Szurkol is, meg grundol is, azaz groundhopperkedik

Pesti focipályák - II. rész

2020/04/14. - írta: pörgeszurkol

Közép- és Kelet-Pest

A focimentes ínséges időkben született cikksorozatom ötödik részéhez érkeztünk. Ahogyan azt már az előző alkalommal beharangoztam, kissé önkényes alapon osztottam fel a pesti oldalt, ez főleg most jön ki azzal, hogy a kelet-pesti részbe került minden, ami nem Dél-Pest vagy Észak-Pest.

A poszton belül is kicsit összevissza fogok haladni, VIII. kerülettel kezdek, utána Zugló és Kőbánya, végül a ténylegesen kelet-pesti kerületek jönnek.

mtk.jpg

Kívülről nem is fotóztam ezt a stadiont, belülről ekkor láttam először.

A VIII. kerület legismertebb pályája minden bizonnyal a Hidegkuti Nándor Stadion, vagy inkább az előde, a filmsztárként is helytálló régi MTK-stadion. A környék igazi erőssége az, hogy közvetlen a Hidegkuti mellett ott áll a BKV Előre sporttelepe, a Sport utcai stadion. Ez korábban egy egészen csodálatos páros volt, de tulajdonképpen az új MTK-stadionnal is különleges bája maradt a környéknek, tökéletes kontraszt egymás mellett a két létesítmény.

Az MTK régi stadionjáról sajnos nincs fotóm, de pár alkalommal jártam ott. Például láthattam a Tatabányát Kouhemával a csapat máig utolsó előtti NB I-es szezonjában 4–0-ra kikapni, és láttam az Újpestet is kupadöntőbe jutni. Sőt, még Európa-liga meccset is akartam itt nézni a Szenice ellen, ám egyetemistaként még nem tudtam elfogadni, hogy 2500 forintra ugrott fel a jegyár, miközben még aznap délelőtt is ott állt a csapat honlapján, hogy lesz 800 forintért diákjegy. Nem volt, így a 37-es villamos Asztalos Sándor utcai megállójából néztük meg, ahogy az MTK 1–1-es döntetlent ért el (a visszavágón aztán "természetesen" ki is esett a szlovák kisvárosi klub ellenében).

mtk_2.JPG

A BKV stadionjának egyes részeiről simán átlátni az MTK stadionjába.

Az új stadionból szintén vannak személyes élményeim: egyfelől tetszik az akusztika, amikor éppen két szurkolótábor is van a stadionban, akkor kifejezetten jól szól. A kapuk mögötti falakkal nem tudok mit kezdeni. Értem én, hogy nem kellett olyan sok férőhely, de ebben a megoldásban az egyetlen pozitívum az, hogy egyedi. Az előző részben érintett új Illovszky Rudolf Stadionnál is jobban érvényesül az új stadionok legbosszantóbb tulajdonsága: nagyon drága a sör, de cserébe rossz is.

Ha már az előbb szó volt az Asztalos Sándor utcáról, említést érdemel, hogy ott is van egy edzőpálya.

bkv3.jpg

bkv4.jpg

Áttérve a Sport utca érdekesebb létesítményére: a BKV Előre otthonát az elmúlt évtizedekben többször is átszabták, de a főlelátó megmaradt eredeti formájában. Egészen csodálatos, falelátós épület. A büféként is funkcionáló vendéglő hangulata utánozhatatlan, össze sem lehet hasonlítani, mennyivel jobb itt sörözni, mint a szomszédos stadion büféjében.

bkv2.jpg

Imádom ezt a lelátót.

bkv.jpg

Számos alkalommal voltam itt NB III-as mérkőzéseken, nem csak a Kerületke vendégjátéka alkalmával, hanem például volt szerencsém látni, amikor az RKSK 7–2-re győzött itt. Szívesen írnám, hogy azt is láttam, ahogy az Érd ellen félpályás gólt lőtt a BKV, de miközben ez történt, éppen a vendéglős valamelyik sztoriját hallgattam. Külön kedvencem a pályán, hogy a budai hegyek mellett a Hungária kocsiszínre is tökéletes rálátás nyílik a lelátóról.

Mindössze két villamosmegállónyira innen északra találjuk a Puskás Arénát, az új nemzeti stadiont. Az új Puskásban még nem jártam, az első tétmeccsen szeretném felavatni, amin jobb esetben már túl is lennénk, rosszabb esetben júniusban került volna sor rá, ha nem jön a járvány. Így ki tudja, mikor jutok el oda, viszont az elődjében, a Puskás Ferenc Stadionban (Népstadionban) jártam párszor, még úgy is maradandó élmény, hogy nem sok válogatott meccsen voltam kint, nem kötődtem nagyon "a" stadionhoz, és mégis.

A 2010 óta tartó stadionépítési láznak sok vitatható eredménye van, botrányos történetekkel, de a Puskás Aréna szükségességét nem lehet vitatni. Nem hiszem, hogy van olyan sportszerető, focit kedvelő ember az országban, aki ne örülne annak, hogy végre van egy megfelelő méretű, méltó nemzeti stadionunk. Bármennyire is imádom a régi stadionok atmoszféráját, vállalhatatlan volt a régi Puskás a válogatott otthonaként, az pedig csak maradjon egy rossz emlék, hogy több éven át az FTC stadionjában lépett fel a nemzeti tizenegy.

nepstadion_1.jpg

Nem a legjobb képem a stadionról, de azért menőnek éreztem magam a Népstadion sajtójában. Ha másra nem is, erre jó volt a Ligakupa (a képen FTC–Tatabánya 2013-ból)

Zugló egy másik nemzeti stadiont is rejt: itt található a Millenáris Stadion, avagy a Velodrom. Több évtizede nem rendeznek itt focimeccseket, de ennek ellenére említést érdemel, hiszen ebben a stadionban rendezték az első hivatalos magyar labdarúgó-mérkőzést, és 1911-ig ez volt a válogatott otthona is. Jelenleg annyira rossz állapotban van, hogy az összeomlás szélén áll, de a pályakerékpárosok ennek ellenére itt edzenek. Többször felmerült, hogy lebontják felújítás helyett, a sorsa most is kérdéses. Különösen pikáns lenne, ha ezt a sporttörténelmileg kiemelt fontosságú létesítményt, ahol az első hivatalos focimeccset is játszották, pont az a kormány bontaná le, amelyik egyébként (arányaiban) a legtöbb stadiont építette és magát sportbarátnak nevezi. 

Zuglóban még a Róna utca környékén és a Csömöri úton találunk fontosabb focipályákat, ezek közül egyiken sem jártam még. Az Egressy út közelében található a Postás pálya, ami ma a Zuglói Kinizsi otthona, míg innen nem messze a Varga Zoltán Sportpálya helyezkedik el, ami a Postás pályának az ellentettje, egy modern, műfüves sportcentrum. A Kőbányai Egyetértés, a Rákosmenti SC és a BEAC II játssza itt hazai meccseit.

A Csömöri úton, Újpalotához közel az MTK edzőközpontjaként üzemelő Lantos Mihály Sportközpont található, ahol az utóbbi években felnőtt bajnokikat nem rendeznek, de az utánpótlás-meccseken fontos szerepet tölt be ez a pálya.

Mielőtt az igazi Kelet-Pestre érnénk, még sorra kell kerülnie Kőbányának is. Méltatlan módon egyetlen meccsen sem jártam a X. kerületben, mentségemre szóljon, hogy csak blaszos mérkőzésre tudtam volna kimenni, magasabb szinten egyetlen klub sem játszik Budapest egyik legnagyobb kerületében. Kedvenc pályám itt is van, az Építők Stadion, ami mellett sokat floorballoztam, és néha kimentem a pályára is, egy alkalommal a lelátón is megnéztem, de sajnos saját képet nem találok róla. Az FTC utánpótlás centrumában még számos pálya található azon a környéken, de az Építők Stadion a régi lelátójával, komoly múltjával kiemelkedik közülük.

Már nem használja senki a Terebesi úti, a Fehér úti, Harmat utcai és a Sírkert úti focipályákat, azonban ismert és használt sporttelep a Kőér utcai, azaz a Spartacus-pálya. Ma a 3R Spartacus Calcio nevű csapat őrzi a régi névadó emlékét, de itt szerepel otthon a Közgáz és a Grafito is.

Említést érdemel még az NKE, az egykori Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem focipályája a Hungária körúti kampuszon, valamint a Maglódi úti Dreher-pálya vagy Sörgyár-pálya, hivatalos nevén Merkapt Maraton Sportközpont. A névadó Merkapt mellett a Kőbányai Ifjúsági SC, a Budapesti Micro Club és a Pasaréti SC (!) is itt játssza hazai mérkőzéseit. Ha van kőbányai pálya, amire mindenképp ki akarok menni meccsre, akkor ez az! A környék és maga a pálya is érdekesnek tűnik.

Kőbánya után végre tényleg eljutunk a keleti végekre, elsőként a XVII. kerületbe, azaz Rákosmentére. Rögtön egy megszűnt pályával kezdem: a Pesti úti Rojik-pálya talán a környék legismertebb stadionja volt, azonban a helyére sportcsarnokot építenek. A panelházak aljában megbúvó pályának igazi falusi hangulata volt a korláttal és a föld "lelátóval". Az utóbbi években az RKSK használta a sporttelepet, itt fogadta a csapat a Honvédot a kupában 2016-ban, ekkor és néhány bajnokin is volt szerencsém itt járni. Bár bájos hely, kicsit hangulattalan, igazán nagy élményekkel nem gazdagodtam itt, ám ettől még kár érte.

rksk2.jpg

rksk3.jpg

Falusi pálya a panel árnyékában.

Innen pár száz méterre délre, Rákoshegy vasútállomás mellett állt az Aszfaltúpítők-pálya, ami ugyan már nincs meg, de részben a helyén, a Bányaparkban két focipálya is található. Ezek egyikét használja az utánpótlás neveléssel foglalkozó Grund 1986 FC.

Jócskán keletebbre, a Péceli úton található egy nagyobb sporttelep, melynek centerpályája az egykori Volán, majd RTK Stadion, mai nevén Zavadszky Gábor Utánpótlásbázis. Régen a Volán SC (és a 22. sz. Volán) otthona volt ez a pálya, ma pedig az RTK-Vasló és a Rákosligeti AC használja.

Még egy fontosabb focipálya van a kerületben, a Sport téri RKSK-pálya, ami most ismét a Rákosmenti KSK otthona, ahogy az volt például 2013-ban is, amikor még tudósítóként jártam itt, ám később pár évig a Rojik-pályát használta a klub. A Sport téri pálya szintén külvárosi-falusi hangulatot áraszt, számomra emlékezetes élmény, hogy a földön ülve, laptoppal az ölemben tudósítottam innen. Na jó, hát nem egy november végi meccs volt, az is igaz.

rksk.jpg

Az RKSK Sport téri pályája

Még egy kerület, a XVI. kerül sorra ebben a részben, bár a XVIII. kerület egyes részei még keletebbre nyúlnak (a rekorder ebben az előbbi Rákosmente), viszont míg a XVI. és a XVII. kerület észak-dél tengelyen nem igazán helyezhető el, addig a XVIII. kerület már egyértelműen Dél-Pest, és inkább oda szokás sorolni, mint keletre.

Szóval a XVI. kerület! Cinkota és Mátyásföld együtt összesen négy említést érdemlő sporttelepet rejt, ebből az egyik, a Cinkotai Royal Grund lényegében megszűnt. Annál inkább üzemel viszont a kerület legnagyobb sporttelepe, a több műfüves pályával is rendelkező Bátony utcai stadion, alias Ikarus-pálya.

ikarusbse.jpg

A lelátó középen, körülötte mindkét oldalon pályák.

Az Ikarus BSE egy tradicionális budapesti kiscsapat, jelenleg a BLSZ I-ben szerepel. Egyszer jártam a pályájukon, nagy élmény, ahogy a pálya mögött az egykoron világhírű Ikarus gyárkéményét látni, de az sem utolsó dolog, hogy egy lelátóról két meccset is lehetne nézni. Így felújítva nincs meg az ilyen csapatokhoz illő miliő, ennek ellenére megérte a szinte egész napot igénybe vevő túrát.

ikarusbse2.jpg

Ha használnám azt a modorosságot, hogy bakancslista, akkor annak egyik első helyén a RAFC Stadion állna. A Pirosrózsa utcai létesítmény a múltból maradt itt velünk, korábbi képek alapján még manuális eredményjelző található itt, remélem ez most is így van még, akkor tényleg az egyike lesz az első pályának, ahová a járvány után kimegyek.

Ezzel zárom is a sorozat utolsó előtti részét (azaz utólag jutott eszembe, hogy ugyan az előbb is négy pályát említettem, de kihagytam a Mátyásföldi LTC pályáját, pedig a Bökényföldi utcában található létesítmény egészen érdekesnek tűnik, nem egy modern pálya), és amint az már talán egyértelmű, az utolsó epizódban Dél-Pest kerül sorra, néhány óriási klasszikusnak számító stadionnal!

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://porgegrundol.blog.hu/api/trackback/id/tr5315605794

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tököm Állat 2020.04.14. 21:29:34

Bár előbb volt az eredeti Volán pálya,de a Péceli út inkább a 22.sz.Volán pályájaként maradt meg az emlékezetben.A BKV stadionban játszott először albérletben a Honvéd a nyolcvanas években a Bozsik stadion (át)építése alatt. Az összefoglalókban megtekinthető a volt állóhelyi rész,amit elbontottak.

pörgeszurkol 2020.04.14. 22:43:30

@Tököm Állat: Köszi, kiegészítettem a Péceli utat.

Zoltán Szultán Szilágyi 2020.04.15. 16:20:36

RSC palya XVI.ker Keringo utca
KISE palya X.ker Gyakorlo utca
Torekves palya X. Ker Bihari ut

Hajol tudom Kozterulet Ifi hasznalja a Harmat utcat.
Koer utcai Sportttelep mar a Penzugyore

Zuglo, Mogyorodi ut lezarva
Zuglo, Csomori ut piac mogott sporttelep hasznalaton kivul
Orczy kertben hatul nem tudom hogy epult-e uj palya a regiek helyett

pörgeszurkol 2020.04.15. 19:12:40

@Zoltán Szultán Szilágyi: A Keringő utcáról nem találok semmit, a térképen sem, az hol volt?

A Bihari úti pályát elvileg már nem használják, de valóban belefért volna, és a magyarfutball.hu szerint a Harmat utcát sem használja senki, persze az ifi attól még benne van.

Köszi, látszik, hogy ez a környék a legnagyobb fehér folt nekem, Dél-Pesttől ugyan messzebb lakom, de jobban képbe vagyok a pályákkal, egész sokat látogattam már meg, Kőbánya viszont nagyon kimaradt. :/

Zoltán Szultán Szilágyi 2020.04.15. 19:16:50

@pörgeszurkol:
Bihari utat mar a Fradi uzemelteti, uj mufuves palya van hozza. Azt hiszem noi csapat jatszik ott.
Fabulon palyan hivatalosan csak oregfiuk van

Zoltán Szultán Szilágyi 2020.04.15. 19:21:49

@pörgeszurkol:
Sasvar utca Keringo utca
Ahogy nezem egy reszet beepitettek

pörgeszurkol 2020.04.15. 20:08:29

@Zoltán Szultán Szilágyi: Igen, térkép alapján annak már annyi. Érdekes, hogy a magyarfutball.hu nem is említi ezt a pályát.

laci_52 2020.04.16. 20:02:45

Régen jártam arrafelé: a Ganz-Mávag egykori pályája a Kőbányai úton megvan-e még?

Zoltán Szultán Szilágyi 2020.05.01. 06:16:57

Koer utca Fabulon sportcentrum. -ha a Hatar uttol mesz akkor a metrotekepen tul van
Csak Fabulon oregfiuk hasznaljata minosege kb irszagban legjobb volt. Nepstafiont vagy ESMTKt is verte
süti beállítások módosítása