Szurkol is, meg grundol is, azaz groundhopperkedik

A közműderbin a víz volt az úr

2021/11/21. - írta: pörgeszurkol

Tovább nehezedett a Gázgyár helyzete a BLSZ I-ben, pedig sokáig úgy tűnt, lehet sansza a csapatnak a Vízművek ellen. Egyúttal végre sikerült olyan Vízmű meccsre kimennem, ahol ott voltak az ultrák, sőt, prémium előadással szórakoztattak - ha már maga meccs elég harmatosra sikeredett.

November végéhez közeledve igazi ajándék az olyan időjárás, mint a múlt szombati. Ez igaz még akkor is, ha a délelőtti biciklizésem során kicsit erősnek éreztem a szelet, hiszen a napsütéshez kellemes hőmérséklet társult. Nincs is jobb szórakozás ilyenkor, mint egy fodballmeccs - különösen egy blaszegyes találkozó, ami egy igazi menedék ebben a rohanó világban és az egyre inkább műanyaggá váló fociban. Hát még akkor, ha az egyik csapat kedves a szívemnek, a másik edzője pedig Mészöly Géza!

Szombaton rendezték az idei szezon első közműderbijét (vagy ahogyan a Facebookon nevezte egy kommentelő: rezsiderbi), azaz a Fővárosi Vízművek és az ASR Gázgyár találkozóját - pár éve még jobban hangzott ez a párosítás, amikor még Gázművek MTE volt a Gáz hivatalos neve.

20211120_130849.jpg

Harmadik alkalommal látogattam ki a Vízművek pályájára, de először fordult elő, hogy a téli időszakban mentem ki oda. A lelátó tetejéről ilyenkor egészen jó kilátás nyílik a Szusza Ferenc Stadion pilácsaira és a Tungsram épületére - így még hangulatosabb az amúgy is kellemes sporttelep.

A közelmúltban a Vízművek és a Gázgyár meccsén is jártam, így sok meglepetést nem hoztak az összeállítások - több Kerület-nevelés lépett pályára a Gázban: Scheiber, csereként Diamant, és persze Lóska, aki igazi óbudai legendának számít már. A túloldalon inkább a kispad volt érdekes, hiszen még mindig Mészöly Géza vezeti a Vízműveket - edzői pályafutásának legsikeresebb helyszínétől fizikailag csak a Váci út és a Tungsram választja el.

20211120_135413.jpg

Ezért (is) imádom a BLSZ-t: még itt is óriási tradíciókkal rendelkezik a legtöbb csapat. Bezzeg az NB I-ben!

Az első félidőben szebben és támadóbb szellemben focizott a Gázgyár, de a kapu előtt a Vízművek tűnt veszélyesebbnek. A szünet felé közeledve egy teljesen érthetetlen kapushiba - rossz kijövetel - után a hazai csapat szerezte meg a vezetést - a jelenlévő ultrák nagy örömére. Összesen 50-70 néző volt kíváncsi a meccsre (Nemzeti Sport: 150 néző), ennek nagyjából a fele az óbudaiaknak szorított. Kint voltak viszont a Vízművek ultrái, akikről eddig én mindig lemaradtam. A négyfős tábor egészen változatos repertoárral rendelkezik a szurkolói dalokból, emellett három drapit és egy kiírást is láthattunk tőlük. Utóbbi érthető módon a Deák téri késelésre utalt, az elkövetőknek azt kívánták, hogy rohadjon rájuk a műanyag lakat - azt hiszem, ezzel a lelátók népe klubszimpátiától függetlenül egyetért, én is.

20211120_130855.jpg

A teljesen érthetetlen hibára visszautalva, egy ilyet a játékvezető is elkövetett: egy labdavesztés után a Gázgyár egyik játékosa a félpályánál lerántotta a megiramodó hazai csatárt. Teljesen egyértelmű taktikai fault, le is fújta a spori, de elmaradt a lap. Én mondjuk nem bántam, de valahol elképesztő, hogy ilyen hibák előfordulhatnak, ez a negyedosztályban is kellemetlen, iskolapéldáját láttuk a sárga lapnak, mégis elmaradt a szankció.

20211120_130317.jpg

Még a helyükön az ultrák.

A szünetben egy szomorú felismerés árnyékolta be az egyébként hibátlan szórakozást: a büfé zárva tartott. Pedig kintről benézve éppenséggel elég jó helynek tűnt az egység a piroskockás terítővel és a falra kirakott söralátét-gyűjteménnyel.

A második félidőre az ultrák kivonultak a lelátóról a pálya feletti parkolóba. Nem a játékkal voltak elégedetlenek, hanem kiderült, hogy van ellenőr a meccsen, így nem használhatnak füstöt. A csodálatos káromkodásokkal és megposszanásokkal kísért szecesszió után szerencsére nem maradt el sem a füst, sem a szurkolás. Prémium előadást tartottak a hazaiak, és ezt gúny nélkül mondom: négyen is egészen komoly hangulatot csináltak az ultrák, ez főleg a parkolóból előadva számított nagy teljesítmények. Megjegyzem, időnként szurkoltak a vendégek is, de a Gázgyárnál nincs szervezett szurkolás.

img_0453.JPG

Itt pedig már kint, de innen is elég jó hangulatot csinált - és látványt is!

A pályán történtekről nehéz mit írni, a második félidő nagyon gyenge volt, sajnos a Gázgyár elfáradt a végére. Szomorú, de sajnos elég gyenge a csapat, félek, hogy ebből kiesés lesz a végén - pedig a Gáz helye igenis ott van a budapesti első osztályban. Maradt az 1–0 a hazaiaknak, behúzta a közüzemi derbit a Vízművek, őrzi ezzel pozícióját a középmezőnyben. A Gázgyár a 15. a tizenhat csapatból álló mezőnyben, igaz, közvetlen riválisai mind vereséget szenvedtek, így még lőtávolban van a 13. hely, nincs veszve semmi, de nehéz tavasz vár a csapatra.

Az eredmény ellenére kiváló időtöltés volt a BLSZ I. a hétvége első napján, de azért a pontot az i-re mégiscsak a Kerület pécsi túrája teszi fel a hétvégére - remélhetőleg ott a szórakozás mellett az eredmény is a kedvemre tesz majd.

Szombaton egyébként igazán jó napja lehetett az észak-pestieknek: a Vízművek kora délutáni sikerét délután a REAC győzelme követte, este pedig az Újpest is három pontot szerzett. Tobzódhattak a Vízmű ultrái!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://porgegrundol.blog.hu/api/trackback/id/tr8116760662

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása