Jókor jött, de váratlan pofont kapott a Kerület

Ugyan motoszkált egy kis rossz érzés bennem a vasárnapi, füredi túra előtt, mégis, ha szóba került a héten a meccs, azt mondogottam, hogy papírforma szerint gáláznia kell majd a Kerületnek. A Balatonfüred egy ponttal az utolsó, a Kerület hibátlanul az első, ez még idegenben sem lehet kérdés. Na persze, mintha nem magyar focin nőttem volna fel...

Sajnos sem Fortuna, sem a sorsolás nem volt hozzánk kegyes, ha pár héttel előbb van ez a meccs, vagy kicsit késik az évszakváltó hidegfront, akkor simán lehetett volna egy hatalmas strandolást keríteni a balatonfüredi meccs elé, vagy akár utána is. Utóbbi már csak azért sem lett volna rossz, mert a vendégszektort telibe süti a nap Füreden.

A stadion elhelyezkedése érdekes: egy Tesco és egy hotel közé ékelődik be, van egy fedett lelátó, és egy vendégszektor az egyik kapu mögött, míg a Tesco felőli oldalon nyugodtan lehet potyázni, sőt, hárman konkrétan az áruház teraszáról nézték a meccset. Pedig amúgy 600 forint volt a beugró, ezért egészen ízléses jegyet kaptunk, igazán megérte.

Ennél azért többen voltak a lelátón, pedig ez a kép is a kezdősípszó előtt két-három perccel készült.

A potyázókkal együtt nagyjából száz ember volt kíváncsi a találkozóra, ennek közel fele óbudai volt, igaz, a vendégben "csak" tizenöten voltunk. A kialakításnak hála nemcsak látványban, de hangzásra is (alsóbb osztályok szintjén) komolyabb táborokra emlkeztetett a vendégszektor, minden adott volt egy ünneplésre.

Ehhez képest az első húsz percben két gólt kapott a Kerület, az első elég potyaízű volt, a másodikat pedig vagy hatalmas védelmi hiba, vagy les előzte meg. Mindegy, fel kell állni, én ekkor is optimista voltam. A szünetig ugyan nagy volt a nyomás a továbbiakban a Füreden, újabb gól nem esett, csak helyzetekig jutott a Kerület.

Alapvetően pozitívan álltam a helyzethez, szerencsére csak egy-két szurkolótársam morgott, inkább csakazértis biztattuk a srácokat még az öltőzbe vonuláskor is. Minden bizonnyal nem ez, inkább Kemenes Szabolcs - vélhetően - nem túl nyugodt és szofisztikált öltözői beszéde tüzelhette fel annyira az óbudai játékosokat, hogy már a 48. percben megszületett a szépítés, Borvető fejelt a hálóba, 2–1.

Korrekt létszám vendégben.

Innentől kezdve felborult a pálya, lényegében egykapuzás zajlott, talán két kontrával jutott el a Balatonfüred a 16-osig, amúgy a félpályán is ritkán mentek át a hazaiak. Borvető újabb fejese a kapufán csattant, később Czvitkovics tanári tekerését tolta hatalmas bravúrral a kapufára a hazai kapus. Itt kell megjegyeznem, hogy ezért a védésért még mi is megdicsértük az előttünk védő kapust (aki ezt meg is köszönte), a sok bosszantó kimaradt helyzet ellenére ugyanis sportszerűen álltunk a hősiesen védekező hazaiakhoz, akik - néhány esetet leszámítva - nem durvasággal vagy színészkedéssel igyekeztek megúszni a meccset.

Azért volt egy olyan ápolás, amikor a hazaiak fiatal hölgyorvosa (lásd még: hölgybíró) előttünk hagyta el a játékteret, míg a füredi játékos egyből, varázsütésre felépült. Itt megmutattuk, milyen egy budai szurkolótábor, szexista megjegyzések helyett csak köszöntöttük az egyszemélyes orvosi stábot, illetve hangosan megemlítettük, hogy arany kezei vannak, hiszen a sérült játékos már képes futni, alig egy perce viszont még magától fel sem tudott kelni. 

A játékvezetéssel már nem voltunk ennyire elégedettek, meglehetősen következetlenül fújt a spori, a teljesítményét pedig a 86. percben koronázta meg: egy lecsorgó labdát Borvető vágott a kapuba, már meg is kezdődött az ünneplés, ám egy reklamáló füredi játékos meggyőzte a partjelzőt arról, hogy Rajczi lesen zavarta a kapust a lövésnél, a vonalbíró jelzésére a játékvezető érvénytelenítette a találatot. Ekkor elég hangsúlyosan, de csak verbálisan adtunk hangot a játékvezetéssel szembeni ellenérzéseinknek (a szóbeszéd szerint volt olyan a lelátón ülők közül, aki tovább ment, de remélhetőleg nem történt semmi gáz), a füstöt pedig csak a lefújás után használtuk fel, bár az elvett gólnál nagy volt a kísértés valami súlyosabb "bűncslekményre".

Egészen ideáig hittem a győzelemben, itt viszont beletörődtem a vereségbe. Ugyan a hosszabbításal együtt volt még nyolc perc, de ekkora ziccer már nem adódott a Kerület előtt, valószínűleg lélektanilag is sok(k) volt az ünneplés közben elvett gól egy olyan meccsen, ahol amúgy is minden kimaradt. Pedig itt aztán lehetett volna számolgatni az xG-t, csak ugye minek... Maradt tehát a meglepő, derült égből villámcsapásként érkező vereség. Mondanám, hogy kijózanító kudarc, de ezúttal sem ittam a meccsen, amit a néhányaknál lévő borsodis pohár alapján annyira nem bánok. Másrészt meg józanon sem rontotta el a hangulatomat a vereség, mert az álmos kezdés után főleg a második félidőben jó volt a csapat, érződött is az osztálykülönbség, ám egyszerűen nem jött össze a gól, túl nagy előnyt kapott a Balatonfüred.

Ez már a lefújás után, de még a pacsizás előtt volt.

A lefújás után a játékosok láthatólag csalódottan, néhányan dühösen jöttek ki hozzánk, de ez így is van jól. Bízok benne, hogy ez a vereség felrázza a srácokat, úgysem lehet veretlenül lehozni 38 fordulót, most már ezen sem kell görcsölni. Ráadásul az Érd is kikapott, így a négy pont csak háromra olvadt, és már a Tatabánya a fő üldöző, de őket idegenben már verte a TVE. Vesztett pontokat nézve a Veszprém a második, ellenük még nem tudni, mikor lesz bepótolva a koronavírus miatt elmaradt találkozó (*de tudni, október 14-én), de azt és az érdi idegenbeli meccset mindenképpen be kell húzni.

Visszautalva tehát a kicsit közhelyes címre: inkább most ez a kijózanító vereség Balatonfüreden, mint két hét múlva egy érdi fiaskó, vagy ki tudja mikor (*október 14-én, egyből Érd után) a veszprémi meccsen egy botlás. Vagy mondhatnám azt is, hogy jobb az így, hogy Tatabányán sikerült fordítani vert helyzetből, most pedig nem, mint fordítva. A lényeg, hogy a III. kerületi TVE ebben a csoportban a legjobb csapat, ezt egyszerűen érvényre kell juttatni amikor csak lehet, de mint láthattuk, minden meccset nem lehet megnyerni.