Nem a cél a fontos, hanem az odáig elvezető út

Avagy már megint volt egy jó kis túrám a Kerülettel, csak az a fránya meccs ne lett volna.

Nem a legizgalmasabb dolog egy fakó ellen idegenben kezdeni az évet, sőt, ha ez nem 2024 első tétmeccse lett volna a Kerületke számára, akkor egyáltalán nem biztos, hogy elmentem volna az Alcufer Stadion mögötti pályára meccset nézni, de ezt dobta a gép, menni kell - a szezonnyitó mégiscsak szent. A meccs előtti napokban fokozatosan nőtt bennem a drukk, csütörtök-péntekre egészen izgatottá váltam, menni akartam. Pedig ugye ez a helyszín minden volt, csak nem izgalmas.

Az utazást viszont izgalmassá lehet tenni, és ezt értsétek jól! Március 1-jével új tarifarendszert vezettek be a helyközi tömegközlekedésben, ebbe részletesen nem mennék bele, a lényeg, hogy bevezettek egy Vármegye24 nevű napijegyet, amivel egy megyén belül bármennyit lehet utazni egy ezresért. Közlekedésautistakéntbarátként nem kérdés, hogy ezt ki fogom használni egy párszor, első ízben a gyirmóti túrán próbáltam ki az új jegyet - a hetet ugyanis barátnőm családjánál töltöttük Balatonkenesén, Veszprém megye keleti végén. Adta magát, hogy onnan egy ezresből menjek el Pápáig vagy azon is túl, ameddig lehet, majd onnan tovább Gyirmótig. Annyit meg kell jegyezni, hogy nem lehet kombinálni ezeket a megyei napijegyeket, bár kérdés, ezt a gyakorlatban hogyan ellenőrzik, mindenesetre én most tutira mentem - 2200 forintból jártam meg a teljes utat bármilyen trükközés nélkül. Autóval ez alsó hangon háromszor ennyi (de inkább négyszeres a szorzó), de a régi tarifarendszer szerint sem lehetett volna egy ötezres alatt megúszni ezt a kalandot.

Néztem volna itt meccset!

Még egy kis kirándulással egybekötött kultúrprogram is összejött Gyarmaton. Odafelé ugyanis ténylegesen Pápán túl, Gecse-Gyarmatig tudtam használni a napijegyem, csak onnan kellett sima jegyet vennem Gyirmótig, vissza viszont nem volt ilyen csatlakozás, Pápán szálltam át először. Na, de visszatérve a lényegre: Gyarmaton egy kilátó és egy takaros pincesor is útba esett, mielőtt elértem a focipályához - amit meg akartam nézni, ha már volt időm a faluban.

Vadászlesből készült kilátó.

Tetszetős a pincesor, ha szeretném a bort, biztos nagyot tudnék itt élvezkedni a szezonban.

A Gyarmat a hatodosztályban, a Győr-Moson-Sopron megyei harmadosztály Győr A csoportjában szerepel, ott ráadásul az utolsó (egy csapatot kizártak), két pontot szerzett 13 meccsen, gólkülönbsége 12–96. Szívesen néztem volna meg egy meccsüket, és bár el is kezdődtek a küzdelmek a csoportban, a Gyarmat pont szabadnapos, meg amúgy is vasárnap voltak a meccsek. Pedig micsoda grund!

Jó jelnek vettem, hogy a büfén is hirdette egy molinó az általam már előre kinézett Vidám sörözőt, ami a buszmegállótól alig 100 méterre található a régi 83-as úton, kiváló időtöltésnek ígérkezett a buszig. Dél körül meg is érkeztem az intézményhez, jött a pofon: nyitás 03.03-án reggel 7-kor. Azaz másnap. Óriási szerencsémre az amúgy óránként közlekedő távolsági buszok között pont ilyenkor volt egy bokorugró is Győr felé, amivel már háromnegyed 1-re megérkeztem a Győrhöz csatolt faluba. Amúgy még 40 percet kellett volna várnom a bezárt kocsma előtt.

Leszámítva magát a meccset, az egész túrának ez volt az egyetlen félresikerült pillanata.

Előzetes ismereteim szerint Gyirmóton nincs kocsma, van viszont az Aranyhal étterem, ahol az Óbudáról érkezők már vártak. Majdnem be is csábultam, ám kiderült, van kocsma is - csak shopnak hívják. Sikerült átcsábítanom a többieket, így majdnem a kezdésig vidáman sörözgettünk az Aranyhal shopban, a helyiekkel többek között Mracskó Mihályról beszéltünk, aki tagja volt annak a Gyirmótnak, ami először jutott fel az NB II-be húsz éve. Most meg ott tartunk, hogy a Gyirmót II is NB III-as, az első csapat meg néha az NB I-be is belekóstol.

Némi meglepetésünkre annak ellenére, hogy egy fakóval játszottunk a stadion melletti edzőpályán, bizony kellett fizetni belépőt - egy ezrest. A sör meglepően olcsó a mai árakhoz képest, 650 forint, de sajnos csak Soproni volt a büfé kínálatában.

Mintegy huszan jöttünk össze a vendégben, a hangulat eleinte jó volt, később a meccsnek köszönhetően inkább hullámzónak mondanám, de a végére sem romlott el annyira, hiába a szemerkélő eső és a vereség.

Az első félidőben mezőnyfölényben játszott a Kerület, ám ennek kevés foganatja volt, a hazai kapusnak alig akadt dolga. A Gyirmót II sokáig át sem jutott az óbudai térfélre, viszont amikor néha sikerült, akkor elég veszélyes támadásokat hozott össze a hazai csapat. Én mindenesetre bizakodó voltam a 0–0-ás állás ellenére is a szünetben.

A második játékrész első öt perce lényegében több izgalmat hozott, mint az egész első félidő: a hazaiak csereként beálló ukrán játékosa (aki vasárnap a Pécs elleni keretben is benne volt, de nem lépett pályára) megszerezte a vezetést, de mire úgy igazán felfogtuk volna, mi történt, a frissen igazolt Hegyi egy gyönyörű gólt tekert 16-ról a kapuba, 1–1.

Az igazi bajok ezt követően jöttek. Én például itt azt vártam, hogy az első félidőben látott játékkal, az egyenlítés adta lélektani előnnyel szépen bedarálja majd a Kerület a Gyirmótot. De nem! A hazaiak sokkal aktívabbak, pontosabbak és a mi legfontosabb, veszélyesebbek voltak az utolsó fél órában. Az egyenlítés után egészen a 92. percig kellett várni a következő nagy Kerület-helyzetre, az persze kimaradt. A Gyirmót II a 63. percben viszont betalált, és sajnos ezzel otthon is tartotta mind a három pontot, 2–1 lett a vége.

Pár szót megérdemel ifjabb Iványi (legalábbis elvileg az NB I-ből ismert sípmester, Zoltán fiáról volt szó Gábor személyében) ténykedése. Az első félidőben például az Istennek sem akarta elővenni a sárgalapot, pedig volt két-három elég kemény hazai szabálytalanság, amiket le is fújt, csak a lap maradt el. Bezzeg az 50. perc körül Zámbónak könnyedén felmutatta a sárgát műesésért - tény, hogy a tizenegyes is elég erős ítélet lett volna, de ettől még volt kontakt Zámbó és a védője között, az ilyesmiért nem szokás lapot adni. A vége felé pont a vendéglelátó előtt rúgták fel az egyik Kerület-játékost, Iványi messze volt, ám a partjelzője orra előtt történt az eset, semmi.

Nem ezeken múlt, ne értsétek félre, ahogy annak idején az NS írta a játékvezetői értékelésekben (amíg még lehetett ilyet), "a végeredményt befolyásoló, súlyos hibája" nem volt a sporinak, csak hozta az NB III-as szintet a következetességet nélkülöző ítéleteivel és hibáival. 

Hát nem ilyen szezonkezdést vártam. Vasárnap ráadásul a Tatabánya kikapott, így lehetett volna faragni a hátrányon, helyette már hat pont az első hely, mert nyert a Veszprém. Sőt, nyert a Bicske is, így a Kerület lecsúszott a dobogóról. Lélekben elengedtem a feljutást, persze van még esély, de ezen a meccsen nem láttam, hogyan jöhetne össze egy újabb olyan veretlenségi sorozat, mint a bajnokság elején - pedig a bajnoki címhez egy hasonló menetelés kellene.

A hazaúton így sem csüggedtem annyira, főleg, hogy egy jó kis Bézével mehettem Pápáig. Ehhez persze kellett az ősszel is többször a segítségemre siető, valószerűtlenül (és persze csodálatosan) kék Renault és a hozzátartozó kedves páros. Most mondjuk nem utaztam velük olyan sokat, de ez a rövid fuvar Ménfőcsanak felsőig óriási segítség volt - gyalog talán-talán meglett volna a vonat, nyilván akkor sietve indulok el, de az eső után a francnak lett volna kedve gyalog minél gyorsabban megtenni másfél kilométert Győr-külsőn. Így meg még egy úti sört is tudtam venni!

Csodálatos jármű!

Pápáig tehát Bézé, onnan meg két busz vitt haza, a lefújás után három órával már otthon is voltam, kiválóan működött minden csatlakozás. 

A kellemetlen szezonkezdés után a következő fordulóban végre hazatér Óbudára a Kerület, nagy banzájt és ingyenes belépést ígérnek, sőt, elvileg a régi Ultras Klan is villant majd valamit. Ilyen körítéssel illene nyerni, éppen ezért aggódva várom a meccset.

Végezetül a margóra megjegyzem, hogy a blog pontosan négy éve indult el, ez azóta a 252. poszt. Rögtön a beköszönő bejegyzés és az első rendes meccsbeszámoló után beütött a korona, emiatt a normális kerékvágás mondjuk a tavalyi év, esetleg 2022 volt, a blog első két éve sokkal inkább útkeresésről és néha hőzöngésről szólt, mintsem meccsbeszámolókról. Nincs ezzel semmi baj, ennyi idő egyébként is kellett ahhoz, hogy igazán kikristályosodjon a blog, illetve megtaláljam a céljaimat ezzel az egésszel. Remélem az elmúlt egy-másfél évben át is jött, mi a cél: egyrészt a III. kerületi TVE meccseinek többségéről beszámolni, másrészt bemutatni a futball hátországának egy-egy szeletét. Eljutni minél több budapesti pályára, de néha megmutatni vidéki, falusi gyöngyszemeket is a környezetükkel együtt, kivételes esetekben egy-egy külföldi kaland. Nagyon mást a folytatásra sem tudok ígérni, de ezt igen. Ennyi talán elég lesz ahhoz, hogy a blog újabb és újabb szülinapjairól is megemlékezhessek majd, akár ennél hosszabban is.