Mindent megkaptam a gyártelepi megyei meccstől

Úgy alakult a hétvégém, hogy nem tudtam kimenni a Kerület meccsére. Ez viszont nem jelentette azt, hogy egyáltalán nem tudtam meccsre menni - és végül milyen jó szórakozásban lett részem!

Bár minden szezonban igyekszem a III. kerületi TVE legtöbb meccsére kimenni, mindig van kimaradó forduló ilyen-olyan okból, a száz százalék soha nem volt célom (na jó, tavaly az elején az NB II miatt igen, de nem jött össze, NB III-ban azért nem zavar, ha pár kör kimarad). Jellemzően eleve az országban sem vagyok, ha ugyanis itthon tartózkodom, meg szoktam oldani a Kerületkét. Kivételek persze mindig vannak: körülbelül félévente hagyok ki családi okok miatt meccset, a tavaszi Kecskemét elleni hazai után a szombati tatabányai túra volt ilyen - nincs mit tenni, ezt most nem tudtam megoldani. Ellenben nem arról volt szó, hogy egyáltalán ne lettek volna szabad óráim a hétvégén, csak Balatonkenesén voltam: szombaton jutott idő egy kis megyei mókára, de nem ám helyben!

Az utóbbi időben már szemezgettem a peremartoni focipályával, most kaptam az alkalmon, és Keneséről átbicikliztem oda a BKSE-Peremarton Csetény elleni megyei másodosztályú meccsére. Nem egy hosszú út amúgy, a Balaton partjától 12 kilométerre már egy igen depresszív gyártelepen találja magát az ember, ez Veszprém megye délkeleti részének az egyik bája - Balatonfűzfőn ráadásul egy településen belül megkapni az élményt.

Az út Papkeszin és a Colorchémia lakótelepen vezet át a Berhidához tartozó Peremartonra, ez alatt két, már használaton kívüli grund mellett is elmegy az ember Papkeszin: egyik a faluban található, más a fák-bokrok mögött bújik meg a Colorchémia lakótelep szomszédságában. Még a korona alatt írtam a Facebookon egy bejegyzést ezekről a pályákról, most nem álltam meg fotózni, mert szokás szerint nem indultam el időben - azonban kiértem a kezdésre!

A két csapat története közül a hazaiaké egy kicsit érdekesebb, ezért kezdjük a vendégekkel: a Csetény SE 1971 óta megszakítás nélkül szerepel a Veszprém megyei bajnokság valamelyik osztályában - az elmúlt években ez jellemzően az első osztály, vagyis az országos negyedosztály volt, ám a tavalyi szezon végén az együttes kiesett a megyeegyből, így az idén már a megyei másodosztályban szerepel. Országos szinten soha nem járt a csapat, különösebb sikert nem ért el sehol, "csak" a megyei futball stabil szereplője.

Peremartonban ennél mozgalmasabban alakult a labdarúgás sorsa: hivatalosan 1941 óta létezik labdarúgás az akkor még önálló településen, ami 1950 óta Berhida része. 1942-ben a Colorchémia csapata olvadt bele az együttesbe, a berhidai klub pedig kétszer, másodjára 1983-ban. Érdekesség, hogy 1991-ben ugyan újjászervezték a Berhida csapatát, ám az 2007-ben megint - egyelőre végleg - megszűnt, így az 5800 fős városban a peremartoni gyártelep klubja a sikeresebb és mára ez az egyetlen focicsapat. Ahogyan magának a gyártelepnek, úgy a klubnak is inkább a múltja szép: több ízben megfordult az NB III-ban a csapat, legutoljára 1994-ben, de még utána is sokáig a megyei elsőosztályban szerepelt. 

A kék-fehér színekben pályára lépő Peremarton SC csapatát a megyekettőben érte a koronavírus, a félbeszakadt szezon után azonban 2020-ban nem indult el a klub egyetlen bajnokságban sem. 2021-ben viszont a Bakonyszentlászló átköltözött a Veszprém megyei bajnokságba (érdekes kitérő, hogy maga Bakonyszentlászló 2002-ben került át Győr-Moson-Sopron megyébe, a következő szezontól indult ott a focicsapat), és együttműködésre lépett a Peremartonnal: a megyekettőben indul a BKSE-Peremarton, a megyeháromban pedig a sima BKSE, azaz a Bakonyszentlászló KSE. Érdekes egy helyzet, na.

Lényeg a lényeg, van még futball Peremartonban, ezt pedig végre meg is tudtam nézni - amíg még létezik ilyen. A sporttelep a gyártelep északi végén található, stílszerűen gyárépületek közvetlen szomszédságában. A pályán látszik valami a szebb időkből, például futókör is van, bár ma inkább csak a nyoma lelhető fel. A korlát is elképesztően rothad, a kapuk pedig még a régi, szögletes lécekből állnak. Ja, és valami egészen csodálatos a játékoskijáró is. Ugyanakkor a büfét és az öltözőket felújították, így a csapatok és a nézők is kulturált körülmények között készülhetnek a meccsre, a régies-kopottas környezet nekem pedig tetszik.

Csodálatos ez a kapu, és tényleg itt jöttek ki a játékosok.

A fordulót a Peremarton a negyedik, a Csetény a harmadik helyről várta, a bakonyi csapat előnye két pont volt ellenfele előtt, a dobogó felső két foka viszont már-már elérhetetlen távolságban van, a Csabrendek és az Öskü leuralják a mezőnyt - az Öskü kilenc meccsből egyszer vesztett pontot, éppen a Csetény ellen egy döntetlen során, míg a Csabrendek a mostani fordulóval tízből tízszer nyert (köztük a Csetény ellen is, 4–3-ra), szóval a Csetény számára nem túl sanszos az azonnali visszajutás, ha másért nem, hát a Taliándörögd elleni 0–4 miatt, azon kívül ugyanis csak a két élcsapat ellen buktak pontot.

A találkozót a Csetény kezdte jobban, és már a negyedik percben meg is szerezte a vezetést egy szerencsésen a kapuba csorgó fejessel. A gólt nem akárki jegyzi, a korábbi NB I-es labdarúgó és kameruni válogatott, Sadjo Haman volt eredményes. Itt jegyezném meg, hogy egy három éve tartó célom teljesült be szombaton: szerettem volna a megyeiben játszani látni Sadjót, ám két olyan meccsen is jártam korábban, ahol az aktuális csapatában nem lépett pályára. Már ezért megérte kijönni!

A kameruni válogatott, a DVTK, az Újpest és a Honvéd korábbi játékosa.

A gól után kicsit körüljártam a pályát, túlzás lenne ugyanis azt állítani, hogy teljes mértékben lekötött a játék minden mozdulata. A Peremarton egy kapufáig eljutott, ám az edző láthatóan nem volt elégedett, már a huszadik percben cserélt. Az ellenfél ezt nem tudta volna megtenni, a Csetény egyetlen cserével érkezett, a 99-es mezszám alapján felteszem, egy kapussal.

Nem sokkal a csere után kakaskodás alakult ki a félpályánál, ami azzal indult, hogy egy csetényi játékos fellökte ellenfelét. Utána egy hazai játékos is fellökött egy csetényit, majd odasereglett szinte a teljes mezőny. A bíró végül csak a vendégek közül állított ki egy embert, a hazaiak megúszták sárgával, így joggal tehette fel a kérdést az igen heves vérmérsékletű vendégedző, hogy amit az egyik oldalán észrevett a spori, azt a másikon miért nem. 

Még a partjelző is odament rendet tenni.

A szünetig csak kapufáig jutott az emberelőnyben játszó hazai gárda (mely még egyet cserélt a 45. perc előtt), a csetényiek pedig egy tizenegyesért reklamáltak. Nagyjából tíz néző jöhetett a bakonyi faluból, közülük az egyik "Pumukli-gecinek", a másik "gyufának" nevezte a vöröshajú partjelzőt. Hazai néző olyan harminc lehetett, a túloldalon egy öt-hat fős keménymaggal, akik néha még dudáltak is.

A félidőben megnéztem a helyi büfét: alapvetően Heineken-termékekből állt a szortiment, csapon is Soproni volt (már amikor, most éppen semmi), de egy dreheres hűtő is volt. Mivel a biciklizésre két Pilsnert hoztam magammal (ami egy-egy félidő alatt ment le), így a szünetben egy Krušovicét ittam, üvegest. A néni figyelmeztetett, hogy azzal csak a teraszra ülhetek ki, a pálya mellé nem vihetem ki - végülis jogos, a doboz nem okoz nagy sérülést, ha bedobják a pályára, az üveg azért neccesebb. Persze nem tudom, ki ellenőrizte volna ezt, de elmajszoltam a sört a teraszon, kényelmesen, közben két-három bácsi anekdotáit hallgattam Dunairól, Ebedliről, Törőcsikről, majd az 1966-os magyar-brazilról. Az egyik bácsi állítólag Törővel és Ebedlivel snóblizott rendszeresen.

Pont jókor értem vissza, nem sokkal később ugyanis egy nullára kijátszott kontra végén megduplázta előnyét a Csetény. Nagyon kinyíltak a hazaiak, de nem játszottak valami pontosan, a vendégek szétfutották őket a széleken emberhátrányban is.

Elég feszült légkörben zajlottak az események, aminek a vége egy újabb piros lett a 85. percben: ekkor a Csetény tizenhatosán belül alakult ki kavarodás, mindkét oldalon villant egy-egy sárga, a csetényi játékosnak ez a második volt.

A szabadrúgás előtti pillanatok,

A 90. percben egy irgalmatlan nagy szabadrúgásgóllal állította be az akkor már kettős emberhátrányban is kontrázó Csetény a végeredményt, a jó 25-ről eleresztett lövés a felsőlécről pattant be, óriási gól volt - ha csak a futball miatt járnék megyeire, azt mondanám, ezért a jelenetért érte meg az egész. Mondjuk nekem a lefújás után jött a csúcs, akkor ugyanis sikerült szelfit készítenem Sadjóval - ettől a képtől most megkímélnélek titeket.

Ahogy hallgattam a távozó szurkolókat, a peremartoniak szerint sem érdemeltek volna győzelmet, és a legnagyobb egyetértésben szidták a játékvezetőket a csetényiek és a peremartoniak - van, ami összeköt, ugye.

A szokásos Mali helyett a képen balszélen látható bicóval érkeztem - igen, az egy női bicikli.

A hab a tortán a hazaút volt, ugyanis az előrejelzés és a radar is nagyjából délután ötre ígért esőt a környékre. Végre egyszer óriási mázlim volt az időjárással, ugyanis bár negyed hatra értem vissza Kenesére, az eső akkor kezdett el esni, amikor letámasztottam a falhoz a bringát - utána esett is egész este, eszembe juttatva egy majdnem pontosan egy évvel ezelőtti hasonló túrát, amikor Pétre bringáztam el megyei meccset nézni, csak akkor szarrá áztam és fagytam, most meg kellemes 15 fokban, pont az eső előtt értem haza.