Szurkol is, meg grundol is, azaz groundhopperkedik

Szokni kell még a másodosztályt

2021/08/02. - írta: pörgeszurkol

Rendesen beleszaladt a késbe a III. kerületi TVE a Budafok ellen az NB II. nyitányán, pedig a játék képe alapján azért nem volt ekkora a különbség a csapatok között. Persze jobb volt a BMTE, nem érdemtelenül nyert, de ahhoz, hogy ez 4–0 legyen oda, kellett az NB I-es és az NB II-es rutin.

Nagyjából másfél éve, nem sokkal a nyamvadt vírus előtt beszéltem egy Budafok-ultra haverommal arról, mennyire más kávéház az NB II és az NB III. Nem volt ez olyan régen, de akkor a Kerület még az Érddel küzdött a feljutásért, míg a Budafok a második helyen várta az NB II. folytatását - akkor komolyan még senki nem számolt a BMTE feljutásával. A Budafok a járvány miatt félbeszakadt - és feljutással végződő - szezon előtt éppen csak, az utolsó előtti fordulóban maradt bent. Sok verésbe szaladtak bele akkor a budaiak, ezért is beszéltük, hogy a Kerületnek is nagyon kemény megpróbáltatásokkal járna a feljutás.

img_1763.JPG

Jól megkavarodtak a dolgok ezt követően, a Budafok nyert, a Kerület vesztett a járványhelyzeten. A BMTE aztán tisztességgel helyt tudott állni az NB I-ben, csak a bajnokság végén szaladtak bele egy-két méltatlanul nagy pofonba, de amúgy sokáig reális esélyük volt a bennmaradásra. A Kerület ezalatt esélyeshez méltó módon, viszonylag nagy előnnyel megnyerte a harmadosztályt, így - a Budafokkal ellentétben - bajnokként juthatott fel az NB II-be.

Óriási várakozás előzte meg Óbudán a másodosztályt, hiszen 21 éve után tért vissza a futballtérképre a Kerület. Ennek megfelelően rég nem látott, száz méter hosszú sor állt a Kalap utcában jegyért, bérletért - nagy szerencse, hogy életemben először bérletes vagyok, a kártyát pedig kiváltottam még korábban. Megéri amúgy, nagyon tetszik a klub üzletpolitikája - a jegyárat emelték, a bérletét nem.

Egyik csapat keretét sem forgatták fel a nyáron, de voltak változások itt is és ott is. Az óbudai kezdőben ennek ellenére csak két új név volt, míg a Budafok tele volt az NB I-ben is bizonyító játékosokkal. Az első 41-42 perc ennek ellenére jó volt, támadgatott a Kerület, voltak ziccerek is, a Budafok is veszélyeztetett, de nem volt nyomás, teljesen ikszes küzdelem zajlott.

img_1753.JPG

img_1754.JPG

Látványosan érkeztek meg a budafokiak.

Két olyan góllal lett a szünet előtt 0–2 az állás, amit egy NB I-es csapat ellen nem tudott volna megszerezni a BMTE, abszolút a rutinon és a tapasztalaton, meg persze az erőnléten múlt, hogy a védőket sikerült hibára kényszeríteni.

A szurkolás terén is érződött a különbség: nyomtuk becsülettel a hazai oldalon is, de már most feltűnő volt a kontraszt az NB III-hoz képest, hangban és látványban is igen egységesek voltak a budafokiak - és jönnek náluk sokkal komolyabb táborok is majd a szezonban.

img_1755.JPG

Miközben ennyien álltak kint...

img_1758.JPG

...bent már szinte tele volt a lelátó.

A második játékrészre alábbhagyott kicsit a lelkesedés a pályán, vagy nem is tudom, talán csalódottak voltak a srácok. Sajnos a harmadik budafoki góllal minden eldőlt, ráadásul a végén még csúnyább lett az eredmény, könyörtelen volt a BMTE - és ez főleg azért baj, mert nem arról volt szó, hogy oktatott volna a pályán az ellenfél, egyszerűen csak pontosabbak, rutinosabbak voltak a vendégek.

img_1762.JPG

Csúnya ez a 0–4, de ez a másodosztály, meg kell szokni. Ahogy írtam a bajnoki cím után is: nem a Kerület lesz az esélyes, nem a bajnoki címért/dobogóért fogunk küzdeni, hanem a bennmaradásért, és szinte mindenhol komoly szurkolótáborral fogunk találkozni. A szurkolókon nem láttam most dühöt, csalódottságot sem annyira, és ez így is van rendjén - remélem a játékosok is hasonlóan éreznek. Nyilván nem esett jól ez a nagy verés a nagy várakozás után, de nagyon hosszú még a szezon, bele kell rázódni az NB II-be. Elég a közvetlen riválisokat megverni, nem kell mindenkit!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://porgegrundol.blog.hu/api/trackback/id/tr216646912

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása