Boldog új évet még nem kívánok viszont, mert lesz még évzáró posztom. Meccsre már nem megyek az évben, nem is nagyon tudnék mire, azonban szombaton még egy új pályát avattam, egyben több mint egy év után kimentem egy női meccsre.

A női NB II Nyugati csoportjában a 11. fordulóból elhalasztott BVSC–Csepel meccset rendezték szombaton délben. A zuglóiak a 11., a Csepel az 5. helyről várta a találkozót - ellenben a BVSC az utolsó három meccsét megnyerte laza 19–4-es gólkülönbséggel, míg a Csepel három mérkőzés óta nem tudott győzni. Persze a BVSC alsóházi ellenfelekkel találkozott, a Csepel meg többek között a listavezetővel is. Hat pont választotta el a két csapatot a tabellán, nehéz lett volna tippelni a kimenetelre, de mivel 14 hónapja nem jártam női bajnokin, nem is nagyon volt fogalmam az erőviszonyokról.

A férfiaknál az utóbbi évek miatt kifejezetten pikáns párosítás lett volna ez, a nőknél viszont nem tudok komolyabb ellentétről. Sajnos szurkoló sem nagyon volt a meccsen, a kezdéskor alig tíz ember lézengett a pálya szélén (plusz páran az utánpótlás centrum épületéből nézték a meccset, köztük Kisteleki István is), ez végül az utánpótlás játékosokkal és néhány késővel felment 25-30-ra, ami már egy egész korrekt nézőszám. Pedig decemberhez mérten az idő sem volt rossz, az első félidő közepéig sütött a nap, és a szél sem volt vészes - később befelhősödött, ez jelentősen lerontotta a hőérzetet.

Nagy helyzet az elején, de gól nem született belőle.

A BVSC kezdett aktívabban, már az első percekben szögletet végezhettek el a hazaiak. Hátul viszont eléggé szét volt esve a csapat, ezt a Csepel kontrákkal használta ki - először még sikerült üres kapura 14 méterről mellé rúgni a labdát, ám a 11. percben már megszerezte a vezetést Simoncini. A gól után fokozatos visszaesett a színvonal, leült a meccs. A legizgalmasabb az volt, amikor egy csúnya szabálytalanság után elmaradt a sárga a félpályánál (tényleg jogosnak tűnt), a csepeli edző pedig a pályára rohanva kérte számon az esetet. Az elposszanás jutalma kiállítás lett, később még elvonulás közben is beszólt a sporinak az edző, aki ezért ki is ment figyelmeztetni a mestert - ekkor prémium felkérdezést mutatott be egy csepeli néző a "mi a faszt szerepelsz?" klasszikussal.

Szerencsére sérülés nem lett a dologból, de az egyértelmű sárga sem jött. Nem úgy a csepeli edző, akinek a performanszát férfi meccsen el sem tudnám képzelni, úgy eltiltanák.

A Csepel nagyon leeresztett, erre rá is fázott a vendégcsapat: a 44. percben egy baloldali akció végén Szalontai szépen felvarrta a rövidbe a labdát, ez a gól bizony egy férfi meccsen is szemrevaló lett volna.

Azért annyira nem ment messzire a kiállított edző.

Rég vártam ennyire, hogy elteljen a szünet: hideg is volt, büfé sem volt, meg egyedül is tekertem ki a meccsre. Kicsit körülnéztem a szünetben, négy pályából áll a BVSC Tatai úti utánpótlásközpontja: egy műfüvesen játszották a meccset, emellett még egy kisebb műfüves és két természetes füves pálya van még a sporttelepen. Érdekesség, hogy a vasút angyalföldi oldalán található a pálya, ám a kerülethatár nem a vonat, hanem a Tatai út - a páros oldal a XIII. kerület, a páratlan - és így a sporttelep - még Zugló.

A központ, ahonnan az MLSZ korábbi elnöke is nézte a meccset. A háttérben a lakóépület egy másik kerületben van.

Ez még a meccs elején készült, később ennél valamivel többen voltak a lelátón.

A második félidőre a BVSC jött ki lelkesebben, hamar kettőt is cserélt a Csepel - a kiállított edző a pálya mellől a kapu mögé ment, nem túl messzire, így továbbra is ő irányított. A cserék sem segítettek, egy nagyon szép távoli hazai lövés még csak a kapufán csattant, ám a kipattanót Terdik bevágta. A gól előtt egy közvetett szabadrúgás okozott még izgalmas pillanatokat, illetve az, ahogyan a csepeli nézők - részben a keretből kimaradó játékosok - keményen szidták a bírót. Egyszer még egy vérmesebb hazai nézővel is összeszólalkoztak, de ez semmi nem volt ahhoz képest, amihez szoktam. Sajnos. Nyilván ezt az eddigiekből már kitalálta mindenki, de szurkolás nem volt a meccsen - ha csak nem annak vesszük a menetrend szerint (vasutas csapat, ugye) félidőnként háromszor elhangzó "hajrá, Vasút!" kiabálást.

A gól után is aktívabb maradt a BVSC, érződött, hogy egy újabb góllal lezárhatja a meccset a hazai csapat. A Csepel elvétve jutott el az ellenfél kapujáig, aztán a 74. percben Terdik beadását Szalontai közelről a hálóba fejelte. Ezzel eldőlt a mérkőzés, de a 87. percben még egyszer beköszöntek a hazaiak, 4–1 lett a vége. A BVSC a kilencedik helyen telel, a Csepel pedig az ötödik pozíciót foglalja el a tabellán.

Óhatatlanul is eszembe jut a női és a férfi labdarúgás összehasonlítása, főleg, hogy időről időre visszatérő téma a nyilvánosságban. Nem tudom, mennyi értelme van összehasonlítani a két sportágat: nyilvánvaló, hogy a fizikai adottságok miatt gyorsabb a férfi foci, én most ugye egy NB II-es meccsen voltam, a férfiaknál szerintem a BLSZ/megyei kettő is nagyobb iramot hoz. Ugyanakkor kifejezetten szép cseleket és megindulásokat láttam, valamint a küzdőszellemmel sem volt gond. Másrészt a technikai színvonalat igencsak lehúzta a rengeteg labdakezelési hiba, gyakran nagyon messze pattant a játékosoktól a labda, illetve jó lövést is alig láttam (ami volt, abból kis túlzással mindig gól is lett).

Azt nem lehet mondani, hogy általánosságban érdektelenebbek a női sportok, mint a férfi társai, lásd kézilabda, vagy akár röplabda. A focinál viszont valamiért nagyon nagy a kontraszt, még a másodosztályban is amatőr szinten zajlik a játék, de világszinten is most kezdünk oda eljutni, hogy a klubfutball vagy a válogatott meccsek csúcsán már sok a néző és a férfiakéhoz hasonlóak a körülmények. Abban biztos vagyok, hogy nem segít a női foci átpolitizálása, és az egyenlő bérek követelése (lásd Egyesült Államok), utóbbiról legfeljebb akkor lehetne beszélni, ha egyenlő lenne a kereslet - az pedig ne legyen már politikai vállalás, hogy valakit érdekel-e egy női sportág vagy sem (nem beszélve arról, hogy egyes országokban már szigorúan elválasztott női és férfi szakágak sem lesznek lassan, ami persze a női sportok megölését jelentené).

Ha pedig a valósághoz sokkal közelebb álló indokokat szeretnék felhozni a női foci mellett, akkor azt tudom írni, hogy látványra ugyan nem éri el a röplabda szintjét, de ha valakit ugyanazért érdekelne a női labdarúgás, amiért a női strandröplabda, akkor azért nem fog csalódni, legfeljebb kevésbé fog tobzódni.

Ez volt egyébként a harmadik női meccs, amin valaha jártam, és az első, ami előtt és alatt sem ittam egy sört sem (hideg is volt, inkább teát vittem magammal a biciklizéshez, büfé pedig nem volt ugye). Még így sem tudom azt mondani, hogy ne lenne jó buli egyszer-egyszer: akiben van affinitás arra, hogy amatőr férfi focit nézzen, annak érdemes egyszer kipróbálnia a női focit is!