Ilyet többet nem szeretnék látni

Az NB II. hatodik fordulójában nyújtotta az eddigi leggyengébb teljesítményét a szezonban a III. kerületi TVE - nem várt pofon volt a vasárnapi, de még így is a vonal felett töltheti az első válogatott szünetet a csapat.

Amikor kialakult az NB II. mezőnye, óriási lelkesedéssel vártam a Kerület összes vidéki túráját - ez alól Szentlőrinc volt az egyik kivétel (a másik az érdektelen Csákvár), hiszen nem egy kultikus stadion, nincs igazán nagy tábor és ráadásul nagyon messze van. Baranyába éppen elég lesz egyszer menni, a Pécs elleni meccset persze nagyon várom is. Szerencsére úgy alakult a sorsolás, hogy a szentlőrinci stadion rekonstrukciója miatt a csapat Kaposváron fogadja ellenfeleit - na, hát oda viszont nagyon szerettem volna már végre eljutni, most összejött.

A magyar klubfutball elmúlt 15 évében a kaposvári stadion igazi kulthelyszínné nőtte ki magát, jóformán minden komolyabb klub megfordult itt, hiszen a Rákóczi szépen bejárta a különböző osztályokat. A sors fintora, hogy én nem a Kaposvár, hanem - a jelenleg magasabb szinten futballozó - Szentlőrinc ellen nézhettem meg a létesítményt. A vendégszektorból impozáns látványt nyújt a stadion, szeretem ezeket a sokat látott, sokat megélt kerítéseket, székeket, a cukorgyár pedig egészen egyedi háttér.

Nem mondhatja rám senki, hogy finnyás lennék az ilyesmire, de a mosdók állapota megdöbbentő volt, nem egészen értem, hogyan kaphatott engedélyt hiányzó mosdókagylókkal és két darab működő fajansszal a stadion vendégszektora - persze inkább ez, minthogy ne legyen itt meccs, a hazai oldalon pedig bizonyára minden flottul működik.

A beugró egy ezres volt amúgy, a büfében csak dobozos söröket lehetett kapni (az üdítők mellett persze), viszont a pogácsa kiemelendő a kínálatból.

A büféseknek nem csak a vendégben akadt kevés dolga: lehettünk összesen jó százan, az nso-mércéjével nézve is maximum 250-en a stadionban, ebből húsz fő alkotta a vendégtábort (nso-mérce szerint harminc). Mondanom sem kell, sikerült megint hangosabban szurkolni a hazaiaknál, Tiszakécske után ismét. Ezúttal viszont hamar elvették ettől a kedvünket.

A meccset megelőzően veretlenül, ötből öt döntetlent játszva állt a tabella középső harmadának alján a Szentlőrinc, egy ponttal megelőzve az 1-1-3-as mérleggel álló Kerületet. Az első bő negyedóra ennek megfelelő játékot hozott, komolyabb helyzetek nélkül csordogált a meccs. Aztán jött az összeomlás.

A 28. percig, kilenc perc alatt négy gólt kapott a Kerület. Az elsőhöz nem is kellett szentlőrinci támadás: rosszul hátrapasszolt labda, szöglet, védelmi hiba, gól. Ilyen hibák nem férnek bele ezen a szinten. Az első góltól persze össze is omlott a csapat (ez sincs rendben, még akkor sem, ha ennyire gáz találatot sikerül benyalni), két gyors támadásból és egy tizenegyesből jöttek a további gólok - a félidő végén a szépítés is egy büntetőből jött össze.

A szünetre tehát 4–1 volt oda, ez maradt a végeredmény egy nagyon kevés eseményt hozó második játékrész után. Ez különösen azért volt katasztrofális, mert nem mosta le a Szentlőrinc a Kerületet, egyszerűen borzasztóan rosszul játszottunk. A meccs végéig a cserékkel együtt 16 játékos lépett pályára óbudai kék-fehérben, közülük legfeljebb három-négy nem játszott botrányosan szarul, ezek közül az egyik a 37 éves Bori. 

Nem a képeségekkel van a gond, ezt a Dorog elleni első félidő, valamint az utána következő két meccsen szerzett négy pont bizonyítja. A Kerületkének van helye a másodosztályban, ám ahhoz küzdeni kell, ki kell adnia magából a maximumot a játékosoknak. Kaposváron ehhez képest - egy-két kivétellel - mindenki a tudása alatt teljesített, így meg a mezőny hátsó traktusához sorolt (bár még veretlen) Szentlőrinc ellen sincs keresnivalója a csapatnak.

Imádom ezt az iparvágányt a lelátó mögött.

Ahogyan ezt a lejárót is a vendéghez.

Jól jön ez a két hét szünet. Ha az egész képet nézem augusztusról, akkor az nekem még így is pozitív: hat meccsen négy pont, a vonal felett áll a Kerület, egyetlen mutatóban sem lóg ki lefelé a mezőnyből a csapat. A szünet után jön a Budaörs Óbudára, majd megyünk Soroksárra - mindkettő nehéz lesz, de két olyan ellenfélről van szó, akik ellen pontokat kell gyűjteni. A Budaörs egy ponttal többet, a Soroksár eggyel kevesebbet gyűjtött a Kerületnél, szóval nem verhetetlen csapatok ezek - a legutóbbi játékkal persze mindkettő zakó lesz, viszont játszott úgy augusztusban a Kerület, ami négy, vagy akár hat pontot is eredményezhet.

Én be fogom érni két ponttal is, mert akkor egyik közvetlen ellenfél sem vert meg, és örülnék a három pontnak is, hiszen legalább az egyiket megvertük. Ami tényleg jó lenne, és sokat dobna felfelé a csapaton, az a négy vagy hat pont, azzal tisztes távolságot lehetne összeszedni a kiesőzónától ebben a nagyon sűrű, nagyon szoros mezőnyben. Két vereségbe rossz belegondolni is, szinte tuti az utolsó helyre való visszaesés lenne a következménye.

Szeptemberben a fenti két ellenfél mellett még jön a szintén nem kimagasló Csákvár, majd utána megyünk Miskolcra - na ott a 4–1 sem lenne feltétlen rossz eredmény, csak ne ilyen játékkal!

Nagyon hosszú még a szezon, ráadásul hat forduló után sem elől, sem hátul nem szakadt le senki, teljesen egyben van a mezőny. Maratoni NB II. lesz ez, amiben remélhetőleg a múlt vasárnap volt a kilengés, és a Dorog elleni első félidő lesz a megszokott - persze jobb helyzetkihasználással, és akkor lesz még mit ünnepelni, erről a túráról pedig elég, ha a stadion emléke marad csak meg.