Szurkol is, meg grundol is, azaz groundhopperkedik

Zsámbékon épült fel a pécsi futballpiramis

2022/06/15. - írta: pörgeszurkol

A megyei I-es osztályozót kettős győzelemmel tudta le a PEAC, ezzel a Pécsi Egyetem csapata beállította a valaha volt legjobb eredményét, és feljutott az NB III-ba. A Zsámbéknak és a PEAC-nak egyaránt a hatcsoportos NB III megízlelése volt eddig a csúcs a klubtörténelem során.

Nyilván nem túl igazságos a megyei (és budapesti) bajnokokkal szemben, hogy még osztályozót is kell vívniuk a feljutásért, de én műkedvelőként imádom a megyei I-es osztályozókat: tökéletes nyáreleji program minden évben. Idén az olasz-magyar meccs miatt az odavágók kiestek nekem (jajj, de kár), de szerencsére volt Budapesthez közeli visszavágó.

152_3358.JPG

Zsámbékra látogattam ki másodmagammal, és ha már mentünk, egy kis kirándulás is belefért - persze nem a mainstream romtemplomhoz, hanem Tök felett az Óriások lépcsőjéhez a Nyakas-hegyen, majd onnan le Zsámbékra a pályához. Sikerült egyszer kicsit eltévedni, ennek eredményeként lemaradtunk az első tíz percről: ez egy gólt jelentett, de ami sajnos talán fontosabb, hogy egy brutális sérülés is történt az első percekben. Egy pécsi játékos kettős lábtörést szenvedett, emiatt sokat állt is a játék - a sérült focistának természetesen jobbulást, remélem azért ő is kiélvezheti majd az NB III-at.

152_3349.JPG

Töki szőlők.

A PEAC hazai pályán 2–0-ra múlta felül a Komárom-Esztergom megyében induló, de amúgy Pest megyében található ellenfelét. A zsámbéki meccsen a játékmegszakítással együtt sem kellett félóra ahhoz, hogy minden kérdés eldőljön, ekkorra ugyanis már 3–0-ra vezetett az egyetemi pécsi klub.

A játékrész zömében a vendégek sokkal jobban és veszélyesebben futballoztak, de a vége felé a Zsámbék is ébredezett, több veszélyes helyzetet is kialakítottak a hazaiak a hosszabbításban. Végül csak összejött a szépítés még a lefújás előtt - érdekesség, hogy ez az 55. percben történt, azaz tíz perc volt a ráadás.

152_3352.JPG

A belépés díjtalan volt, a sörkínálat klasszikus Heineken-portfólióból állt: Soproni világos vagy Heineken, egyik sem csapról. Utóbbit ittuk valamivel 500 forint alatti áron. Nagyjából 600-700 néző lehetett kíváncsi a mérkőzésre, nem tudtam (és nem is akartam) ennyi embert megszámolni: az utca felőli hosszanti oldalon több sorban álltak-ültek, szemben pedig egy kisebb hazai keménymag is buzdította a csapatot, de amúgy egy pécsi drapit is láttam.

152_3359.JPG

Nyilván a jó idő is tette, vagy valami nagyon szerencsés környék a Zsámbéki-medence, mindenesetre a futballpályákon megszokotthoz képest óriási arányban tobzódtak kishölgyek: mindenki nem lehetett WAG, mert a két teljes keret sem áll annyi játékosból, ahány leányzó kíváncsi volt erre a találkozóra. 

152_3356.JPG

A második félidőt úgy kezdte a Zsámbék, ahogy az elsőt abbahagyta: beszorították a PEAC-ot, elsőre még a kapufán csattant egy fejes, aztán a 60. percben egy csukafejessel 2–3-ra zárkózott a hazai csapat. Nyilván a feljutásra ekkor sem volt reális esélye a Zsámbéknak, de akár szoros is lehetett volna a vége - nem lett az. Vagy a hazaiak fáradtak el, vagy a pécsiek kapcsoltak magasabb fokozatra az újabb bekapott gól hatására, mindenesetre hat perccel később már 2–4 volt az állás, a vége pedig úgy lett 5–2 a PEAC javára, hogy a vendégek ziccereket is hibáztak.

Egy-két szurkolóval beszélgetve senki sem gondolta már az első meccs után sem, hogy a Zsámbék feljuthat. Így viszont nem lesz olyan egyszerű dolga a Pest megyéből átköltözött együttesnek, hiszen a Komárom kiesett az NB III-ból, és gondolom visszajutna - igaz, amíg nem zárul le a nevezés az NB III-ra, addig még bármi megtörténhet, a Komárom ugyanis a legjobb kieső, így nem lenne akkora csoda, ha végül bennmaradna valahogy.

152_3355.JPG

Remélem ősszel már ez irreleváns kérdés lesz, de egyébként - ahogy azt az arra tett utazásaimból is gondoltam - a zsámbéki pálya kiválóan látszik az utcáról, szóval gyakorlatban érvényesített zárt kapu itt nincs, lehet meccset nézni kintről. Potyázni persze felesleges, meg miért is akarna valaki pont egy megyei csapaton spórolni?

A PEAC tehát 7–2-vel nyerte a párharcot, ami a második legjobb arány a Körösladány–Cigánd 7–1 után. Feljutott még a Bánk a Balatonlelle ellen, a Pénzügyőr a Balmazújváros ellenében, a Majos a Nyíregyháza II legyűrésével (idegenben lőtt több góllal, amit az UEFA ugye már nem is alkalmaz), a Teskánd az SZVSE ellen és a Csorna a Gödöllővel szemben. Osztályozó nélkül jutott fel a Karcag, a Mór és a Hatvan. Az NB III. nevezési határideje június 17. (péntek), utána pedig körmöt rágva várhatja mindenki a csoportok beosztását!

A Pécsi Egyetem ezzel a Debreceni Egyetem mellett a másik olyan felsőoktatási intézmény az országban, amelynek országos bajnokságban szerepel a focicsapata - én ilyenről csak álmodhatok, a BEAC csak a BLSZ II-ben vitézkedik, de a legjobb fővárosi egyetemi klub, a TF is csak most jutott vissza a negyedosztályba. A PEAC most a PMFC mögött a második pécsi klub, míg a PVSK és a PMFC II a megyei első osztályban szerepel. Már-már igazi futballpiramis ez, bár gondolom a pécsiek annyira nem bánnák, ha inkább lenne igazi teteje az NB I képében, a másodosztály pedig kimaradna.

Visszatérve az NB III csoportjaira, továbbra is bízom benne, hogy a Kerület középre kerül, ahol Aczél Zoli megismételheti a Kozármislennyel elért eredményét. Utána meg ugye az NB II-ért is jöhet az osztályozó, csak, hogy átérezzem szegény megyei csapatok sorsát, akiknek az osztályozóit eddig annyira élveztem...

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://porgegrundol.blog.hu/api/trackback/id/tr9217856433

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása