A bajnoki cím pedig a tortából kiugró meglepetésvendég (ízlés szerint egy tetszőleges modelltől kezdve Kenesei Krisztiánon át valamelyik Kerület-legendáig bárki lehet) lett volna, de az már nem jön össze. Pár percig azért már lélekben érezhettük a siker ízét vasárnap, de az idei szezonra ebből ennyi jutott.
Ha a Kerületnek nem is, nekem azért egy félig-meddig aranyszezon összejött idén. Az igazi aranyszezon persze az lenne, ha minden meccsen ott lettem volna, hát ez nincs meg, de az összes hazai igen (egy félidőt leszámítva), én ezt is sikernek könyvelem el. Részben ez, részben a bajnoki esély felvillanó reménye motivált arra, hogy pünkösdvasárnap is kint legyek a Kerület-pályán: amúgy Balatonkenesén voltam a hétvégén, vasárnap délutánra pedig egy Velencei-tóig tartó biciklitúrát terveztem, amit a Velence megyehármas meccsével zártam volna a kiváló fekvésű pályán, onnan meg már vagy végig, vagy legkésőbb Fehérvártól vonattal vissza Kenese, ez volt a terv. A pápai hétvége után viszont úgy döntöttem, nem engedem el a hazaiban teljes szezont, és igenis ott akarok lenni a lelátón, amíg van esély a bajnoki címre egy ilyen nehezen induló tavasz végén is. Végülis sokat nem is kellett változtatnom a programon: eltekertem ugyanúgy Velencéig, sőt, egészen Kápolnásnyékig, csak ott meccs helyett vonatra szálltam, otthon egy gyors zuhany, aztán irány a Hévízi út. A MÁV-nak hála kicsit megcsúsztam a programmal, de a 8. percre kiértem a meccsre.
Érkezésem után pont egy óriási Kerület-helyzetet láttam, utána viszont elég aggasztó jelenetek következtek, a Balatonfüred többször is veszélyeztetett. Az egyik ilyen támadásuk végül góllá is érett a 22. percben. Hidegzuhany. Még akkor is, ha a Balatonfüred nem először tör borsot a csapat orra alá, nem könnyű ellenfél - mármint nekünk, a Budaörs például nyolcat vágott neki az előző fordulóban.
Harmati még az első félidőben cserélt kettőt, igaz, ebből az egyik kényszerű volt, Árva megsérült. A kettőscsere a 38. percben történt, a 42. percben a két csere hozta össze az egyenlítést: Vankó szögletét Papp fejelte a kapuba. Az első félidő utolsó tíz perce egyébként jól nézett ki, össze is jöhetett volna a fordítás, de így sem volt rossz a helyzet.
A szünetben futótűzként terjedt el a hír a Tatabánya Facebook-oldaláról, hogy a Komárom vezet 1–0-ra. Na, itt az esély!
Úgy is kezdett a Kerület, ahogy kell, a fölény az 57. percben Zámbó révén érett góllá - lehet, hogy ez viccesen hangzik kb. 300 néző esetében, de tényleg felrobbant a lelátó, szerintem a Bogdáni úti KFC-ben is lehetett hallani a gólörömöt. Innentől egy olyan tíz percig (az adatbankban csekkoltam, kb. 7 percig) a Kerület vezette a tabellát, szerencsére erről többen is készítettek képernyőmentést. Az ilyen percekért éri meg meccsre járni, óriási volt a hangulat ekkor, pedig titkon mindenki sejtette, hogy ez nem fog sokáig tartani.
Külön menő, hogy az egymás elleni eredménynek hála álltunk az első helyen addig a pár percig. Minden más - pontszám, győzelmek száma, gólkülönbség - egyenlő volt.
Az egyik szurkolótársam, K.G. be is mondta már ekkor, hogy "mindjárt jön Árvai és megfordítja a meccset", ez pedig pár perc alatt tényleg meg is történt, a 77. percben már a Tatabánya vezetett. Sebaj, ettől még lett volna esély a bajnoki címre az utolsó fordulóban is, ha.
Ha előbb Barczi nem hagyja ki az ordító ziccerét, majd ha a Balatonfüred nem egyenlít ki a 86. percben.
Ha csak a bajnoki cím amúgy is inkább matematikai esélye ment volna el ezzel a döntetlennel, akkor is sajnálnám, de annyira azért nem tört volna össze a dolog. Ezzel viszont rögtön a negyedik helyre csúszott vissza a Kerület, és ha a Bicske és a Veszprém is hozza a meccsét, akkor ott is zárja a szezont. Én nem látom, hogy az élete szezonját futó Bicske (ami matematikailag bajnok is lehet!) miért ne verné meg a ZTE II-t, a Veszprém soproni botlására viszont látok kis reményt, ezért fontos lenne nyerni a Kelen ellen. Koronázzuk meg a szezont, ez tényleg van annyival jobb év a tavalyinál, hogy érmet érdemelne!
Kettős érzésekkel mentem vissza Kenesére - megérte kimenni a meccsre, óriási élmény volt, pont olyan, amit igazán értek: elhúzzák előttem a mézesmadzagot, de a végén nem örülhetek. Haza amúgy elértem azt a vonatot, amit valószínűleg a Velence-meccs után is választottam volna, szóval időben alig volt ez hosszabb program, csak éppen kicsit feszesebb volt. Meg érzelmekkel telibb.
Most már fix, hogy jövőre is marad az NB III. Hogy ez a csoport marad-e, azt kár találgatni, annyi bizonyos, hogy jön ide a Mosonmagyaróvár. A többi még nyitott, mindenesetre nem bánnék egy új, hopperkedési szempontból izgalmasabb csoportot új ellenfelekkel, de a lényeg inkább az, hogy jussunk fel végre!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.