Innen nem akart senki feljutni az NB III-ba

Kilátogattam a Somogy megyei I. osztály nyitófordulójának egyik meccsére - ez az egyik megye a kettőből, ahonnan tavaly a könnyítések ellenére sem vállalta az osztályozót/feljutást senki. 

Régen, már a korona alatt terveztem, hogy ki kellene látogatni egyszer a Balatoni Vasas pályájára. Valahogy mindig ütötte valami a túrát, egészen mostanáig: a Kerület ugye már játszott szerdán, a hétvége egyik napját meccsre áldozhattam. Szombaton indult a Somogy megyei első osztály, a Balatoni Vasas otthon kezdett, én meg utána úgyis Kenesén leszek - tökéletes elegy. Biciklivel közelítettem meg a helyszínt, de még Budapestről elhozva a bicót.

Kár, hogy nem működött az eredményjelző.

Egész pontosan egy Tolna megyéből induló, siómenti túrát szerveztem rá a megyeegyes nyitányra. Tolna alternatívaként fel sem merült, ott még nem indult el a bajnokság, de mivel kerékpárral eddig még kimaradt nekem az a megye, így onnan kezdtem a túrát. Simontornya és Pincehely között választhattam, ennek a két településnek van tisztességes vasúti közlekedése úgy, hogy közben bicóval el tudok onnan indulni a Balaton felé. A menetrend úgy jött ki, hogy Pincehelyről kezdtem, Ozora felé vettem az irányt, onnan egy földúton mentem át a Sió mellett Felsőnyékre - ez a szakasz térkép alapján kevésbé tűnt gáznak, de néhol alig tudtam haladni, úgy benőtte a gaz az utat. Felsőnyéket inkább hagyjuk is, az igazi megváltást már Fejér megye délnyugati csücskében található Szabadhidvég hozta el - egyébként jó kérdés, hogy ez miért nem Tolna egyedüli olyan faluként Fejérben, ami a Sió jobbpartján van, de mindegy. Itt már rendesen kiszáradva estem be az Ászok Sörözőbe, ahol hiába tűnt úgy, hogy Soproni IPA is van csapon, sajnos csak a sima volt - és dobozban is a meggyes Soproni volt a csúcs, minden más valami kukoricás szar volt. Lehet, még azok is csúsztak volna, mindenesetre ilyen jól soha nem esett még meggyes Soproni.

Innen Ádánd felé vezetett utam egy, Pélpuszta után csak félig-meddig aszfaltozott úton. Már a második megyehatárt léptem át anélkül, hogy erről bármi tájékoztatott volna, de csak beestem Ádándra, majd onnan Siójutra, ahol végre rátérhettem a semmiben végződő Siómenti bicikliútra - ez az a kerékpárút, ami Siófoktól nagyjából Somogy megye határáig egy korrekt, bár már töredezett bicikliút, ott azonban a semmiben ér véget. Ezt tavaly megnéztem, most éppen eleget mentem földúton ahhoz, hogy inkább Siójuton, kulturált körülmények között hajtsak rá az útra, és menjek el rajta Balatonkilitiig, Siófok egyik "város"részéig. 

Kalandos utam ellenére mindössze 10-15 perc késéssel megérkezetm a meccsre, és nem is maradtam le semmiről az elcsípett beszélgetések alapján. Jó sör itt sem volt, egy Heinekent vettem csak (ez volt a csúcs az Ászok és a Soproni mellett), mellé egy gyömbért és egy szendót, fel kellett tankolnom.

VIP-szektor.

A büfé kiválóan hozta azt, amit elképzeltem, de maga a sporttelep nem annyira. Persze cukik a kis falelátók, de a pálya műfüves, és végig kerítés veszi körül. Az árnyékos oldalon kettő, a naposon egy lelátó van, utóbbin csak páran üldögéltek, az árnyékban viszont szép számmal voltak nézők.

Az első félidőnek körülbelül a felét láttam már a lelátón üldögélve. Nem látszott, hogy tavaly ki lett a második a bajnokságban, és ki a hetedik, és az sem, hogy a Nagybajom az előző kiírásban gólt sem kapott a Balatoni Vasastól - itt Kilitben 3–0-ra nyertek a déliek, otthon egy hatossal gázolták át a balatoniakon. Tulajdonképpen a félidő utolsó pár percéig érdemi helyzetet nem is láttam, ekkor a mindössze 16 éves, a Siófoki Bányász ificsapatából érkező Kökönyei remekül cselezte ki a fél nagybajomi védelmet, passzából Bene a kapuba gurított - igaz, elég lassan csordogált a labda a háló felé, ki is vágta azt a visszavágtató kapus, de még messziről is egyértelműen látszott, hogy ez bent volt, a játékvezető sem teketóriázott megadni, 1–0.

A vendégek sem ezt vitatták, hanem inkább azt, hogy les előzte meg a találatot. Egyébként nagy volt az egyetértés a lelátón a bajomiak és a hazaiak között a játékvezető ténykedését illetően. Mindkét oldal lapokat vitatott, én annyit láttam ebből, hogy a mezőnyben tényleg sokszor világtalan ítéletek születtek, bedobásoknál, sőt, szögleteknél sem sikerült mindig eltalálni, kiről ment ki a labda.

Hazai előnnyel vonultak tehát félidőre a csapatok. A szünetben kicsit átnéztem a két keretet: említettem már 16 éves nagy reménységet hazai oldalról, rajta kívül a két fekete játékos korábbi klubjaira voltam kíváncsi. Yondo Tamásiból érkezett, de ismerős lehetett a helyieknek, játszott korábban mindkét siófoki klubban. A Bányászban a Liga Kupában mutathatta meg magát, még a Fradi ellen is pályára lépett, de NB-s meccse csak Bicskén volt. Oyedeji pályafutása egészen izgalmas, az ő első magyar klubja az Inter CDF volt, a csapat játékosa volt akkor is, amikor a jórészt feketékből álló klub 2013-ban kiverte a Kerületet a Magyar Kupából. Később a Ceferino Roma Csapat nevű együttest is erősítette, majd kis kitérőkkel hosszú ideje Kilitin horgonyzott le. Említést érdemel még a siófoki nevelésű, remekül védő Bagi is. A Balatoni Vasas keretéből a többség megfordult a "nagy Siófok" valamelyik korosztályos csapatában, az NB II-ben viszont csak a gólszerző Bene lépett pályara, rajta kívül a Liga Kupában a felnőttcsapatban Yondo. A kivételek közül Hutvágnert emelném ki, aki kizárólag a Balatoni Vasas játékosa volt, illetve Törököt, aki tíz meccset játszott a III. kerületi TVE U19-es csapatában - mindenhol ott vagyunk!

A Nagybajomban sem játszott ismert név, a pályára nem lépő György pályafutása példaértékű, a 43 éves spíler csak a Nagybajomban játszott 2003 óta, amióta az MLSZ Adatbankban elérhető ez az adat. A Nagybajom egyébként története során három szezont töltött el az NB III-ban: 2008/2009-ben, valamint 2011 és 2013 között. A Balatoni Vasas soha nem járt a megyei I. osztálynál magasabb szinten, de mindkét klub megszakítás nélkül létezik a második világháború óta. 

Említést érdemel még, hogy a Nagybajom tavaly ezüstérmet nyert, és mivel a Nagyatád nem vállalata az osztályozót, jogosult lett volna a feljutásra az együttes, ám ők sem vállalták, ahogy a harmadik helyezett Marcali sem - ezzel Bács-Kiskun mellett Somogy volt a másik olyan megye, ahonnan a könnyítés ellenére sem akart senki feljutni. Értem én, hogy pénzhiány, de ez szerintem a megyére nézve ciki, Somogyországot a nemzeti ligákban csak a Siófok és a Kaposvár képviseli - ennél csak Nógrád áll rosszabbul, Vas pedig ugyanígy a csapatok számát tekintve.

A siófokiak fiatal tehetsége, lecserélésekor vastapsot kapott.

Visszatérve a meccsre. A második félidőben már sokkal jobb volt a Nagybajom, a vendégek birtokolták a labdát, folyamatosan támadásokat vezettek, de benne volt a veszély a Balatoni Vasas kontráiban is. Mivel a Nagybajom rengeteg hibával játszott, adódott is lehetőség a hazaiak előtt, a már említett Kökönyei és Bene veszélyeztettek főleg, de kimaradtak a helyzetek.

Közben a rendezők (akiket utoljára a büfében láttam "bevásárolni") járták körbe a lelátókat, így szedtek jegyet. Ez a régen bevett szokás a megyeiben ma is elterjedt, de viszonylag rég találkoztam vele - ha nem számítom az Öskün becsületkasszázó srácokat. 500 forint volt a belépő, igazán nem vert földhöz. A jegyszedés újabb alkalmat adott a környékeme ülők közötti kisebb csipkelődésre: ültek mellettem hazaiak és pár vendég is, utóbbiak közül érkezett megjegyzés arra, hogy a hölgyeknek is kell jegyet venni, ezt páran hisztinek tartották. Ennél voltak persze izgalmasabb összeszólalkozások is, bár a bíró kapcsán továbbra is egyetértett mindenki.

A 89. percben úgy tűnt, eldől a mérkőzés: tizenegyeshez jutott a Balatoni Vasas, amit Kálazi értékesített is, 2–0. Egy-egy vérmes hazai szurkoló gúnyolódott is a vendégeken, el is hangzott a szóváltás közben a "nem mertetek indulni az NB III-ban" sértés. A válasz amellett, hogy tájékoztatta a delikvenst arról, hogy a Nagyatád volt a bajnok, a Nagybajom másodikként állt el a lehetőségtől, egyben a lényeget is kimondta: "kinek van arra pénze?". Szomorú valóság ez, ráadásul Somogy megye Budapesten és Pest megyén kívül az egyetlen térség, ahol van megyei negyedosztály, ekkora merítésből sincs országos szinten senki a két hagyományosan "nagy" klubon kívül.

Hiába jártam már olyan sok meccsen, én is elhittem ekkor, hogy ez eldőlt.

A foci azért is ilyen szép játék, mert a 89. percben belőtt tizenegyessel, 2–0-val sem biztos a siker. Szinte egyből a középkezdés utáni támadás végén egy gyönyörűen a kapufa mellé helyezett fejessel szépített a Nagybajom. Három perc hosszabbítást kellett volna kibírnia a hazaiaknak, nem sikerült: az utolsó pillanatokban szabadrúgást kapott a kapuval szemben, a 16-os előterében a Nagybajom (nem láttam, pontosan mennyire, ekkor már a kijárat felé tartottam, persze megvártam a végét). Az idén 40 éves, a Barcs színeiben az NB II-ben évekig futballozó Horváth beverte a szabadot, 2–2, utána le is fújta a meccset spori.

Mondanom sem kell, paprikás hangulatban ért véget a találkozó - a pályán és a lelátón is. Ment a hőbörgés minden szinten, a legtöbb fenyegetést persze a bíró kapta, akit sokan vártak az öltözőbe menet, de nagyobb balhé azért nem lett belőle. Nem mondom, hogy a valaha volt legjobb megyei meccs, amin jártam, de így is töményen mutatta meg magát a megyei, élményekkel telve kezdtem a szezon ezen részét.

Valamelyest összeszedve magam egész korrekt időt futva bő 80 perc alatt átértem Balatonkenesére, ezzel a délután 80 kilométert tekertem négy megyén át. Kidőltem, de megérte, és természetesen egy jó megyei bajnoki nélkül nem lett volna ugyanolyan az élmény!