Kellett már végre egy ilyen meccs

Végre élvezhető játékkal nyert meg egy meccset a Kerület, de remélhetőleg a védelem csak erre az egy alkalomra omlott így össze.

A nehézkes évkezdés után 2024 papíron eddigi legkönnyebb meccse következett a Kerületnek, a kiesés ellen harcoló Haladás VSE látogatott a Kalap utcába - akkor bővebben is írtam róla, mi a viszony a két Haladás között, gyorstalpalónak ajánlom most is, ha kimaradt volna. Ősszel egy kalandos túrával körített mérkőzést nyert meg viszonylag küzdelmesen a csapat, a győzelem most is elvárás volt a két 0–0 és a gyirmóti vereség után.

Pénteken kicsit túl sok sört ittam a válogatott meccs előtt, ráadásul az este valahol be is nyaltam valamit, ami egyrészt a gyomromat, másrészt a szombati napom felét tönkretette. Így ugyan azt kiélvezhettem, hogy a magyar válogatott továbbra is jó és nyer is - emiatt a Puskás Arénába kijárni már-már divat, ez persze nem zavar -, viszont a szombati blaszos vagy megyei túrám ötletei mind elbuktak, örültem, hogy legalább biciklizni tudtam kicsit késő délután a front előtt. A sört még vasárnap sem kívántam, de a kezdésre beesve a Kerület-pályán a focit már igen - azt éreztem, jó buli lesz ez.

Valóban szokatlanul mozgalmasan indult a meccs: az első húsz percben több Kerület-helyzetet láttunk, mint az előző három idei meccsen összesen. Többek között egy kapufát is összehozott a csapat, némileg árnyalta a képet, hogy a védelem nem volt a helyzet magaslatán: pont a kapufa előtt egy óriási ziccert hagyott ki a Haladás (egyedül vihette a kapusra a labdát a csatár), de később is kimaradt náluk egy hatalmas lehetőség. 

A 24. percben tört meg a jég, Barczi a balszélről becselezte magát a 16-oson belülre, majd külsővel gyönyörű gólt tekert, 1–0. Ilyenkor ugye arra számít az ember, hogy megroppan az ellenfél, ezzel szemben még be sem fejeződött az ünneplés, amikor a Haladás egyenlített. Remek.

A szünetig kicsit leült a játék, bár mindkét oldalon volt még egy-egy nagy helyzet (a Kerületnél Barczi hasonló helyzetben rosszabbul tekert), de az utolsó negyedóra már lagymatag volt, viszont jól szórakoztam az egyre gyakoribb megposszanásokon, alakult szépen a hangulat, az pedig csak fokozta, hogy egy női játékvezetőt delegált a meccsre az MLSZ, ami nyilván kinyitotta a szexista beszólások szelencéjét, remek szórakozást biztosítva ezzel.

Körülbelül a második félidő első tíz percének végén állt be a Kerületbe Hegyi, a csere tényét a kijelzőn még nem is sikerült megjeleníteni, amikor az ifjú játékos már be is talált, 2–1. Egy-két sikertelen akció után ismét Hegyi szerzett gólt, a felsőlécről kipattanó labdát fejeltbe a kapuba közvetlen közelről - többen is úgy láttuk, hogy igazából már belülről jött ki a labda, de ezen ne múljon!

A vendégek kapusa egyébként több alkalommal is hajmeresztően jött ki, sajnos ezeket a lehetőségeket nem sikerült gólra váltani, de összejött vagy 3-4 távoli ívelés. A 77. perc körül aztán sikerült a Kerületnek is csúcsra járatni a Benny Hill Show-ba illő perceket: egy hazai szögletből jutottunk el pár érintéssel hazaadásig, Hajagos telibelőtt egy szombathelyit, ezután az óbudai védelem asszisztálásával vezetett egy elég csetlő-botló támadást a Haladás a félpályától, aminek a végén Hajagos ugyan megfogta a labdát, de csak a gólvonal mögött, 3–2.

A világ botránya lett volna nem megnyerni ezt a meccset, főleg úgy, hogy az utolsó tíz percben a frissen beállt Kamarás legalább kétszer, de talán többször is besétálhatott volna a kapuba a labdával, de egyszer sem választott jó megoldást. A kimaradt helyzetek miatt a három perc hosszabbítás meglehetősen izgalmasan telt, eljutott egy szögletig is a Haladás, szerencsére abból nem lett gond. Így is kaptak még egy szabadrúgást a vendégek a 93. perc végén a félpályánál, nem hiányzott ez a közben leszakadó esőben. Viszont egészen csodálatosan lett vége a meccsnek: addig-addig pakolta ide-oda a labdát a Haladás kapusa, hogy végül a sporttársnő lefújta - ezzel nagy tapsot érdemelt ki, persze főleg a csapatnak szólt az ünneplés.

Kicsit az áprilist idéző időjáráshoz hasonlított ez a meccs: hol esett az eső a hideg széllel vegyítve, máskor meg kisütött a nap, de a vége szép lett - akárcsak a vasárnapnak, már napsütésben értem haza, pedig nem mentem messzire.

Érdekes, szórakoztató meccs volt ez: lehetett volna akár 8–4 is, ha csak a nagy ziccerekből lesz mind gól. A támadójáték tehát végre összeállt, viszont a védekezés katasztrofális volt, nagy szerencse, hogy a vendégek ennyire gyengén játszottak és alig tudták ezt kihasználni - ha nincs az a gól az első félidőben, akkor az első 20-25 perc után már arra gyanakodtam volna, hogy nem akarnak gólt szerezni a szombathelyiek. Ilyen védekezéssel Dorogon és Tatabányán is baj lehet a következő fordulókban, viszont ha sikerülne hátul a bicskei szinten, elől meg úgy futballozni, mint most (csak jobb helyzetkihasználással), akkor szépen is alakulhatnak ezek a meccsek.