Szombathely idegenben, imádom

A tökéletes túra ismérve a vonatozás, a sör, a barátságos (vagy legalább normális) közeg és persze a győzelem. Szombathelyen minden összejött, a Kerület nagyon fontos három pontot szerzett - én meg örömömben elsütöttem címnek egy klasszikust, na.

Nem a legjobb előjelekkel várta a Kerület a szombathelyi fellépést: egyfelől ott volt a borzalmasan gyenge teljesítmény a Tiszakécske ellen, másrészt a dorogi események utózöngéi sem építik a szurkolói közösséget. Erre jön még rá a vasárnap délután ötös kezdés és a nagy távolság, hát nem volt éppen várakozás, készülődés vagy izgalom szurkolói körökben a múlt héten. Az ilyen meccsekből vagy nagy letargia lesz a végén, vagy onánia: a Kerületnek szerencsés a csillagzata, eddig az összes ilyen "hátunk közepére sem kívánjuk" kirándulásból buli lett - lásd még Diósgyőr és Pécs.

Rám ebből annyi nem igaz csak, hogy én személy szerint vártam ezt a túrát, már korábban eldöntöttem, hogy ha törik, ha szakad, menni fogok, és ezt tömegközlekedéssel teszem meg, balatonkenesei indulással és érkezéssel. Végül összesen nyolcan voltunk a vendégben, ebből öten vonatoztunk - a többiekkel Szombathelyen találkoztam, mivel Budapestről nem Veszprémen át vezet a leggyorsabb az út.

Bár negyed négyre ott voltam Szombathelyen, két Krušovice mellett szinte elrepült az idő a kezdésig. A meccs előtt egy nem annyira frekventált helyen ittunk, na nem mintha lett volna félnivaló a helyiektől - talán csak annyi, nehogy zetésnek nézzenek a kék sálak miatt.

A patak partján és a panelek között megbúvó stadionba kétezer forint volt a beugró, ez eddig a legdrágább az NB II-ben azok közül, ahol jártam. Ezt viszont ellensúlyozta a büfé, ahol a Kozel valamiért olcsóbb, mint a Dreher (előbbi 490, utóbbi 550 forintot kóstált, és nem 0,4-es korsókkal). Ráadásul nyolcan ugye sort sem generáltunk, elég volt egy kellemes kishölgy a kiszolgálásunkra.

Meglepően kevesen voltak a hazaiak is, én 500 fő körülre becsültem a létszámot, igaz, a Dogs Elite drapija bőven a kezdés után került ki, szóval érkeztek még később is. A hivatalos nézőszám 957, ami fogjuk rá, hogy valós, de mindenesetre nagyon kevés - Szombathelyen ennél sokkal népszerűbb a foci.

Azok szerint, akik streamen nézték a meccset, többször is behallatszott a szurkolásunk. Helyben is jónak tűnt, bár nyilván nem egy komoly dolog, ahogy 5-8 ember kiabál, de a stadion kialakítása szépen felerősíti a hangot, jó az akusztika. A Hali-tábor időnként megnyomta a szurkolást, olyankor sok értelme nem volt kiabálni, és igazából még a vendégben is jó volt hallgatni őket. A Haladás egyébként is híres a szurkolói dalok, rigmusok gazdag repertoárjáról, személyes kedvencem a "Sötét Zala" szövege, csodálatosan kreatív. 

Az első félidőben kidolgozott nagy helyzeteket nemigen láttunk, a Hali két távoli lövéssel és egy fejessel veszélyeztetett igazán, ezeknél Balázs a helyén volt.  A csapat felvette a kesztyűt a feljutásért harcban lévő Haladással szemben, másrészt viszont nem verdeste az eget a színvonal. Közben a kora délutáni meccsén nyert a Budafok, és a többi rivális közül is többen álltak pontszerzésre, így nagyon kellett legalább egy pont, megvolt tehát a kellő izgalom a kevés esemény ellenére. Kisebb szórakoztatási faktor volt még Guzmics játéka, az egyik szurkoló már az első percekben eszünkbe juttatta a Hollandia elleni öngólját, onnantól minden óbudai pontrúgásnál tőle vártuk a gólt az első félidőben, amikor a Kerület támadott a vendégszektor előtti kapura.

A szünetben alaposabban átnéztem a vizesblokk matricáit. A helyszín miatt nem okozott meglepetést a ZTE és az ETO fölénye, itt viszont sajnos kevesebb volt a szórakoztató matrica, mint mondjuk Balmazon. Amúgy a mosdóra is igaz - ahogy minden másra is -, hogy ezt a vendéget elég komoly táborokra méretezhették, a mostani mezőnyben legfeljebb a DVTK és a Pécs, esetleg a Vasas lehet képes legalább félig megtölteni, és egy kis sort összehozni a büfénél és a mosdóknál. Mi nyolcan elvesztünk benne, szerencse, hogy a hangunk nem.

A második játékrész elejét megnyomta a Hali, egy megpattanó felszabadítási kísérlet után adódott a hazaiak előtt egy nagy ziccer, de Balázs védett, ahogy az első félidőben is néhányszor. Jó volt látni, hogy a Kécske elleni hiba nem zökkentette ki, személyében egy igazán jó kapust sikerült igazolni.

Bár korábban is reménykedtünk kicsit egy talált góllal összehozott győzelemben, a 70. percben a csoda valóssággá vált: a jobbról érkező beadásba Borvető valahogy bele tudott kapni féloldalas, ollózásra hajazó mozdulattal, vélhetően a kapust is meglepte a mozdulat, a labda a hálóban kötött ki, 0–1! 

Innentől csak a lefújást váruk, a csapat ennél szerencsére többet is tett, de tény, hogy a gól utáni 10-15 perc a Haladásé volt, de érdekes módon az utolsó pár percet már nem tudták annyira meghúzni, párszor fel is hangzott a "kurva gyenge". A játékvezető három percet hosszabbított, ennek ellenére még a 94. percben engedett egy szabadrúgást a Haladásnak, majd Balázsnak kiosztott egy sárgát a lassan elvégzett kirúgásért - utána lefújta a meccset. Ezt leszámítva amúgy nem sokat kritizáltuk a bírót, de szerintem a másik oldal sem, ritka az ilyen. 

Nagyon fontos győzelmet aratott a Kerület, a legutóbbi fiaskó méltó kijavítása volt ez, és amúgy is, a jobb csapatok ellen valamiért jobban megy. A Kerület ezzel a 15. a tabellán, két pontra a kieséstől. Kellenek még a pontok, az biztos, és ez most a lehető legjobbkor jött: most viszont papíron könnyebb, a mezőny második feléhez tartozó ellenfelek jönnek, nem fér bele a hiba.

Már ez így önmagában is elég ahhoz, hogy egy tökéletes túráról beszélhessek, de jólesett a végén, hogy amikor a kijáratnál találkoztunk pár hazai szurkolóval, akkor ők sportszerűen gratuláltak, mi ehhez annyit tettünk hozzá, hogy nekünk ez a három pont most jobban kellett. Sajnos arra már nem maradt idő, hogy kitérjünk a két csapat közötti közös pontra, Kenesei Krisztiánra.

Húsz perccel az utolsó veszprémi vonat előtt értem ki az állomásra. A csodálatos Snapi kocsmában töltöttem el az időt, ahol az örömömet fokozta a Vidi–Újpest utolsó hat (plusz hét) perce, a bekapott gól ellenére - ha jól emlékszem, ez a második olyan hétvége, amikor a Kerület és az Újpest is nyert, ami viszont biztos, hogy az első ilyen alkalmával is a Vidit verték a lilák.

Ami egészen szokatlan, de nagyon felemelő érzés volt, hogy a vidéki kocsmában a helyiek nem fradisták, és vagy nem érdekli őket a meccs, vagy szurkolnak az Újpestnek. Ilyet legfeljebb a Dunakanyarban vártam volna. Az pedig csak hab a tortán, hogy a végig a nyakamban lévő Kerület-sálért senki nem kérdezett fel, pedig érkeztek hazaiak is a meccsről. A hét perc hosszabbítás miatt ugyan majdnem lekéstem a vonatot, de végül a sörömmel a kezemben elértem, és boldogan zötyögtem haza. Még egy utolsó utáni pontként megjegyzem, hogy sem a meccsen, sem előtte és utána a vendéglátóegységekben nem fogyasztottam kukoricás sört, ami persze alapvetés kellene, hogy legyen, de ritkán kivitelezhető magyar pályákon - legfeljebb úgy, hogy az alapozással kibírom a végéig.

Eddig is inkább volt kedves hely számomra Szombathely (bár több mint öt éve nem jártam ott), ezután főleg így lesz. Remélem jövőre is jövünk ide (és akkor már kétszer-háromszor ennyien), vagy ha mégsem, az legyen azért, mert feljut a Hali!