Sokat vártunk, keveset kaptunk

Kisebb futballünnepre készültünk Óbudán az első 2025-ös bajnokin, helyette kaptunk egy jó nagy 0–0-t. 

Egy évvel ezelőtt hosszabb kihagyás után tért vissza a Kerület a Hévízi útra, akkor a hazai szurkolásnak hála tényleg futballünnep kerekedett, már-már párás szemmel olvastam most vissza az akkori posztomat, valamiért nem mindenre emlékeztem. Az eredmény akkor is 0–0 lett.

Idén részben a vendégeknek hála készültünk emelkedett hangulatra, ami annyiban tényleg meg is valósult, hogy rég látott és hallott szurkolás jött össze, valamint az NB II-es évünk óta először nyitották meg az igazi vendégszektort bajnoki meccsen. Egy ilyen kis tábornak, mint az óbudai, kell az a plusz motiváció, hogy a túloldalon is szurkolnak, túl kell őket kiabálni, "meg kell mutatni". Erre az NB III-ban csak elvétve van lehetőség, most viszont a Szombathelyi Haladás szép létszámmal érkezett, kiegészülve kispestiekkel.

Bajnoki meccsen az NB II óta nem voltak ennyien a vendégben Óbudán,

Ehhez persze kellett az a szomorú tény is, hogy az NB III-as "igazi" Haladás lett a legmagasabb szinten szereplő szombathelyi futballklub, így az ultrák is beálltak mögé. Ugyan nem telt meg a vendég, de a hangerőre és a látványra nem lehetett panasz, volt miért kiadni a maximumot a hazai oldalon is.

Nagyjából ennyi volt az értékelhető része a vasárnapnak. Ja, meg az Oázis, ahol jó rég nem jártam, de ősz óta is jó maradt a Pilsner szerencsére, és a törzsközönség sem változott.

A meccsről: hiányzott az átütő erő, a lendület a támadásokból, az ötlet. Jobb volt a Kerület, de ez nem ért semmit, talán csak annyit számított, hogy a vereségtől nem kellett félni. Bár nyilván kicsit féltem tőle, hiszen egy baki mindig benne van. A Haladás kapuját amúgy az NB I-ben is alapember Rózsa védte, de nem sok múlt ezen, bravúrra nem volt szüksége, csak kisebb védésekre. Tegyük hozzá, Hajagosnak egyáltalán nem kellett védenie.

A Haladásban még két NB I-ben megfordult játékos lépett pályára, de a többséget fiatalok tették ki, a kispadon Kenesei Krisztián fiával, Somával.

Sokat elmond még a meccsről, hogy összesen két sárgalapot osztott ki a spori. Ettől még néha kapott egy adag gyűlöletet a lelátóról, de sajnos nem a játékvezetőn múlt, hogy nem nyert a Kerület, vagy legalább nem láttunk jobb meccset.

A vicc az, hogy az egy ponttal sem csúszott hátrébb a Kerület a tabellán, sőt, egy meccs távolságra került a 6. hely, mert a Felcsút II kikapott. A kiesés maradt 8 pontra, éppen a Haladás áll a legjobb kieső helyen, kizártnak tartom, hogy ez a csapat nyolc ponttal többet szerezzen a Kerületnél, de az is méltatlan, hogy erről egyáltalán említést kellett tennem. A Kelen és a Gyirmót II kiesését lassan elkönyvelhetjük, nagy fordulat kellene mindkét klubnál a bennmaradáshoz. A szokásos kiesés elől menekülő csapatok (Balatonfüred, Komárom) mellett bizony aggódhatnak Dorogon is, rezeg a léc. A bajnoki cím a Bicske és a Mosonmagyaróvár között fog eldőlni, a Móvár konkrétan szeptember 1-jén vesztett pontot utoljára, akkor a Kerület győzött ott idegenben 3–1-re, ez a csapat egyetlen veresége a szezonban.

Ez a poszt most ennyi, erről meccsről sajnos nem tudok többet írni, nem is nagyon érdemel többet. Legalább a szurkolás - és így a hangulat - méltó volt a két klub nevéhez, ha már más nem.