Minden sorozat megszakad egyszer, jókor jött a pofon

És hasonló közhelyek.

Nincs mit szépíteni rajta, vasárnap durván beleszaladt a késbe a Kerület, a Budaörs egész egyszerűen sokkal jobban focizott, megérdemelten nyert. Persze hagytunk ki ziccereket, a játékvezetést is van miért elővenni, de az eddigi 11 forduló összes szerencséje se lett volna elég a budaörsi pontszerzéshez ezen a meccsen.

Többeknek is mondtam a meccs előtt, hogy szerintem nem a szokásos udvariassági köröket futotta Harmati, amikor azt nyilatkozta, hogy a Budaörsnek a kerete alapján sokkal előrébb kellene állnia a tabellán, és nehéz meccs lesz a vasárnapi. Nevek alapján én az első ötbe lőném be őket a mostani dobogó (azaz Kerület, Tatabánya, Veszprém) és a mindenki kedvence Felcsút II után. Persze tudjuk a saját példánkon is, hogy a nevek önmagukban nem érnek sokat. Ráadásul kedves és nem kedves ismerősök is akadnak a budaörsi keretben, akik közül a bajnokságban eddig egy gólt szerző Birtalannak természetesen pont ellenünk bejött szinte minden (sosem fogom neki megbocsátani a szolnoki üreskapus kihagyott helyzetét), Behovits közben ajtó-ablak ziccerben hibázik még 1–0-ás hátrányban. Így megy ez.

Pedig egész jól indult a nap: még szombaton nyomtam egy biciklis teljesítménytúrát a Balaton-felvidéken, vasárnap reggel vittem fel a bicót Keneséről haza, persze vonattal, és hogy legyen benne valami kihívás, Lepsényig eltekertem, azaz a déli parti vonattal mentem fel. Minden működött kotta szerint, otthon voltam időben, kedves szurkolótársaméknak hála fuvarom is volt a meccsre, így összeszedni magam is maradt időm. Budaörsön az időjárás elfogadható, a beugró egy ezres, kezdésre összejöttünk a vendégben vagy ötvenen, adott volt minden ahhoz, hogy jól érezzem magam. Csak meccs ne lett volna, ugye, ahogy ezt a tavalyi szezonban sokszor megjegyeztem. Budaörsön amúgy utoljára az NB II-ben jártam, tavaly kimaradt.

E sorok írásakor még nem, a poszt publikálásakor viszont már letelt a 28 nap a prágai utolsó söröm óta, azaz végigcsináltam a száraz hónapot - terv szerint amúgy a 30. napon fogok újra sört inni. A prágai Régi Postához címzett sörözőben ivott csodálatos Pilsner után Budapesten a Hrabal vagy a Hetedik lépcső lesz a következő állomás - öt éve megcsináltam egy száraz októbert, akkor fordított volt a leosztás. A Hrabalban zártam szeptember 30-án egy Csepel–Kerület után (2–0-ra nyertünk, Kaszai bődületesen nagy gólt vert, azt meg csak most nézem, hogy akkor az a Kunsági védett nálunk, aki most vasárnap a Budaörs kispadján ült cserekapusként) és Prágában a Minirestben folytattam a bulit november 1-jén. Na, és ez úgy kapcsolódik ide, hogy a budaörsi stadionban a 700 forintos Heineken helyett 700 forintos citromos Sopronit ittam. Igazából ez sem túl magas szintje a lemondásnak, főleg 15 fokban. De azért a Veszprém ellen jó lesz sört inni a meccsen az alkoholmentes alternatívák helyett. 

Említést érdemel a Budaörs indulója is, ami a műfaj egyik királyának tűnik a komáromi mellett - ezt most nem linkelem, DJ Ötzi - Hey baby című, a kétezres évek osztrák síparadicsomainak az esti bulikáit megidéző remekművének az átirata. Ha hat-nyolc évvel fiatalabb lennék, azt mondanám, cringe, azt meg sajnos már nem is tudom, mit mondanék rá, ha most érettségiznék.

Az sajnos hamar kiderült, hogy ez nem a szezon meccse lesz. Az első tíz perc végén volt egy helyzetünk, de a Budaörs már ekkor is veszélyesebben focizott - az első percekben bravúrt kellett bemutatnia Hajagosnak, bár meggyőződésem, hogy les előzte meg a beadást. A vendégszektor előtt lengető partjelző egy darabig emlegetni fogja ezt a napot, annyi beszólást kapott - egészen biztos vagyok benne, hogy több lest is elnézett, valamint sokszor maradt le az akciókról. A 33. percben viszont senkit nem okolhattunk a Kerület védelmén kívül azért, hogy egy beadásra teljesen tisztán érkezett Horváth, és a kapuba fejelt - az addig már legalább két bravúrt bemutató Hajagos tehetetlen volt, 1–0.

Behovits szinte egyből egyenlíthetett volna, de az addigi legnagyobb óbudai helyzet kimaradt, hiába volt ideje átvenni a labdát és meg is tolni azt a 16-oson belül - erre utaltam az elején, máskor ő az ilyet belövi. A szünetig egy kapufánk is volt, de a Budaörs többször veszélyeztetett, megérdemelten vezetett.

Jó, semmi baj, rosszul sikerült az első félidő, de legalább az iksz legyen meg - mondtuk a szünetben.

A második játékrész első hat percét nem írom le részletesen. Tulajdonképpen minden akcióból gól született ekkor - előbb Birtalan révén 2-0 lett az állás, majd Cseszneki és Vankó góljaival 2-2, erre jött újra Birtalan, 3-2 oda. Itt kezdődött el a vendég és a hazai oldal közötti átkiabálás a lelátón: az egyenlítéskor talán feleslegesen arcoskodtak páran nálunk (persze gondolom a második hazai gólt követően átkiabáltak a hazai oldalról), volt, aki azt üvöltötte át, hogy mi vagyunk az elsők. Rögtön ezután 3-2 oda, valaki visszakérdezett, hogy "na, ki is az első?" - bármennyire nem voltam a híve ennek a hőbörgésnek, muszáj volt visszakiabálni, hogy még mindig mi. Magasra dobták a labdát.

Sajnos a mi részünkről egyre inkább a feszültségről szólt a meccs, a Budaörs ebben a periódusban szétfocizta a Kerületet, majdnem minden támadásukban gólveszély volt. Ezzel szemben a Kerület csak néha tudott ziccert kialakítani, az is mindig kimaradt. Ettől még a 71. percig, Murai találatáig én reménykedtem a pontban, de 4–2-nél eldőlt a meccs. Nem tudom, hogy ugyanaz az elmés hazai szurkoló küldött-e minket ekkor haza Pestre, akinek a harmadik gólnál válaszoltam, de most megelőztek válasszal: "óbudaiak vagyunk, nem pestiek". Ezt mondjuk 100-150 kilométerre Budapesttől még megértem, hogy magyarázni kell, na de Budaörsön, ahonnan a Móriczra és Kelenföldre visz a 40-es busz? Jézusom!

Az utolsó húsz perc szenvedés volt, sajnos reálisabbnak tűnt egy még megalázóbb verés, mint a szépítés, egyszerűen sokkal jobban fociztak a hazaiak. Éppen ezért nincs értelme részletesebben merengeni a játékvezetés színvonalán, ami ugyan bőven adott okot a kritikára, de az eredmény nem azon múlt.

A 91. percben aztán egy kicsit megidéztük az előző két szezont, a védőnk felívelésnek szánt labdája hátba talált egy társat, onnan egy budaörsi elé pattant a labda, Halácsi nem hibázott, 5–2 a vége. Öt kapott gól - tizenegy bajnoki kellett az előző öthöz, kemény!

A címben megidézett közhelyparádé megállja a helyét: ez egy ilyen nap volt, a Budaörs magára talált, a Kerület rossz napot fogott ki. Folytatom: talán jókor jött a pofon, tudtuk, hogy minden sorozat megszakad egyszer. 

A meccs előtt poénkodtam vele, hogy ahogy a feljutás évében, úgy most is Balatonfüreden kapunk majd ki először. Nem jött be, két hét múlva jön csak Füred. Annyiban talán tényleg jókor jött a pofon, hogy nem egy közvetlen riválistól kaptuk, de most a Veszprém ellen kell javítani, az nem lesz könnyű feladat. Utána Balatonfüred idegenben, az se sima. Mondanám, hogy a Kelen is necces lesz azt követően, de nekik most hatot vágott Budapesten a Tatabánya, szóval verhetők. 

Nincs miért bosszankodni vagy szomorkodni, még mindig a Kerület vezeti a tabellát, a szezon eddig messze felülmúlja a várakozásainkat. Viszont nagyon remélem, hogy ez most csak egy kisiklás volt, és nem egy hullámvölgy eleje, mert a Tatabánya és a Veszprém alig vannak lemaradva, sok vereség nem fog beleférni, ha bajnokok akarunk lenni - a dobogó megtartása a naptári évben már nem tűnik nehéznek, de én most már nem érném be annyival: akármit is fogalmazott meg a vezetőség, nekem hiányzik az NB II, és egy ilyen szezonkezdet után el is kezdtem reménykedni benne!