A tortán hab, vagy a hab alatt a torta?

Három meccsen is jártam a hétvégén, és sok panaszra nem lehet okom. Ahogy a cím is mutatja, azt viszont nem tudom, melyik eredménynek örüljek jobban, és erre csak a poszt végén kapunk (?) választ!

Erősre sikerült a hétvégém, pedig eggyel kevesebb meccsre jutottam ki, mint terveztem. Elsősorban a Kerületről fogok írni most is, de felvezetőnek a hétvége többi része se marad ki.

Szombaton a Gázgyár–Szabadkikötő volt az első állomás még csodálatos kora őszi napsütésben. Ez volt az első meccs, amire a barátnőm is kijött velem - nem lett belőle groundhopper, de nekem bőven elég, ha tévében néha néz velem focit, viszont úgy voltam vele, egyszer azért lásson élőben is fodballt. Erre a legalkalmasabb helyszínnek egyértelműen a Sujtás utcát tartottam, és most az időjárás is mellém állt - a csapatok már nem annyira, sajnos elég gyenge színvonalú találkozót játszott egymással a két együttes, 1–0-ra nyert az Újbuda FC feliratú mezben pályára lépő Szabadkikötő. A csapat már csak névleg Szabadkikötő, jövőre valószínűleg már Újbuda lesz a neve, a klub most is a Kánai úton szerepel hazai meccsein - THSE-t pedig a BLSZ III-ban kell keresni THSE 2000 néven, na ők viszont a Szabadkikötő-pályát használják. A Gázgyárról elég annyi, hogy a klubnál se tudja senki, hogy jövőre milyen néven szerepelnek majd, ez nyilván nem javítja a morált. Az utánpótlás miatt gondolom nagyjából kényszer volt az UDSE érkezése, de egyre jobban félek, hogy ennek rossz vége lesz - mondjuk egy BLSZ II-be kieső csapat, aminek jövőre már nem lesz benne a nevében, hogy Gázgyár. Egy győzelemmel és hét vereséggel most sereghajtó a Gáz, de a helyzet még nem reménytelen, három pontnyira van a 13. hely, kettőre a 14., elvileg mindkettő bennmaradást ér, és még 22 alkalommal játszik a csapat, szóval van idő. Csak a bizonytalan jövő, ugye.

Szombat este a szerbek elleni Eb-selejtezőn voltam kint, erről bővebben nem írok, úgyis látta mindenki, és írtak róla már mindenfélét mindenhol. A friss élményemet még a Facebookon röviden megírtam aznap, azóta is hatalmas dolognak tartom egyrészt azt megélni, hogy egyeneságon kijutunk egy világversenyre, másrészt azt, hogy Szerbiát oda-vissza megvertük tétmeccsen. Elképesztő, na. Személyes sztoriként még talán annyi, hogy tartva a száraz egy hónapot a prágai túrám után, nem ittam alkoholos sört a válogatotton sem, ennek ellenére teljesen átszellemültem Sallai hatalmas góljánál és persze a lefújás után is. Jó érzés, hogy az ilyen pillanatokhoz nem kell sör, de persze tudom, hogy két-három sörrel - főleg, ha nem az a fos és túlárazott Soproni lenne - akár még jobb is lehet a buli, de így is a 2016-os osztrák-magyar óta a legjobb élményem volt ez a válogatottal. 

Vasárnap az eredeti terveim szerint már délelőtt folytattam volna a meccsnézést egy hamisíthatatlan hopperkedéssel a Vasgolyó utcában, ám végül részben az időjárás, részben a lustaságom, és főleg a józan belátásom, miszerint családi életet is kéne élni, lebeszéltek erről a mókáról, így aznapra "csak" a Kerület-Csorna maradt. 

Szerencsére a beharangozott hidegfrontnak nagyobb volt a füstje, mint a lángja, és bár tényleg hidegebb lett, valamint a szél is feltámadt, a nagy esőkből nem sok valósult meg, így délután biciklivel mentem ki az ideiglenes otthonunkba - egyébként először, eddig valahogy mindig máshogy oldottam meg a BVSC-pályára való eljutást. A szürke, hideg, szeles időben a szokásosnál kisebb nézőszám jött össze, kis túlzással mindenkit ismertem a lelátón - lehettünk maximum kétszázan. A Kalap utcában sem lenne ez sokkal több október derekán (azért ismerek pár arcot, aki csak Óbudán hajlandó kimenni a Kerületre, a helyi idősekkel együtt tuti több tucat ilyen néző is van), csak ott jobban néz ki a nagyjából félig megtelt lelátó, mint a BVSC-n az a sok üres szék.

Első az utolsó ellen - papíron könnyű, de mindig félek az ilyen párosításoktól. Hát, most nem kellett: már a második percben veszélyeztetett a Kerület, a kilencedik percben pedig Behovits a kapust is kicselezve lőtt a kapuba egy jó kiugratás után. Négy perccel később Barczi hasonló szögből, szintén egy jobboldali akció végén lőtt a kapuba, igaz, ő a kapus lábai között. Hamar 2–0 volt tehát.

A folytatásban sem kellett különösebben aggódni, a Csorna harmatgyengén játszott. Pontosabban egyszer kellett aggódni, hogy Buda ne sérüljön bele abba, ahogy szétrúgták a lábát, de szerencsére tudta folytatni. A 37. percben Barczi egy távoli lövéssel növelte az előnyünket, majd még a szünet előtt a nagy visszatérő Kapor is betalált, 4–0 az első félidőben!

Sokat elárul a Csorna esélyeiről, hogy észre sem vettük a lelátóról, hogy már Urbán Flórián a csapat edzője - pedig ha valaki, hát ő biztosan elég vérmesen űzte volna játékosait, ha látja ennek értelmét.

A második játékrész is jól indult, már rögtön az elején gólt szerzett a szünetben beállt Bartos: az ötös sarkáról lőtt a hosszúba, a kapufáról pattant be a labda, szép! Ahogyan várni lehetett, szépen, lassan leült a játék, néha egy-egy szép akciót vezetett még a Kerület, de nem erőltették már annyira a srácok, a Csorna becsületből próbált néha támadni, helyzete is volt a vendégeknek, de Hajagost nem dolgoztatták meg különösebben, a pacsizásnál többen is aggódtunk, hogy nem fázott-e meg esetleg. Meg persze a lelátón sem volt melegünk, és ugye már a játék sem szórakoztatott annyira, sokan várták már a lefújást a gála ellenére is. Maradt végül az 5–0, néhány csúnyább szabálytalanságnál morgott-hőbörgött a lelátó, de ezúttal nem nagyon volt alkalom szidni senkit.

Zsinórban hetedjére nyert a Kerület a bajnokságban, ráadásul már az sem megy fejből, mikor kaptunk utoljára gólt (amúgy Győrben négy fordulóval ezelőtt) - jó, leszámítva persze a kupát. Közben Tatabányán ikszelt a Veszprém, ezzel négy pontra nőtt az előny az élen, 29-én jön a Veszprém, ott egy győzelemmel fel lehet tenni a pontot az I-re - persze előbb még irány Budaörs, hiába áll rosszul a tabellán a következő ellenfelünk, nem számítok sima meccsre.

Kis érdekesség még a végére: ötödik alkalommal láttam a Csornát (négyszer a Kerület, egyszer a Pénzügyőr ellen), mind az ötször kikapott a csapat, az öt meccsen 2-17 a gólkülönbségük. Nem néztem meg minden lehetséges klubot, de több, mint valószínű, hogy legalább ennyi meccsből egyetlen klubnak sincs rosszabb mérlege az általam látott meccseken (bár erős versenyző lehetne a Zsámbék és a Teskánd is, de előbbit háromszor, utóbbit kétszer láttam csak).

A címben feltett kérdést nyitva hagyom, de azt muszáj elmondanom, hogy engem a klubfutball jobban érdekel, mint a válogatott - igazából csak az utóbbi években járok ki rendszeresen a válogatottra, előtte csak esetlegesen mentem néha. Igen, ez kicsit olyan, mintha divatdrukker lennék, de pont inkább a divat miatt nem jártam annyira, amíg nem lett ehhez társaságom. Ettől még tévében konkrétan minden meccset láttam az elmúlt 10-15 évben, a Várhidi-éra óta csak egy meccs jut eszembe, amit nem néztem, egy ausztrálok elleni felkészülési, ahelyett a REAC-Sárvár osztályozón voltam kint (0-0 lett, a visszavágón nyert a Sárvár és feljutott az NB III-ba). Nem tagadom, hogy a 2016-os Eb-re való kijutás okozott akkora élményt, hogy azóta járok ki rendszeresen (előtte talán kétszer voltam), sőt, idegenbe csak tavaly kezdtem el utazni a válogatottal (nyilván kivéve az osztrák-magyar Eb-meccset). Ezzel szemben a klubfoci sokkal közelebb áll hozzám, sokkal többet jártam és járok ki - pont az egyedi alkalom miatt intenzívebben éltem meg a szerbek elleni sikert, de magamnak és nektek sem tudok egyértelmű választ adni arra, hogy a szombati siker-e az extra hab azon a tortán, amit a Kerületke győzelme jelent, vagy fordítva. Maradjunk annyiban, hogy ez egy tökéletes futballhétvége volt!