Felavattam a Balaton legújabb focipályáját

Az idei év elején adták át Balatonalmádi új focipályáját - ha már a régire nem jutottam ki, legalább az újat felavattam még ebben a szezonban.

Pünkösdvasárnap Balatonalmádiba látogattam ki meccset nézni - a nap folyamán nem volt ez olyan egyértelmű, egésznap esett az eső, délutánra pedig a szél is megérkezett a Balatonhoz. Kezdésre így nem is értem át Almádiba, de nagyjából ötre már biciklizésre alkalmassá vált az idő, így áttekertem egy félidőre. Útközben már a nap is kisütött, hazafelé pedig a szél is elcsendesült, hiba lett volna kihagyni ezt a programot.

Korábban többször is írtam róla, hogy egy tökéletes fekvésű Balaton-parti pálya helyett épült az új létesítmény Balatonalmádiban. Még mindig kicsit ambivalens érzéseim vannak a pályával kapcsolatban: egyrészt örülök, hogy a klub kapott egy modern, szurkolói szemmel abszolút korrekt sporttelepet, amit az ilyen nagy esőzések után is lehet használni. Másrészt viszont egyfajta kulturális örökség veszett el a közvetlenül a vízparton található régi stadionnal. Tény azonban, hogy például az Úrkút elleni bajnokit bajosan tudták volna lejátszani a régi sporttelepen, ami ennyi eső után, főleg tavasszal használhatatlan volt.

Vasárnap tehát az Úrkút látogatott Balatonalmádiba, a harmadik fogadta a negyediket. A Veszprém megyei elsőosztály két meghatározó csapatáról van szó, különösen az Úrkút esetében, mely sokszor volt bajnoka a negyedosztálynak, de a feljutást nemigen vállalta. A Balatonalmádiról pedig sokat elmond, hogy idén hat pontot is elvett a második helyezett Ajka Kristálytól (aki öt ponttal van csak lemaradva az éllovastól), de egyszer az Úrkút is megtréfálta a kisebbik ajkai klubot. Kis túlzással ez a két klub volt a királycsináló, ugyanis a tavasszal a mezőnyt végigverő Tihany az Ajka Kristályt egyszer sem tudta megverni, az Almádit és az Úrkútot viszont kétszer is. Abból a szempontból mindegy a történet, hogy a négy klub közül egyik sem akart feljutni az NB III-ba, sajnos a bajnok Tihany sem.

Az új székház és a helyi utcaszektor.

Az is egy érdekesség, hogy a második legtöbb lőtt gól (Almádi) és a második legkevesebb kapott (Úrkút) találkozott egymással. A Balatonalmádi két ponttal szerzett többet riválisánál, így egy győzelemmel már biztos dobogósnak mondhatta volna magát, de egy döntetlen is lényegében eldöntötte volna a kérdést a javukra, abban az esetben a nem túl acélos (inkább alumíniumos, hahaha) Várpalota ellen egy pont is elég lesz a csapatnak a zárófordulóban, míg az Úrkút az ötödik Fűzfőhöz látogat majd.

A szünetben érkeztem meg tehát a pályához, azt inkább nem fejtem ki részletesebben, hogyan ellenőrizték ekkor a védettségi igazolás meglétét - egyrészt jobb ez így mindenkinek, másrészt amúgy sem tartom fontosnak ezt a bohóckodást. Csapolt sör nem volt, a dobozos Löwen pedig 12 kilométer biciklizés után sem kellett inkább. 

Az eredményjelző 1–1-et mutatott ekkor, és az általam hallott hazai nézők, játékosok egyaránt meg is elégedtek volna ezzel az eredménnyel - annak ellenére, hogy a 43. percben egyenlített csak az Úrkút. Nagy bánatomra ezúttal lemaradtam Sadjo Haman játékáról, a derék afrikait ugyanis a 44. percben lecserélték.

A második félidőben egy időre felültem a lelátóra, majd a kapu mögül figyeltem az eseményeket. A pályán a küzdelem dominált, egy-egy nagyobb helyzet alakult csak ki, az Úrkút majdnem profitált az időjárásból: egy hosszú ívelést tolt meg kicsit a szél, de a nappal szemben védő kapus így is kiütötte a labdát. A Balatonalmádi főleg a meccs végén veszélyeztetett, de gólig a hazai csapat sem jutott a második játékrészben.

Miközben alapvetően steril volt a környezet a megyei bajnoksághoz mérten (műfű, új klubház és öltöző, modern lelátó), a feszültség és a lelátói hangulat azért hozta a várt szintet. Főleg a bíró kapta az ívet, a dologban az volt a csodálatos, hogy a végére mindkét oldal megutálta a sporit, és szidta, mint a bokrot. Emellett szórakoztató volt még egy két-három főből álló társaság, aki rendszeresen felkérdezte a vendég kispadot: "miért nem focizni tanítod őket, miért rugdalózni?" "Az elődöd sokkal jobb edző volt". A másik kedvencem pedig a hazai és a vendég bácsik összeszólalkozás volt, ahol ez a beszólás vitte a prímet:

"mi van, te, bányászbéka!"

Ezt tetézte a higgadtabb hazai idősebb úr, aki lakonikus hangon kérdezte társától, hogy vajon mennyi bányász lehet az úrkútiak között.

Egyébként tényleg viszonylag sokszor akadt meg a játék szabálytalanság miatt, a végén pedig egy kakaskodás is kialakult, egy úrkúti védő durván felrúgta az egyik hazai támadót egy vélt szabálytalanság után, kapott is érte egy pirosat. Levonuláskor még egy vendégjátékosnak mutatta fel a spori a piroslapot, pedig sokáig keveselték a hazaiak a sárgák számát. 

Maradt tehát az 1–1, ezzel a Balatonalmádi lényegében dobogós, persze nem kaphat ki a zárófordulóban Várpalotán, hiszen az Úrkút hátránya maradt két pont. A "bányászok" az ötödik Fűzfői AK otthonában zárják a szezont, hátrább már nem csúszhatnak a negyedik helynél.

Kisebb összeszólalkozások még voltak a lefújás után is, páran pedig azt konstatálták, hogy gyenge volt ez az Úrkút, lőni kellett volna még nekik pár gólt. Bár ez nem jött össze, a dobogóval és az új stadionnal azért nem zár éppen rossz szezont a Balatonalmádi!