Szurkol is, meg grundol is, azaz groundhopperkedik

Azt még megiszod? Avagy nem akartam tarhálni, és mégis

2025/01/19. - írta: pörgeszurkol

Rögtön a legelején leszögezem, még mielőtt bárki bármit hinne: semmilyen fizetős tartalom nem lesz a Pörge grundolon, nem is gondolom, hogy lenne létjogosultsága vagy értelme egy ilyen lépésnek. Viszont arra megadom a lehetőséget, hogy egy sör árával (vagy tetszőleges összeggel) támogassatok! Nevezhetjük ezt koldulásnak nyugodtan, de még annyira sem "kötelező", mint egy kéregetőnek pénzt adni: velük ellentétben még lelki terrorral vagy szánalom ébresztésével sem próbálkozom! Bár ki tudja, utóbbi lehet, hogy sikerül önkéntelenül is. 

Nehéz időket élünk. Jó, nem erről van szó, hanem belefogok egy kísérletbe, és kipróbálom, van-e értelme támogatást kérni a tevékenységemhez. Eleinte ódzkodtam ettől, de végülis ha nem kötelező, és nem zárok ki senkit semmiből, akkor miért ne? Elvégre nem egyszer fordult elő velem, hogy egy olvasóm szeretett volna meghívni egy sörre valamelyik poszt után, erre most virtuálisan (is) megadom a lehetőséget!

eto-kerulet4.jpg

Sokáig szenvedtem azzal, mi legyen a főkép ehhez a poszthoz, de a győri 7–1-es vereségnél nem tudok jobbat. Még, hogy nem akarok szánalmat ébreszteni!

Elvárásaim nincsenek, már annak örülök, ha egy-egy meccsbeszámoló után annyi támogatás összejön, amennyit sörre fordítottam azon a meccsnapon. Ha több, az csak jó, csalódott egyedül akkor leszek, ha az egész ötlet kútba dől, és senki nem fog támogatni. Az sem annyira anyagilag fájna, inkább a hiúságomat sértené.

Hogy cserébe mit tudok adni?

Ígérgetni semmiképpen sem szeretnék. Ez a blog egy hobbi, van mellette munkám, tehát nem is tudok fűt-fát megígérni az esetleges támogatásokért cserébe, mert aztán nem lesz időm teljesíteni. Ezzel együtt nyilvánvalóan nem ebből akarok élni, viszont éppen emiatt van arcom kéregetni: teljes mértékben a szabadidőmet áldozom a blogírásra, elsősorban és legfőképp azért, mert szeretem csinálni. De nem mindig ugyanakkora a lelkesedésem, ráadásul az évek során kvázi a III. kerületi TVE szurkolói blogjává is vált ez a felület (hiába van ott a bemutatkozásban, hogy nem az), ezért egyfajta kényszer, hogy a csapat meccseiről beszámoljak - persze ez a kényszer belülről fakad, de na, kinek van kedve írni a sokadik 0–1-ről? A rendszerességnek tehát jót fog tenni ez a támogatási lehetőség, átlendít az esetleges holtpontokon - akkor is, ha nem támogat senki, mert önmagában a kérés jelent egyfajta "kötelezettséget". Emellett abban is segíteni fog, hogy érdekes pályákat keressek fel, hiszen ha potenciálisan nagyobb lehet az érdeklődés egy poszt iránt, akkor ugye a támogatásra is nagyobb az esély!

Azt megígérhetem, hogy a támogatások a blog jobbá tételére mennek majd. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy ha esetleg gyűlik egy kis pénz, akkor könnyebben nézek ki távolabbi vidéki pályákat is, illetve alaposabban tesztelek le egyes sportbüféket, jobban feltérképezem a pályák környékét kocsmaügyileg - a tapasztalatokat pedig természetesen megosztom, mintegy közszolgálatként azoknak, akik mennének az adott grundra. Illetve, ahogy az előbb már pedzegettem, a támogatás lehetősége mellett tényleg rendszeresen, minden héten lesz minimum egy (gyakran kettő, akár három) poszt február közepétől június közepéig, és augusztustól decemberig.

Mindkét támogatási felületen van lehetőség megjegyzést fűzni az utaláshoz. Nyugodtan írjátok meg, ha van specifikus kérésétek: menjek ki meccsre egy adott pályára valamikor, vagy akár látogassak ki egy konkrét mérkőzésre! Utóbbit mondjuk akkor tudom betartani, ha nem ütközik a Kerülettel (kivéve fakók elleni meccsek), valamint vegyétek figyelembe, hogy budapesti vagyok, esetleg a Balaton keleti medencéje lehet még a bázisom, így vannak olyan térségek, ahová időben is, és anyagilag is kemény vállalás elmennem egy nekem semleges meccsért.

Fontos még, hogy ezen poszt kivételével nem fogom agyonreklámozni ezt a lehetőséget, nem fogok ténylegesen kéregetni - vagy szebben fogalmazva a támogatásra biztatni - mindenféle idegesítő módokon. Minden poszt végén lesz egy kis keretes rész, azt leszámítva semmi egyéb formában nem fogom ezt sulykolni, ugyanúgy tudjátok olvasni a posztokat, mint eddig, a Facebook-oldalamat sem fogom elárasztani a támogatásra biztató posztokkal. Minden marad a régiben! 

A jövőbeli bejegyzések végén megtalálható keretes részt láthatjátok alább. Két link és egy QR-kód van benne: a Revoluton úgy és annyit utalhatsz, ahogyan akarsz, a Buy Me a Coffe-n sajnos nincs forint, így ott eurót kell megadni, szintén tetszőleges mértékben. 

Ha tetszett a poszt és szeretnél hasonlót olvasni más pályákról is, vagy csak támogatnád a groundhopperkedésemet, akkor az alábbi két felület egyikén ezt megteheted:

Revolut: revolut.me/blatrs01

Buy Me a Coffe: https://buymeacoffee.com/porge

bmc_qr.png 

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://porgegrundol.blog.hu/api/trackback/id/tr518776266

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása