Szurkol is, meg grundol is, azaz groundhopperkedik

Bajnokcsapat Óbudán

2025/05/10. - írta: pörgeszurkol

Második nekifutásra megnyerte a BLSZ IV-et a III. kerületi TVE II, ezzel a Kerület fakója feljebb léphet egy osztályt. Ezen a szinten elég ritkán látott hangulat és szurkolás adta meg a módját az ünneplésnek!

Rendszeresen hirdetem magamról, hogy nem vagyok híve a második csapatok jelenlétének az NB III-ban, ennek ellenére amikor két éve egy ankéton bejelentették, hogy indít fakót a Kerület, örültem. Nyilván nem terveztem, hogy majd rendszeresen járok, de úgy gondoltam, egy-egy blaszos pályára jó lesz így kinézni. Hát ebből annyi lett, hogy az első szezonban egyetlen meccsen voltam kint hazaiban, a mostaniban pedig az utolsó fordulóig egyen sem. Na de az az utolsó forduló milyen volt!

A Kerület II a Csepel második csapatát fogadta, igazi bajnoki döntő volt a találkozó: aki nyer, az a bajnok, a gólkülönbség miatt a döntetlen a Kerületnek kedvezett. Ősszel Csepelen az óbudai fakó nyert, mindkét csapat egyszer-egyszer ikszelt a Flotta második csapata ellen, valamint teljesen érthetetlen módon a Palota II ellen a Kerület kikapott, így sikerült egyforma pontszámmal fordulni az utolsó körre. A Csepel II szintén tavaly állt először rajthoz, a cél ott is - ahogy Óbudán - a feljutás legalább a BLSZ II-ig vagy I-ig, hogy tényleg egy tartalékként működő, komolyabb bajnokságban induló fakó legyen. Mert hát nincs mit szépíteni ezen, a BLSZ IV, de még a három is abszolút amatőr, nagyjából a baráti, munka utáni focik szintje szervezett keretek között. 

20250509_202625.jpg

Alacsony szint és fakók ide vagy oda, a bajnoki cím az bajnoki cím, és ha a Kerület a Csepel ellen lehet bajnok, az bizony szurkolói szemmel izgalmas. A péntek esti időpont igen kedvező volt, így egész sok embert sikert összetrombitálni a meccsre, de jöttek szép számmal Csepelről is. Simán volt száznál is több néző, már ez egy elképesztő dolog a hetedosztályban, de még szurkolás is ment, szinte végig.

20250509_202644.jpg

Ez BLSZ IV-ben óriási dolog!

Könnyebb dolgunk volt nekünk otthon, két drapival, dobbal, zászlóval felfegyverkezve 5-10 ember végig szurkolt, énekelt, mellé további egy-két tucat néző is néha beszállt. Kiabáltak a csepeliek is rendesen, nem lehetett panasz a hangulatra - legfeljebb a szemközti panelekben nem örültek annyira, hogy a szokásos vasárnap délután mellett péntek este is hangzavar van, de a pálya volt ott előbb, szóval ez van. Sőt, én örülnék, ha ott laknék és rálátnék a pályára!

A meccs végefelé előbb csepeli, majd hazai oldalon is előkerült egy kis piró, volt füstölés szépen, nemhogy a BLSZ IV-ben, de még az NB II-ben sincs ilyen hangulat minden meccsen, büszke vagyok rá, hogy a részese lehettem. Rögtön kiemelném, hogy megfelelő rivális, azaz a Csepel nélkül ez nem jött volna össze: kellett a plusz motiváció, és persze kellett az, hogy a másik csapatot is buzdítsák, hiszen így volt kit túlkiabálni. 

20250509_201125.jpg

A Kerület II kezdőjében a 20 éves Erdős volt a legidősebb játékos, zömmel 17-18 éves srácok játszottak, legtöbbjük még az utánpótlásban szerepel, néhányan pályára léptek már az NB III-ban. Később beállt egy-két rutinróka is, de alapvetően ez egy U-csapat volt. Azaz gyerekek fociztak, akiknek biztos vagyok benne, hogy sokat jelentett ez a hangulat. Remélem lesz köztük olyan, aki eljut magasabb szintre (persze Óbudán!), ha igen, ott megtapasztalhatnak máshol is ilyen hangulatot, de egyébként ezen a szinten ilyen nincs. A feljutás persze nem a meccshangulat miatt fontos: a következő generációnak jobb lesz, ha fiatalként már nem a BLSZ IV-ben vagy a III-ban kell a felnőttek között bemutatkozni. Valljuk be, hogy aki huszonévesen még főleg ezen a szinten focizik, az nagy karriert várhatóan nem fut be, bár soha nem lehetünk ebben biztosak. Viszont 16-18 évesen még van remény, még van esély fejlődni, ott nem mindegy, hogy heted- vagy negyedosztályban ízleli meg először a felnőttfocit valaki.

A színvonal amúgy nem volt vészes, a múlt héten látott BLSZ III-as meccsnél ez jobb volt, mindkét csapat simán elférne egy szinttel feljebb, sőt, talán a BLSZ II-ben is. A fiatalok gyorsak voltak, sokat cseleztek, hajtottak - nyilván nem mindig és minden megoldásuk jött be, de nincs miért panaszkodni. Végig a Kerület fakója játszott veszélyesebben, sokkal több óbudai lehetőséget láttunk, de a szünetig nem esett gól.

20250509_211745.jpg

A vezetést a 69. percben szerezte meg a Kerület II, de a bajnokcsapat rigmussal vártunk a 87. percig, amikor a második góllal eldőlt minden. Nagyon előtte sem kellett izgulni, alig-alig akadt csepeli lehetőség, de mind tudjuk, hogy bármi megtörténhet a fociban, főleg ennyire alacsony szinten.

20250509_212230.jpg

Az utolsó percekben már ment a fieszta, frankó kis ünneplés jött össze a csapattal - nem olyan, mint pár éve az NB III megnyerésekor, de jó volt ez is, örülök, hogy élőben láthattam. Biztos vagyok benne, hogy van olyan játékos, aki számára ez sokat jelentett. Ez fontos, mert persze jó móka a szurkolás mindig, de alapvetően nem önmagáért van, jó érzés látni, ha örülnek neki a játékosok!

Természetesen a BLSZ III-ban sem leszek a fakó rendszeres látogatója, de azért kíváncsian várom a csoportbeosztást, és remélem, hogy nagyjából egy év múlva ott is bajnoki címet ünnepelhetünk. A BLSZ II már komolyabb szint, ott már előfordulnak képzett focisták, akik fizetésért játszanak, most például a Nagytétény és az Ikarus nyom óriási thrillert az élen (lesz erről még szó a blogon!), de az RKSK, vagy éppen a PSK is ott szerepel, ezek már nem a baráti focit képviselő klubok. Remélem, ott lesz közöttük két év múlva a Kerület II, a BLSZ I elérése már tényleg extra lenne.

Ha tetszett a poszt és szeretnél hasonlót olvasni más pályákról is, vagy csak támogatnád a groundhopperkedésemet, akkor az alábbi két felület egyikén ezt megteheted:

Revolut: revolut.me/blatrs01

Buy Me a Coffe: https://buymeacoffee.com/porge

 

bmc_qr.png

 

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://porgegrundol.blog.hu/api/trackback/id/tr6718856444

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása