában momentuma sem volt elől a Kerületnek, bizony bekezdtek a hazaiak. Ilyenkor minden adódó alkalmat meg kell ragadni, ezt tette Tóth is, aki az első óbudai támadás végén egyenlített, 1–1.

A gól után ég akadtak kanizsai helyzetek, Hajagosnak volt nagy védése, de a szünethez közeledve már inkább kiegyenlített játékot láthattunk. A szünetet is a lelátón töltöttük, annyira messze volt a büfé, hogy értelme sem lett volna elindulni, no meg sikerült is betárazni. Bár egészen kellemes idő volt a már-már mediterrán városban, annyira azért nem volt meleg, hogy a sörnek ártson, a bő negyven perc állás meg nem ront a Borsodi élvezeti értékén.

A második játékrész jobban indult, bár nem volt sok helyzet, mindkét csapat küzdött, és NB III-as szinten mérve sem az iramra, sem a hibák számára nem lehetett panasz, jó meccs volt, na. A 61. percben ismét Tóth talált be, a gólról persze lemaradtam, éppen könnyítettem magamon. Inkább maradjak le egy gólról, mint ne is essen Kerület-gól!

Az utolsó félóra nagyobb részében nem kellett izgulni, sőt, még óbudai helyzeteket is láttunk, ám az utolsó 5-10 percet megint meg tudta nyomni a Nagykanizsa, és egy ízben óriási ziccerben lőtte az égbe a labdát a csatáruk, már a hosszabbításban: mondanám, hogy Hajagos ijesztett rá azzal, ahogy kijött, de ez inkább a szerencsén múlt. Nehezen, de lepörögtek az utolsó másodpercek is, nagyon fontos és szép sikert aratott a Kerület. Végre az egész csapat kijött elénk, jó volt látni ezt az egységet és az örömöt a játékosokon az induló eléneklése közben.

Bár a tabellán ezzel nem sok változott, értékes ez a három pont, a Kanizsát sikerült oda-vissza elverni, most jöhet a Veszprém, van mit törleszteni ellenük!

A meccs után még megittunk egy kilépősört a remek Sport presszóban, aminek helyi törzsközönsége velünk együtt örült a Felcsút kispesti vereségének - ha más haszna nincs, ezért végülis csak jó a felcsúti csapat létezése, minden más szurkolót összekovácsol az irántuk érzett undor. Jó, mondjuk a Kanizsa a második csapatuk ellen játssza a következő meccsét, de akkor is.

Ahogy lassan négy éve, úgy most is remekül sikerült a kanizsai túra, az ilyenek miatt jó idegenbe járni. Azt azért kicsit túlzásnak érzem, hogy két hét múlva ismét Zala megyébe kell menni, de ezt dobta a gép, Teskándon meg úgysem jártam még, jó lesz az. Nem ígérek semmit, de addig elképzelhető még egy poszt Nagykanizsáról, mert vasárnap két egykori pályát is meglátogattam a szintén múltidéző Olajbányász Stadion előtt.