Olasz stílus a budapesti bajnokságban

Davide Lanzafame védekezni már megtanította fiait, így a Pestszentimrei SK védelmét még emberelőnyben sem tudta feltörni az elvileg jobb erőkből álló Testvériség.

A BLSZ I., vagyis a blaszegy idei szezonjának egyik leginkább várt érdekessége Davide Lanzafame bemutatkozása volt a PSK csapatában. Bár a derék talján játékosként is bevethető és nevezve is volt az első két fordulóban, alapvetően vezetőedzőnek érkezett a dél-pesti csapathoz. Az első fordulóban még csak a baráti köröm egy része látta a mestert a REAC ellen, de most pénteken végre én is ott lehettem a pálya szélén a Testvériség elleni mérkőzésen, ami egyben Lanzafame első hazai meccse volt a kispadon.

Jutalom a munkahét végén: sör és foci.

Óbudáról jó kis túra a PSK-pálya, ráadásul most avattam fel a helyszínt: a kevés budapesti, bajnoki meccsekre használt pálya egyike volt, amin még nem jártam. Érdekesség, hogy az ellenfél otthona sem volt még meg, de ezt az idei szezonban majd pótolni fogom - Újpalota sincs közel, de fele ekkora túra sincs.

Munka után nekivágtam biciklivel az útnak, ami végül a vártnál rövidebb volt, 70 perc alatt oda is értem - szépen kinéztem a térképen a legegyenesebb útvonalat a Lágymányosi hídtól Erzsébeten és Soroksár szélén át, így annak ellenére nem tévedtem el a 24 kilométer alatt, hogy több olyan részen haladtam át, ahol még soha nem jártam korábban - eleve abban a hitben voltam, hogy a Szentlőrinci út-Méta utca útvonal és a soroksári Auchan Budapest déli határa, de nem, többek között a PSK-pálya is ott van egészen délen. (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy hazafelé a Hungária körúton át a Wekerlén való tekergés miatt kicsit hosszabb volt az út, így 50 kilométer fölötti kerékpározással zártam a pénteket!)

A Pestszentimrei SK a sportpályán büszkén viseli az 1908-as számot, de a magyarfutball.hu adatai szerint 1912-ben szerepelt először bajnokságban a csapat. A harmincas évekig Soroksárpéteri néven a másod- és harmadosztály tagja volt az együttes, majd Pestszetimrei TK, később MOVE Pestszentimrei TK néven is főleg a harmadosztályban kergették itt a labdát. Az 1950-es évekre a kerület neve is Pestimrére változott, így a csapat nevéből is kikerült a "szent". Szinte minden évtizedben kimaradt pár év a klubnál, az 1980-as években egyszer indult csak el a Pestimre az alsóbb osztályokban, a mai Pestszentimrei SK ezen a néven megszakítás nélkül 1992 óta tagja a BLSZ-nek: azóta budapesti első, második és harmadik osztályban is megfordult a klub, ám 2006 óta az ötödosztálynál nem járt lejjebb. A blaszegybe 2016-ba, majd a 2019-es kiesést követően 2021-ben jutott fel a csapat, tavaly pedig a bennmaradásért küzdött - sikerrel.

A Testvériség jóval stabilabb klub, 1910 óta íródó történelmében alig 1-2 szezonja maradt ki, amúgy végigtolták az összes kiírást valamelyik osztályban - az 1950-es évekig jellemzően az első három liga valamelyikében, a csúcs az 1946/1947-es NB I. volt, de a másod- és harmadosztályban is több szezont eltöltött az együttes. Országos szinten 1967 óta nem járt a "Tesi", a 2010-es évekig a BLSZ II-ben szerepelt a legtöbbet, 2013 óta viszont a BLSZ I. stabil tagja.

Húsz perccel kezdés előtt érkeztem meg a sporttelepre a vártnál rövidebb biciklizésnek hála. A Szélső utca felől támadtam, kicsit meglepett, hogy a negyedosztályban van belépő, de 500 forintot bőven megért ez a móka. Nagyon cuki pálya a PSK otthona, egy igazi falusi grund Budapest szélén, van lelátó, világítás és egy csodálatos büfé, ami meccseken kívül is üzemel: a kínálatban a csapolt Soproni mellett dobozos/üveges sörök közül heinekenes és dreheres termékeket kapni (Pilsnert persze nem), természetesen bőven akad alkoholmentes üdítő is, míg az élelem oldalán melegszendvics, hot-dog és zsíroskenyér alkotja a kínálatot a rágcsákon túl, szóval mindenki talál magának valót. Az árak is korrektek, a dobozos Dreher 480 forintért teljesen jó, bár azt nem értem, hogy a sokkal gyengébb szintet képviselő Peroni ennél hogy drágább, de ez legyen annak a baja, aki azt iszik. A csapolt Soproni minimálisan drágább, de mivel csapolt, az teljesen érthető.

A kezdésre már mindenhol támasztotta valaki a korlátot, szemben a lelátón is üldögéltek pártucatnyian, a büfé előtt pedig sörpadokról követte a történéseket a törzsközönség. Szurkolást elvétve lehetett hallani egy-egy "hajrá, Imre!" kiabálás formájában, de ennyi. Kicsit többet vártam, mert pár éve a Gázgyár ellen szombat délelőtt is jött egy maroknyi imrei tábor egy hatalmas PSK-zászlóval.

Mindkét együttes a hagyományos színeit viselő mezben - a PSK kék-fehérben, a Testvériség zöldben - lépett pályára a lemenő nap fényében. Nem mondhatnám, hogy egymásnak estek a csapatok, sőt, az egész első félidőben nem láttunk ziccert, gólt meg főleg. Fölényben játszott a Tesi, de ez helyzetekben alig-alig mutatkozott meg.

A második játékrész is hasonlóan indult, a legszórakoztatóbb jelenet az volt, amikor a játékvezető olyan vehemensen akarta kiosztani a sárgalapot az egyik játékosnak, hogy a lap kirepült a kezéből. A 71. percben ismét a spori került főszerepbe, ekkor ugyanis kiállította az egyik hazai játékost: hozzám viszonylag közel történt az eset, kétségtelenül volt kontakt a két játékos között, de a megiramodó Testvériség-játékos nem akart állva maradni, azt pedig erősen véleményes, mennyire volt az könyöklés a hazai védő részéről. Mindenesetre villant piros, emberelőnybe került az addig fölényben játszó vendégcsapat.

Ezt követően számomra meglepő módon inkább a hazaiak veszélyeztettek, a végén egy kontrából meg is nyerhette volna a meccset a PSK, miközben a kapusuknak kevés dolga akadt. Végül maradt a 0–0, Lanzafame masszív védelmet rakott össze. Idén sem a dobogóért fog küzdeni a csapat, de a jó védelem sokat érhet, akár annyit is, hogy a végén ne kelljen izgulni Imrén. 

Két meccs után a PSK egy, a Testvériség négy pontot gyűjtött, a Tesi még nem kapott gólt. Csak az Unione százszázalékos, igaz, a Magyar Kupában érdekelt REAC és 43. számú Építők, valamint utóbbi soros ellenfele, a Vízművek is az lehet még, ám a kupaforduló miatt ezek a csapatok a hétvégén nem léptek pályára.

Remek helyszínt ismertem meg Pestszentimrén, nagyra becsülöm a blasz ilyen pályáit a jellegtelen műfüves helyekkel szemben. Persze sokat nem fogok kijárni ennyire a világ végére, de mindenkinek ajánlom legalább egyszer felkeresni ezt a grundot.