Gálázott a Liza

A válogatott felkészülési meccsei miatt az első két osztályban nem rendeztek fordulót a hétvégén, ezt pedig a lehető legjobb módon használtam ki, és hosszú kihagyás után ismét eljutottam az ESMTK-pályára.

Március végére végre tényleg megérkezett a tavasz, ezt igyekszem minél inkább kihasználni, így aztán biciklivel mentem ki az ESMTK–Mohács NB III-as meccsre (oda-vissza majdnem 35 kilométert tekertem!). Azt pedig, hogy ezt egyáltalán megtehettem, annak köszönhetem, hogy a hétvégén nem rendeztek fordulót az NB II-ben, és végre rá is értem, és a Liza még otthon is játszott: összejött minden, így hosszabb kihagyás után látogattam ki az egyik kedvenc pályámra. Az ESMTK-ról ódákat tudnék zengeni, de bőven nem ez az első alkalom, hogy írok róluk, így most inkább a konkrét meccsre koncentrálok.

A Liza mostani keretében két ex. óbudai játékost találni: Horváth Levente már évek óta Pesterzsébeten játszik, a Kerületből igazolt oda még a 2016/2017-es szezonban, nem egyszer láttam játszani itt is, ott is. Posztjához méltóan ezen a meccsen is beköszönt, ahogyan anno az NB III-ban Óbudán is jó párszor. A másik korábbi Kerület-játékos a klubnál a kapus, Jeszenszky Ádám, aki valóságos közönségkedvenc volt a harmadik kerületben, de ahogy néztem, Erzsébeten is hamar megkedvelték - nem csoda, eleve egy lokálpatrióta közegről van szó, ahol gyorsan megszereti a közönség a saját játékosait, de ha ehhez még teljesítmény is társul, akkor sima az ügy. Márpedig Jeszy jó kapus, bár ezt a Mohács ellen nem nagyon kellett bizonyítania - hozzáteszem, hogy a személyisége miatt is nehéz lenne nem szeretni, háromfős óbudai különítményünk össze is borult vele a lefújás után.

Inkább így láttuk Jeszy-t, mint védés közben, de egyszer védett egy nagyot.

A Mohácsi TE elvileg 1888-ban alakult, tehát bár eredményességben messze elmarad a fővárosi klubtól, ám mégis olyan patinás, mint az MTK, és a III. kerületi TVE-nél is csak egy évvel fiatalabb. A magyarfutball.hu adatbázisában az 1920-as évektől látható a Mohács története - általában a megyei bajokságok teteje és az országos szint alja között mozgott a klub, a mostani feljutása előtt a 2000-es években járt az NB III-ban.

A jelen alapján az ESMTK abszolút esélyese volt a találkozónak úgy is, hogy mindössze a 15. helyen várhatta a fordulót - a Mohács a 20., utolsó helyen állt. Bár a helyezést nézve elég rosszul néz ki az ESMTK szezonja, a kiesés szele nem igazán érinti a csapatot, pontszámban messze van a vész. Megjegyzem, méltatlan is lenne a Liza kiesése, a nyolcvanas évek óta nem járt a klub a BLSZ-ben, igaz, emlékszem még 2014 tavaszára, amikor a Bölcske ellen ki-ki meccset játszottak, ezt még onlajnokosként néztem-dolgoztam végig. Akkor győzelmével nemcsak bent maradt, de tizedik lett a Liza, igaz, a visszalépések miatt a Bölcske sem esett ki végül. Ahhoz, hogy tuti ne legyen baj idén, a Mohácshoz hasonló ellenfeleket vernie kell az ESMTK-nak.

A fényviszonyok miatt ez lett most a legjobb képem a már műemlékvédelem alatt álló lelátóról.

A Liza igazi esélyesként kezdte a találkozót és nyolc perc után már 2–0-ra vezetett: Turi fejjel volt eredményes, majd Soós gyönyörű gólt lőtt a jobb felsőbe 17 méterről. Az első húsz percben osztálykülönbség volt a két csapat között (úgy, hogy a tabellán öt helyezés választotta el egymástól a feleket, igaz, ez 13 pontot is jelentett), aztán a hazaiak játéka leült, ötlettelenné vált, a Mohács pedig a második alkalommal, hogy eljutott a tizenhatosig (ez a 27. percben történt), egy szögletből be is köszönt (ezt a büféből visszaérve éppencsak elcsíptem), a szünetig pedig maradt a 2–1. A játékrész végén bizony kiengedett a Liza, de így is valószínűtlennek tűnt, hogy ne nyerjen.

Bár vártam egy kis paprikás hangulatot a hírhedt erzsébeti közönségtől, de annyira simának tűnt a meccs, hogy volt, aki bemondta az 5–1-et a mohácsi szépítésnél - remélem a mester fogadott is erre az eredményre. Persze pár csodálatos beszólást így is hallhattunk, mondjuk úgy, nem voltak szolidárisak a nézők a lent maradó játékosokkal: "kapott egy kis moncsicsit", "tedd vissza a fogad!" illetve a személyes kedvencem, aki a második percben, a legelső szabálytalanságnál már sárgát követelt a bírótól.

A játékvezetés amúgy érdekes volt, mondhatni, következetes, mert ide-oda születtek érdekesebb ítéletek, de alapvetően egy nagyon könnyű meccs volt ez bírói szemmel, így nem is sikerült komolyabban hibáznia a sporinak, hát nem is szidta senki - ami amúgy sem gyakori, főleg nem ezen a pályán.

A sörkínálat nem rossz, bár nem emiatt kedvelem ezt a stadiont, nem ez a fő erénye. A büféként is funkcionáló kocsmában (Foci Söröző) Sopronit és Heinekent mérnek csapon, a pálya mellé kitelepült részlegben csak előbbi volt kapható: nem ezen múlt, hogy inkább a dobozos Krušovicét ittam 550-ért. Ezek mellett még üveges/dobozos Soproni, Heineken és Gösser alkotta a kínálatot, bent persze volt még mindenféle más ital, ahogy egy kocsmában illik.

Belülről sokkal modernebb a hely, de ez talán látszik is az ablakon.

A második játékrész elején ismét bekezdett a Liza, az 55. percben Horváth talált a kapuba, ezzel lényegében el is dőlt a meccs. A gólöröm alatt elindultam a büfébe, ám mire kitöltöttem a sörömet, már újra felcsendült a "Don't go" diszkósított változata, ami egy hazai találatot jelentett. Természetesen a meccs legszebb góljáról maradtam le a többiek elmondása alapján, a 16-osról, kapásból verte be a kapuba a labdát Lázár.

Innentől kezdve az volt a kérdés, mennyit lő még az ESMTK, szegény Mohácsnak sansza sem volt, egyszerűen más szinten futballozott a két csapat. A vendégek edzője egyébként sokáig szórakoztatta a hazai közönség egy részét az idegösszeroppanáshoz közeli jeleneteivel, de a végére már szerintem ő sem látta értelmét fiai hajszolásának.

Igazán cukorbáró volt a vendégek edzője.

A 80. percben Lucz egy eladott labdára lecsapva, a kapust is kicselezve az üres kapuba gurított, ezzel alakult ki az 5–1-es végeredmény. Ritka az ilyen gála Erzsébeten, bár nem példa nélküli, ősszel a Szekszárd is kapott itt egy ötöst. Én sem összesen, sem pedig a hazaiaktól nem láttam még ennyi gólt ezen a pályán, pedig a 2013/2014-es szezon óta megfordultam itt párszor - bárcsak írhatnám, hogy minden évben, de nem. Az igaz, hogy minden szezonban jártam Liza-meccsen, de a "csodálatos" meccsidőpontok miatt három éve nem jártam már itt bajnokin, hiányzott is nagyon. Ennyi idő távlatában például egy felújításon is átesett a kocsma, ahol egyébként a játékosok minden hazai után vacsorát kapnak - előtte/utána lejattolva a szurkolókkal, így építve igazi közösséget. 

Győzelmével az ESMTK a 14. helyen áll, ami ugyan rosszul hangzik, de a kiesést jelentő 18. helytől 14 pont távolságra áll már a csapat, nehezen tudom elképzelni, hogy ez ne lenne elég - viszonyításképpen előrefelé 14 pontra a tavalyi bajnok, most hatodik Iváncsa áll. 

Hiányzott az NB III. hangulata, de azért a Kerülettel nem vágyom vissza oda...