Évzáró 2021

Elérkezett az évértékelő ideje, és hát van is miről írnom, mozgalmasra sikeredett 2021 - az év eleje pedig már annyira távolinak tűnik, mintha több év telt el volna azóta.

Sajnos elég hosszúra nyúlt a téli szünet a magyar fociban, legalábbis a normális kerékvágás szerint zajló labdarúgásban mindenképp. Szerintem messze túl volt és van lihegve ez a járvány, de sajnos a rettegők/túl óvatosak vannak többségben, így májusig nem lehetett meccsre menni, utána is csak oltással. Bár nem gondolom, hogy az én koromban, krónikus betegség nélkül nagy szükség lenne erre, de persze oltakoztam, így nem maradtam le a Kerület bajnokavatójáról sem májusban - igazából egyetlen egy komáromi túra maradt ki május legelején a védettségi miatt, mert addigra még nem érkezett meg a kártya. Az pedig külön emlékezetes nap számomra, hogy a mosonmagyaróvári túra előtti este jutottam hozzá a kártyához, azóta sem döntöttem meg bicóval az albérletem és a szülői ház közötti szegmenseken azt az időeredményt a Strava szerint.

A szezon tehát a korlázoások ellenére sem májusban indult számomra. Egy edzőmeccsbe már januárban sikerült belebotlanom kirándulás közben, februárban pedig már kupameccset és bajnokit is nézhettem az utcáról, kerítés mögül. Szerencsére a harmadosztálytól lefelé, a megyei bajnokságok világában sok esetben nem értelmezhető a zárt kapu, és lényegében ugyanonnan (sőt, gyakran konkrétan ugyanonnan) lehet nézni a meccset. Így aztán eleinte kirándulással, később biciklizéssel összekötve egészen aktívra sikerült a szezonom május előtt is: a Kerület hazai meccseit néztem az utcáról, az idegenbeli meccsek helyett pedig kerékpározós távon belüli megyei pályákra látogattam ki. Ezeket mind beleszámolom az idei meccseim közé, az új pályák közé Gyulafirátótot viszont nem: ott takart a lelátó is, meg eleve száz méterről láttam csak a pályára.

Kétszer fordult elő év közben, hogy egy-egy félidőre jutottam csak ki (Kerület–Budaörs és Mokcsamogyorós U19–Málca U19), illetve a már említett januári ifi edzőmeccset sem számolom teljesértékűnek.

Így aztán az jön ki, hogy 50 teljesértékű meccsen jártam idén (és még volt három félig-meddig mérkőzés) összesen 39 sporttelepen, vagy pálya mellett. Nem számolva az említett Gyulafirátótot, 24 új pályán jártam, bár ez lehetne 23 és 25 is attól függően, milyen kritériumok szerint számolom: a két határeset a Bozsik Aréna és a BKV edzőpályája. Előbbit beleszámoltam az újak közé, hiszen teljesen új létesítmény, más tájolású a pálya, ráadásul nem is egy az egyben ugyanott épült, tehát ez egyértelműen új grund. A BKV edzőpályája a szó szoros értelmében új pálya (még egy kis lelátója is van), de ugyanaz a sporttelep, mint a centerpálya, ezt így én nem számolom újnak, hiszen ott már sokat jártam.

A legtöbbször - 11 alkalommal - a III. kerületi TVE pályáján voltam kint, igaz, ebből egyszer csak egy félidőre értem ki. Ezen felül volt még pár utcai meccsnézésem is Óbudán. A Vízművek-pályán és a Szuszában kétszer voltam, az összes többi idei meccsem különböző grundokra esik - így én nyugodtan nevezem magam grundhoppernek, hiába vagyok egy csapat szurkolója, amelyiket követek is. Összefér a kettő!

Szinte minden osztályban jártam meccsen, bár az NB I pont kimaradt, de ez nem véletlen, ahogyan ezt korábban is írtam, a jelenlegi, gazdaságilag és politikailag irányított, egyre inkább műanyag bajnokság engem csak mérsékelten érdekel, bőven elég néha tévében nézni. A magyar másod-, harmad-, negyed- és ötödosztályban és a kupában is jártam meccsen az évben, Budapesten és vidéken egyaránt. Emellett a női NB II-ben, valamint a cseh első, harmad- és negyedosztályban, valamint ifjúsági és felnőtt Eb-n is jártam. A mai Magyarország területén kívül egy félidő erejéig a Felvidéken is jártam meccsen, és természetesen a cseh lelátókat is koptattam az évben.

Nehéz, és egyben könnyű is kedvencet választani 2021-ből, mert két olyan meccs is volt, ami minden szempontból kiemelkedő: az egyik a Kerület bajnokavatója, a másik a magyar-portugál az Eb-n. Azt gondolom, egyiket sem kell magyarázni, hiszen hiába NB III, a bajnokavató egy csodálatos, utánozhatatlan dolog, míg az, hogy hazai pályán mehettem ki a magyar válogatott Eb-meccsére, önmagáért beszél.

A fenti két meccs kiemelkedik, de ezek mellett a hosszú szünet után óriási élmény volt a mosonmagyaróvári túra májusban, majd az NB II-ben Diósgyőr és Pécs is. A Kerületen kívül még extra buli volt az újpesti nemzetközi kupa is.

Jövőre remélhetőleg egyszer sem kell kintről néznem meccset, és így még több új pályára juthatok el. Az NB II-es idegenbeli túrák mellett van pár budapesti pálya, ami még kimaradt és releváns, ezeket szeretném kipipálni. A másik konkrétabb cél a Balaton keleti medencéjének teljes lefedése, ehhez is kell még négy grund. A leginkább az NB II-es szezon végét várom, és nagyon remélem, hogy összejön a Kerületnek a bennmaradás. Emellett a Nemzetek Ligája is érdekes lehet az ellenfelek miatt, a katari vébé viszont nem igazán hoz lázba - majd persze nézni fogom, de decemberben kábé olyan lesz, mint egy matiné.