Szurkol is, meg grundol is, azaz groundhopperkedik

Alternatív focis kirándulás Budapesten

2021/01/11. - írta: pörgeszurkol

Kirándulási tippek grundhoppereknek II. rész

A sorozat második részében a főváros kerül terítékre viszonylag kevéssé ismert helyszínekkel - persze nem akarom magam áltatni, tudom, hogy nem az "öt eldugott kirándulóhely Budapesten" kategória ez az útvonal, de biztosan lesznek olyan olvasók, akiknek újat mutatok.

p1000226.JPG

Aquincum-Mocsárosdűlő-Rókahegy-Csillaghegy(-Budakalász)

A kirándulást érdemes szombat délelőtt indítani, ugyanis általában szombaton 11-kor kezd hazai pályán a Budapesti I. osztályban szereplő Gázgyár (legközelebb tavasszal, mert épp rendbe rakják a pályát és februárig nem végeznek). Igen, Óbudáról indul az útvonal, méghozzá a csodás Gázgyári lakótelepről. Nyugi, nem egy klasszikus lakótelepről van szó, hanem a Wekerle-telep kicsinyített másáról sárga-zöld épületekkel. Egyszerűen imádom ezt a kis oázist, ami az Aquincum múzeum, a Graphisoft park és az Auchan között bújik meg.

Ha korán érünk ki a pályához, akkor a meccs előtt is hamar körbejárható a kis lakótelep, de akár a szünetben is sort lehet rá keríteni, vagy a végén, induláskor. Mára sajnos sem kocsma, sem bolt nincs itt, a sporttelepen viszont üzemel a büfé. 

gazgyar2.png
gazgyar.png

Ilyen a Gázgyár-pálya környéke.

img_8352.JPG

A Gázgyár-pályától a Sujtás utcán át, Aquincum, HÉV-állomás érintésével alig másfél kilométer séta a Mocsárosdűlő. Ez a terület egyedülálló Budapesten, az utolsó megmaradt vizes élőhely Budán, tájvédelmi körzet, ráadásul három állattartó is él ott, így egészen vidékies a hangulata. A Mocsárost egy tanösvényen keresztül lehet bejárni, a jelzett útvonal a Gladiátor utcánál kezdődik. Akár tartjuk magunkat a piros T-vel jelölt útvonalhoz, akár letérünk róla itt-ott állatkák látványának reményében, ha tartjuk az északnyugati irányt, akkor a végén a Pusztakúti útra fogunk kilyukadni, az Arany-hegy és a Péter-hegy lábánál. Eltévedni nemigen lehet, mert a lápos terület teljesen sík, a hegyeket végig látjuk magunk előtt a Hármashatár-heggyel és a híres-hírhedt Kunigunda úti kéménnyel együtt.

mocsaros.jpg

Nem igazán fotóztam szét magamat a Mocsároson, de ez nagyjából átadja a látványt, a hangulatot viszont nem.

Ha végig a tanösvényen jöttünk, akkor a Gázgyár-pályától a Pusztakúti útig 2,6 kilométert tettünk meg. A folytatás előtt idő függvényében érdemes lehet tenni egy kitérőt a Pogány-toronyhoz, ami egyedülálló épület Budapesten: 1936-ban a Turáni Egyistenhívők Tábora építette a tornyot, ezzel együtt tizenkettőt akartak állítani a fővárosban, de csak ez az egy készült el  A csoportosulás a Horthy-rendszerben sem élvezte a hatalom támogatását, hát még utána... A tornyot egy ideig használta az ÁVH, azóta - jó hatvan éve - csak rohad. Nem árt tudni, hogy az építmény magánterületen áll, ráadásul ahogy említettem, elég rossz az állapota is, így felmenni nem lehet rá. Akinek így is megéri a kitérőt (szerintem amúgy érdemes megnézni!), az plusz két kilométerrel számoljon összességében az Ürömhegyi lejtő-Taliga utca-Trófea utca (és vissza) útvonalon.

poganytorony.png

A Pogány-torony

A Mocsáros után a Pusztakúti úton átkelve a Mészkő utcán, majd a Héthalom utcán haladunk tovább felfelé. A Héthalom utca már a lakott terület széle, így csak néha megyünk a házak között, inkább egy erdei üzemi útra emlékeztet az útvonal, ami jó nyolcszáz métert kell menni, majd egy ösvényen jobbra fordulunk az erdő felé. Nem jelölt út, és nem is nagyon forgalmas, de azért ki lehet szúrni. Ezen a kissé elhanyagolt részen csak négyszáz métert kell menni, utána megérkezünk az ürömi tanösvényre, egy újabb piros T jelzésre.

Ezen jobbra indulunk, majd egy darabig ezt követjük a Péter-hegyen. Háromszáz méter után egyébként a jelzés ki is visz az erdőből, azonban itt egy újabb "tornyot" tudok ajánlani rövid kitérőként. Ha a T jelzésnél nem megyünk ki a Kócsag utcára, hanem kicsit tovább haladunk egy ösvényen, akkor egy jobbkanyar után, nagyjából kétszáz méterre egy világháborús lőszerfülkét találunk. Az épület a Pogány-toronynál is romosabb, a környék elhanyagolt, de akit érdekel az ilyesmi, annak ajánlom.

p1000216.JPG

Egy kis ízelítő a piros háromszögből.

Akár teszünk kitérőt, akár nem, a piros T-n két ürömi utca érintésével (az említett Kócsag, majd a Kárókatona utca) visszajutunk Budapestre, a meredek Ürömi útra. Erről nagyon hamar le is kell térni jobbra, a piros kereszt jelzésre. 

p1000240.JPG

Részlet a kőfejtőből. A keskeny út és a visszhang egészen különleges atmoszférát kölcsönöz a helynek.

A piros kereszt már Rókahegyre vezet, ahol kőfejtő egyedi hangulata könnyen magával ragadhat. Tele van a hegy kisebb üregekkel, a visszhang is kiváló. A piros kereszt itt a piros háromszög jelzésbe torkollik, amin mindkét irányba indulhatunk, nem lehet hibázni. Előbb azért érdemes inkább balra, felfelé menni, mert így jutunk fel a Rókahegyi kőfejtő tetejére. Ott akár vissza is fordulhatunk, és a piros háromszögön inkább lefelé induljunk el, mert a Gyöngyvirág utca felé vezető oldalon, a kőfülkék egyes állomásairól pazar kilátás nyílik Csillaghegyre és Óbudára, nem mellesleg két focipályát is remekül látni innen (a nyitóképen látható Ürömi ti pályát is innen fotóztam), és maga a kőfejtő és a hegyoldal is innen látványosabb (de a tetejére persze érdemes felmenni). 

p1000206.JPG

A felső képen zoom nélkül láthatjuk Békásmegyer és Csillaghegy egy részét, és a kép szélén a Külker-pályát. A másik képen közelebbről tűnik fel a grund, érdemes vinni távcsövet is!

p1000207.JPG

A piros háromszög a piros sávba fut (mindkét oldalán amúgy) a Gyöngyvirág utcánál. Innen a Bérctető utca-Rókavár utca útvonalon szűk egy kilométer a Külker-pálya, az általam már többször emlegetett Csillaghegyi MTE otthona. Aki még nem járt ott, annak érdemes megnéznie a pályát, bár szegény eléggé leromlott állapotban van.

img_1465.JPG

csillaghegy5.jpg

A csillaghegyi pálya a fenti képen még üzemben, a lentin tavaly nyáron.

A kirándulás itt akár véget is érhet, hét kilométer az útvonal a Gázgyár-pályától kitérők nélkül, a két háborús látványossággal együtt is tíz kilométeren belül vagyunk még. Ki kell emelnem, hogy az összes említésre kerülő verzió közül az ideáig tartó túra vezet a legnagyobb arányban erdőben, természetben. 

Budakalász

Ha azonban még van bennünk erő és akarat, esetleg van időnk is még egy meccsre, akkor irány Budakalász! Na nem ám a HÉV-vel (bár ha szorít az idő, miért ne!), hanem gyalog, kis hegymászással. A csillaghegyi sporttelep északnyugati végén van egy park, arra induljunk tovább, majd a Honvéd utca átvezet a Kőbánya utcára, ami egyben a piros kereszt jelzés is. Ezt követve innen másfél kilométert megyünk fölfelé, ahol a jelzés élesen balra fordul, mi viszont egyenesen megyünk tovább (előtte kis jobbkanyarral). Ezen a jelöletlen földúton (ami amúgy Budapest, Üröm és Budakalász, majd csak Budakalász és Üröm határán halad) megyünk tovább, ami nagy ívben jobbra fordul, és a budakalászi Berdó utcába vezet. A jobbkanyar után a központig végig lefelé megyünk jó két kilométert, Budakalász központjában pedig a HÉV felé kell venni az irányt, az állomástól pedig már csak jó nyolcszáz métert kell kibírni a BMSE-sporttelepig. 

A budakalászi pályáról is írtam már bővebben, klasszikus megyei életérzést hoz így Budapest határában, a többféle minilelátó pedig egészen egyedivé is teszi. A pálya melletti büfében bőven tudunk inni a fáradalmakra, ha meg nincs meccs (vagy van addig időnk), akkor az Omszki-tó partján is megpihenhetünk.

img_8999.JPG

img_9008.JPG

Részletek a budakalászi pályáról.

A teljes útvonal kitérők nélkül is meghaladja a tizenkét kilométert, azokkal együtt akár tizennégy is lehet, ez már egy derék túra, bár a szintkülönbség mindennel együtt sincs meg háromszáz méter. A túrát ebben a formában nem csináltam még meg, főleg nem meccsnézéssel, de egyébként a budakalászi lejtős szakaszt kivéve mindenütt jártam már, ismerem a terepet. 

A hosszabb, Budakalászig vezető túrát főleg a tavaszi szezon végére, vagy az őszi elejére, tehát május-júniusra vagy augusztus-szeptemberre ajánlom, hiszen úgy két meccs is belefér a napba a Gázgyár korai kezdései miatt. Persze ehhez az is kell, hogy a Budakalász és a Gáz egy napon játsszon otthon, és legyen legalább négy, de a pihenőket és a frissítő söröket számolva inkább 4,5-5 óra a Gázgyár-meccs vége, és a kalászi kezdés előtt. A csillagok elég jó állása kellene ehhez, de nyáron összejöhet, míg a tavaszi, őszi és téli időszakra inkább csak Csillaghegyig javaslom a kirándulást, az érintett pályák részletesebb felderítésével.

Vésztervnek a tavaszi-őszi időszakra nagy buli lehet a kirándulás Csillaghegyig, onnan pedig HÉV-vel át Budakalászra. Azért 2,5-3 óra így is kell a két meccs között ahhoz, hogy ne kelljen sietni, tehát a nyári időszámítás alatt van csak esély a megvalósításra, viszont egy remek kompromisszum lehet a nagyjából nyolc kilométer kirándulás, a két megálló hévezés és a két focimeccs. Kiváló program, lehet, meg is csinálom az idén!

Üröm

Az előző részhez hasonlóan egy alternatívát azért itt is felhozok még. Az útvonal ebben az esetben a Péter-hegyig megegyezik a fentivel, ám ott, a Héthalom utca után elért piros T jelzésen, tehát az ürömi tanösvényen nem jobbra, hanem balra kanyarodunk, és Üröm felé vesszük az irányt. Körülbelül ötszáz méter múlva érjük el az Üröm-Csókavár kőfejtőt, ami ma tájvédelmi terület. Az itteni nézelődés után a kőfejtő jobb oldalán kell még menni kicsit a T jelzés folytatásán, ami innen már jelöletlen út. Ezen addig menjünk egyenesen, ameddig csak lehet, utána egy kis jobbos, majd balos kanyar jön. Ezt követően az első elágazásnál kanyarodjunk balra, így a Kisdomb nevű tájvédelmi területen haladunk át. Nem egy látványos hely, ami a régi Üröm és az újonnan épült lakónegyed között helyezkedik el. A Kisdomb másik végén a Sport utcára lyukadunk ki, amin laza 3-400 méter után meg is érkezünk az ürömi focipályához.

Szánom-bánom, de itt még soha nem voltam meccsen, az idei év egyik célja, hogy ez megváltozzon. Az Üröm a Pest megyei másodosztályban szerepel, állítólag néha egész jó a hangulat a meccseiken.

A fenti útvonal összesen hat kilométer (a Pogány-toronnyal nyolc), szóval ez egy lazább kirándulás. Hátránya, hogy ebben a verzióban alig mennénk az erdőben, a természetjárás a Mocsárosra, egy kisebb erdei szakaszra és egy bokros-cserjés kis parkra korlátozódna. Előnye, hogy a nyári időszámítás alatt bármikor lazán belefér két meccs: egy jó kis blasz egy a Gázgyár révén, és egy jó kis megyei Ürömön.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://porgegrundol.blog.hu/api/trackback/id/tr8816371966

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása