Karnyújtásnyira volt a magyar válogatott egy bravúros pontszerzéstől a hazai Eb-meccsén, ám végül – az eredményt tekintve - sima portugál siker született. Ettől még óriási élmény volt a meccs a helyszínen.

A foci ünnepe az Eb és a világbajnokság, az a két nagy torna, amit ugyan szintén kezd leuralni a modernfoci, de a mai klubfutballnál nagyságrendekkel őszintébb, szerethetőbb eseményekről van szó. Abba nőttem bele, hogy magyarként csak kívülálló vagyok ilyenkor, választok magamnak egy csapatot, és annak szurkolok, próbálom átélni az ünnepi hangulatot, de az asztalhoz nem engednek oda. Mások örömébe akarom beletuszkolni az enyémet, de persze soha nem lesz olyan jó érzés egy olasz sikernek örülni, mint a magyarnak. Ezért nem értem a külföldi klubokkal azonosuló magyarokat sem, ahogy az is furcsa volt nekem a 2018-as vébé előtt, hogy egyesek kiakadtak azon, hogy én nemzetkarakterológiai, sőt, etnikai szempontokat is figyelembe véve választok csapatot. Tegye fel a kezét, aki szakmai alapon szurkol egy válogatottnak! (Nyilván a fő szempont az, hogy milyen focit játszanak, így szerettem meg a csupa karakterekből álló olasz válogatottat annak idején, sőt, kezdetben, a kétezres évek legelején a hollandokat is kedveltem, de kezdek nagyon elkanyarodni a témától)

Ez változott meg 2016-ban, és bár a vébére nem jutottunk ki, most ismét tényleg a részesei lehettünk az ünnepnek. Sőt, még inkább, mint valaha, hiszen részben hazai rendezésű tornáról van szó, a magyar válogatott Budapesten játszik, mi kell még?

Kíváncsi voltam arra, mennyire hasonlít majd az élmény a 2016-os Eb-hez. Nyilván nem lehet utánozni azt, hogy az életem során először jut ki egy világeseményre a válogatott, emellett az utazás hangulata, és persze az osztrákok megverésének személyes átélése is utánozhatatlan. Olyan jó már sosem lesz, de másképpen jó, akár jobb lehet!

Egészen kedd délutánig nem fogtam fel, mekkora esemény vár rám, aztán a városba menet elfogott a hangulat: mindenhol válogatott mezbe öltözött emberek, páran már akkor is skandáltak, mint valami ünnepi forgatag, olyan volt Budapest. A meccs előtti sörözés végére már nekem is volt kedvem szurkolni az utcán, a stadionhoz érve pedig őszintén nevettük ki az arcfestést ajánló kishölgyet. 

Jó lett a koreó, bár az elsőre én nem fogtam fel, mit ábrázol.

Hiába nyúlt el a sörözés, nem sikerült lekésni a himnuszokról sem, végre egyszer sikerült valamit jól megszervezni, a bejutás pillanatok alatt lezajlott. Ekkor ért az igazi sokk: valami egészen elképesztő hangulata van a Puskás Arénának telt házzal. 65 ezer ember, morajlás, Eb-hirdetések, mindez Budapesten: mint valami mese.

Még most is hihetetlen, hogy van egy ilyen stadionunk!

Az első félidőt a táborral szemben, a kapu mögül néztem, míg a második félidőre a felső karéjt is kipróbáltam. Elképesztő élmény olyan magasról nézni a meccset, látni a sok embert, átélni a hangulatot. Jó volt az akusztika is, nagyon hangos szurkolás ment végig. Imádtam, még az sem zavart, hogy a sör (ami nem túl meglepő módon Heineken volt) 1250 forintba került - hát ez tényleg európai szint. 

A meccsről nehéz mit írni, meg felteszem, mindenki látta. Bent úgy éltem meg, hogy reális esély van a döntetlenre, masszívan védekezett a csapat, alig voltak helyzetei a portugáloknak. A lesgólunkról persze lemaradtam (mondjuk a mosdó és a büfé is üres volt legalább), de azt már láttam, hogy valaki beszaladt a pályára, illetve pirót is sikerült bevinni a lelátóra, menő.

Sajnos ezeknél nincs jobb képem az akcióról, de a srác eljutott a térfél közepéig kb.

Amilyen szerencsénk volt öt éve a portugálok ellen a megpattanó lövésekkel, olyan szerencséjük volt most nekik, az első gól pedig el is döntött mindent - az nagyjából a huszadik perc után egyértelmű volt, hogy magyar szempontból ez a mérkőzés addig tart, amíg a portugálok nem lőnek gólt. Ez végül a 84. percben következett be, kár érte, hogy még kettő is követte az első gólt, de sajnos az már benne volt.

Van mire büszkének lenni, nagyot ment a válogatott, csak bízni tudok benne, hogy a következő két meccs egyikén ugyanez a küzdőszellem pontot is ér majd. Reálisan nézve a németek ellen lehet erre esély, de meglátjuk. A lényeg, hogy Budapesten volt a legtöbb néző eddig az Eb-n, itt volt a legjobb a hangulat, az ünnep részesei vagyunk, ott ülünk az asztalnál - szurkolást nézve az asztalfőn.